Új Szó, 1984. június (37. évfolyam, 128-153. szám)
1984-06-30 / 153. szám, szombat
Egy hét a, nagyvilágban Június 23-tól 29-ig Szombat: Francois Mitterrand francia államfő befejezte moszkvai látogatását - Helmut Kohl, az NSZK kancellárja hazautazott Budapestről Vasárnap: Madridban befejeződött a Spanyol Munkásbizottságok Szakszervezeti Szövetségének kongresszusa - Irak ismét tartályhajókat támadott Kharg iráni olajsziget térségében Hétfő' Párizs közelében, a Fontainebelau-i kastélyban megnyílt a közöspiaci országok csúcstalálkozója - Beiktatták tisztségébe Lord Carringtont, a NATO új főtitkárát - Fidel Castro fogadta Jesse Jacksont Kedd' Alessandro Nattát választották meg az OKP főtitkárává - Szovjet-laoszi csúcsszintű megbeszélések voltak Moszkvában Szerda* Reagan a szovjet-amerikai kapcsolatokról mondott beszédet - Befejeződött az MSZMP KB kétnapos ülése Csütörtök' Kohl kancellár a Bundestagban előterjesztette a kormánynyilatkozatot - Izrael újra libanoni célpontokat bombázott Péntek* Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter befejezte kolumbiai látogatását - Olof Palme svéd kormányfő az NDK-ba érkezett - Bukarestben összeült a parlament Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke (balra) kedden Moszkvában találkozott Kayson Phomvihane-val, a Laoszi Népi Forradalmi Párt KB főtitkárával, kormányfővel. Tárgyalásaik a kétoldalú kapcsolatok megvitatása mellett elsősorban a délkelet-ázsiai helyzetet érintették. (Telefoto: CSTK) Szovjet-francia párbeszéd Francois Mitterrand francia köz- társasági elnök éppen egy héttel ezelőtt befejeződött szovjetunióbeli látogatása nemcsak a szov- jet-francia kapcsolatok, hanem a kelet-nyugati kapcsolatok szempontjából is fontos esemény volt. Ezt egyértelműen igazolták Konsztantyin Csernyenkóval, az SZKP KB főtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével folytatott tárgyalásai mellett a kétoldalú miniszteri szintű megbeszélések is. A világsajtó - és természetesen elsősorban a szovjet és francia lapok - egyöntetűen rámutatott erre a tényre. A L’Humanité, a francia kommunisták lapja hangsúlyozta, hogy sikerült elérni azt a célt, amelyet mindkét fél kitűzött: a párbeszéd újra megkezdődött, és ez lehetővé teszi egymás jobb megismerését és a kölcsönös megértést. A Le Figaro a látogatás fő eredményeként azt emelte ki, hogy Párizs és Moszkva között ismét helyreállt a kontaktus. A tárgyalásokon mindkér fél kifejezésre juttatta akaratát, hogy kész fejleszteni kétoldalú politikai kapcsolatait, ami nagyon fontos, ha figyelembe vesszük a jelenlegi kiélezett európai légkört. Nagyon őszintén és tárgyilagosan vitatták meg, hogy a két ország közösen és külön-külön mit tehet az enyhülés érdekében. Párizs és Moszkva között a nézeteltérések ugyan nem tompulnak - márpedig fontos nemzetközi kérdésekről van szó, mint a feszültség okainak megítélése -, a két fél mégis egyöntetűen kijelentette: a Szovjétunió és Franciaország egyaránt érdekelt a nukleáris háború fenyegetésének csökkentésében és abban, hogy meggátolják a feszültség további növekedését. „Előreléptünk, elég megbízható alapokat fektettünk le e két nap alatt“ - értékelte Mitterand államfő tárgyalásainak eredményeit, s ezt a megállapítását szovjet részről is megerősítették. Ezt figyelembe véve nem meglepő, hogy Washington nem fogadta túl nagy lelkesedéssel a francia-szovjet csúcstalálkozó tényét és annak vitathatatlan hasznosságát. Az amerikai kormányzat mindenképpen arra törekszik, hogy NATO- partnereire rákényszerítse saját elképzeléseit, ami a kelet-nyugati viszonyt és elsősorban a Szovjetunióval való kapcsolatokat illeti. Mitterrand útja azonban ismételten bebizonyította, hogy Washington nem mindenható, s ha egy nyugateurópai fővárosban valóban akarják, akkor ténylegesen tehetnek is a párbeszéd folytatása, az európai enyhülés és a nemzetközi biztonság érdekében. Tárgyalások és támadások Libanonban a jobboldal után Izrael is támadásba lendült, hogy megakadályozza az elmúlt hétvégén elfogadott kormánydöntések megvalósítását. Röviddel azután, hogy a szombati kabinetülést követően Amin Gemajel államfő és Rasid Karami miniszterelnök derűlátóan nyilatkozott a végső megbékélés esélyeiről, a szíriai kezdeményezésre épülő rendezési tervet elutasító jobboldali miliciák tüzérsége máris támadott. A jobboldal elutasítását az váltotta ki, hogy döntés született a katonai tanács felállításáról, minek következtében a hadsereg nem tartozik többé az államfő közvetlen felügyelete alá, és a hadseregparancsnok sem összpontosítja a kezében a teljes katonai és belbiztonsági hatalmat. Annál is inkább, mivel szerveztek egy állambiztonsági igazgatóságot, amelynek vezetésével egy síita politikust bíztak meg. A felekezeti államszervezés szabályait még mindig betartva, a hadseregparancsnok Michel Aun maronita keresztény tábornok lett, az új vezérkari főnök pedig a drúz Nádim el-Hakim tá- bonok. Az átfogó biztonsági intézkedések talán legfontosabb lépése az lett volna, hogy lefegyverezzék a különböző, általában felekezeti alapon szervezett milíciákat, megszüntessék ellenőrzőpontjaikat, felszámolják Bejrút megosztását és ismét megnyílt volna a forgalom előtt a libanoni főváros nemzetközi repülőtere. Míg a drúz és síita miliciák és vezetőik támogatásukról biztosították e terv megvalósítását, a Libanoni Erők nevű egyesített jobboldali miliciák megtagadták nehézfegyvereik beszolgáltatását és állásaik feladását. Magatartásuk, a támadásaik és provokációik folytán újra fellángolt harcok máris megkérdőjelezték a Karami-kormány eddigi legfontosabb rendezési kísérletének sikerét. A kiújult feszültséget Izrael arra használta ki, hogy szintén támadásba lendüljön. Polgári célpontokat bombázott Észák-Liba- nonban szerdán, majd csütörtökön is. Izrael magatartása nem okozhat meglepetést, hiszen ha a Karami-kormány tervei a tényleges megvalósítás útjára lépnek, akkor Libanonban megszűnik a zűrzavar és Tel Aviv nem tudna továbbra is halászni a zavarosban. A libanoni tényleges kiegyezés mindenképpen a Begin által kezdett, és a Sa- mir-kormány által következetesen folytatott politika nagy kudarcát jelentené, márpedig ez nem egészen egy hónappal az izraeli parlamenti választások előtt egyértelműen rossz pont lenne a Likud- tömb számláján. Összeállította: GÖRFÖL ZSUZSA London központjában szerdán az egész országból érkezett bányászok tízezrei hatalmas tüntetésen fejezték ki támogatásukat a bányászsztrájk iránt és tiltakoztak a Thatcher-kormány tervei ellen, hogy több bányát bezárnak és a munkásokat elbocsátják. A tiltakozó menet élén haladt Arthur Scargill (középen), a bányászszakszervezet elnöke. C kis V NYELVŐR Ponttal vagy pont nélkül Egy sokat író-olvasó ember azt kérdezte tőlem, mi az oka annak a helyesírási kettősségnek, hogy az évszámok után bizonyos esetekben teszünk pontot, máskor viszont nem. Ponttal írjuk például: 1978 évi, de miért pont nélkül: 1978 előtt? Nem volna logikusabb az egységefe írásmód? Nem könnyíthetnénk-e helyesírásunkat olyan módon, hogy az évszámok után vagy minden esetben legyen pont, vagy soha? Fogós kérdés; hirtelenében csak olyasmit válaszoltam rá, hogy ez a kettősség a helyesírási hagyományon alapulhat, de okvetlenül van benne ésszerűség, azonkívül is, hogy a ponttal írandó típust általában -dik képzővel hangoztatjuk („ezerkilencszázhet- vennyolcad/k évi“), a pont nélkülit pedig a -dik képző nélkül („ezerkilencszázhetvennyolc előtt“). Érdemes azonban megvizsgálni ezt a kérdést egy kicsit alaposabban, mert pontct ott is használunk az évszám után, ahol nem mondjuk ki a -dik képzőt, így a keltezésben: 1978. október 31. stb. Tehát nem pusztán a sorszámnévképző kimondásán, illetőleg elhallgatásán alapul ez a helyesírási kettősség. Általában akkor nem "kíván pontot a sorszámnévi értékben használt évszám, amikor világosan érzékelhető a mondatba szerkesztett volta. Például alany az évszám a következő mondatban: 1526 két korszakot választ el egymástól. Birtokos jelző: Kazinczy 1759 októberében született. Tárgy: Nem felejtjük el 1848-at. Határozó: Babits Mihály 1883-tól 1941-ig élt. Természetesen akkor is fölösleges a pont, ha az évszám valamelyik névutónkkal együttesen alkot határozót: 1772 előtt, 1849 után, 1896 és 1914 között stb. Ha pontot tennénk a számjegyekkel írt évszám után, ezzel sok esetben a mondathatárok érzékelését is megnehezítenénk, hiszen folyó szövegben a pont legtöbbnyire két mondatnak a határát jelzi. Figyeljük meg például a két következő mondat írásmódját: Madách Imre születésének éve 1823. 1864 őszén már meghalt. Itt az 1823 utáni pont világosan megmutatja, hol van vége az első mondatnak, és hol kezdődik a második. Ha ellenben az 1864 után is pont volna, az kétszeresen nehezítené az olvasó számára a szöveg tagolását és megértését: 1. egy pillanatra kétségessé tenné, hol is van a két mondat határa, 2. majdnem lehetetlenné tenné, hogy az olvasó felismerje az 1864 őszén szókapcsolat két tagjának egymásra vonatkozását. Figyelembe kell vennünk ugyanis, hogy számjegyes mondatkezdés esetén az új mondat kezdetét nem jelzi a megszokott nagybetű; az évszámot betűkkel írva ilyen lenne a második mondat: Ezernyoicszázhat- vannégy őszén már meghalt. Az évet és a napot jelölő ,,-d/7c“-kel hangzó sorszámnevek számjegyeihez gyakran járul valamilyen toldalék. Ilyen esetben az évszám pontját - minthogy helyesírásunk egyszerűsít -, ahol lehet, „megtakarítjuk“, csak a kötőjelet tesszük ki a toldalék előtt: az 1867-i kiegyezés (de a képző nélküli alakot ponttal írjuk: az 1867. évi). Hasonlóképp járunk el, ha napról van szó: március 15- én, szeptember 23-áig, október 6-ára (de a ragtalan alakokban nem maradhat el a pont: március 15., szeptember 23., október 6.) A napot jelölő, de toldalék nélküli sorszámok - ellentétben a toldalék nélküli évszámokkal - önmagukban nem tölthetnek be mondatrésznyi (alanyi stb.) szerepet, s ezért a névutók előtt is megtartják: április 4. előtt, május 31. után stb. PÁSZTOR EMIL Torzzá nyomorított mondatok Nem könnyű feladatra vállalkozik az, aki megpróbál fényt deríteni a különböző kiadványokban, újságokban napvilágot látott fogalmazási hibák okaira. Mivel magyarázható például az, hogy olyan képtelen jelentésű szerkezetlánc kerül a mondatba, mint amilyen ebben? „Most, amikor nem a kitaposott, de a kijelölt célhoz vezető úton haladunk, teljes mértékben meg kell nyilvánulnia valamennyi gazdasági vezető nagyvonalúságának...“ A „kitaposott célhoz vezető út“ félreismerhetetlen abszurd jelentésű szerkezetlánc. Mi az oka annak, hogy a fogalmazó ezt nem veszi észre? Valószínűleg az, hogy a tudatában egymást gyorsan követő gondolatok nem formálódnak ki teljesen; és torzszülöttként, mint a sziámi ikrek, kerülnek napvilágra. így lesz azután a „kitaposott út“-ból és a„célhoz vezető út“-t?ól „kitaposott célhoz vezető út“. A szükséges műtét után ilyen formát kap a mondat: „Most, amikor nem a kitaposott úton haladunk a kijelölt cél felé, teljes mértékben meg kell nyilvánulnia valamennyi gazdasági vezető nagyvonalúságának..." A fogalmazó egymásra torlódó gondolatai nyomorodtak világra torz alakban ebben a mondatban is: „A gólokkal együtt a nézők is eltűnnek a lelátókról...“ Mit kerestek a gólok a lelátókon? - kérdezheti az olvasó. Pedig csak arról van szó, hogy két különböző gondolat torzul összenőve került papírra. Külön-külön kifogástalan „a gólok elmaradnak“ s „a nézők is eltűnnek a lelátókról“. Egy mondat keretében is megférnek, anélkül, hogy meg kellene nyomorítani bármelyiküket. Például így: „A gólok elmaradásával együtt a nézők is eltűnnek a lelátókról..." Ha már a születési hibákhoz hasonlítunk, akkor ez a mondat olyan, mint egy végtagok nélkül világra jött csecsemő: „Kibékíthetetlen harcot vívnak egymással a béke és a haladás erői az egyik oldalon a kizsákmányolás, a szociális elnyomás és a háború erőivel.“ Az egyik oldalhoz feltétlenül oda kívánkozik a másik oldal is. Ez utóbbi a torlódó gondolatok miatt elmarad, s az újszülött gondolat életképtelen nyomorék. így egészíthető ki épkézláb mondattá: „Kibékíthetetlen harc folyik, amelyben az egyik oldalon a béke és a haladás hívei állnak, a másikon a kizsákmányolás, a szociális elnyomás és a háború erői.“ A szóbahozott jelenség magyarázható ugyan a modern korban rendkívüli módon felgyorsult munkatempóval, de semmivel sem menthető. Korunknak a gyorsaság csupán egyik követelménye; a másik a pontosság. MORVAY GÁBOR ÚJSZÚ^ 4 1984. VI. 30.
