Új Szó, 1984. május (37. évfolyam, 103-127. szám)

1984-05-14 / 112. szám, hétfő

ÚJ KÖNYVEK Vozári Dezső: VARÁZSLAT NÉLKÜL Vozári Dezső költészete a két háború közti csehszlovákiai ma­gyar lírában mindenekelőtt nyelvi kultúrájával, formaművészetével loz/Íri Dezső Ihrrizslat nélkül . \ hu/ml) tűnt ki. A költő kezdeti, romantikus időszakában keletkezett zsengéit éles választóvonal határolja el a húszas évek közepétől ért-ver­seinek időszakától. Ekkor, Prága vitalitással és demokratizmussal telített légkörében kiszélesedett Vozári látóköre, világképe új motí­vumokkal gazdagodott, s lírájában a társadalmi lelkiismeret ön­emésztő hangja és a polgári kiáb­rándultság cinizmusa sajátosan keveredik, valóság és költői vízió groteszk módon ötvöződik. De költészetében a villoni hetykeség csak álarc, amely mögött minden­kor a nép sorsáért, a jövőért való aggódás rejlik. Nem volt tipikusan csehszlovákiai magyar költő, nem volt az a lírikus, aki minden ideg­szálával a csehszlovákiai magyar­ság sorsát, problémáit fejezte volna ki, sokkal inkább az elnyo­mott, a jogfosztott, a nincstelen kisemberért szállt síkra, tekintet nélkül nemzetiségére. Kendi Mária: TÜNDELEVÉNY Kendi. Wiriű Tündelevény Alagutat vájok abban, ami vagyok tibennetek. . Madrid) Kendi Mária bemutatkozó ver­seskötete igazolja annak a vára­kozásnak a jogosságát, amelyet a fiatal költőnek a Megközelítés című antológiában közzétett ver­sei keltettek három évvel ezelőtt. Verseit ezúttal is a látásmód szinte gyermeki üdesége, a kérdezés el­fogulatlansága jellemzi, amely a megszokott tényeket és igaz­ságokat, a közhelyeket is megújít­ja, az eredeti rádöbbenés és a személyiség hitelét kölcsönözve nekik. A kötet lírai felfedező útnak te­kinthető a költője által megismert világban és az átélt időben: a gyermekkortól a jelenig. Egész irodalmunkat is gazdagító újdon­sága a versek szerkesztésmódja és nyelve. A versek nagy teret engednek az olvasó értelmező, összefüggéskereső tevékenysé­gének. A kötet egészét mégis összefogják az ismétlődő motívu­mok és a párhuzamok. A tiszta, érzékletes nyelv hatását a rejtett kapcsolatok felmutatása és a meglepő fegyelem magyarázza. írói jelentés a Garam mentéről Romániában kiadták a Vajúdó parasztvilágot Aldous Huxleynak, a XX. szá­zadi angol irodalom ma már klasz- szikusnak számító alakjának az elmúlt két évben egymás után je­lentek meg könyvei magyarul a Kozmosz és az Európa kiadók gondozásában. Két műve a Szép új világ és a Pont és ellenpont könyvesboltjainkban is kapható volt. Századunk egyik legjelentő­sebb angol regényírója (1894-1963) 1932-ben jelentette meg a Szép új világot, amely még ötven év múlva is bestseller; eb­ben tett tudományos, fantasztikus jóslatai, figyelmeztetései ma is ak­tuálisak. A meg-megújuló viták bi­zonyítják mondanivalója frissesé­gét, kritikája érvényességét. A hírneves Huxley-családból származó, filozófusként és esszé­istaként is kiváló Huxley a Szép új világban Morus és Swift nyomdo­kain haladva a keserű polgári tár­sadalomkritikát elegyíti a sciense fiction irodalmi eszközeivel. Hux­ley ironikusan pesszimista látomá­sa ma is elgondolkodtató. Az álta­la előrevetített, elgépiesedett, ma­nipulált modern világ karikatúrája megdöbbentően szemléletes. Fokozott aktualitását az adja, hogy a megjelenése óta eltelt fél évszázad alatt sok tudományos és fiktív elem valósággá vált. Ami 1932-ben elképzelhetetlennek tűnt: a lombikbébi, a genetika drasztikus eszközökkel történő befolyásolása, ma már lassanként megszokott lett. A kábító szóma tablettái kísértetiesen emlékeztet­nek a ma oly „divatos“ alkohollal történő önkábításunkra, tapi mozi­jai pedig a csupáncsak szórakoz­tatni vágyó mozikra. Mondanivaló­ja tehát a mai ember számára is van. A Pont és ellenpontban tovább őrzi az angolszász realista hagyo­mányokat, de már a modern próza, Joyce, Proust, Gide eredményei is ott munkálnak benne. Regényé­ben az értelmiséget vonultatja fel, hasonlóan Hemingway Fiestájá­hoz. Mindig is az értelmiségi lét volt a fő élményanyaga, de az angol intelligencia ezúttal nem az önmagába révült holdkórosok, az élvhajhász unatkozók, a valódi és álkretének személyében jelentke­zik, hanem sokágú és átgondolt magatartás-változatokban. Alak­jaiban ezúttal nem az a fő, hogy élnek; bennük magatartás-formá- kat, eszméket, életelveket ütköztet az író. Alakjai többet beszélget­nek, filozofálnak, mint cseleked­nek. Huxley nemegyszer, mint Brecht, közbeékel egy-egy meg­jegyzést, határozottan figyelmez­tet arra, hogy figuráit csak úgy „vette“, hogy képviseljenek egy gondolatot, egy filozófiát. Néha önmaga bocsátkozik fejtegetések­be, mintegy „erről jut eszembe“ módon. Ezek a fejtegetések számunkra néha hátborzongatóak, hiszen fi­gurái nemegyszer a legemberibb dolgokat, a szépet, a szerelmet, a munkát tagadják, boncolják cini­kusan , „ľart pour ľart“ pusztán a vita kedvéért. A nagy igényű, terjedelmes re­gény negatív hitvalás a világról, az általunk kevéssé ismert „húszas évekről“, a velejéig romlott nyuga­ti társadalmakról, melyeket már sem mozgalmak, sem politikai pártok nem menthetnek meg, ahol maga az ember is rommá lett, melynek nihilizmusa várhatóan háborúba torkollott. A regények érdekessége éppen az, hogy egy idegen, furcsa világ­gal ismerkedhetünk meg egy nagy műveltségű, mondhatni szuper-in- telligens író tolmácsolásában, ha fejtegetéseivel nem is értünk min­dig egyet. HORVÁTH MÁRTA A nemzetiségi szellem alkotó- műhely kereteiből kitörni a széles körben jól ismert objektív és szub­jektív okok miatt mindig nehéz. Teljes mértékben vonatkozik ez a csehszlovákiai magyar iroda­lomra is. Mert akár tetszik akár nem, vitathatatlan tény és való­ság, hogy íróink műveit, eltekintve most a közös csehszlovák-ma­gyar kiadásoktól, csak elvétve je­lentetik meg önállóan külföldön. Ennek tudatában örvendetes je­lenségnek kell tekintenünk, hogy a hatvanas évek közepétől a csehszlovákiai magyar irodalom csúcsteljesítményeinek önálló szlovák nyelvű, magyarországi és más országbeli kiadásai is bár nagyon lassan, de mégis egyre szaporodnak. Kimutathatóan megnövekedett a sajtóvisszhang is. Szellemi termésünk néhány da­rabja tehát az utóbbi időben nem­zetközi fórumokon is „megméret­tetett“ és „jónak találtatott“. Ezen értékes művek közé tartozik Duba Gyula Vajúdó parasztvilág című irodalmi szociográfiája is, melynek újabb, ezúttal romániai magyar ki­adását, a bukaresti Kriterion jóvol­tából a napokban vehettük kézhez. Duba Gyula a népszerű és nagy példányszámú Horizont világ- irodalmi sorozatban jelent meg. A könyv borítólapja tipikus és szép, papírja jó, s a grafikai kivite­le is minőségi. A műhöz csatolt írói jelentés a Garam mentéről című tartalmas és értékes esszé-utó­szót Be ke György írta. A neves romániai magyar író és riporter szerint a Vajúdó parasztvi­lág ,, megrázó szociografikus val­lomás“, amely ,,művészi sajátos­ságai révén új vonásokkal gazga- ditotta a szlovákiai magyar litera­túra valóságirodalmi hagyomá­nyait“. Beke György Duba Gyula szociográfiájának az előzményeit a harmincas évek szlovákiai ma­gyar valóságirodalmában látja. ,,Ha a szlovákiai hajdani valóság­irodalomban keresek előzményt, amelyhez mai replikaként oda­mérhetném Duba Gyula írói szo­ciográfiáját, a tehetségük között levő nagy különbség ellenére is Sellyei József munkásságát említ­hetném. A vágsellyei parasztiva­dék rokon Dubával annyiban, hogy ő is belülről ismerte, élte, látta a kisparaszti világot, annak minden keservét, léleksorvasztó drámáját. “ Hangsúlyozza, hogy a két háború közti valóságiroda- lom életképes hagyományai mind­inkább beépülnek a szlovákiai magyar művekbe, s nem utánzás­képpen: ,,Nem leegyszerűsítés és harsogás, hanem felfokozott tár­sadalmi és nemzeti felelősségvál­lalás lett az átvállalt örökség. “ A romániai magyar irodalomból Duba Gyula könyvének párhuza­maként Sütő András Anyám köny- nyü álmot ígér című riportregényét és Horváth István Mogyorózdi to­ronyalja című falurajzát említi. Szlovákiai viszonylatban Gál Sán­dor Mesét mondok, valóságot cí­mű könyvét idézi. Úgy véli, hogy ,,Míg Duba a régi parasztvilág va­júdását vetíti elénk, Gál e világ halálának következményeit is“. Beke György besorolásával csak kevés helyen vitatkoznék. Egyet­értek azzal, hogy a Vajúdó pa- rasztvilág ,,mélyen közösségi fo- gantatású“ és „az egész szlová­kiai magyarság sorsérzékelése“. Beke György azt állítja, hogy ,,Du­ba Gyula újat hoz az egész való­ságirodalomba, nem is annyira a közös gazdálkodás mindent fel­kavaró, átrendező hatásának be­mutatásával, hanem a középpa­raszt történelmi helyének és sze­repének megrajzolásával.“ Duba Gyula a Vajúdó parasztvilág meg­írásával egyszeriben a valóságiro- dalom mesterei közé került. Végül hangsúlyozza: „Századok üzene­tét foglalja szavakba Duba Gyula: a benne élő falu - nemzedékek egymást követő láncolata - szá­mító mérlegelésre és taktikázásra nem csábít, csupán azt sugallja, hogy önmagam legyek: az-, akinek születtem." Duba Gyula Vajúdó parasztvilá­gának romániai magyar kiadása irodalmunk számára jelentős ese­mény. Köszönet illeti érte a buka­resti Kriterion Kiadót, s elsősorban annak igazgatóját Domokos Gé­zát, aki a könyv megjelentetését vállalta és keresztül vitte. Nem volt könnyű. Helyénvaló megjegyezni, hogy Domokos Géza „bábásko­dása" alatt a Kriterion 1979-ben már kiadott egy csehszlovákiai magyar regényt, s 1973-ban pedig a népszerű Téka sorozatban egy Fábry Zoltán monográfia látott napvilágot Balogh Edgár előszó­tanulmányával. Másrészt a mi Ma­dách Kiadónk is megjelentetett már romániai magyar műveket, például Sütő András már említett Anyám könnyű álmot ígér című művét. Reméljük egyszer majd te­tő alá kerül a két könyvkiadó köz­vetlen együttműködése is, s rend­szeressé válik szellemi értékeink cseréje, szolgálva ezzel mindkét ország szocializmust építő népé­nek érdekeit. KOKES JÁNOS M. Bandello igaz históriái A csehszlovák-magyar közös könyvkia­dás keretében jutott el könyvesboltjainkba Matteo Bandello A pajzán griffmadár című novellagyűjteménye. A kétkötetes könyv im­már második magyar kiadása, a Világiroda­lom remekei kilencedik sorozataként, az Eu­rópa Könyvkiadó (Budapest, 1983) és a Ma­dách Könyvkiadó (Bratislava, 1983) gondo­zásában jelent meg. A nagy utat megtett, „világhódító“ Ban- dello-novellák bizonyára tájainkon is megta­lálják „az irodalomban a ritka értékeket és a felüdülést egyaránt kereső“ olvasót. Bandello novellái ugyan eddig sem jelen­tettek fehér foltot a magyar fordítás-iroda­lomban (Bolyai Farkas, Honti Rezső, Gom- bocz Zoltán, Rónai Mihály, Benyhe János és Lontay László néhány fordítása), de mind­máig ez a legterjedelmesebb és legrango­sabb vállalkozás (Barna Imre, Benyhe Já­nos, Kotzián Tamás és Romhányi Ágnes munkája), amely napvilágot látott. E negy­venkilenc novellát Herceg Gyula válogatta és látta el (tanulmánynak is beillő), de az egy­szerű olvasót is fölöttébb lázba hozó és lebilincselő, eligazító - és ismereteinket kö­telezően gazdagító, igényességében is köz­érthető - utószóval és jegyzetekkel. Bandel­lo novellái, az első kiadástól (1554) kezdve mind a mai napig, tehát több mint négyszáz éven át, kiállták és túlélték az idő, olvasó és műbírálat, olykor bizony romlandónak (is) minősíthető „vasfogát“. S ha valóban „csak jó“ (?) és „csak rossz“ (?) könyvek léteznek, akkor A pajzán griffmadár a szó legigazibb értelmében, egy jó (!) könyv. Szó szerint ide kell másolni, hogy szerzőnk: Matteo Bandel­lo (1458-1562), ,,A Boccaccio utáni olasz próza első igazi nagy alakja". A ,,boccaccioi próza", realista hagyományaira építkező írásművészet továbbvivője, fejlesztője, aki a másoktól hallott történeteket, vagy szemé­lyes élményeit, a lüktető és pergő-, de a mú­landó valóság papírra vetett dokumentuma­ként rögzíti az „utókor számára". A Bandello-novellákat, az egyetemes no- vellisztika reprezentatív és nagybecsű alko­tásai közé emelik színes nyelvezetük, éltető humoruk, mese-valóságuk és realizmusuk, fordulatos olvasmányosságuk, megjelenítő korrajzuk. Minden egyes elbeszélése „pay- zán" epizódtörténetként fogható fel, amelyek élő tudósításként olvashatók a XVI. századi Itália és a korabeli Európa egy részének „erkölcseiről“ és erkölcstelenségeiről, kis és nagy emberekről (úrasszonyoktól kezdve, szerzetesek, elcsapott flótások, kurtizánok és lovagok zsibongó hadán át a Mediciekig), ki kapós asszonyságokról és felszarvazott férjekről, a fejedelmi udvarok életviteléről és a perifériára, a csapszékek falai tövébe szo­rult köznép édes-keserű hétköznapjairól. Mindezt a szándékát maga Bandello így fogalmazta meg Az erőszak és erény című novellájának ajánlásában: ,,Ha napjainkban is oly gondosan és akko­ra buzgalommal jegyeznének le mindenfajta emlékezetes dolgot, ahogyan hosszú időkön át a rómaiak és görögök cselekedték, szilárd meggyőződésem, (...), hogy a mi korunk sem vallana szégyent ama régi korok mellett, melyeket az írók olyannyira magasztalnak és dicsőítenek. (...) Csak az a baj, hogy mosta­nában nem akad olyan, aki elhivatottságot érezne arra, hogy a jelenkori események krónikása legyen: ezért vész el aztán sok szép meg jeles mondás, és süllyed el sok nemes és emlékezetes cselekedet a feledés homályában. Pedig naponta csodálatos dol­gok mennek végbe, amelyek méltók arra, hogy az utókor számára kegyelettel meg­őrizzék." Bandello ennél is többet tett. Mert pontos látója és „igaz“ krónikása az ellen­példáknak. Nem rejti véka alá az amberi tévelygéseket, a bűnt, és a rosszat sem. A kötet negyvenkilenc novellájának bár­melyikét felelőtlenség lenne kiemelni, mert az olyanná tenné a gyűjtemény egészét, mint amilyen egy szándékosan megbontott mozaikkép esztétikai összhatása. Ennek el­lenére hihetünk Herczeg Gyula értékítéleté­nek, aki Bandello egyik legszebb elbeszélé­sének A gazzuolóbeli leány történetét nevezi meg. Természetesen, e sorok csupán kedvcsi­náló könyvismertetésként íródtak, de ezt is megteszi helyettünk Bandello, egy másik novellájának ajánlásában: az én novel­láim, ha ugyan be nem csapott a mesélőjük, nem mesék, hanem igaz históriák... Nem tagadom, hogy vannak olyan novelláim is szép számmal, melyek nemcsak hogy nem erkölcsösek, hanem készséggel elismerem, hogy mélységesen erkölcstelenek... azt azonban nem vagyok hajlandó elismerni, hogy ezért megrovást érdemelnék. Megróni, megbélyegezni azt kell, aki e bűnöket elkö­veti, nem pedig azt, aki ír róluk. VÖRÖS PÉTER (ČSTK-felvétel) Kritikával méltatva új szú 4 " 1984. V. 14.

Next

/
Thumbnails
Contents