Új Szó, 1984. június (37. évfolyam, 128-153. szám)
1984-06-28 / 151. szám, csütörtök
w JT ir m jr rr mnm rr m w tg Ovonokepzo - jovokepzo A gyerekek dolgoztak Prózamondók a Dunamenti Tavaszon A Hurbanovöi Óvónői Szakközépiskola udvarán gázvezetéknek árkot ásnak. Mindennapi esemény, amelynek a valóságban jelképes ereje van. Szülök markolják a csákányt, a lapátot. Apák, akiknek lányai ebben az iskolában érettségiztek az idén. Az itt töltött négy év után akár közömbösen is szemlélhetnék, mihez kezd az iskola vezetése a néhány hónapja beállt helyzetben. A készülő tornateremben anyák takarítanak. Közülük Uzsák Magda Bajosról (Bajč) érkezett.:- Úgy éreztük, ez a mi kötelességünk. Négy esztendeig itt tanultak a lányok, s most segítséget kért tőlünk az iskola, ezért vagyunk itt. Pataki Márta Komáromból (Komárno), Hegedűs Ágnes Köböl- kútról (Gbelce) jött ide, hogy szabad idejében segítse azt az iskolát, ahol a gyermeke tanult. A szülők gesztusa az egyre inkább nemes hagyományokat teremtő új iskola felé irányult. Köszönet, tisztelet annak az intézménynek, amely négy esztendőre - a gyermekek legfogékonyabb éveire - átvállalta a tanítás mellé a nevelés felelősségét is. Az apák - Madarász István, Vermes Ottó, Búkor József, Dukay György - szavai mögött ott érezhető a felelősség is, amelyet az iskola jövője, léte iránt éreznek. Kava, Ekecs (Okoč) és Szőgyén (Svodín) várja vissza a lányaikat, bár elhelyezkedni aligha tudnak majd szülőfalujukban. Bőgi Béla három esztendeje tölti be az iskola igazgatói tisztét. Igazgatóhelyettesként addig is azon munkálkodott, hogy az intézményben párhuzamosan folyó szlovák és magyar nyelvű oktatással együtt járó adottságokat az internacionalista és a hazafias nevelés szolgálatába állítsa. Az évfolyamonként egy-egy szlovák, illetve magyar osztályban folyó tanítás, a diákszálló közösségi élete ebben a célkitűzésben is segíti az iskola vezetését. Bőgi Béla az eltelt időszak eredményeit összegezve a jövőre is utal:- Az első esztendők nehézségei, a nem kielégítő körülmények megszűnése után elmondhatom, hogy iskolánk konszolidált légkörben kezdte az utóbbi tanéveket. A tanári kar döntő többsége megfelelő képesítéssel rendelkezik ahhoz, hogy ellássa feladatát. Igazgatóhelyettesünk - Oľga Sza- bóová - pedagógia szakos, így a szakmai képzésben az ő tapasztalata sokat jelent. Az oktatás feltételeinek javulása az idén fontos állomáshoz érkézéit. A városi nemzeti bizottság kezdeményezésére egy új magyar nevelési nyelvű óvodai osztályt nyitottak a helyi óvodában. Ez lehetővé tette, hogy a gyakorlati órákon megszűnjön a zsúfoltság. Ez csupán egyik példája annak, hogy a városi nemzeti bizottság igényeinknek a lehetőségekhez képest igyekszik eleget tenni. Annak idején, amikor az iskola létrejött és a magyar tanítási nyelvű osztály Léváról ide került, elkészült az iskola fejlesztésének távlati terve. Ennek a megvalósítása idén félbeszakadt. Elkészült a diákotthon százhúsz férőhelyes pavilonja, ahová 1983 szeptember elsején beköltözhettek a lányok. A tornatermet idén bizonyára sikerül befejeznie a járási építőipari vállalatnak. A tervben szerepelt diákszálló még egy száz férőhelyes épületszárnya, a konyha és az étkezde, egy zeneterem, valamint egy kiállítóterem. A Nyugatszlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság beruházási osztálya az idén ideiglenesen leállította a beruházást. Most minden erőnket az elkészült épületek tökéletesítésére és az oktatás színvonalának emelésére fordítjuk. Iskolánk iránt továbbra is nagy az érdeklődés. Diákjaink zöme a komáromi, dunaszerdahelyi, érsekújvári és a galántai járásból érkezik, ami egyben azt is jelenti, hogy végzőseinknek nehézségeik lesznek az elhelyezkedéssel, mivel ezekben a járásokban mindenütt szakképzett óvónők nevelnek. Harmadikosok. Már tudják jövőbeli hivatásukról, mennyi odaadást, emberi melegséget, szakmai tudást kíván. Az iskola lehetőségeihez mérten a gyakorlati órákon szerzett ismeretek, tapasztalatok alapján már mérlegelik, keresik a tanult és a megélt dolgok közötti különbségek okát. Viszonylag korán szembetalálkoztak azzal az ellentmondással, amely óvoda és óvoda közötti különbségből adódik. Bármilyen nagy is az öröme az iskola vezetőségének, a valóság az újonnan nyitott magyar nevelési nyelvű óvodai osztály körül a szó szoros értelmében riasztó képet mutat. Az egykori Feszty- kastély nyugati szárnyában berendezett helyiségek megfelelnek ugyan az előírásoknak, de a környezetükben, az udvaron látott körülmények aligha nevezhetők szívderítőeknek. Az udvar közvetlen közelében most ugyan üres sertésólak állnak, de a nyári melegben, ha mással nem, akkor léggyel bizonyára megtelnek. Az eléggé elhanyagolt állagú épülettel együtt lehangoló benyomást tesz az idegenre ez is. Ráadásul itt gyermekeket nevelnek, s az iskolában erre a nevelésre készül fel mintegy száz fiatal leány. Elsősök, másodikosok, harmadikosok, akiknek igazában ez az első találkozásuk jövendőbeli hivatásukkal. Az első benyomások döntő módon meghatározhatják hivatástudatukat. Egy hagyománytalanul ebben a kisvárosban alapított iskola többéves erőfeszítés után gyökeret vert. Az oktató-nevelő munka biztonságot, bizonyosságot kíván. Az ideiglenesség állapota felületes viszonyulást eredményez. A Hurba- novói Óvónői Szakközépiskola jövőjéről kérdeztem František Morá- vek mérnököt, a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság oktatási osztályának vezetőjét:- Annak idején, amikor kerületünkben még egy óvónői szakközépiskola létrehozásáról döntöttünk, dinamikusan folyt az óvodák építése. Az azóta eltelt hat-hét esztendő alatt csökkent az épülő óvodák száma. így olyan helyzet állt elő, hogy bizonyos mértékű telítődés jelentkezett. Egyre kevesebb óvónőre lesz szükség, s a végzettek elhelyezése egyre nagyobb gondot okoz. Ez a magyar nevelési nyelvű óvodákra is érvényes, mivel egyre kevesebb ilyen osztály nyílik. Ezért rövidesen arra kényszerülünk, hogy a keresletet a kínálattal egyensúlyba hozzuk. Mindeddig nem született konkrét határozat az óvónői iskola jövőjére vonatkozólag. A komáromi járási pártbizottsággal együttműködve foglalkozunk azzal a javaslattal, mely szerint négyéves képzési idejű, érettségit is adó szakmunkásképző iskolát létesítenénk ott. Az 1984—85-ös tanévben az óvónői középiskolának mind a magyar, mind a szlovák tagozatán egy-egy osztályba felvételizhettek a diákok. A túljelentkezés többszörös volt, tehát az óvónői hivatása vonzza a lányokat. Sajnos a már említett okok miatt az idén végzettek közül is néhá- nyan más munkakörben lesznek kénytelenek elhelyezkedni. A CSKP lenini nemzetiségi politikájának eredményeként több mint három évtizedes múltra tekinthet vissza a magyar nyelvű pedagógusképzés. Amikor évekkel ezelőtt a magyar osztályt Léváról (Levice) Hurbanovóba, az újonnan alapított óvónői szakközépiskolába helyezték, ennek a hagyománynak a folytatását tervezték a felelős állami szervek. A Losonci (Lučenec) Óvónői Szakközépiskola mellett, ez az intézmény az egyetlen, ahol a nemzetiségi oktatás legalsóbb szintjén tevékenykedő, de a gyermekek jövőjét legmeghatározóbban befolyásoló szakembereket nevelnek. Minden túlzás nélkül elmondható, hogy a két iskola fontos láncszeme nemzetiségi oktatásunknak. Ezért is érdemel több figyelmet, megfontolt döntéseket az illetékesek részéről. Egy iskola tevékenységében a bizonyosság érzete a legtermékenyítőbb. Minőségi munka, elkötelezett és sokoldalú pedagógusképzés csak így képzelhető el. DUSZA ISTVÁN A huszonnégy prózamondó gyerek, kísérőik, a pedagógusok és a szülők, valamint a zsűri tagjai és a néhánv önkéntes érdeklődő, szóval, mindnyájan, akik a prózamondók versenyében így vagy úgy érdekelve voltunk, az útbaigazítás szerint: felvonultunk a művelődési ház második emeleti tükrös próbatermébe. Ahol, nem kis megdöbbenésünkre, semmi sem volt előkészítve a versenyhez. így előbb székeket kellett hordanunk, asztalokat tologatnunk, rendezkednünk, hogy valahogy kinézzen az országos döntő színhelyéül kijelölt helyiség. Történt mindez a gyerekek és kísérőik szeme láttára, akik otthon, mielőtt elindultak volna a Bodrogközből és többi tájegységeinkből Dunaszerdahely re (Dunajská Streda), bizonyára másképp képzelték az egészet. Olyan, a verseny szelleméhez méltó környezetről álmodoztak bizonyára, mely a gyermeki világhoz igazodó díszítéseivel nemcsak hangulatot varázsol a versenyhez, de oldja a fellépés előtti szorongást is. Csalódniuk kellett a hónapokig dolgozó, szövegeit csiszolgató résztvevőknek; a zsűrinek meg szégyenkeznie - mások helyett. A rendezők, a népes szervező bizottság, a látottakból ítélve: még csak nem is gondolt e verseny színhelyének az előkészítésére. Mit várhatunk akkor a körzeti, a járási és a kerületi fordulók rendezőitől. Ennyit erről. Illetve még any- nyit, ami nyilvánvalóan következik az elmondottakból: a gyerekeknek a környezet ridegségével is meg kellett küzdeniük. Nem tudhatni bizonyosan, kit mennyire befolyásolt lélektanilag az országos döntő pódiumának ez a dísztelen vidéke - „feldobni“ aligha tudott valakit" is -, tény, sok volt a fáradt produkció. Egy részük eleve kifáradt, mire a Dunamenti Tavaszra ért, ami talán nem is csoda, hisz annyiszor mondta már a gyerek ugyanazt a szöveget. De fáradtak el ott helyben is, lendületes kezdés után, minthogy túlságosan hosszúak voltak a választott prózamüvek, jóval meghaladták a versenyben is irányadóként megjelölt három-öt percet. Gyerek legyen a talpán, aki ennél nagyobb terjedelmű szöveget végigbír erővel, kedvvel, tempóval, hogy előadása élvezhető is legyen. Mivel ez pedagógiai kérdés, és a kevesebb itt többet jelenthet, a szövegválasztáskor jobban kell ügyelni a terjedelemre. Legalább annyira mint a minőségre, mely a szövegek egészét tekintve ezúttal szinte kifogástalan volt; más lapra tartozik, hogy a választott alapanyag mennyire felelt meg előadója egyéniségének, tapasztalati világának, tudta-e hozni-mu- tatni benne énjét a gyerek. Annyit még ide, hogy lehetne több a népmese (akár rövidített változatban), mely ha kevésbé ismert, még a felfedezés erejével is hathat. És reméljük, a csehszlovákiai magyar gyermekmesekönyvek örvendetes gyarapodásával a jövőben több honi történetet is hallunk majd. Ami a teljesítményeket illeti, azokat általában a korosztály „természetéből“, a mindenkori gyerek sajátosságaiból eleve adódó erények, de hibák is jellemezték. Mint a korábbi években, némely esetben most is sikerült az előadást meghatározó újabb erényeket kovácsolni az előbbiekből (játékosság, határozottság, egészséges szereplési vágy, szép beszéd, be- leélési képesség, külső alkati adottságok); más esetekben nem vagy csak részben sikerült eltüntetni, illetve ellenkezőjére változtatni az utóbbiakat (bátortalanság, pózolási hajlam, helytelen intoná- lás, a légzéstechnika fogyatékosságai). Mindez függött attól többek között, hogy mennyit, továbbá milyen módon és hangnemben foglalkoztak a gyerekekkel felkészítőik, szenteltek-e elegendő időt közösen a szöveg alapos megismerésének és értelmezésének, amely a látszólag kötetlen prózánál legalább annyira fontos, mint a vers esetében. Bizony előfordult, hogy például ritmusnak nyoma sem volt, gondolati-érzelmi egységek hullottak szét, csorbultak meg a helytelen hangsúlyozás miatt, vagy azért, mert a dialógusok és az elbeszélő részek elváltak egymástól, általában az előbbiek túl- játszása miatt. A hiteltelenül ható külsőséges eszközök - hangelvál- toztatás, gesztikulálás, drámai beállás és tekintet (merthogy „szomorú történet ez“) - alkalamzásá- tól úgyszintén óvni kellene a gyerekeket. Persze, ilyesmi ritkán fordul elő azzal, aki sajátjának érzi az egyedül vagy a tanító nénivel közösen felfedezett szöveget, aki mondani akarja azt és benne önmagát - a világnak. A gyakorlatot ismerve ilyen gyerek kevés van - nem a gyerekek hibájából -, ráadásul, az átlagnál tehetségesebbek lévén, legtöbbjüket más pedagógusok is viszik - más versenyekre ... Mindezek ellenére most is jó volt látni-hallani valamennyiüket, szép élményben részesítettek többek között a kisgéresi (Malý Ho- reš) Bácskái Csilla, a muzslai (Mužla) Sulci Péter, a marcelházai (Marcalová) Keszegh Tímea, a nagykaposi (Veľké Kapušany) Barkó Zsolt, aki például egy eredeti, tájnyelvi jellegzetességekben pompázó népmesét mondott el, lényéből eredő természetességgel, maga is ugyanazt a nyelvet beszélőként visszaadva annak ízeit, színeit, humorát. Feledtetni azonban sem ő, sem a többiek nem tudták, nem is tudhatták, a környezetet, amelyben az országos döntő lezajlott. BODNÁR GYULA HÁROMSZOR GABINNEL A Csehszlovák Televízió Háromszor egy... cimű ciklusában Jean Gabin filmjei szerepelnek ezekben a hetekben. Az Alvilági melódia és a Nyomorultak után holnap este a Két férfi a városban cimű alkotást láthatjuk. Jean Gabin pályája köztudottan rendkívül gazdag. 1931-1976 között közel száz filmben játszott. ,,Első filmjeimet minden különösebb lelkesedés nélkül forgattam, mert a filmhez akkoriban nem fűztem nagy reményeket. Hűvösségem iránta csak akkor engedett föl, amikor olyan jelentős rendezőkkel dolgozhattam, mint Julién Duvivier, Jean Renoir és Marcel Carné. Ezután már a szó szoros' értelmében beleszerettem, és soha többé nem gondoltam arra, hogy visszatérek a színházba.“ 1931-1933 között a Pathé-Natan társaság tizennégy filmjében játszott Jean Gabin. Kommersz munkák voltak ezek, minden különösebb művészi ambíció nélkül készültek, de Gabin számára jó iskolát jelentettek, egyúttal betekinthetett a filmvállalkozások kulisszatitkaiba. Amikor Marc Allég- ret 1934-ben Zouzou cimű zenés komédiájának forgatására készült, Josephine Baker, a világhírű táncosnő azt javasolta hogy tengerész partnere Jean Gabin legyen. Ez volt az első jelentős szerepe, amelyben Gabin érvényesíthette tehetségét, és tulajdonképpen ezzel kezdődött el filmes karrierje. Julién Duvivier, Jean Renoir és Marcel Carné a párizsi ember legendás típusát teremtették meg Gabinböl: rendezetlen, külsőre magába zárkózó férfi, tekintetében különös szomorúság; városszéli kávéházak vendége,egyszóval népi típus. Ezek a filmjei a világ filmművészetének gyöngyszemei: Az alvilág királya, A nagy ábránd, Ködös utak, Mire megvirrad stb. Az ötvenes évek végén nagy népszerűségnek örvendett Maigret felügyelőként, és mint Jean Valjean a Nyomorultak című filmben. A háború előtti időszakhoz képest ez idő tájt változatosabb feladatokat kap: maffia-főnök, bírósági tisztviselő, politikus, rendőrfőnök; és több vígjáték főszereplője. Jean Gabin tipikus filmszénész. Élete végéig hű maradt a filmhez. Színészegyénisége minden szerepében megnyilvánult. Színészi eszköztára nem volt a leggazdagabb, de annyira szegényes sem volt, hogy ne tudta volna visszaadni alakjainak jellemét. Művészetét találóan jellemezte Georges Sa- doul filmtörténész: ,,Jean Gabin nagy színész: jelentősége abban van, hogy egyszerre tudja tolmácsolni a rendező művészi elképzeléseit és a közönség belső vágyaitM. B. A Nyomorultak című filmben új szó 2 6 1984. VI. 28.
