Új Szó, 1984. június (37. évfolyam, 128-153. szám)

1984-06-18 / 142. szám, hétfő

Harcostársak az új, szebb világért folyó küzdelemben

ÚJ SZÓ

3

1984. VI. 18.

(Folytatás az 1. oldalról)

építésében való részvételükkel felszabadították önmagukat. Ezért ma is a legőszintébb köszönetét mondjuk önöknek.

Nem vitás, hogy társadalmunk fejlesztése terén számos sikerrel büszkélkedhetünk, ezen belül alapvető változás történt a nők helyzetében. De mélyen tudatosítjuk, hogy nem szabad megszüntetni a nők teljes egyenjogúságára tett erőfeszítéseinket, s az elért helyzettel nem szabad megelégednünk. Közösen még sokat kell tennünk azért, hogy a nőknek egyre több ideje jusson közéleti tevékenységre, önművelésre és főleg a gyermeknevelésre. Itt arra is gondolok, hogy meg kell teremteni a szervezési és az anyagi feltételeket a szolgáltatások, a kereskedelem, az oktatás és a gyermekintézmények továbbfejlesztéséhez, valamint a tömegközlekedés fellendítéséhez. Kitartóan kell fáradoznunk a családi élet formálásával és a nők feleség- és anyaszerepével kapcsolatos évszázados előítéletek megszüntetéséért. Sajnos, akadályokra is számítani kell, a férfiak azon részének bizonyos konzervativizmusára, akik ,,mé- lyenszántó“ érvekkel szeretnék a nőket rabszolga sorba kényszeríteni. Röviden szólva: a szocialista társadalom fejlődésével párhuzamosan el kell mélyülnie és sokoldalúan tökéletesednie kell a nők egyenjogúságának. A fejlett szocializmus - és a jövőben a kommunista társadalom - törvényszerűen megköveteli a nők egyenjogúságát, mert szüksége van aktív közreműködésükre. Az egész társadalomban és a nőkhöz való kapcsolatban így értelmezzük és érvényesítjük a szocialista értelemben vett emberi jogokat.

Bár a Nőszövetség szervezetei kizárólag lakóhelyeken tevékenykednek, ez nem jelenti azt, hogy a hámupipőke szerepére kárhoztatjuk őket. Tevékenységük emiatt sok tekintetben bonyolultabb, de sokkal vonzóbb is lehet. Hogy ezt helyesen értelmezik, ez abból is világos, hogy támogatnak minden társadalmi feladatot, például a társadalom anyagi-műszaki alapjának fejlesztését. Hiszen a népgazdasági fejlődés meghatározza az életszínvonalat, s egyben országunk gazdasági és védelmi erejét, előmozdítja a szocialista közösség egységének erősítését és ezzel befolyásunkat az emberiségnek a'béke megőrzéséért vívott harcára.

A múlt évi eredmények és az idei év első öt hónapjának eredményei azt mutatják, hogy népgazdaságunk alkalmazkodni kezd a kor követelményeihez. Fokozatosan eljut az emberek tudatába a könyörtelenül ható gazdasági törvények felismerése; a dolgozók kezdeményezése az egyre igényesebb feladatok megoldásának egyik meghatározó tényezőjévé válik; a gazdaság fokozatosan alkalmazkodni kezd a nemzetközi és a belpiac követelményeihez. Sok tekintetben az irányítás és a tervezés tökéletesített rendszere is pozitívan hat. A CSKP Központi Bizottsága azonban joggal hangsúlyozza - amint ezt legutóbb 10. ülésén is tette -, hogy semmi sem lenne annál veszélyesebb, mint önelégültté válni, azt hinni, hogy a dolgok önmaguktól jól mennek, tehát nincs miért aggódni. Még sokat kell tennünk azért, hogy a gazdálkodás kívánatosán hatékony legyen, tovább javuljon a munka minősége, termékeink elérjék a kívánatos műszaki szintet, gyorsabban növekedjen a munkatermelékenység és következetesen érvényesüljenek a szocialista bérpolitikai elvek, még jobban gazdálkodjunk az energia- hordozókkal, a nyers- és az alapanyagokkal. A legfontosabb az, hogy ne csökkenjen a fejlődés üteme, alkotóan kiaknázzuk a pozitív jelenségeket, rugalmasan és nyomatékosan távolítsuk el a meglevő fogyatékosságokat és átfogóan megteremtsük a feltételeket a 7. ötéves terv eredetileg kitűzött fő feladatainak teljesítéséhez. Gazdaságunk sikeres fejlődése szempontjából kulcsszerepe van a Szovjetunióval és a többi

KGST országgal kifejtett sokoldalú együttműködésnek. Ezért örömmel fogadjuk a KGST most véget ért legmagasabb szintű gazdasági tanácskozásának eredményeit, amelyek további jelentős ösztönzést adnak együttműködésünk fejlődéséhez.

örömmel nyugtázzuk, hogy az egészében véve jó eredmények eléréséhez a nők jelentősen hozzájárultak. Szemmel látható ez az ún. „női“ üzemekben, ahol kidomborodik a nők fegyelmezettsége, a kollektívával és az egész társadalommal szembeni becsületes felelőssége. Ha sikereket akarnak, logikus, hogy felelősséget is vállalnak a meglevő fogyatékosságok megszüntetéséért. Hiszen a szolgáltatásokban, a kereskedelemben, az egészségügyben és az oktatásban, az élelmiszerek és az iparcikkek termelésében elsősorban nők dolgoznak.

Ebből adódik az a lehetőségük és kötelességük, hogy még hatékonyabban törekedjenek azon fogyatékosságok megszüntetésére, amelyeket a leggyakrabban és teljes joggal éppen maguk a nők bírálnak. Ha politikai nevelő hatásukat éppen ezekre a dolgokra összpontosítják, ezzel önmagu- kon, családjaikon és az egész társadalmon segítenek, annál is inkább mert közvetlenül nemcsak nőtársaikra, hanem a férfiakra is hatni tudnak.

Teljes mértékben támogatjuk azt, hogy szövetségük a nők nevelő küldetésének növelésére, családi szerepük fokozására törekszik. Az ifjúság nevelése - amint erről a pedagógusok nemrég tartott országos konferenciáján is szó volt - csak akkor jár kellő eredményekkel, ha az iskola összefog a társadalmi szervezetekkel és a családdal. Különösen a család befolyásolja jelentős mértékben a fiatalok gondolkodását, az élethez való viszonyuk és jellemtulajdonságaik formálását.

Nincs okunk arra, hogy pálcát törjünk a csehszlovák ifjúság fölött. A tőkés országokhoz képest a mi ifjúságunk viszonylag fegyelmezett. A fiatalok többsége szervesen beilleszkedik a szocialista társadalomba, megérti előnyeit és szükségleteit, a munkásszakmák elsajátításával és továbbtanulással felelősen készül fel jövő feladataira. De semmiképpen sem hunyhatunk szemet afölött, hogy a lányok é's a fiúk bizonyos része nem értékelhető ilyen pozitívan. Vannak olyan fiatalok, akik beérik átlagos eredményekkel a munkában és a tanulásban. Némelyek ignorálják a helyes viselkedés normáit, durvák és vandálok, alkoholisták, a narkománia valamely formáját követik és különféle bűncselekményeket hajtanak végre.

A szakemberek - a pszichológusok, a szociológusok és a pedagógusok - feladata, hogy kiderítsék egyes fiatalok ilyen torzulásának okait, s olyan megoldást javasoljanak, amely tartalmazza a megelőzést és a következmények megszüntetését. Tudhatjuk, hogy a fiatalokat a lejtőre nem a létbizonytalanság, a munkanélküliség, a nyomor, vagy az osztály- és a szociális igazságtalanság elleni lázadás viszi, mint a kapitalista világban. De bármennyire is ellentétesnek tűnik, egészséges fa is teremhet romlott gyümölcsöt. A sokoldalú társadalmi gondoskodás, a létszükségletek teljes megadása is vezethet nem kívánatos jelenségekhez, amelyek ellentétesek a társadalom érdekeivel és maguknak a fiataloknak is ártanak. Fontos, hogy valamennyien tudatosítsuk: ezek a „félresiklot- tak“ is gyermekeink, hogy közös erővel próbáljuk megmenteni őket, hogy visszatérhessenek a normális életbe. Mindannyian kötelesek vagyunk hozzájárulni ahhoz, hogy a fiatal nemzedék nagyapáik és apáik művének méltó folytatója legyen. Hiszünk abban, hogy megbízható kezekbe adjuk át a társadalmi haladás, a szocializmus és a béke stafétáját.

Az önök által kitűzött nevelési feladatokat a kulturáltság fejlesztésére tett erőfeszítésnek nevezhetjük a fogalom legtágabb értelmében. Elsősorban ide soroljuk

az emberi kapcsolatokat, a kölcsönös megértés, a gyermekek tiszteletét szüleik iránt és szükség esetén a róluk való gondoskodásukat, az emberi magatartás alapvető normáinak tiszteletbentartá- sát. Ugyancsak a kulturáltság kategóriájához tartozik a társadalmi és az emberi szükségletek iránti közömbösség megnyilvánulásainak háttérbe szorítása, továbbá a társadalmi tulajdon védelme, a törvénytelen meggazdagodás, a társadalmi helyzettel való visz- szaélés, a protekció és a korrupció minden formája elleni engesztelhetetlen harc.

A kulturáltsághoz tartozik nemcsak a törvényben megszabott, hanem egyúttal a civilizált társadalomban bevett erkölcsi normák tiszteletben tartása. Nem vagyunk puritánok, vagy képmutatók, de nehezen érthetünk egyet az ifjúság egy részének szexuális kötetlenségével, amely mindig súlyos erkölcsi, társadalmi és egészség- ügyi következményekkel jár. Mi kommunisták, a válási jogot is mindig a nők teljes egyenjogúsága egyik eszközének tekintettük. De könnyelműen kell talán élni ezzel a joggal? Élni kell vele már a legkisebb akadály esetén is, tekintet nélkül a gyermekeket sújtó következményekre? Hasonló a helyzet a terhesség mesterséges megszakításának lehetőségével és a szülői hivatásra való neveléssel kapcsolatban. Egyes fiatal házaspároknál szemmel láthatóan a feje tetejére állított értékrendszer kezd érvényesülni. Ha szüléink is úgy gondolkodtak volna, mint egyes mai fiatalok - akiknek először berendezett lakás, autó és hétvégi ház kell, s a gyermek csak azután következhet - akkor ebben a teremben nem jöhettünk volna össze. Egyszerűen azt kell tudatosítani, hogy a két világ, a kapitalizmus és a szocializmus harca az emberi agyakban is végbemegy. Háttérbe kell szorítani az önmagunkban, a körülöttünk, a családban, a munkahelyen és a társadalmi életben fellelhető nyárspolgá- riasságot.

A nevelésben vitathatatlanul fontos szerepe van a művészetnek. Nem akarok a művészeti kritikus szerepében fellépni, de szerintem érdemes elgondolkodni arról, hogy a regényekben, a filmekben és a tévé képernyőjén túl gyakran találkozunk felbomlott családokkal, alkoholistákkal, szellemileg leromlott egyénekkel. Természetesen vannak ilyen emberek és a művészetnek vissza kell tükröznie az életet, de ami sok az sok, mindebből úgy tűnik, mintha már nem is létezne normális életet élő család. A negatív jelenségek bírálata a művészet fegyvere, ne- velően kell hatnia, de ha túl sok van belőle, nem kívánatos eredményhez vezethet, a felelőtlenség útmutatójává, a problémák köny- nyelmű megoldásának sablonjává válhat.

Szövetségük munkájával kapcsolatban engedjenek meg két észrevételt, amelyekkel támogatni akarom az önök által helyesen kitűzött feladatokat.

Mindenekelőtt meg akarom önöket kérni arra, hogy könyörtelenül számolják fel a formalizmus minden megnyilvánulását. Ez a követelmény természetesen egész közéletünkre vonatkozik, s szervezetük sem lehet teljesen immunis e visszássággal szemben. Minden olyan tett, amelynek eredménye csak egy statisztikai adat, anélkül, hogy mélyebb nyomot hagyna a nők érzéseiben és tudatában, csak időveszteség - függetlenül a kezdeményezők jó szándékától - nem hoz hasznot, sőt súlyos politikai károkat okozhat, főleg ha megismétlődik. A formalizmus részben orvosolható a Nemzeti Fronton belüli helyes erőmegosztással és egyeztetéssel, hogy elkerüljük a közélet túl- szervezését. Ezzel kapcsolatos az a követelmény is, hogy ne terheljük túl a legáldozatkészebb nőket számos tisztséggel, hiszen a kötelességek ésszerűtlen elosztása a formalizmusnak egyik forrása és ráadásul további nőaktivisták nevelésének akadálya lehet.

A másik észrevétellel a nőszövetségben tevékenykedő kommunistákhoz fordulok. A példás áldozatkészségnek a munkában és a közéleti tevékenységben a kommunista számára természetesnek kellene lennie. De szükséges, hogy a nőmozgalomban tiszteletben tartsák és érvényesítsék a Nemzeti Front elveit. Itt konkrétan a párton kívüli nőkhöz és a többi politikai párt nő tagjaihoz való viszonyukra gondolok. Bármilyen baráti kapcsolat és a közös munkában kialakuló bizalom erősítheti e nők viszonyát a kommunista párthoz, szilárdíthatja természetes tekintélyüket. A párton kívüli nőknek és a többi politikai párt nő tagjainak minden lépésben érezniük kell, hogy megbecsüljük őket, számítunk munkájukra, hálásak vagyunk minden jó ötletért és komolyan foglalkozunk esetleges bíráló észrevételeikkel. Minél nagyobb mértékben kapcsolódnak be ezek a nők a közéleti tevékenységbe, annál több lesz a szövetségesünk, annál könnyebben megbirkózunk minden feladattal. A kommunistáknak kizárólag nagyobb felelősségükkel és példás politikai elkötelezettségükkel kell kiemelkedniük.

Marie Kabrhelová elvtársnö nagyon találóan értékelte a nemzetközi politikai helyzetet. A jelenlegi nemkívánatos helyzet okainak áttekintése során nem tévedhetünk, ha az osztályszemponthoz tartjuk magunkat. A helyes orientáció kulcsa az e kérdésre adott válasz: kinek használ ez? Az értelmetlen, lázasan fokozódó fegyverkezési versenyben főként azok a tőkés körök érdekeltek, amelyek a legnagyobb fegyvergyárak részvényeit birtokolják. Számukra az a fontos, hogy hatalmas nyereségre tegyenek szert, s különösen Reagan nagyszabású fegyverkezési programjai ígérnek több évtizedes konjunktúrát számukra. Az már nem érdekli őket, hogy ez kiélezi a nemzetközi kapcsolatokat és közelebb hozza az atomháború veszélyét.

Mit számít nekik, ha csillagászati összegeket költenek el értelmetlenül, miközben az emberek százmilliói éheznek, nem részesülnek egészségügyi ellátásban és nincs alapvető műveltségük? Mit számít nekik, ha ez ellen az emberiség többsége lázadozik? A fegyvergyárosok egyszerűen azokra a politikusokra támaszkodnak, akik a szocializmus iránti elvakult gyűlöletükben az emberiséget romlásba hajszolják. Bár bizonyos kilengésekkel, de ez jellemzi az Egyesült Államok külpolitikáját. A washingtoni Fehér Házban gyakran hivatkoznak az erkölcsre, de nagyon sajátosan értelmezik. Például Harry Truman már 1947 áprilisában kijelentette: Kész vagyok a világbéke érdekében atombombát bevetni. És Ronald Reagan nemrég az Északatlanti Szövetséget a világ legnagyobb békemozgalmának nevezte. Vajon mi ez? Rossz humorérzék, vagy inkább az amerikai elnökök könyörtelen cinizmusa?

A történelem alátámasztja, hogy a Szovjetuniónak és szövetségeseinek védelmi intézkedései csak válaszok a katonai, hadászati egyensúly megbontására, amire az “Egyesült Államok és más NATO tagországok törekszenek. Bizonyított tény és mindenki régen tudja, hogy atomrobbanó fejekkel felszerelt rakétákat irányítottak városainkra, üzemeinkre és föútja- inkra már sok éve, jóval az új közepes hatótávolságú amerikai rakéták mostani nyugat-európai telepítése előtt. Megbocsáthatatlan dolog lenne mindezt tétlenül szemlélni, s még ezzel lovat adni az agresszor alá. A saját népünk, az európai lakosság és az egész emberiség iránti felelősségérzet arra ösztönöz bennünket, hogy zavartalanul folytassuk országépítő művünket, de a legkisebb mértékben se hanyagoljuk el védelmi kötelességünket. Ez a legbiztosabb módja annak, hogy meghiúsítsuk az imperialisták háborús terveit, az adott feltételek között ez a béke megőrzéséhez vezető leghatékonyabb út.

Köztudott, hogy a Szovjetunió és szövetségesei kitartóan törekszenek az eltérő társadalmi rendszerű országok normális kapcsolataihoz való visszatérésre, az enyhülési politika folytatására, a fegyverkezési hajsza megállítására, afegyverzetek kiegyensúlyozott csökkentésére és a leszerelésre, a biztonság és a tartós béke növeléséhez vezető út keresésére. Erről tegnapelőtt a világ új bizonyítékot kapott a béke megőrzéséről és a nemzetközi gazdasági együttműködésről szóló nyilatkozat formájában, amelyet Moszkvában a KGST tagországok vezetői fogadtak el. Ez a dokumentum is konstruktív és teljesen konkrét javaslatokat tartalmaz, amelyek minden jóakaratú ember számára érthetőek. Ez vitathatatlanul meggyőzőbb dokumentum, mint azok az ál-békefrázisok és a párbeszédre való általános felszólítások, amelyeket egyhete a hét legnagyobb tőkés ország londoni tanácskozásán tettek közzé. A Szovjetuniót és szövetségeseit nem kell párbeszédre felszólítani, hiszen készek voltak erre. De nem szabad ennek olyan tanácskozásnak lennie, amelyen partnereink az erő pozíciójából akarnak eljárni. Bármilyen tárgyalásnak csak akkor van értelme, ha valóban tárgyszerű lesz, ha az Egyesült Államok és a NATO képviselői megfelelő politikai akarattal törekednek a jelenlegi feszült helyzet mindkét fél számára elfogadható megoldásának megkeresésére. Hiszek abban, hogy kongresszusuk - országunk legsajátabb érdekében és a béke megőrzése érdekében - szintén fenntartás nélkül támogatja a legújabb moszkvai politikai nyilatkozatot.

A csehszlovákiai nők azon megrázó dolgokkal szemben sem közömbösek, amelyeket a tévé képernyőjén Salvadorból, a nicaraguai határvidékről, Libanonból, vagy az iráni-iraki háborúból láthatnak. Tudják, hogy a háború borzalmai az egyszerű embereket sújtják, hogy az anyáknak mindenütt fáj, ha gyermekeiket és férjeiket megsebesítik, vagy megölik: tudatosítják, hogy a távoli, ún. helyi háborúk is veszélyes gócai a feszültségnek, ezek könnyen nukleáris világégéssé fajulhatnak. Nem vagyunk és nem lehetünk közömbösek azon embermiliók küzdelmével szemben, akik világszerte kifejezik ellenszenvüket az imperialista háborús politikával. Úgy mint eddig, a csehszlovákiai nők a jövőben is tántoríthatatlanul támogatják nőtársaikat, akik nehéz feltételek között becsületesen küzdenek a békéért és a nemzetközi megértésért. A nők védelmezik és erősítik a szocialista közösség egységét, s főként szövetségünket és barátságunkat a Szovjetunióval.

Kongresszusuk alkalmat ad arra, hogy nyilvánosan méltassuk azokat az eredményeket, amelyeket a szövetség az elmúlt öt évben elért. Őszinte köszönetét mondunk a Csehszlovákiai Nőszövetség milliónyi tagjának és tisztség- viselőjének. Köszönetét mondunk mindazoknak a nőknek, akik munkahelyükön és a közéletben oly nagy mértékben hozzájárulnak a XVI. pártkongresszus határozatainak valóraváltásához. Még egyszer gratulálunk azoknak az elvtársnőknek, akik tegnap magas állami kitüntetéseket vettek át. örülünk annak, hogy minden alkalommal, például most a kongresz- sukat megelőző időszakban és a kongresszus idején bizalmukról biztosították a CSKP-t, s aktívan támogatják politikáját. A bizalomért bizalmat - biztosítom önöket arról, hogy a CSKP és az egész Nemzeti Front mindig nagy figyelmet fog fordítani a nők problémáira és megadja szervezetüknek a kellő támogatást. Meggyőződésünk, hogy a csehszlovákiai nők alkotó tettekkel köszöntik hazánk felszabadulásának dicső 40. évfordulóját.

Beszédének befejező részében Alois Indra elvtárs üdvözölte a kongresszus résztvevőit és a csehszlovákiai nőket a CSKP Központi Bizottsága, a Nemzeti Front és a szövetségi kormány nevében, tolmácsolta Gustáv Husák elvtárs szívélyes üdvözletét.