Új Szó, 1984. június (37. évfolyam, 128-153. szám)
1984-06-28 / 151. szám, csütörtök
Gustáv Husák eszmecserét folytat Daniel Ortegával SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA TARTALMAS VITA Harmincöt év telt el azóta, hogy a nemzetgyűlés jóváhagyta az egységes földművesszövetkezetek megalakulásáról szóló törvényt. Ez a történelmi jelentőségű döntés forradalmi átalakulást hozott a mezőgazdaság fejlődésében. Sok-sok vajúdás, kudarc és siker után jöttek létre a nagyüzemi termelés feltételei. A megkezdett út helyes, töretlen volt. A gépesített nagyüzemi gazdálkodás előnye a régi, sok fizikai munkát igénylő kisüzemi gazdálkodással szemben vitathatatlan. A sikereket, eredményeket bizonyító adatok ellenére - amint az Efsz-ek X. kongresszusa előtti vitában is gyakran elhangzik - sok még a tennivaló. Még nagyobb mértékben ki kell használni a szocialista nagyüzemi gazdálkodás nyújtotta lehetőségeket. Ezt igyekszik elősegíteni a tartalmas és élénk kongresszus előtti vita, amelyben eddig több mint 6000 észrevétel, javaslat hangzott el Szlovákiában. A termelési értekezleten a szövetkezeti tagok szorgalmazták, hogy legyen még színvonalasabb az irányítás, rugalmasabb a szervezés; szilárduljon a munkafegyelem és a lehető legtöbb dolgozó bevonásával az eddigieknél is progresszívebb termelési programokat dolgozzanak ki. A Szövetségi Földművesek Szövetsége Szlovákiai Központi Bizottságának értékelése szerint a járási és felsőbb szervek a beterjesztett észrevételek és javaslatok több mint egyharma- dára válaszoltak. A továbbiakra még a későbbi időszakban kerül sor. Minden érdemleges javaslatot, megjegyzést a járási és kerületi vitairányító bizottságok tartanak nyilván, és döntésük alapján továbbítják az illetékes szervekhez, vállalatokhoz. A lévai (levice) járási bizottság például már háromszor ülésezett, hetven javaslatot a felsőbb szervekhez juttatott el, közel kétszázat pedig vissza az egységes földművesszövetkezetekbe, hogy helyben oldják meg a belső problémákat. A vita a nyugat-szlovákiai kerületben főleg a szemes termények hozamának növelésére irányul. Számos mezőgazdasági vállalat célul tűzte ki, hogy a bevált bel- és külföldi technológiai rendszerek alkalmazásával kukoricából hektáronként a nem öntözhető területen 6-7, az öntözhető területen 9-10 tonnát termelnek. Ez a kongresszus előtti kezdeményezés nagy jelentőségű, mert a kerületben évente mintegy 120 ezer hektáron termelnek szemes kukoricát. Hozama fokozásával tehát nagyban hožzájárulnak ahhoz, hogy szemesekből elérjék a tervezett évi két és fél millió tonnát. A kelet-szlovákiai kerületben is élénk, előremutató a vita. Javaslatok hangzanak el az irányító és szervező munka tökéletesítésére, javítására, a jobb termelési feltételek megteremtésére. A vállalatoknál főleg a munkafegyelem szilárdításával foglalkoznak. Kifogásolják, hogy az illetékesek a gyomirtó és a növényvédöszereket lassan és aránytalanul osztják el. Sürgetik az öntözőberendezések építését és a meglévők jobb kihasználását. A közép-szlovákiai kerületben többek között a rimaszombati (Rimavská Sobota) járásban a rétek és legelők hozama növelésének lehetőségével foglalkoznak. Sok javaslat hangzik el a betakarítással járó Veszteségek csökkentésére is. A-fő törekvés országszerte a nagyüzemi termelési módszerek nyújtotta lehetőségek még hatékonyabb kihasználása, a hozamok növelése. Napirendre kerülnek a mezőgazdasági termelést fékező problémák is, a megtermelt javak értékesítése körüli huzavonák, a szerződéses kapcsolatokban mutatkozó fogyatékosságok. Joggal teszik fel a kérdést, miért kell tovább tartani a vágcrsúlyt elérő hízóállatokat, miért nem szállítják el idejében a zöldséget és számos mezőgazdasági vállalatból a tejet is? Mindent meg kell tenni, hogy a dolgozóknak ne szegje kedvét a késedelmes vagy az egyáltalán meg nem érkező válasz. BALLA JÓZSEF CSÜTÖRTÖK 1984. június 28. XXXVII. évfolyam 151. szám Ara 50 fillér (Képtávírón érkezett - ČSTK) Hazánkba érkezett Daniel Ortega Mindkét fél érdeke a kapcsolatok további elmélyítése GUSTÁV HUSÁK ELVTÁRS MEGBESZÉLÉSEKET FOLYTATOTT A NICARAGUAI VENDÉGGEL (ČSTK) - Hazánkba érkezett tegnap a Nicaraguai Köztársaság küldöttsége Daniel Ortegának, a Sandinista Nemzeti Felszabaditási Front országos vezetősége tagjának, a Nemzeti Újjászületés Kormánya Irányító Tanácsa koordinátorának vezetésével. A két ország zászlóival ünnepélyesen feldíszített Ruzynéi repülőtéren a vendégek fogadásán megjelent Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök, Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Matej Lúčan, Svätopluk Potáč és Rudolf Rohlíček szövetségi miniszterelnök-helyet- tesek, valamint más személyiségek. Jelen volt Aguiles Centeno Perez, a Nicaraguai Köztársaság csehszlovákiai nagykövete is. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap a prágai várban LubomírŠtrou- galnak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, szövetségi miniszterelnöknek és Miloš Jakešnek, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának jelenlétében fogadta Daniel Ortegát, a Sandinista Nemzeti Felszabaditási Front országos vezetőségének tagját, a Nicaraguai Nemzeti Újjászületés Kormánya Irányító Tanácsának koordinátorát, aki rövid munkalátogatáson tartózkodik hazánkban. Szívélyes, baráti légkörű találkozón méltatták a csehszlovák-ni- caraguai kapcsolatok eddigi sikeres fejlődését, és hangsúlyozták, hogy mindkét fél érdeke a kapcsolatok elmélyítése minden területen. A nemzetközi helyzet időszerű kérdéseinek megvitatása során megállapították, hogy Csehszlovákiának és Nicaraguának azonos az álláspontja a jelenlegi nemzetközi kapcsolatok alapvető kérdéseiben s mindazon konkrét és hatékony intézkedések megtételére törekszenek, amelyek elősegítik a világbéke és a nemzetközi biztonság erősítését. Ezzel kapcsolatban Gustáv Husák elvtárs nagyra értékelte a Sandinista Nemzeti (Folytatás a 2. oldalon) Bemutatkozó látogatás Gustáv Husák fogadta a Kambodzsai Népköztársaság nagykövetét Megkezdődött a Szakszervezetek Központi Tanácsának plenáris ülése A politikai nevelő munka fontosságáról (ČSTK) - Megkezdődött tegnap Prágában a Szakszervezetek Központi Tanácsának plenáris ülése, amely a szakszervezetek politikai nevelő munkájának további elmélyítésével és a fiatalok körében végzett szakszervezeti munka javításával foglalkozik. A Szakszervezetek Központi Tanácsa Elnökségének Következetesebben kell fejleszteni a szakszervezetek politikai nevelő munkáját című beszámolóját Miroslav Španiel, az SZKT titkára terjesztette elő. Egyebek között megállapította: A szakszervezetek politikai nevelő munkájának fő haszna az, hogy növekedett a dolgozók döntö többségének aktív részvétele a CSKP XVI. kongresz- szusán elfogadott gazdasági és szociális fejlesztési program teljesítésében, s megnőtt a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom akcióképessége. E tekintetben elsőrendű kötelesség megmagyarázni a dolgozóknak, hogy továbbra is érvényesíteni kell a gazdaságosság szigorú rendszerét, tökéletesíteni kell az irányítást és a tervezést, s felelősen kell viszonyulni a tudományos-műszaki haladás meggyorsításához és a munka minőségének javításához. Növelni kell a szocialista munkakollektívák, főként a szocialista munkabrigádok nevelő szerepét a munkához való szocialista viszony és az életmód formálása terén. Részletesen elemezte a dolgozók gazdasági nevelése további javításának kérdéseit. A beszámoló a továbbiakban ismételten hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek felelősek a fiatal munkások és a többi fiatal szocialista nevelésének szüntelen elmélyítéséért és javításáért. Jó eredményeket érnek el a fiatalok a Zenit mozgalomban, az ésszerűsítő csoportokban és a fényszó- ró-mozgalomban. A szakszervezeti szervezetek azonban mindeddig nem teremtik meg a kellő feltételeket a fiatalok kezdeményezésének fellendítéséhez, és nem mindig használják ki megfelelően a lehetőségeiket. A következő időszakban nagy gondot kell fordítani a szocialista munkabrigádok utánpótlásának tevékenységére. Jelenleg több mint 7500 kollektíva működik csaknem 90 ezer taggal. Ezt követően nagyra értékelte a szakszervezeteknek a Szocialista Ifjúsági Szövetséggel kifejtett együttműködését a fiatalok munkakezdeményezésének és társadalmi aktivitásának fejlesztése terén. De ennek az együttműködésnek megszüntetendő fogyatékosságai is vannak, például a formalizmus és az egyoldalúság. Az üzemi szakszervezeti bizottságok irányitó és szervező munkájának elemzése azt mutatta, hogy a nevelő munkában is konkrét és ellenőrizendő feladatokat kell kitűzni. Ennek tervszerű és átfogó megszervezését célozza A szocialista nevelés fejlesztéséért mozgalom, amelynek az SZKT 1978. évi 5. plenáris ülése adott ösztönzést. A mozgalom számos szervezetnél nagy visszhangra talált, s előmozdította a nevelőmunka céltudatosabbá és tervszerűbbé válását. Ennek ellenére számos szervezetnél a neve- (Folytatás a 2. oldalon) (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök tegnap a prágai várban bemutatkozó látogatáson fogadta Him Nguont, a Kambodzsai Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét. A baráti találkozón mindkét fél nagyra értékelte a csehszlovák - kambodzsai kapcsolatok eredményeit, amely kapcsolatok a két ország vezetőinek 1980. évi tanácskozásán elfogadott határozatok szellemében fejlődnek. Hangsúlyozták, hogy teljes a nézetazonosság a jelenlegi nemzetközi helyzet megítélésében, s Csehszlovákia támogatásáról biztosította a Kambodzsai Népköztársaság elvhü külpolitikáját, valamint a stabilitásra és a jószomszédi kapcsolatok megteremtésére tett erőfeszítéseit a délkelet-ázsiai térségben. A fogadáson részt vett František Šalda, a köztársasági elnök irodájának vezetője és Zdenék Černík külügyminiszter-helyettes. Tanácskozott az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottsága A lakossági cselekvőkészség fejlesztéséért (Tudósítónktól) - ülést tartott tegnap Bratislavában az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottsága. Megtárgyalták azokat a feladatokat, amelyek a CSKP KB 10. és az SZLKP KB áprilisi ülésének határozataiból, továbbá a CSKP KB-nak, a CSSZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának és a CSSZSZK kormányának a csehszlovák nép nemzeti felszabadító harca tetőzése és hazánk szovjet hadsereg? általi felszabadítása 40. évfordulója tiszteletére tett felhívásából hárulnak a Nemzeti Front szerveire és szervezeteire. A tanácskozáson, amelyet Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának elnöke nyitott meg és vezetett, jelen volt Tomáš Trávniček, a CSSZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának aielnöke és Ján Sapák, a Szlovák Tervbizotts^g elnökhelyettese is. Az ülés résztvevői jóváhagyták az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságában a tömegszervezetek képviselői összetételében javasolt változásokat és Elnökségének bővítését. (Folytatás a 2. oldalon) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!