Új Szó, 1984. június (37. évfolyam, 128-153. szám)

1984-06-29 / 152. szám, péntek

Karéneklés - művészi szinten JEGYZETEK A VI. KODÁLY-NAPOKRÓL Képek a hazáról Janko Alexy tárlata A csehszlovákiai magyar felnőtt énekkari mozgalom elsősorban a Kodály-napoknak köszönhetően - a hatvanas évek mennyiségi fejlődése után - a minőségi fejlő­dés útjára lépett. A színvonal és a művészi elképzelések konfron- tálásának lehetőségét a III. Ko- dály-napoktól (1978) tudatosan irányítják a rendezők és az előké­szítésbe bevont karnagyok, szak­emberek, zeneszerzők. A Kodály- napok kórusversenyében alkal­manként előírt kötelező kórusmü­vek ennek a tudatos munkának a kifejezői, zenei mércéi és egyben a döntőbe jutás feltételei a kó­rusok számára. Ha­sonló zenei elvárás előzte meg a VI. Ko- dály-napok döntőjét is, mely június 16-án és 17-én zajlott le Galántán. A nyilván­tartott 54 felnőtt kó­rusunk közül az idén 36 jelentkezett a versenybe, ami csúcsot jelent a Ko- dály-napok történe­tében. Huszonnégy énekkar sikeresen birkózott meg az előírt kötelező szá­mokkal. Ez a válo­gatás során dőlt el, melynek alapján a válogató bizott­ság kiosztotta az ún. Koszorú­pályázatban meghirdetett, minősí­tést kifejező koszorúkat. Két kórus kapott aranykoszorút a zsűri di­cséretével, 5 arany-, 12 ezüst- és 5 bronzkoszorút. Közülük a leg­jobb kilenc énekkart javasolta a bi­zottság a VI. Kodály-napok kórus- versenyének döntőjébe. A versenyt a galántai Kodály Zoltán Daloskor nyitotta meg, me­lyet 1982 óta Józsa Mónika irányít. A huszonnyolc éve tevékenykedő, sok sikert megélt kórus művészi színvonala ismét felfelé ível. Igé­nyes műsorának tökéletesebb megszólaltatásához azonban friss hangokra van szükség. A komáromi (Komárno) ve­gyeskar, mely 1980-ban alakult Stubendek István zenepedagógus vezetésével, rövid négy év alatt felzárkózott az él kórusokhoz. Két nehéz kórusművet tartalmazó ver­senyműsorukat nagy érdeklődés előzte meg. Mindkettővel sikere­sen megbirkóztak. Az egyik, B. M. Černohorský Fuga című alkotása hivatásos kórusoknak is kemény erőpróba. A komáromiak a művet viszonylag tisztán adták elő, ügye­sen oldva meg a ritmikai buktató­kat, a zenei gondolatok kötődését. Ez egyben bravúros karmesteri teljesítményt is jelentett. A másik mű Kodály Zoltán Békességóhaj- tás című alkotása volt. A befejező zenei frázis kivételével ebben is minden sikerült. A zselizi (Želiezovce) vegyes­kar először szerepelt a Kodály- napokon. A tapasztalathiány és a lámpaláz halványabb hangzás­ban nyilvánult meg Karnagyukat ennek ellenére dicséret illeti, mert az énekkar képességének megfe­lelő műsort állított össze a ver­senyre. A két éve alakult nagylét­számú kórus még sok siker része­se lehet. A válogatás során letett „névjegyük" erre enged követ­keztetni. Az 1971-ben alakult dióspato- nyi (Orechová Potôň) Barátság vegyeskar két fesztivál kihagyásá­val tért vissza a Kodály-napokra, most Ág Tibor vezetésével. Az énekelni szerető dióspatonyiak nagyon lelkiismeretes munkával újra visszakerültek az élvonalba. Műsoruk változatos volt és a leg­több kórusművet tartalmazta. Kö­zülük Karai-Weöres Ugrótánc és Bárdos Lajos Dana, dana című müve illett leginkább a kórus zenei mentalitásához. A férfikar énekké­pességeinek fejlődése után hosz- szabb lélegzetű kórusműveket is műsorra tűzhetnek. Elsősorban igényesebb népdalfeldolgozá­sokat. A zsérei (Žirany) és koloni (Koli- ňany) Zobor Hangja vegyeskar 1981-től működik egyesített ének­karként. Külön-külön többször vol­tak a Kodály-napok résztvevői és mindig szép sikerrel szerepeltek. Most ez halványabbra sikerült. A hibáknak elsősorban objektív okai voltak, tizenketten hiányoztak a kórusból... A somorjai (Šamorín) Híd ve­gyeskar 1972-ben alakult. Poks- taller László dalosai kezdettől fog­va a hazai magyar kórusok leg­jobbjai közé tartoznak. Az énekkar kiegyensúlyozott, szép kórus­hangzása méltán aratott sikert Galántán is. Az előző Kodály-na­) pok óta egyenletesen fejlődött. A kórus versenyműsora igényes volt, arányos a tagok zenei képes­ségével. Néhány apróságon mú­lott, hogy nem értek el dobogós helyezést. Kodály Zoltán Köszön­tőjének tempóértelmezése (a túl gyors éneklés) nem illett az egyébként tiszta előadáshoz. Jo­zef Malovec Kisucké piesne című művéből csak egy részletet éne­keltek, amely így csonkának és hatástalannak bizonyult. Az elő­adott két Halmos László-mű és Kodály Zoltán Esti dala nagyon szépen sikerült. Az ilyen stílusú művek illenek igazán a kórus ze­nei arculatához. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Bartók Béla Vegyeskar ta­valy ősszel ünnepelte megalaku­lásának 10. évfordulóját. Az ün­nepség óta a kórus teljes erőbe­dobással készült a VI. Kodály- napokra, miközben tagjainak sorát is bővítette. A kórus erőssége ho­mogén hangzásában van, bár erre a tenoristák olykor-olykor rácáfol­tak. Bartók Béla Négy szlovák népdal című műve első dalán kívül tisztán intonáltak, jó tempóváltá­sokkal, színesen adták elő ver­senyműsorukat. A zsűri által oda­ítélt III. helyezés ezt a meggyőző tolmácsolást fejezte ki. A pelsőci (Plešivec) Vörös Csil­lag Efsz női kara 1975 őszén ala­kult. Néhány hónapja lett védnöke a helyi szövetkezet. Szolgáljon példaként másoknak, miként lehet egy arra érdemes csoportot felka­rolni. Samu Katalin karnagy vé­dencei bámulatos művészi telje­sítménnyel lepték meg a szakem­bereket, a verseny közönségét. Kis létszámuk ellenére olyan ter­mészetes tisztasággal és maga- biztossággal énekeltek, mint ami­lyen természetességgel a Sajó csörgedez a pelsőci kertek alatt. Samu Katalin úgy vezényelt, hogy a nézőt szinte megtévesztette - a pelsőcieknek nincs szükségük karmesterre. Pedig mennyire szükség volt rá! A zsűritől megér­demelten kapták a 2. helyezést és a Kulturális Minisztérium díját. Mű­sorukban csak a képzett zenész füle talált intonációs problémát, és csakis a magasabb fekvésekben. A szoprán szólamot kell még ki­egyenlítettebbé tenni. Az 1973-ban alakult kassai (Košice) Csermely kórus 1978, a Kodály-napok versenyének meghirdetése óta énekkari moz­galmunk legsikeresebb kórusa. Ebben a tudatos és hozzáértő kar­mesteri tevékenységen kívül, me­lyet Havasi József karnagy képvi­sel, része van annak a fegyelem­nek és emberi magatartásnak, amire a kórus tagjai képesek. Fia­tal, csapongani vágyó szenvedé­lyüket alá tudják vetni a zene sze- retetének. A VI. Kodály-napokon nyújtott művészi teljesítményükről csak felső fokon beszélhetünk. Jo­zef Podprodský-Pavol Koyš A bo­lo című kórusművén kívül vala­mennyi szerzemény könnyed tisz­tasággal, magával sodró zenei­séggel szólalt meg. Különösen fel­emelő zenei élményt jelentett C. Monteverdi Sfogava con le stel­ie és Kodály Zoltán-Weöres Sán­dor Norvég lányok című szerze­ménye. A zsűri által odaítélt 1. hely méltó kezekbe került. A kas­saiak az idén harmadszor lettek a Kodály-napok versenyének győztesei. A vendégkórusok hangverse­nyén kiemelkedő műsorral tűnt ki a prágai Canticorum lubilo kama­rakórus. Dohnányi Olivér énekesei a cseh zene évében ízelítőt adtak a cseh nemzet világhírű kóruskul­túrájából és énekmüvészetéből. Fellépésükkel fergeteges sikert arattak, a közönség ötszöri rá­adás után is vastapssal hívta őket vissza. Sikeres volt a senicai Járá­si Tanítói Énekkar szereplése is (karnagy: Jozef Potočár), hason­lóan a székesfehérvári Prímavera kóruséhoz (Horányi Ottilia). A te- šedíkovói alapiskola Pitypang gyermekkara a Csengő Énekszó ’83 győzteseként volt a Kodály- napok vedége. Jónás Katalin kó­rusa igazolta művészi színvonalát. A járás öt községében lezajlott béke-hangversenyen a vendég­és versenyző kórusokon kívül a helyi énekkarok és a Csehszlo­vákiai Magyar Tanítók Énekkara szerepelt élménytadóan. A galántai szabadtéri színpad nézőserege az eredményhirdetés és díjkiosztás után ritka, de a Ko- dály-napokra jellemző esztétikai élményben részesült. Az egyesí­tett énekkarok előadásában hall­gathatta meg a közös kórusműve­ket, melyek az együvétartozást, a népek barátságát és a közös erőfeszítéseinket jelképezték. Ezt a gondolatot fogalmazta meg Szíj­jártó Jenő Weöres Sándor versére írt Békét akartak című hatásos szerzeménye is. A kórus, a karna­gyok, a közönség és a szervezők jó érzéssel vettek búcsút a VI. Kodály-napoktól, melynek az idén Karai József zeneszerző szemé­lyében jeles szakmai vendége is DEBRÖDI D. GÉZA Janko Alexy (1894—1970) szü­letésének 90. évfordulója alkalmá­ból a festőművész életművét be­mutató kiállítás nyílt a bratislavai Szlovák Nemzeti Galériában. Janko Alexy - két festőtársával, Miloš Bazovskýval és Zolo Palu- gyayval együtt - folytatója Martin Benka festészetének, mely a szlo­vák nemzeti jelleget kutatta és tárta föl. Vele ellentétben azonban ők már nem a külső,'folklorizáló jegyekben, hanem a szlovák nép életmegnyilvánulásainak sajátos vonásaiban (színek, formák, rit­musok, hangulatok stb.) keresték a nemzeti jelleget. Alexy ugyan nem mindig tudott ellenállni a nép­viselet csábításának, többnyire mégis nagyvonalú, expresszív ki­fejezésre összpontosított. Mint azt a mostani, nagyszabá­sú tárlat is bizonyítja, Alexy festé­szete sokrétű, festett arcképet, zsánerképet, tájképet, csendéle­tet, figurális csoportképet, törté­nelmi zsánerképet és régi épülete­ket ábrázoló, ún. vedütöket. Egész sor gobelin- és üvegfestményter- vét is megvalósították. De bármit is festett, mindig egy vágy fűtötte: behozni a szlovák kultúra néhány évszázados lemaradását. A Pá­rizsban (1920) megismert kortárs európai művészet színvonálára igyekezett emelni azt. Miután többféle foglalkozással próbálkozott, végül is 1919-ben a prágai képzőművészeti főiskola hallgatója lett. Egy év múlva kiadta a Képek Szlovenszkóról című do- kumentáris jellegű rajzalbumát, melyhez később más módon visz- sza-visszatér, (például az 50-es és 60-as években történelmi épü­leteket ábrázol, a Kassai dóm 1954-ből való, a Szepesi vár 1962-bői). Alexy elsősorban a pasztellfes- tészet mestere volt, továbbfej­lesztve ezt a technikát. De gyak­ran festett olajjal és temperával is. Veleszületett dekoratív érzéke a szecesszió felé vitte. Sok pasz- tellje a magyar Ripp-Rónai József krétarajzaihoz hasonló hangulatot áraszt. A luminisztikus légkör áb­rázolása és a lokális (helyi) színek gyakorta apró elemekre történő felbontása viszont az impresszio­nizmus és főleg a posztimpresz- szionizmus hatására utal. (A Barát­nők és a Párbeszéd című pasztell- jein az egységes színfelületet ap­ró, színes mértani alakzatoktól összeálló mozaik váltja fel.) A szlovák népköltészet, népbal­ladák és mondák képi feldolgozá­sával a művész a 20-as évek elején kezdett komolyabban fog­lalkozni. Első ilyen jellegű képei a Hegyilegények, A bacsa és a halál, valamint a Botto-vers alapján született Ég a tűz, ég című alkotások voltak, melyek témáit később több változatban is feldol­gozta. Rablótámadás című olaj- festménye hatással lehetett Gwerködön Vándor című kompo­zíciójára. A kalandos betyártema­tika, melyben gyermeki módon a minden erkölcsi felelősségtől mentes szociális ellenállás jelké­pét látta, végigkísérte pályáján. A főiskola befejezésének évé­ben, 1926-ban és azután születtek a népköltészet ihlette további fest­ményei, a Favágó, a Kutat ásott, pávát itatott, a Ballada - Dal a fűz­fáról, az Isznak a fiúk, isznak. Ugyanakkor először elevenítette meg vásznain az 1848-as szlovák parasztlázadásokról alkotott el­képzeléseit - az Előre! és Szlovák felkelők című monumentális olaj­képein. Két év múlva ehhez a té­mához is visszatért (Parasztfelke­lés). Ezek a művei - akárcsak a városi proletariátus elnyomását bíráló Munkások című festménye - egyhangú, sárga-barna színe­zésükkel monumentális faintarziák hatását keltik. Benkához hasonló­an ő is egyfajta paraszthős-típust alakított ki, fokozatosan, ami szemmel láthatóan a benne szunnyadó nemzeti kisebbrendű­ségi komplexusának a felszínre jutása volt. A 30-as években Bazovskýval és Zolo Palugyayval együtt bejárta szülőföldjének tájait - Liptót, Ár­vát, majd a Felső-Garam völgyét. Bazovský drámai erejű, elmélyült képeivel szemben Alexynél a konfliktusok többnyire tompultak a tetszetős, ritmikus vonalvezetés és formaképzés eredményekép­pen. Az ebből az időszakból való képei - dinamikájukkal, aszimmet­rikus kompozícióikkal, leszűkített színskálájukkal - ennek elienére a népi zsánerképfestészet újfajta értelmezését jelentik a szlovák képzőművészetben. (Szlovák ma­donna, Pásztorlányka, Vándorok című pasztelljei). Az öregasszo­nyok vagy a Terefere című pasz­telljei a formai tömörség, a képi ritmika, és a szinte ornamentális dekorativitására való törekvés leg­ismertebb példái közé tartoznak. 1930-ban a művész Martinban telepedett le. Az említett közös tanulmányutakon kívül a környék városkáiban több közös kiállítást is szerveztek. 1932-ben Piešťany- ban megpróbáltak müvésztelepet létrehozni, amelyet egy évig (1934-1935) sikerült fenntartani. Közben 1933-ban megnősült; fe­lesége modellje, s minden téren készséges segítőtársa lett. Arcát, alakját sok képen világosan felis­merhetjük. 1937-ben végleg Brati- slavába költözött, s ezzel elkezdő­dött városi, ún. civil motívumokból építkező müveinek sora (városi látképek, kávéházak belseje, mondén női portrék stb ). A 30-as évek második felében változott a technikája is (talán a fiatal Mud- roch hatására), egyre több vasta­gon felmázolt olajképpel jelentke­zik (Csendélet, Vándor, A hegyek álma). Stílusa továbbra is az imp­resszionizmus és dekoratív fau- vizmus jegyében alakult, habár kevésbé élénk színekkel. Alexy szavai szerint a népi rongysző- nyegek egyáltalában nem rikító színeit vette mintaképül. A negy­venes években, Sliač fürdőben sok tájképet alkotott, közben híres személyiségek - költők, festők ar­cát is papírra, illetve vászonra vitte. Néhány imaginárius történelmi épületképet is festett, főleg a Nagymorva birodalom korából. Ugyanakkor az elmosódó nemzeti történelmi múltat „népi“ üvegfest­ményekkel és más korabeli „do­kumentumokkal“ igyekezett fel- elveniteni. Egyre inkább vonzotta a monu­mentális festészet. Az ő tervei alapján valósították meg szülővá­rosában, Liptovský Mikulášban a templom üvegablakait, Bratisla­vában pedig a Művelődési és Pi­henőpark, az állami bank és a Hviezdoslav-színház színes üveg­ablakait az 50-es években. 1953- ban a Jánošík csapata című és néhány további nagyméretű gobe­lintervét is megvalósították, (Jáno­šík lovon, Jánošík füttyentett). Alexy művészetére a romanti­kus, epikus-balladisztikus hang­vétel jellemző, mely elsősorban a „nemzeti, törzsi, mitikus őslé­nyeghez való fohászkodás má- nesi-aleši hagyományához köze­lít“. Ez a alapjában véve kései romantizmus a modern formai megoldás igényével paradox erő­feszítés volt, s megoldhatatlan problémának bizonyult. Alexy élet­műve ennek ellenére gazdag, sa­játos világ, melynek alkotója a szokatlan formai megoldásoktól sem riadt vissza. Gyermekien cso­daváró optimizmusa szinte min­den alkotásából sugárzik. Képzőművészeti tevékenysé­géhez változatos irodalmi tevé­kenység párosult. Egymás után jelentek meg elbeszélései, regé­nyei és visszaemlékezései. Kép­zőművészeink közül ő írt legtöbbet a szlovákiai festészetről és önma­gáról, ami a művészettörténészek számára egyben értékes forrás. 1954-ben a szlovák festészet fellendítése érdekében kifejtett sokéves erőfeszítéséért, mellyel az alapító nemzedék élvonalába ke­rült - érdemes művész, majd tíz év múlva nemzeti művész címmel tüntették ki. A kassai Csermely kórus (Gyökeres György felvételei) A pelsőci női kar A. GÁLY TAMARA újszŕ 6 1984. VI. 29.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents