Új Szó, 1984. június (37. évfolyam, 128-153. szám)
1984-06-11 / 136. szám, hétfő
ÚJ szú 5 1984. VI. 11. Aki mindig hazavágyott A vidéki gyerekek nagyon szeretik a mozgást. Ez az életelemük. Licén (Licince) annakidején Szögedi Dénes (képünkön) is naphosszat kergette a labdát, futkáro- zott anélkül, hogy valaki is felfigyelt volna az örökmozgó legénykére. Később a rőcei (Revúcajfc gimnázium diákjaként megismerkedett több sporttal. Ďurdinec nevű tornatanára már meglátta benne a kibontakozó tehetséget, gyorsaságán kívül állóképessége is átlagon felüli volt. A futó-, ugró- és dobószámokban alig akadt ellenfele a környéken, s az érettségi után sem hagyta abba a sportolást. Azután kezdődött igazi versenyzői pályafutása. Kassán (Ko-v šice), ahol az orvosi egyetemre került, a Slávia színeiben kezdett versenyezni, mesterei jó nevű edzők, Mikluščák és Orendáš voltak. A klub színeiben a 100 m-es síkfutásban 10,6 mp volt a legjobb ideje. Az orvosi pálya nem vonzotta igazán, 1964-ben búcsút mondott neki, átigazolt a prágai Duk- lába. ennek köszönhetjük eredményeinket is. Volt egy nagyszerű 4x100-as váltó és az idősebb atlétabarátok talán még emlékeznek is a nevekre; Kynos, Szögedi, De- meč, Utékal. Minden különösebb megerőltetés nélkül nyertük az országos bajnokságot, jól szerepeltünk a nemzetközi versenyeken is. Magam 1967-ben a 100 m-es síkfutásban 10,3-at tudtam, 200-on 21,1-et. Emellett csak úgy kiegészítésképpen távolba 715 centit ugrottam, s a diszkosszal túldobtam a 46 métert. • Nem gondolt arra, hogy tízpróbázó legyen?- Érdekes módon, erre nem gondoltam, talán az volt a baj. Az az igazság, hogy szakosztályvezetésünk is, sőt az edzők is elsősorban a csapatbajnokságon elért eredményekre, a pontversenyre gondoltak és nem a távolabbi célokra. Furcsán hangzik, de így van, egy főiskolát kellett elvégeznem ahhoz, hogy tisztán lássam, mekkora lehetőségeim voltak az atlétika legnehezebb versenyszá- Felejthetetlenül szép éveket töltöttem a fővárosban - emlékszik vissza a két évtizeddel ezelőtti katonai szolgálatra. A bajtársak befogadtak, egy család volt az egyesület, ahol az atléták, a labdarúgók, a kézilabdázók és más sportág művelői tudtak egymás sikeréért szurkolni. Josef Maso- pust például már játékos korában is meghatározó egyéniség volt, mindig elismerte más sportágbeliek teljesítményét is. Ugyanezt mondhatnám el Štruncról, Slaný- ról, később pedig Pšurnýról, vagy Móder Jóskáról. Hálás szívvel gondolok vissza edzőmre, Aleš Podébradra. A szakvezetők közül BeneS alezredesre, akik nemcsak figyelőként álltak mellettem, hanem lehetővé teHék, hogy a test- nevelési főiskolára kerüljek és ott tanulmányaimat sikeresen folytassam, illetve befejezzem. A szakosztályon belül a vágtázok között is jó versenyszellem alakult ki, mában. Ezen természetesen utólag nem érdemes siránkozni, hiszen sikerélményeim is voltak. A legnagyobbak egyike az athéni EB, ahol a váltóban indultam Kríž, Kynos és Bohman társaságában, a döntőbe kerültünk, s ott 39,5 mp-es országos csúccsal bronzérmet szereztünk. • Hogyan gondol vissza az ezt megelőző idényre?- Nem szívesen, hiszen már 1968-ban is a válogatott keret tagja voltam és sokáig úgy látszott, hogy szerepelhetek az olimpián is. A szakvezetés ugyan nagyon igényes szintet állapított meg, mégis sikerült teljesítenünk. Ezután egy trineci versenyen szerettük volna bizonyítani jó formánkat, s ott bal- szerencsémre súlyos izomszakadást szenvedtem. Ezzel nemcsak számomra úszott el az olimpia, hanem jól összeszokott váltónk is szétesett. • On feladta, vagy készült még a következő olimpiára?- Rettenetesen. S talán a nagy igyekezet bosszúlta meg magát, mert néhány héttel a világverseny előtt, amikor újra biztos csapattag lettem, ismét izomszakadás következett egy nem is számottevő hazai versenyen. Mindezt közvetlenül a célbaérés után. A történtekre utólag visszatekintve úgy érzem, szakvezetőink bizonyos hibákat követtek el felkészítésünkben. Nagyon sokat edzettünk és a megterhelés túlzottan egyoldalú volt. Mindenáron bizonyítani akartunk, ezért indultunk kevésbé fontos versenyeken is. Aktív versenyzőként 1976-ban búcsúztam a Duklától, bár még abban az esztendőben 29 évesen is futottam 10,3-at 100 méteren, egyre világosabbá vált előttem, hogy nem sikerül újítanom. A szakosztályvezetés felajánlotta nekem az utánpótlás nevelését, s azt elfogadtam, megköszöntem. Bármilyen furcsa, de legnagyobb sikereim idején sem gondoltam arra, hogy végérvényesen letelepedjem a fővárosban, mindig haza vágytam. Először a šafárikovói ruhagyári szakintézetbe kerültem, majd a szlovák tanítási nyelvű alapiskolába. • Pedagógusként sem lett hűtlen az atlétikához? örülök, hogy azt tehetem, amiben kedvem telik. Meggyőződésem, hogy Gömörben vagy az ország más vidékén is vannak nagyon tehetséges gyerekek, csak rájuk kell találni, lehetőséget kell biztosítani kibontakozásukhoz. Szerencsére az iskola vezetősége érzi ennek szükségességét, mindenben támogat. Anyagi lehetőségeink sajnos korlátozottak, de úgy látom, hogy a város vezetői részéről sem hiányzik a segítő szándék. Bízom abban, hogy hamarosan lesz megfelelő versenypályánk, meg elég segédeszközünk is. Ha így lesz, néhány éven belül ledolgozhatjuk hátrányunkat, s tőlünk is elindulhat néhány gyerek az országos hírnév felé. Még ennél is fontosabb, hogy minél több fiatallal szerettesük meg a sportolást, váljon életszükségletükké a testnevelés. Az eddigi eredmények sejtetik, hogy Szögedi Dénes pedagógusként és edzőként is eredményes lesz. Egy tehetséges tanítványát máris felvették a Banská Bystrica-i sportgimnáziumba, Rási Attila, Polgári Tibor és Éva Brenková pedig éppen a nemrégiben megtartott járási rátermettségi jelvény- szerző verseny döntőjében bizonyította képességét. Csak szorgalmukon, kitartásukon múlik, hogy tanítómesterük nyomdokába lépjenek. HACSI ATTILA Talán most sikerül A DAC férfi asztaliteniszezői a legutóbbi évfolyamban impozáns fölénnyel megnyerték a Szlovák Nemzeti Liga bajnoki címét. Sajnos, a legfelsőbb osztályba való jutásért folyó osztályozó tornán már nem szerepeltek ilyen remekül, és két éven belül immár másodszor vallottak kudarcot. Mi újság a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) asztaliteniszezők háza táján, erről beszélgettünk a csapat játékos edzőjével, Mádéi Lászlóval (a képen), aki viszont már negyedik éve az SZNL legeredményesebb játékosa. • Mi történt az osztályozón, hogy a csapat egy világosan7 nyerésre álló mérkőzését végül is elveszítette és másodszor is hiábavalóan küzdött a felsőbb osztályba jutásért?- Valóban bosszantó, hogy már 8:6 arányban vezettünk a HM Ostrava csapata ellen, végül azonban 10:8 arányban kikaptunk, s szertefoszlott a remény, hogy bejutunk az I. ligába. Sajnos, a gyerekek lélektanilag nem voltak képesek elviselni a nagy felelősséget és megmondom őszintén, hogy én sem. A kemény ligaküzdelmek után teljesen kimerültén álltunk asztalhoz. Legjobb játékosunk, Ondrejíčka is sorra vesztette mérkőzéseit az ellenfél leggyengébb képviselőivel, akiket normális körülmények között „fél kézzel“ ripi- tyára ver. Jómagam már négy éve az SZNL legeredményesebb játékosa vagyok, és évek óta húzom az igát. Edzések, mérkőzések, edzések, mérkőzések örökös körforgása. Nem mentségül mondom, de a végén már én is belefáradtam. Hát így történt. • Az élet azonban megy tovább. Mi újság a csapatban most, hogyan készül az új bajnoki idényre?- Bár az első ligából kiesett Lokomotíva Bratislava erős ellenfél lesz, nem adjuk fel és ismét megkíséreljük kiharcolni a bajnokságot, illetve a feljebbjutást. Sajnos, a szlovák bajnokságban a Lokomotíva Ruskovon kívül eddig nem volt erősebb ellenfelünk. Kevés az alkalmunk, hogy jó meccseket játsszunk, és a gyerekek megszokják a kemény küzdelmek légkörét. Az élvonalbeli asztalitenisz azonban az utóbbi években Csehországban összpontosul, mi azonban legfeljebb az osztályozó mérkőzéseken játszunk a cseh csapatokkal, és ez kevés. Ezért tárt karokkal fogadtuk, hogy június 14- től két hétig nálunk, illetve Nyáras- don (Topoľníky) edzőtáborozik a vietnami válogatott. Bár a vietnami asztaliteniszezők nem érik el a kínai vagy japán játékosok színvonalát, azért mégis a gyors és agresszív ázsiai asztalitenisz jó képviselői. Két évvel ezelőtt játszottam ellenük, így elmondhatom, remek és gyors a lábmunkájuk, rugalmas a csuklójuk, talán csak a taktikai érettség hiányzik belőlük. Mindenesetre roppant jó és erős edzőpartnerek lesznek. Felvettük továbbá a kapcsolatot a Győri Elektromos csapatával, amely a hatodik helyen végzett a magyar bajnokságon. Augusztusban egy-egyhetes csereedzőtábort rendezünk velük. • Milyen kerettel készülnek az új bajnoki évfolyamra?- Attól tartok, ,hogy az SZNL- bajnok: Ondrejička, Vími, Török, Koprda, Németh Attila, Lichtblau, Mádéi kerete nem marad együtt. Igor Ondrejička valószínűleg Ost- raván folytatja tanulmányait, Török Attila alighanem bevonul katonának. Visszajött a Lokomotíva Bra- tislavából Nagy Tibor, de valószínűleg ő is bevonul. Maradnak tehát a többiek, akik közül Peter Koprda és Németh Attila jóformán még nem is játszott ligamérkőzéseket. Az ifjúsági edzőközpontban van néhány ígéretes tehetség, mint Csölle, Kocsis vagy Németh Vince. Talán már ők is lehetőséget kapnak. Mindenkinek be kell azonban látnia, hogy az asztaliteniszben csak hatalmas felkészülés árán lehet sikert elérni. • Milyen terveik vannak ezzel a megcsonkított csapattal?- Már mondtam, hogy nem adjuk fel a küzdelmet, és szeretnénk feljutni az I. ligába. Tárgyilagosan el kell azonban ismerni, hogy a Lokomotíva Bratislava pillanatnyilag jobb játékerőt képvisel. A második helynél rosszabbul azonban sémiképpen sem végezhetünk. Vagy ki tudja, lehet, hogy éppen most jön majd ki a lépés. PALÁGYI LAJOS Kevés tehetséges fiatal a páston A múlt hét végén Prágában megrendezett országos vívóbajnokság küzdelmei nagyon pontosan rámutattak a hazai vívósport gyenge pontjaira. A legjobb csehszlovák vívók nyolc számban küzdöttek az érmekért és helyezésekért, de igazán érdekes és izgalmas küzdelmeknek csupán háromban lehettek tanúi a jelenlevők. Talán a bajnokság legnagyobb meglepetését a bratislavai vívónők szolgáltatták kitűnő szereplésükkel. Az egyéni verseny során még a tapasztalt prágaiak mögé szorultak (az első négy helyet a VŠ Praha vivónői szerezték meg), de a csapatverseny döntőjében teljesen egyenrangú ellenfélnek bizonyultak. Végül egyetlen találaton múlott, hogy nem Bratislavába került ismét a bajnoki cím ebben a fegyvernemben. A Bližkavská, Talová, Farkas, Kalász négyes (lehetséges, hogy az elmúlt évtized legsikeresebb csehszlovák vívónőjével, Loksáné-Rácz Katalinnal kiegészítve, aki a hírek szerint visszatérni készül a pástra) jövőre nagy eséllyel pályázhatja majd meg az aranyérmet! A prágaiak közül ugyanis csak a juniorkorú Veronika Štedrá tartozik a nagy vetélytárs csapatában a fiatal korosztályhoz. Igaz, Štédrá az egyéni versenyben elért győzelmével bizonyította kivételes tehetségét, de egymaga, megfelelő utánpótlás nélkül, nem lesz képes az egyre erősebb ellenfél „megfékezésére“. Ezen a bajnokságon nagyszerűén szerepelt a somorjai származású Botló Endre is. A bratislavai Slávia UK színeiben tőr egyéniben ezüstérmet szerzett. A legjobb négy között ő ütötte el a továbbjutástól a bajnoki cím védőjét, a prágai Capekot, az elsőségért vívott asszóban viszont már nem bírt a legtapasztaltabb Šabarttal, aki jelenleg az olomouci katonacsapatot erősíti. Komoly fegyverténynek számít a Slávia UK férfi tőrcsapatának bronzérme is, amelyet a Botló, Érsek, Debreceni, Iványi, Ka- czer összetételű együttes a Slávia Šamorín fiatal együttese ellen vívott ki magának. Ebben a fegyvernemben is a fiataloké a jövő - erre bizonyíték Debreceni, Nagy, Galbáč szereplése a prágai pástokon Bizonyára még gyakran fogunk találkozni ezekkel a nevekkel a jövőben. Bárcsak többen lennének. P árbajtőrben gyűlt össze a legnépesebb és legszínvonalasabb mezőny. Igaz, itt a tapasztalt, sok nemzetközi versenyt megjárt versenyzők voltak a hangadók. A fegyvernem kiegyensúlyozottságát tükrözi az a tény, hogy a nemzetközi pástokon már számos sikert elért és a vívóvilágban is elismert „menőknek“ nagyon nehéz dolguk volt ezen a bajnokságon. Jurka, aki nemrég Világ Kupaversenyt nyert Bernben, már a 16-os táblán meglepő vereséget szenvedett Vlčektól (Baník Praha), majd miután a vigaszágon biztosította helyét a nyolcas döntőben, a finálé első összecsapásán kikapott Berantól (VŠ Praha). Beran különben lendületesen vette az akadályokat, Jurka után Doubát (mindkettő Dukla Olomouc) búcsúztatta, és az aranyérmet eldöntő asszóban klubtársát, Blechát is biztosan verte. A verseny rámutatott arra, hogy Szlovákiában ebben a fegyvernemben nem fordítanak kellő gondot a tehetségek felkutatására, a fiatalok nevelésére. Csupán Trnadžíknak (Slávia UK Bratislava) volt esélye bejutni a döntőbe, de annak ellenére, hogy a harmadik fordulóban kitűnően vívott, nem sikerült neki. Pedig minden adottsága megvan ahhoz, hogy rövidesen bevere- kedje magát a felnőtt válogatottba. Itt kell rámutatni még egy kifejezetten érthetetlen jelenségre. A bajnokságon ugyanis nem vettek részt a legjobb szlovákiai öttusázók, akik évek óta segítenek részvételükkel emelni a vívóversenyek színvonalát, ugyanakkor a fegyvernem legjobbjaival való erőfelmérés számukra is jkitűnő tapasztalatszerzést jelent. Ugyanebben az időpontban rendezték Bratislavában a szlovákiai öttusabajnokságot. Érthetetlen, hogy a sportág vezetősége nem igyekezett más időpontot találni, mert ezzel csakis az öttusázókat rövidítette meg. A végére maradt a kard. Tudvalevő, hogy ez a fegyvernem Csehszovákiában már hosszú évek óta gyengélkedik. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a bajnokságon csupán 20 kardvívó indult, Szlovákiából csak egyetlen egy - ez egészen elképesztő. A vívószakosztályokban ezzel a fegyvernemmel egyáltalán nem foglalkoznak. Talán azért is, mert a vívók nagymértékben ki vannak téve a zsűri enyhén szólva szubjektív megítéléseinek - aminek tanúi lehettünk Prágában is. Csak ezért mégse lenne szabad egy pompás fegyvernemet, a kardvívást egyszerűen elvetni. A helyzet különben országos viszonylatban lehangoló. Az egész mezőnyben egyetlen egy fiatal vívó volt, különben a döntőben a már jóval harmincon túl levő „veterán“ kardozók domináltak. I smét bebizonyosodott, amire már gyakran utaltunk: megfelelő versenyzőbázis nélkül nem lehet ütőképes válogatottat kovácsolni, amely a nemzetközi porondon is sikeresen szerepelhetne. A csehszlovák vívósport sikeres jövője csak akkor lesz biztosítva, ha több gondot fordítanak majd a tehetségek felkutatására, a fiatalok felkarolására. Ugyanakkor biztosítani kell a szakosztályok ellátását megfelelő felszereléssel, nagyobb gondot kell fordítani a színvonalas edzőgárda kiképzésére. A hiányosságok ismertek. A kellő lépéseket a Csehszlovák Vívó Szövetség vezetőségének kell megtennie. Különben tovább mélyül a világ élvonala és a hazai válogatott szintje közötti szakadék. (rr)
