Új Szó, 1984. június (37. évfolyam, 128-153. szám)
1984-06-11 / 136. szám, hétfő
mm „Amatőr kulisszák“ mögött \ M ár a tények felsorolása kitöltené ez írás terjedelmét, hiszen a Komárno-Komárom fotó- kiállításon tizenhárom csehszlovákiai és kilenc magyarországi fotós mutatkozott be százhúsz fotóval. Valamennyien amatőrök, de ez néhányuk esetében nem jelent minősítést, hiszen a huszonkét fotós között akad hat-hét, aki kilépett a különböző^ „amatőr-témák“ kötöttségeiből. Ők önálló utakat járnak, s ezeken az utakon az elérendő céljuk csak egy lehet: a fény. Moholy-Nagy László irta a fotográfiáról: ,,A fehér-fekete fotográfia fejlődése révén fedeztük fel először igazán a fényt és árnyékot, s használtuk fel helyesen az elméleti megismeréseken túl... A fotográfia így egy fokozott, illetve érzékenyebb látással ajándékoz meg bennünket (a szemünk számára adott) időben s (a szemünk számára adott) térben.“ A Bauhaus és a modern képzőművészet e nagy iskolateremtő egyéniségének e két megállapítása között mindaz helyet kap, ami • jellemzi a mai fotót. Ebben a vizsgálódásban sok esetben nem meghatározó a fotós társadalmi helyzete - amatőr vagy hivatásos -, mivel az előbbi kényszerek, külső késztetések nélkül alkothat, az utóbbi pedig meghatározottságait éppen profizmusával, nagyobb szakmai felkészültségével küzd- heti le. Persze a dolgok nem ilyen egyszerűek, s ezt ez a kiállítás is alátámasztotta. A negatívumai között is kénytelen vagyok sorrendet felállítani, hiszen ezek mértéke sem azonos. A technikai hibák, tökéletlen negatív- vagy pozitív-technika, a fény alapvető törvényszerűségeinek kiiktatása egy bizonytalan értékű téma, mondanivaló megtartásáért, a riportfotózás átvett kliséi és az amatőrök között divatozó témák adják ezt a sorrendet. A pozitívumot azok a fotósok jelentik, akik mind a két országbeli kiállítók között megtalálhatók, s fotóikkal egy magasabbrendű látással elsősorban a fényt mint meghatározó eszközt használják így sajátossá fogalmazott témáik rögzítésére. Vagyis: az elsődleges a fény, az anyagi struktúra, míg a témát ennek segítségével bontják ki, mintegy e médium (a fotó) eszközeinek alárendelve. Náluk a témához nem esetlegesen kapcsolódik a fény, hanem meghatározó módon elénk hozza azt, legyen ez egy absztrakt látást tükröző fény-árnyék fotó, vagy pillanat- felvétel, esetleg riportázs. A ko- márnői Szakszervezetek Háza Fotószakkörének tagjai közül is említhetem Ladislav Eliášt (mellesleg a kör vezetője), akinek fénykontrasztokra épített struktúrái és formái a legmeggyőzőbbek. A kiállítók doaenjének számító Plek- ner István míves, a fény rangját a témaválasztással is kiemelő fotói hatnak a legmeggyőzőbben ezen a tárlaton. O egy, a világban általánosan elismert klasszikus fotóiskola tanítványa. Szűcs Jenő ezzel szemben fiatalos látásával, tudatosan kísérletező alkatú alkotóként tűnt fel. Fotóin izgalmas fény-árnyék ellentétek, az árnyalatok részletgazdagsága és a témák képzőművészeti megközelítése növekszik egy szuverén alkotói világgá. Ahogy az a legtöbb kiállításon már történni szokott, itt is látható egy-egy jó pillanatban, megfelelő felkészülés után exponált kép, amely egyedi hangulatával emelkedett ki. Ilyenek Karol Vlčko, Varga Tibor és Polányi József képei. A Komáromi Csokonai Művelődési Ház Fotóstúdiójának tagjai közül sokan más szempontból közelítenek a fotózáshoz. A kiállított kollekció sok tekintetben eltér a hazaiakétól. Elsősorban Oroszlános György képeit emelném ki, aki nem fél az optika és a fény együttes alkalmazásától, s így fotói elsősorban képzőművészeti értékkel bírnak, csak másodsorban kommunikálnak, közölnek tényeket. Bár a Dunamenti Múzeum kiállítási katalógusa nem minőség szerint válogatott az egyes kiállítók képeiből, ennek ellenére a vendégfotósok alkotásai ebben a kiadványban is felülmúlják a vendéglátók munkáit. Oroszlános György címlapon szereplő fotója bizonyítja leginkább, hogy az alkotó és a választott téma mennyire a képzőművészeti hatáskeltés felé irányul. Rajta kívül Bognár Csaba népélet ihlette hangulati foganta- tású fotóit, valamint Fessel György természeti struktúrák és kompozíciók sorából összeállított kollekcióját tartom jónak. T öbbször is elhangzott a kiállítás megnyitóján, hogy a komáromi Dunamenti Múzeum először adott lehetőséget fotósoknak - fotóművészeknek hogy bizonyítsák: a fotó egyenrangú társa a képzőművészetben alkalmazott technikáknak, s ha lényegi sajátosságait ismerő alkotók nyúlnak a fényképezőgéphez, akkor az alkotásaik is felnőnek ehhez. Bár ebben az esetben is igaz a mondás, hogy a kevesebb több lett volna, első nekifutásra sok tanulság levonható a kiállított kollekciót látva. DUSZA ISTVÁN Kitűnő brit popegyüttessel, a Bucks Fizz-e\ ismerkedhetünk meg azon a lemezen, mely a londoni RCA vállalat és az OPUS közös gondozásában látott napvilágot a közelmúltban. Az együttes 1981 -ben vált világszerte ismertté, amikor Making Your Mind Up című dalukkal elnyerték az eurovíziós fesztivál nagydíját. Az együttest négy zenész és négy énekes alkotja. A vokálegyüttesnek két nőtagja (Cheryl Baker és Jay Aston) és két férfitagja (Mike Nolan és Bobby G.) van. A zenei kíséret felállása a következő: Andy Hill (basszusgitár, gitár, billentyűs hangszerek), Graham Broad (ütőhangszerek), Peter Willsher (steel- -gitár), lan Bairnson (elektromos gitár). Az együttes lelke és egyben „házi szerzője“ a sokoldalúan tehetséges Andy Hill (a lemez 11 száma közül 10 az ő szerzeménye), mestere a hangszerelésnek is. Hogy ez a lemez tulajdonképpen Andy Hill szerzői profillemeze is, egyáltalán nem jelent valamiféle egyhangúságot. Andy Hill ugyanis annyira ügyesen használja ki a stúdiótechnika adta legkülönfélébb lehetőségeket, a jobbnál, jobb, gyakran meghökkentő, ám mindenképpen szellemes, a szöveghez és a kompozíció egészéhez jól illeszkedő hangszerelési ötleteket, hogy szinte el sem hisz- szük: valamennyi dal szerzője és hangszerelője ugyanaz a személy. A Bucks Fizz együttes lemezének hallgatása valódi könnyűzenei Az első Dunamenti Tavaszok nyilvános szakmai értékelésein (is) gyakran több szó esett az egyes műsorok kialakulását vagy előadását negatívan befolyásoló körülményekről, mint magukról a műsorokról. Persze, általában akkor volt ez így, ha a zsűritől, a remélt dicséret helyett, bírálatot kapott a csoport. Szakmai érvekkel nem tudván „védekezni“ vagy megcáfolni a zsűri véleményét, a rendező, főként a kezdő, ilyenkor - többé-kevésbé érthető módon - sorolni kezdte, milyen okok folytán lett „csak ilyen“ az előadás. Például: nem támogatta senki- a munkájában, az iskola igazgatója is egy legyintéssel elintézte a csoportot; nem volt kihez fordulniuk tanácsért; rosszul működött a magnetofon; az egyik szereplőnk tegnapelőtt megbetegedett, aki beugrott helyette, nem tudja rendesen a szöveget; csak ilyen festéket tudtunk beszerezni a díszlet színezéséhez stb. Mindez, vagyis egy-egy műsor létrehozásának a körülményei természetesen soha sehol nem érr deklik sem a közönséget, sem a zsűrit. Nem is kell, hogy érdekeljék. Az egyik is, a másik is a produkcióra kíváncsi és magától értetődően annak alapján ítél, és ítélhet csak, amit éppen lát(ott). Az újságíró és mindenki számára, aki egy kicsit is ügyének tekinti az amatőr művészeti mozgalom fejlődését - méghozzá egy olyan mozgalomét, melynek hirdetett és valós társadalmi megbecsülése között számos helyütt bizony nagy a különbség - mégis nemcsak hogy érdekesek, de elsősorban tanulságosak a körülményekről valló szavak. Hol meghatóan szép esetekről szólnak, hol elgondolkoztató jelzések nemkívánatos, mielőbb megszüntetendő jelenségekről. Az utóbbi évek Tavaszain már kevesebb van belőlük, a „panaszokból“, az áldatlan helyzetek ismertetéséből, amit eredményként könyvelhetünk el. Az évek óta kitartóan dolgozó rendezők egyrészt hozzászoktak a zsűrihez, fölismerték, hogy az a minőség számonkérésével értük van, pontosabban a gyerekekért, ugyanúgy, élmény, melynek hatását csak fokozza, hogy a 11 számot az együttes eddigi sikereiből válogatták össze. A számok mindegyike rendkívül melodikus, a hangszerelést sziporkázó ötletek jellemzik. A vokálegyüttes teljesítménye minden esetben kitünően idomul a dalok hangulatához és mondanivalójához. A zenei kíséret összhangzása, szólóteljesítményei, elektronikus betétjei tökéletesen kimunkáltak. Aki pedig érti is a dalok (angol) szövegét, az tanúsíthatja, hogy azok sem nélkülözik a szellemességet. A magyarországi könnyűzenei élet egyik legnagyobb szenzációja volt nemrégiben a rendkívül népszerű Hungária-együttes feloszlása. Kivált az együttesből Fenyő Miklós, aki tulajdonképpen alapítója és vezetője volt az együttesnek és külön vállalkozásba kezdett a Hungária zeneszerzéssel is foglalkozó, tehetséges dobosa, Szikora Róbert is, aki R-GO néven alapított önálló együttest. A „maradék“ Dolly Roll néven folytatja tevékenységét, s hűen a Hungária legjobb hagyományaihoz tető alá hozta első, bombasikert arató nagylemezét Vakáció-ó-ó címmel. Valódi lemezkülönlegességnek számít tehát a Hungária hattyúdala, a Finálé (?) című nagylemez, hiszen ebben az esetben egy - immár - nem létező együttes lemezéről van szó. Köztudott, hogy a Hungária-együttes a rock and roll egyik legtehetségesebb mint ők, nem pedig ellenük, másrészt, hogy az objektív okokr^való örökös hivatkozás nem vezet célra, illetve más fórumokon kell azokat, a lényegbevágóakat, elmondani. Azért akarva-akaratlanul csak fölemlítődtek a mostani, a IX. Dunamenti / Tavasz nyilvános szakmai értékelésein is az előadást így vagy úgy befolyásoló tényezők. „ Egyik szereplőnknek kirepült a kabátja a buszablakon. Visszatértünk, de nem találtuk meg. Drága kabát volt. Nagyon kétségbeesett a gyerek, mi több,,az egész csoport kedvetlenné vált emiatt, ami meglátszott az előadáson. Mostanáig nem tudtak feloldódni a gyerekek.“ Egy másik műsor értékelése során a zsűri kifogásolta, hogy az együttes következetlenül alkalmazta a kellékeket, egyebek között, miért imitálták a zsákcipelést. Kiderült, miért. Otthon felejtették a zsákokat. Nem lehetett könnyű dolga annak a rendezőnek, akinek szinte csatáznia kellett a szülőkkel, hogy engedjék el gyermekeiket Duna- szerdahelyre (Dunajská Streda). Ha már egyszer meghívták az együttest a fesztiválra. Nem sikerült meggyőznie mindegyiküket, így a gárda nem az eredeti létszámban és összeállításban lépett színpadra. Ilyenkor jut az ember eszébe, hogy aki nem dolgozott amatőr művészeti együttesben vagy együttessel, el sem tudja képzelni, mi mindennel, milyen váratlanul felmerülő akadályokkal keN szembenézniük a szereplőknek, amíg műsoruk közönség elé kerül. Mennyit kellett például izgulnia annak a csoportnak, a gyermekeknek és vezetőiknek, akik órákig hiába vártak az autóbuszra, amelynek a fesztivál színhelyére kellett szállítania őket. Aztán csak megjött, az utolsó pillanatban. A csoport rohanhatott egyenesen a színpadra... Mondom, ilyesmikről nem tud sem a közönség, sem a zsűri. Nem is kell, hogy tudjon. Mégis jó, hogy elhangzanak a szakmai értékeléseken, annál is inkább, mert el-, illetve kimondásukra más fórum nem nagyon van... (bodnár) magyarországi propagálója volt. Legnagyobb sikereiket a nyolcvanas évek elején aratták a régi rock and roll visszaidézése, felújítása révén, amikor Rock and Roll Party és Hotel Menthol című nagylemezeikkel iratkoztak fel a magyar popzene sikerlistájára. A Magyar Televízió 1981 augusztusában megrendezett tánc- és popdalfesztiválján Fenyő Miklós és Novai Gábor Limbó-hintó című szerzeménye a fesztivál egyik legsikeresebb száma lett. A megkérdőjelezett Finálé címmel megjelent Hungária-lemez becsületes csapatmunka eredménye, azonos színvonalúnak korántsem mondható számok tarka egyvelege. Találunk köztük egészen gyengéket (Ocelot Vénusz, Séró báró, Dollywood) és kiemelkedőket (Szerelmes lapgitárok, Saxophonia Express, Bambi- na) egyaránt. De még a gyengébb számok is fel-felcsillantják a Hungária régi erényeit: a jó ritmust, a dallamosságot, a meglepő hangszerelési ötleteket, a zenei hangzás egészébe jól beilleszkedő hangszerszólókat. A lemez- a gyengébb számok és a ki- sebb-nagyobb hiányosságok ellenére - nem kelti egy „végét járó“ együttes hattyúdalának benyomását. Minden jel (Fenyő Miklós, a Dolly Roll és az R-GO új lemeze) arra mutat, hogy nincs remény a Hungária-együttes „feltámadására“. Az utódok azonban- amint arról ugyancsak sok jel árulkodik - jó úton haladnak. SÁGI TÓTH TIBOR I Tucsi színházba megy Ez még korai lenne - mondtuk egymás közt, visszaemlékezve fővárosi kiruccanásunkra. Úgy tűnt föl ugyanis, hogy Tucsinak hosszabb időre van szüksége az ott szerzett élmények elraktározására. De mit tegyünk? Tucsi éppen jelen volt, amikor egyik ismerősünktől színházjegyeket kaptunk ajándékba. Jó cirkusz lesz, jósolta a gyerek. Ahogyan közel- gett az előadás órája, úgy fokozta ostromát. Végül is beadtuk derakunkat. Megetettük, megitattuk, nehogy az előadás alatt enni vagy inni kérjen. * Az ajándékjegy az első sorba szólt. Otthon ugyan elmagyaráztam a gyereknek a szin- háznézéssei kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, mégis itt, az első sorban, mintegy ellenőrzésképpen megismételtetett velem mindent. Végre felmegy a függöny. - Ezt húzza valaki - kiáltja máris Tucsi. Aztán a megjelenő sokszínű díszlet látványa elnémítja. Soha nem figyeltünk még olyan odaadóan, mint ezekben a percekben. A cselekmény kibontakozásának láttán úgy ítélem meg, hogy Tucsi részéről öt-tíz percig nem fenyeget veszély. A színpadon enni kezdenek. Tucsi tömött gyomrára gondolva, nyugodtan elengedem magam. Amikor azonban a pincér sorra kínálja a szereplőket, megszólal a gyerek: - És én nem kapok?! - Gyorsan cukorkát nyomunk a kezébe, de ő ennek ellenére igencsak rosszallóan néz a színpadra. Közben láthatóan elment a kedve. Már ,, fegyelmezett“ néző. Megjegyzéseit tompa hangon közli, végül teljesen elhallgat. A második felvonás közben is ,, folytatódik“ sértődöttsége, mi több tiltakozásul még a színpadtól is elfordul. Anyjához bújik, én pedig megnyugszom, hogy végre nekünk is jut valami az előadásból. Ekkor Tucsi hirtelen felpattan: - Az a mi képünk! - kiáltott a színen ismét megjelenő pincérre, közben a kulisszára akasztott festményre mutatva, melyet valóban mi kölcsönöztünk a színjátszó csoport előadásához. Ahogy ballagunk hazafelé, még kísérletezem. Ki tetszett legjobban? Végigmér: - Anyuka! (poór) A fény nyomában Fotók a Dunamenti Múzeumban Oroszlános György: Textúra KÉT LEMEZ ÚJ SZÚ 4 1984. VI. 11.
