Új Szó, 1984. június (37. évfolyam, 128-153. szám)

1984-06-27 / 150. szám, szerda

'MŕAS*". A Cseh Nemzeti Tanács ülése Megvitatták az egészségügy helyzetét Konsztantyin Csernyenko és Kaysone Phomvihane találkozója Délkelet-Ázsia békéjéért, biztonságáért (ČSTK) - Folytatódott tegnap Prágában a Cseh Nemzeti Tanács 13. ülése. A képviselők megtár­gyalták a cseh kormány arról szóló jelentését, hogyan alakul az egészségügy helyzete a cseh­országi kerületekben és járások­ban a XVI. pártkongresszus erre vonatkozó határozatai nyomán. Josef Kempný, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Cseh Nem­zeti Tanács elnöke a tanácskozá­son szívélyesen üdvözölte Josef Korčákot, a CSKP KB Elnöksé­gének tagját, cseh miniszterelnö­köt, a cseh kormány miniszterel­nök-helyetteseit és minisztereit, Anna Kretovát, a Szlovák Nem­zeti Tanács alelnökét, valamint az egészségügyi intézmények és is­kolák dolgozóit. A kormány jelentését Jaroslav Prpkopec cseh egészségügyi mi­niszter terjesztette elő. Egyebek között elmondotta, hogy tavaly Csehországban 16 milliárd koro­nát fordítottak az egészségügy fej­lesztésére, vagyis egy lakosra több mint 1500 korona jutott. Csehországban egy orvosra 300 lakos jut, ami világszínvonalat je­lent. Az egészségügyi létesítmé­nyek férőhelyeinek száma Alessandro Natta lett az OKP új főtitkára (ČSTK) - Az Olasz Kommunis­ta Párt Központi Bizottságának és a Központi Ellenőrző Bizottság együttes ülésén tegnap Ales­sandro Naftát, a Központi Ellen­őrző Bizottság eddigi elnökét vá­lasztották meg a párt új főtitkárá­vá. A hatvanéves politikus, aki egyébként parlamenti képviselő is, a nemrégiben elhunyt Enrico Ber­linguert követi ebben a tiszt­ségben. Az SZNT bizottságai előzete­sen megtárgyalták a Legfelsőbb Bíróság beszámolóját, álláspont­jukat Jaroslav Filo, a bizottságok előadója terjesztette elő. Leszö­gezte, hogy a képviselők számos felmérést végeztek, ezek eredmé­nyei ugyanúgy, mint a választóke­rületekben szerzett tapasztalataik összhangban vannak a Legfel­sőbb Bíróság megállapításaival. Több javaslatot terjesztettek elő a Polgári Törvénykönyv rendelke­zései megsértésének megakadá­lyozására, a családok megszilár­dítására, a munkajogi perek szá­mának csökkentésére. Az előadó felvetette, hogy vajon az állampol­gárok és az egyes intézmények közti vitás kérdéseket minden esetben a bíróságok elé kell-e terjeszteni. A képviselők tapaszta­latai szerint a szervezetek nem merítenek ki minden lehetőséget a nézeteltérések megoldására, mielőtt a bírósághoz fordulnának. Gabriela Homolová felszólalá­sában egyebek között az érsekúj­vári (Nové Zámky) járásban szer­zett tapasztalatait ismertette. Megállapította, hogy a járásban nagy figyelmet szentelnek a köz­rend védelmének, de a fiatalok által elkövetett kihágások száma ennek ellenére sajnálatosan nö­vekszik. Felvetette, hogy a ker- tészkedők abban az esetben, ha az évi bevételük meghalad egy bizonyos összeget, fizessenek adót. A nemzeti bizottságok és a bí­róságok együttműködésének el­mélyítését szorgalmazta Viktor Antal. Bírálóan szólt arról, hogy nőtt a lakbért nem fizetők elleni bírósági eljárások száma. Véle­ménye szerint a lakásgazdálkodá­si szervezeteknek idejében kelle­ne figyelmeztetniük a lakbérhátra­lékra a bérlőket és munkaadóikat is, megakadályozva ezzel a pe­reskedéseket. Ján Pješčák igazságügy-mi­niszter meggyőződését fejezte ki, hogy a polgárjogi viszonyok 140 000. Csehországban össze­sen 150 kórház, 100 szakszanató­rium és majdnem ugyanennyi für­dő-gyógyintézet működik. Az előterjesztést vita követte. Jaroslav Prokopec vitazáró be­szédében nagyra értékelte a kép­viselőknek a kérdések megvitatá­sa során megnyilvánult fele­lősségérzetét. Az ülés résztvevői ezt követően egyhangúlag határozatot fogadtak el, amelyben a Cseh Nemzeti Ta­nács minden bizottságát arra uta­sítja, hogy mozdítsák elő a köz- egészség-védelem további fej­lesztését és javítását. A CSNT ülésének befejezése után összeült a CSNT Elnöksége Josef Kempný vezetésével, és bezárta a Cseh Nemzeti Tanács tavaszi ülésszakát. (ČSTK) - Genfben a Nemzet­közi Munkaügyi Szervezet (ILO) 70. konferenciáján megkezdődött a vita a foglalkoztatottság, továb­bá a munkakörülmények, a mun­kavédelem és a higiénia feltételei­nek javításáról. Az ILO több tagál­lama, köztük a szocialista orszá­gok is korábban sürgették, hogy a mostani konferencián ezt a kér­dést tűzzék napirendre, mivel a vi­lág nagy részében állandóan foko­zódik a munkanélküliség, és a tő­kés országok többségében a kor­mányok nem képesek hatékony intézkedéseket kidolgozni e króni­kus válságjelenség leküzdésére. Jelenleg a Nemzetközi Gazdasági Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban mintegy 35 millió, a fejlődő országokban pedig több megvitatása az SZNT-ben hozzá­járul a szocialista törvényesség további megszilárdításához. A bí­róságok munkájáról szólva el­mondta, hogy az ügyintézés 82 százalékát a polgárjogi perek ké­pezik. Kiemelten foglalkozott a vá­lások kérdésével, hangsúlyozva a megelőzés fontosságát. Andrej Antoš felhívta a figyelmet arra, hogy Szlovákiában évente mint­egy 10 ezer munkajogi peres ügyet tartanak nyilván. Az a tény, hogy a perek jelentős részét a munkáltatók elvesztik, arra utal, hogy nem ismerik megfelelően a Munkatörvénykönyvet. Javasol­ta, hogy minden ilyen ügyet nyilvá­nosan tárgyaljanak meg a munka­helyeken, ami bizonyára hozzájá­rulna a perek számának csökke­néséhez. A továbbiakban a mun­kafegyelemről szólva annak a vé­leményének adott hangot, hogy a fegyelem megtartása nemcsak a munkások, hanem a hivatalno­kok, a műszaki gazdasági dolgo­zók számára is kötelező. Az újítási javaslatokkal és felta­lálásokkal kapcsolatos perek megelőzhetőségére mutatott rá Alojz Čmelo. Minden vállalatnak van jogásza, közgazdásza, újítási előadója, akik a javaslatok helyes felülbírálásával megakadályozhat­ják a fölösleges vitákat, és ameny- nyiben az ö hibájukból kénytele­nek a feltalálók bírósághoz fordul­ni, személyesen felelősségre kell őket vonni. Az egységes földmű­vesszövetkezetekben főleg a munkaviszony felbontása és a fegyelmi ügyek során sértik meg a jogszabályokat - figyelmeztetett Štefan Hajdúch. A munkaügyi perek többsége nem az efsz-ek javára dől el, ezért javasolta, hogy a szövetkezeteknek több jogászt kellene foglalkoztatniuk, a kisebb szövetkezetek jogi problémáit pe­dig közösen oldhatná meg egy- egy jogász. Martin Kováč, az SZSZK főügyésze felszólalásában egyebek között hangoztatta, hogy az ügyészek a jövőben is hozzájá­A dolgozók kezdeményezéséről (ČSTK) - Karel Hoffmannak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a Szakszervezetek Központi Ta­nácsa elnökének és Miloslav Bo- d’a szövetségi munkaügyi és szo­ciális miniszternek a vezetésével tegnap Prágában közös tanácsko­zást tartottak, amelyen Emilian Hamerník, a Cseh és Nagy Káz- mér, a Szlovák Szocialista Köztár­saság munkaügyi és szociális mi­nisztere, továbbá a Szakszerve­zetek Központi, Csehországi és Szlovákiai Tanácsának titkárai s az SZKT, valamint a munkaügyi és szociális minisztériumok más vezető munkatársai vettek részt. Értékelték az 1983. szeptember 26-i közös tanácskozáson elfoga­dott határozatok teljesítését, és megvitatták a dolgozók kezdemé­nyezése orientálásának a módo­zatait. mint félmilliárd a munkanélküliek száma. A szocialista országok és szá­mos fejlődő állam élesen bírálta az ILO-nak a foglalkoztatásra vonat­kozó nemzetközi szerződés kidol­gozásával és ellenőrzésével összefüggő tevékenységét. Ko­moly aggodalmuknak adtak han­got amiatt, hogy az egyre emelke­dő tőkés munkanélküliség ellené­re a szervezet még nem hívott életre munkára való jogot rögzítő konvenciót. A szocialista országok álláspontja szerint a szervezetben folyt kétévi konzultációk eredmé­nyeként előterjesztett javaslat nem kielégítő dokumentum, mivel nem felel meg a munkanélküli mil­liók törvényes követeléseinek. rulnak a bíróságok tekintélyének megszilárdításához, nevelő hatá­suk fokozásához. A helyes bírósá­gi döntések elősegítik, hogy az állampolgaroK tiszteljék törvénye­inket. Azt akarjuk elérni - mondot­ta -, hogy az emberek jogaik és érdekeik védelmezőinek tekintsék a bíróságokat, viszont a becstele­nek ne bújhassanak ki a felelős­ség alól, a bíróságok igazságosan büntessék meg őket törvényeink megsértése miatt. Silvester Minarovič a kereske­delemmel, a helyi gazdálkodással .és a közlekedéssel foglalkozva a fogyasztók védelméről, a leltár­hiányokról, a raktározási veszte­ségekről és a szocialista tulajdon védelméről szólt. Megállapította, hogy a helyigazdálkodási vállala­tok gyakran megkárosítják a meg­rendelőket azzal, hogy rossz mi­nőségű munkát végeznek, nem tartják meg a határidőket, és nem adnak automatikusan árengedr ményt, amint azt a szabályok elő­írják. Az utolsó felszólaló, Kamii Brodzianský a bíróságok és az állami jegyzőségek munkáját ele­mezte, rámutatva arra, milyen nagy jelentősége van a társadalmi szervezetek részvételének a bíró­ságok tevékenységében. A válla­latok és bíróságok együttműködé­sével kapcsolatban példaként em­lítette a Kelet-szlovákiai Vas­müvet. Ezt követően határozathozatal következett. Az SZNT a Legfel­sőbb Bíróság beszámolóját jóvá­hagyólag tudomásul vette. A napirendnek megfelelően ezután a képviselők jóváhagyták hivatásos bírák felmentését, illetve kinevezését, és tudomásul vették az SZNT Elnökségének jelentését a tavaszi ülésszak óta végzett munkáról. A Szlovák Nemzeti Tanács 13. ülése ezzel véget ért. -r­Megtartotta 37. ülését tegnap a Szlovák Nemzeti Tanács Elnök­sége Viliam Šalgovičnak, az SZNT elnökének vezetésével. Az Elnök­ség az SZNT tavaszi ülésszakát június 30-ával befejezettnek nyil­vánította. (ČSTK) - Konsztantyin Cser­nyenko, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap Moszkvában találkozott Kaysone Phomvihane-nal, a Laoszi Népi Forradalmi Párt KB főtitkárával, a Laoszi Népi Demokratikus Köz­társaság miniszterelnökével. A tárgyalások során elvtársi vé­leménycserére került sor a Szov­jetunió és Laosz bel- és külpoliti­kájáról, a kétoldalú kapcsolatokról és a világhelyzetről. A beszélgetés a teljes nézetazonosság jegyében folyt. Kaysone Phomvihane a Lao­szi Népi Forradalmi Párt, a kor­mány és a laoszi nép nevében kinyilvánította, hogy támogatják az SZKP és a szovjet állam lenini külpolitikáját, és köszönetét mon­dott azért az önzetlen segítségért, amelyben Laosz részesül. Konsz­tantyin Csernyenko kijelentette, hogy az SZKP és a Szovjetunió továbbra is segítségben és támo­gatásban fogja részesíteni a Lao­szi Népi Forradalmi Pártot és a la­oszi népet az új élet építésében. A felek megelégedéssel mutat­tak rá az SZKP és a LNFP közötti és általában a szovjet-laoszi kap­csolatok elmélyülésére, és síkra­szálltak ennek az együttműködés­nek további elmélyítéséért. A nemzetközi kérdéseket átte­kintve különleges figyelemben ré­szesítették az ázsiai földrészen, elsősorban Déikelet-Ázsiában (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter ked­den befejezte hivatalos látogatá­sát Argentínában, és továbbuta­zott Kolumbiába. Argentínai láto­gatásának végén sajtójelentést tettek közzé, mely hangsúlyozza a két ország erőfeszítéseit a béke megőrzéséért és meggyőződését, hogy nincs olyan regionális vagy világméretű probléma, amit ne le­hetne megoldani békés eszkö­zökkel. Bohuslav Chňoupek látogatása folyamán tárgyalásokat folytatott Dante Caputo külügyminiszterrel és más argentin vezetőkkel, és (ČSTK) - A Szovjetuniónak a katonai konfrontáció csökkenté­sére irányuló nagy jelentőségű kezdeményezéseire mutatott rá tegnap Stockholmban az európai biztonsági és leszerelési értekez­leten B. Ivanov, a szovjet küldött­ség tagja. Emlékeztetett elsősor­ban a katonai költségvetések csökkentésére, a vegyi fegyverek Európából való kivonására, vala­mint az európai atomfegyvermen­tes övezetek létesítésére vonatko­zó javaslatokra. A Szovjetunió abból indul ki - hangsúlyozta B. Ivanov hogy a katonai kiadások gyors ütemű növekedése az Egyesült Államok­ban és az Észak-atlanti Szerző­dés más országaiban mérhetetlen fenyegetést jelent a békére és a nemzetközi biztonságra. Az öt év után: kompromisszum (ČSTK) - A Közös Piac tíz or­szágának vezetői ötéves vita után tegnap a Párizs környéki Fontai- nebleau-ban kompromisszumos megállapodásra jutottak Nagy-Bri- tanniának az Európai Gazdasági Közösség költségvetéséhez való hozzájárulásáról. A brit hozzájáru­lás volt azoknak a fő problémáknak az egyike, amelyek a megelőző két közöspiaci csúcs kudarcát okozták. További egyelőre megol­datlan kérdés marad a mezőgaz­daságnak nyújtott állami támoga­tás, amely kezd elviselhetetlen méreteket ölteni, valamint Spa­nyolország és Portugália közöspi­aci tagságának kérdése. A két ország tíz évvel ezelőtt kérte fel­vételét az Európai Gazdasági Kö­zösségbe. előállt helyzetet. A találkozó részt­vevői nyugtalanságuknak adtak kifejezést amiatt, hogy az Egyesült Államok és kiszolgálói igyekeznek kiterjeszteni Ázsiára a militarizá- lás, valamint a politikai és a kato­nai konfrontáció szításának politi­káját. Határozottan elítélték a kínai hatóságok Vietnam, Laosz és Kambodzsa elleni ellenséges ak­cióit, s ugyanígy a thaiföldi reakci­ós körök nemrég lezajlott fegyve­res provokációit a Laoszi Népi De­mokratikus Köztársaság ellen. Konsztantyin Csernyenko és Kay­sone Phomvihane hangsúlyozta, hogy erősíteni kell a harcot a bé­ke és a biztonság szilárdításáért Ázsiában. Ehhez hozzájárulna a Szovjetunió, Mongólia és a há­rom indokínai ország konstruktív javaslatainak megvalósítása. A találkozó szívélyes volt, és a testvéri barátság légkörében zajlott le. Az MSZMP KB ülése (ČSTK) - Budapesten kedden ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. A Politikai Bizottság javaslata alapján a Központi Bizottság meg­vitatta az időszerű nemzetközi és gazdasági kérdésekről szóló elő­terjesztéseket. A tanácskozást Kádár János, az MSZMP KB első titkára vezette. fogadta öt Raúl Alfonsin elnök. Ugyancsak látogatást tett Chaco és Misiones tartományokban. A közlemény rámutat, hogy a csehszlovák-argentin kapcsola­tok élénkülnek valamennyi, főként kereskedelmi területen. Bohuslav Chňoupek meghívta argentin kollégáját, Dante Capu- tót, tegyen látogatást Csehszlová­kiában. Dante Caputo a meghí­vást köszönettel elfogadta. A látogatás végén Buenos Airesben kormányközi megállapo­dást írtak alá a két ország együtt­működéséről az állatgyógyászat terén. Egyesült Államok évről évre hatal­mas összegeket fordít a nukleáris és a hagyományos fegyverek fej­lesztésére és gyártására, s újab­ban ugyanígy az űrfegyverkezésre is. A bizalom erősítését Európá­ban elősegítenék a vegyi fegyve­rek kivonására irányuló lépések, mindenekelőtt egy olyan szerző­dés megkötése, amely megtiltaná vegyi fegyverek, telepítését ott, ahol eddig nincsenek. Végezetül B. Ivanov rámutatott, hogy a szovjet javaslatok alapos megvitatása efősegítené a biza­lom erősítését az európai földrész államai között. nIhánymS BSgg SORBAN JAN GLÓWCZYK, a LEMP KB PB póttagja, a KB titkára tegnap Varsóban fogadta Otakar Svérői- nát, a Csehszlovák Sajtóiroda központi igazgatóját, aki munkalá­togatáson tartózkodik Lengyel- országban. Jelen volt Anton Kop- šo, a ČSTK szlovákiai igazgatója és Janusz Roszkowszki, a PAP lengyel hírügynökség elnöke. A BAL RAM DZSAKHAR, a képviselőház elnöke vezette in­diai parlaménti küldöttség tegnap befejezte hivatalos látogatását a Szovjetunióban, és elutazott Moszkvából. AZ EGYESÜLT NEMZETEK ÉLELMEZÉSÜGYI SZERVEZE­•TE (FAO) mintegy 12 millió dollár . értékben élelmiszersegélyt nyújt Afrika, Ázsia és Latin-Amerika hét országának, így döntött a FAO római ülésén. Szocialista államunk szavatolja az állampolgárok jogainak védelmét (Folytatás az 1. oldalról) Vita a beszámolóról ILO-konferencia Genfben Napirenden a munkanélküliség problémája Külügyminiszterünk Argentínából Kolumbiába utazott A katonai szembenállás csökkentéséért Szovjet felszólalás Stockholmban ÚJ SZÚ 2 1984. VI. 27.

Next

/
Thumbnails
Contents