Új Szó, 1984. június (37. évfolyam, 128-153. szám)

1984-06-18 / 142. szám, hétfő

Harcostársak az új, szebb világért folyó küzdelemben ÚJ SZÓ 3 1984. VI. 18. (Folytatás az 1. oldalról) építésében való részvételükkel felszabadították önmagukat. Ezért ma is a legőszintébb köszönetét mondjuk önöknek. Nem vitás, hogy társadalmunk fejlesztése terén számos sikerrel büszkélkedhetünk, ezen belül alapvető változás történt a nők helyzetében. De mélyen tudatosít­juk, hogy nem szabad megszün­tetni a nők teljes egyenjogúságá­ra tett erőfeszítéseinket, s az elért helyzettel nem szabad megelé­gednünk. Közösen még sokat kell tennünk azért, hogy a nőknek egy­re több ideje jusson közéleti tevé­kenységre, önművelésre és főleg a gyermeknevelésre. Itt arra is gondolok, hogy meg kell teremteni a szervezési és az anyagi feltéte­leket a szolgáltatások, a kereske­delem, az oktatás és a gyermekin­tézmények továbbfejlesztéséhez, valamint a tömegközlekedés fel­lendítéséhez. Kitartóan kell fára­doznunk a családi élet formálásá­val és a nők feleség- és anyasze­repével kapcsolatos évszázados előítéletek megszüntetéséért. Saj­nos, akadályokra is számítani kell, a férfiak azon részének bizonyos konzervativizmusára, akik ,,mé- lyenszántó“ érvekkel szeretnék a nőket rabszolga sorba kénysze­ríteni. Röviden szólva: a szocialis­ta társadalom fejlődésével párhu­zamosan el kell mélyülnie és sok­oldalúan tökéletesednie kell a nők egyenjogúságának. A fejlett szoci­alizmus - és a jövőben a kommu­nista társadalom - törvényszerűen megköveteli a nők egyenjogúsá­gát, mert szüksége van aktív köz­reműködésükre. Az egész társada­lomban és a nőkhöz való kapcso­latban így értelmezzük és érvé­nyesítjük a szocialista értelemben vett emberi jogokat. Bár a Nőszövetség szervezetei kizárólag lakóhelyeken tevékeny­kednek, ez nem jelenti azt, hogy a hámupipőke szerepére kárhoz­tatjuk őket. Tevékenységük emiatt sok tekintetben bonyolultabb, de sokkal vonzóbb is lehet. Hogy ezt helyesen értelmezik, ez abból is világos, hogy támogatnak minden társadalmi feladatot, például a tár­sadalom anyagi-műszaki alapjá­nak fejlesztését. Hiszen a népgaz­dasági fejlődés meghatározza az életszínvonalat, s egyben orszá­gunk gazdasági és védelmi erejét, előmozdítja a szocialista közös­ség egységének erősítését és ez­zel befolyásunkat az emberiség­nek a'béke megőrzéséért vívott harcára. A múlt évi eredmények és az idei év első öt hónapjának ered­ményei azt mutatják, hogy nép­gazdaságunk alkalmazkodni kezd a kor követelményeihez. Fokoza­tosan eljut az emberek tudatába a könyörtelenül ható gazdasági törvények felismerése; a dolgozók kezdeményezése az egyre igé­nyesebb feladatok megoldásának egyik meghatározó tényezőjévé válik; a gazdaság fokozatosan al­kalmazkodni kezd a nemzetközi és a belpiac követelményeihez. Sok tekintetben az irányítás és a tervezés tökéletesített rendszere is pozitívan hat. A CSKP Központi Bizottsága azonban joggal hang­súlyozza - amint ezt legutóbb 10. ülésén is tette -, hogy semmi sem lenne annál veszélyesebb, mint önelégültté válni, azt hinni, hogy a dolgok önmaguktól jól mennek, tehát nincs miért aggódni. Még sokat kell tennünk azért, hogy a gazdálkodás kívánatosán haté­kony legyen, tovább javuljon a munka minősége, termékeink elérjék a kívánatos műszaki szin­tet, gyorsabban növekedjen a munkatermelékenység és követ­kezetesen érvényesüljenek a szo­cialista bérpolitikai elvek, még job­ban gazdálkodjunk az energia- hordozókkal, a nyers- és az alap­anyagokkal. A legfontosabb az, hogy ne csökkenjen a fejlődés üteme, alkotóan kiaknázzuk a po­zitív jelenségeket, rugalmasan és nyomatékosan távolítsuk el a meglevő fogyatékosságokat és átfogóan megteremtsük a feltéte­leket a 7. ötéves terv eredetileg kitűzött fő feladatainak teljesítésé­hez. Gazdaságunk sikeres fejlő­dése szempontjából kulcsszerepe van a Szovjetunióval és a többi KGST országgal kifejtett sokoldalú együttműködésnek. Ezért öröm­mel fogadjuk a KGST most véget ért legmagasabb szintű gazdasági tanácskozásának eredményeit, amelyek további jelentős ösztön­zést adnak együttműködésünk fej­lődéséhez. örömmel nyugtázzuk, hogy az egészében véve jó eredmények eléréséhez a nők jelentősen hoz­zájárultak. Szemmel látható ez az ún. „női“ üzemekben, ahol kidom­borodik a nők fegyelmezettsége, a kollektívával és az egész társa­dalommal szembeni becsületes felelőssége. Ha sikereket akarnak, logikus, hogy felelősséget is vál­lalnak a meglevő fogyatékosságok megszüntetéséért. Hiszen a szol­gáltatásokban, a kereskedelem­ben, az egészségügyben és az oktatásban, az élelmiszerek és az iparcikkek termelésében elsősor­ban nők dolgoznak. Ebből adódik az a lehetőségük és kötelességük, hogy még haté­konyabban törekedjenek azon fo­gyatékosságok megszüntetésére, amelyeket a leggyakrabban és tel­jes joggal éppen maguk a nők bírálnak. Ha politikai nevelő hatá­sukat éppen ezekre a dolgokra összpontosítják, ezzel önmagu- kon, családjaikon és az egész tár­sadalmon segítenek, annál is in­kább mert közvetlenül nemcsak nőtársaikra, hanem a férfiakra is hatni tudnak. Teljes mértékben támogatjuk azt, hogy szövetségük a nők ne­velő küldetésének növelésére, családi szerepük fokozására tö­rekszik. Az ifjúság nevelése - amint erről a pedagógusok nem­rég tartott országos konferenciá­ján is szó volt - csak akkor jár kellő eredményekkel, ha az iskola összefog a társadalmi szerveze­tekkel és a családdal. Különösen a család befolyásolja jelentős mértékben a fiatalok gondolkodá­sát, az élethez való viszonyuk és jellemtulajdonságaik formálását. Nincs okunk arra, hogy pálcát törjünk a csehszlovák ifjúság fö­lött. A tőkés országokhoz képest a mi ifjúságunk viszonylag fegyel­mezett. A fiatalok többsége szer­vesen beilleszkedik a szocialista társadalomba, megérti előnyeit és szükségleteit, a munkásszakmák elsajátításával és továbbtanulás­sal felelősen készül fel jövő fel­adataira. De semmiképpen sem hunyhatunk szemet afölött, hogy a lányok é's a fiúk bizonyos része nem értékelhető ilyen pozitívan. Vannak olyan fiatalok, akik beérik átlagos eredményekkel a munká­ban és a tanulásban. Némelyek ignorálják a helyes viselkedés nor­máit, durvák és vandálok, alkoho­listák, a narkománia valamely for­máját követik és különféle bűncse­lekményeket hajtanak végre. A szakemberek - a pszicholó­gusok, a szociológusok és a peda­gógusok - feladata, hogy kiderít­sék egyes fiatalok ilyen torzulásá­nak okait, s olyan megoldást java­soljanak, amely tartalmazza a megelőzést és a következmé­nyek megszüntetését. Tudhatjuk, hogy a fiatalokat a lejtőre nem a létbizonytalanság, a munkanél­küliség, a nyomor, vagy az osz­tály- és a szociális igazságtalan­ság elleni lázadás viszi, mint a ka­pitalista világban. De bármennyire is ellentétesnek tűnik, egészséges fa is teremhet romlott gyümölcsöt. A sokoldalú társadalmi gondosko­dás, a létszükségletek teljes meg­adása is vezethet nem kívánatos jelenségekhez, amelyek ellentéte­sek a társadalom érdekeivel és maguknak a fiataloknak is árta­nak. Fontos, hogy valamennyien tudatosítsuk: ezek a „félresiklot- tak“ is gyermekeink, hogy közös erővel próbáljuk megmenteni őket, hogy visszatérhessenek a normá­lis életbe. Mindannyian kötelesek vagyunk hozzájárulni ahhoz, hogy a fiatal nemzedék nagyapáik és apáik művének méltó folytatója le­gyen. Hiszünk abban, hogy meg­bízható kezekbe adjuk át a társa­dalmi haladás, a szocializmus és a béke stafétáját. Az önök által kitűzött nevelési feladatokat a kulturáltság fejlesz­tésére tett erőfeszítésnek nevez­hetjük a fogalom legtágabb ér­telmében. Elsősorban ide soroljuk az emberi kapcsolatokat, a köl­csönös megértés, a gyermekek tiszteletét szüleik iránt és szükség esetén a róluk való gondoskodá­sukat, az emberi magatartás alap­vető normáinak tiszteletbentartá- sát. Ugyancsak a kulturáltság ka­tegóriájához tartozik a társadalmi és az emberi szükségletek iránti közömbösség megnyilvánulásai­nak háttérbe szorítása, továbbá a társadalmi tulajdon védelme, a törvénytelen meggazdagodás, a társadalmi helyzettel való visz- szaélés, a protekció és a korrupció minden formája elleni engesztel­hetetlen harc. A kulturáltsághoz tartozik nem­csak a törvényben megszabott, hanem egyúttal a civilizált társa­dalomban bevett erkölcsi normák tiszteletben tartása. Nem vagyunk puritánok, vagy képmutatók, de nehezen érthetünk egyet az ifjú­ság egy részének szexuális kötet­lenségével, amely mindig súlyos erkölcsi, társadalmi és egészség- ügyi következményekkel jár. Mi kommunisták, a válási jogot is mindig a nők teljes egyenjogúsága egyik eszközének tekintettük. De könnyelműen kell talán élni ezzel a joggal? Élni kell vele már a legki­sebb akadály esetén is, tekintet nélkül a gyermekeket sújtó követ­kezményekre? Hasonló a helyzet a terhesség mesterséges meg­szakításának lehetőségével és a szülői hivatásra való neveléssel kapcsolatban. Egyes fiatal házas­pároknál szemmel láthatóan a feje tetejére állított értékrendszer kezd érvényesülni. Ha szüléink is úgy gondolkodtak volna, mint egyes mai fiatalok - akiknek először be­rendezett lakás, autó és hétvégi ház kell, s a gyermek csak azután következhet - akkor ebben a te­remben nem jöhettünk volna össze. Egyszerűen azt kell tudato­sítani, hogy a két világ, a kapitaliz­mus és a szocializmus harca az emberi agyakban is végbemegy. Háttérbe kell szorítani az önma­gunkban, a körülöttünk, a család­ban, a munkahelyen és a társadal­mi életben fellelhető nyárspolgá- riasságot. A nevelésben vitathatatlanul fontos szerepe van a művészet­nek. Nem akarok a művészeti kriti­kus szerepében fellépni, de sze­rintem érdemes elgondolkodni ar­ról, hogy a regényekben, a filmek­ben és a tévé képernyőjén túl gyakran találkozunk felbomlott családokkal, alkoholistákkal, szel­lemileg leromlott egyénekkel. Ter­mészetesen vannak ilyen embe­rek és a művészetnek vissza kell tükröznie az életet, de ami sok az sok, mindebből úgy tűnik, mintha már nem is létezne normális életet élő család. A negatív jelenségek bírálata a művészet fegyvere, ne- velően kell hatnia, de ha túl sok van belőle, nem kívánatos ered­ményhez vezethet, a felelőtlenség útmutatójává, a problémák köny- nyelmű megoldásának sablonjává válhat. Szövetségük munkájával kap­csolatban engedjenek meg két észrevételt, amelyekkel támogatni akarom az önök által helyesen kitűzött feladatokat. Mindenekelőtt meg akarom önöket kérni arra, hogy könyörte­lenül számolják fel a formalizmus minden megnyilvánulását. Ez a követelmény természetesen egész közéletünkre vonatkozik, s szervezetük sem lehet teljesen immunis e visszássággal szem­ben. Minden olyan tett, amelynek eredménye csak egy statisztikai adat, anélkül, hogy mélyebb nyo­mot hagyna a nők érzéseiben és tudatában, csak időveszteség - függetlenül a kezdeményezők jó szándékától - nem hoz hasznot, sőt súlyos politikai károkat okoz­hat, főleg ha megismétlődik. A for­malizmus részben orvosolható a Nemzeti Fronton belüli helyes erőmegosztással és egyeztetés­sel, hogy elkerüljük a közélet túl- szervezését. Ezzel kapcsolatos az a követelmény is, hogy ne terhel­jük túl a legáldozatkészebb nőket számos tisztséggel, hiszen a köte­lességek ésszerűtlen elosztása a formalizmusnak egyik forrása és ráadásul további nőaktivisták ne­velésének akadálya lehet. A másik észrevétellel a nőszö­vetségben tevékenykedő kommu­nistákhoz fordulok. A példás áldo­zatkészségnek a munkában és a közéleti tevékenységben a kom­munista számára természetesnek kellene lennie. De szükséges, hogy a nőmozgalomban tisztelet­ben tartsák és érvényesítsék a Nemzeti Front elveit. Itt konkré­tan a párton kívüli nőkhöz és a töb­bi politikai párt nő tagjaihoz való viszonyukra gondolok. Bármilyen baráti kapcsolat és a közös mun­kában kialakuló bizalom erősítheti e nők viszonyát a kommunista párthoz, szilárdíthatja természetes tekintélyüket. A párton kívüli nők­nek és a többi politikai párt nő tagjainak minden lépésben érezni­ük kell, hogy megbecsüljük őket, számítunk munkájukra, hálásak vagyunk minden jó ötletért és ko­molyan foglalkozunk esetleges bí­ráló észrevételeikkel. Minél na­gyobb mértékben kapcsolódnak be ezek a nők a közéleti tevékeny­ségbe, annál több lesz a szövet­ségesünk, annál könnyebben megbirkózunk minden feladattal. A kommunistáknak kizárólag na­gyobb felelősségükkel és példás politikai elkötelezettségükkel kell kiemelkedniük. Marie Kabrhelová elvtársnö na­gyon találóan értékelte a nemzet­közi politikai helyzetet. A jelenlegi nemkívánatos helyzet okainak át­tekintése során nem tévedhetünk, ha az osztályszemponthoz tartjuk magunkat. A helyes orientáció kul­csa az e kérdésre adott válasz: kinek használ ez? Az értelmetlen, lázasan fokozódó fegyverkezési versenyben főként azok a tőkés körök érdekeltek, amelyek a leg­nagyobb fegyvergyárak részvé­nyeit birtokolják. Számukra az a fontos, hogy hatalmas nyere­ségre tegyenek szert, s különösen Reagan nagyszabású fegyverke­zési programjai ígérnek több évti­zedes konjunktúrát számukra. Az már nem érdekli őket, hogy ez kiélezi a nemzetközi kapcsolato­kat és közelebb hozza az atomhá­ború veszélyét. Mit számít nekik, ha csillagá­szati összegeket költenek el értel­metlenül, miközben az emberek százmilliói éheznek, nem része­sülnek egészségügyi ellátásban és nincs alapvető műveltségük? Mit számít nekik, ha ez ellen az emberiség többsége lázadozik? A fegyvergyárosok egyszerűen azokra a politikusokra támaszkod­nak, akik a szocializmus iránti el­vakult gyűlöletükben az emberisé­get romlásba hajszolják. Bár bizo­nyos kilengésekkel, de ez jellemzi az Egyesült Államok külpolitikáját. A washingtoni Fehér Házban gyakran hivatkoznak az erkölcsre, de nagyon sajátosan értelmezik. Például Harry Truman már 1947 áprilisában kijelentette: Kész va­gyok a világbéke érdekében atom­bombát bevetni. És Ronald Rea­gan nemrég az Északatlanti Szö­vetséget a világ legnagyobb béke­mozgalmának nevezte. Vajon mi ez? Rossz humorérzék, vagy in­kább az amerikai elnökök könyör­telen cinizmusa? A történelem alátámasztja, hogy a Szovjetuniónak és szövet­ségeseinek védelmi intézkedései csak válaszok a katonai, hadásza­ti egyensúly megbontására, amire az “Egyesült Államok és más NATO tagországok törekszenek. Bizonyított tény és mindenki régen tudja, hogy atomrobbanó fejekkel felszerelt rakétákat irányítottak vá­rosainkra, üzemeinkre és föútja- inkra már sok éve, jóval az új közepes hatótávolságú amerikai rakéták mostani nyugat-európai telepítése előtt. Megbocsáthatat­lan dolog lenne mindezt tétlenül szemlélni, s még ezzel lovat adni az agresszor alá. A saját népünk, az európai lakosság és az egész emberiség iránti felelősségérzet arra ösztönöz bennünket, hogy zavartalanul folytassuk országépí­tő művünket, de a legkisebb mér­tékben se hanyagoljuk el védelmi kötelességünket. Ez a legbizto­sabb módja annak, hogy meghiú­sítsuk az imperialisták háborús terveit, az adott feltételek között ez a béke megőrzéséhez vezető leg­hatékonyabb út. Köztudott, hogy a Szovjetunió és szövetségesei kitartóan törek­szenek az eltérő társadalmi rend­szerű országok normális kapcso­lataihoz való visszatérésre, az enyhülési politika folytatására, a fegyverkezési hajsza megállításá­ra, afegyverzetek kiegyensúlyozott csökkentésére és a leszerelésre, a biztonság és a tartós béke növe­léséhez vezető út keresésére. Er­ről tegnapelőtt a világ új bizonyíté­kot kapott a béke megőrzéséről és a nemzetközi gazdasági együtt­működésről szóló nyilatkozat for­májában, amelyet Moszkvában a KGST tagországok vezetői fo­gadtak el. Ez a dokumentum is konstruktív és teljesen konkrét ja­vaslatokat tartalmaz, amelyek minden jóakaratú ember számára érthetőek. Ez vitathatatlanul meg­győzőbb dokumentum, mint azok az ál-békefrázisok és a párbe­szédre való általános felszólítá­sok, amelyeket egyhete a hét leg­nagyobb tőkés ország londoni ta­nácskozásán tettek közzé. A Szovjetuniót és szövetségeseit nem kell párbeszédre felszólítani, hiszen készek voltak erre. De nem szabad ennek olyan tanácskozás­nak lennie, amelyen partnereink az erő pozíciójából akarnak eljár­ni. Bármilyen tárgyalásnak csak akkor van értelme, ha valóban tárgyszerű lesz, ha az Egyesült Államok és a NATO képviselői megfelelő politikai akarattal töre­kednek a jelenlegi feszült helyzet mindkét fél számára elfogadható megoldásának megkeresésére. Hiszek abban, hogy kongresszu­suk - országunk legsajátabb érde­kében és a béke megőrzése érde­kében - szintén fenntartás nélkül támogatja a legújabb moszkvai politikai nyilatkozatot. A csehszlovákiai nők azon megrázó dolgokkal szemben sem közömbösek, amelyeket a tévé képernyőjén Salvadorból, a nica­raguai határvidékről, Libanonból, vagy az iráni-iraki háborúból lát­hatnak. Tudják, hogy a háború borzalmai az egyszerű embereket sújtják, hogy az anyáknak minde­nütt fáj, ha gyermekeiket és férjei­ket megsebesítik, vagy megölik: tudatosítják, hogy a távoli, ún. he­lyi háborúk is veszélyes gócai a feszültségnek, ezek könnyen nukleáris világégéssé fajulhatnak. Nem vagyunk és nem lehetünk közömbösek azon embermiliók küzdelmével szemben, akik világ­szerte kifejezik ellenszenvüket az imperialista háborús politikával. Úgy mint eddig, a csehszlovákiai nők a jövőben is tántoríthatatlanul támogatják nőtársaikat, akik ne­héz feltételek között becsületesen küzdenek a békéért és a nemzet­közi megértésért. A nők védelme­zik és erősítik a szocialista közös­ség egységét, s főként szövetsé­günket és barátságunkat a Szov­jetunióval. Kongresszusuk alkalmat ad ar­ra, hogy nyilvánosan méltassuk azokat az eredményeket, amelye­ket a szövetség az elmúlt öt évben elért. Őszinte köszönetét mon­dunk a Csehszlovákiai Nőszövet­ség milliónyi tagjának és tisztség- viselőjének. Köszönetét mondunk mindazoknak a nőknek, akik mun­kahelyükön és a közéletben oly nagy mértékben hozzájárulnak a XVI. pártkongresszus határoza­tainak valóraváltásához. Még egy­szer gratulálunk azoknak az elv­társnőknek, akik tegnap magas állami kitüntetéseket vettek át. örülünk annak, hogy minden alka­lommal, például most a kongresz- sukat megelőző időszakban és a kongresszus idején bizalmuk­ról biztosították a CSKP-t, s aktí­van támogatják politikáját. A biza­lomért bizalmat - biztosítom önö­ket arról, hogy a CSKP és az egész Nemzeti Front mindig nagy figyelmet fog fordítani a nők prob­lémáira és megadja szervezetük­nek a kellő támogatást. Meggyő­ződésünk, hogy a csehszlovákiai nők alkotó tettekkel köszöntik ha­zánk felszabadulásának dicső 40. évfordulóját. Beszédének befejező részében Alois Indra elvtárs üdvözölte a kongresszus résztvevőit és a csehszlovákiai nőket a CSKP Központi Bizottsága, a Nemzeti Front és a szövetségi kormány nevében, tolmácsolta Gustáv Hu­sák elvtárs szívélyes üdvözletét.

Next

/
Thumbnails
Contents