Új Szó, 1984. május (37. évfolyam, 103-127. szám)

1984-05-11 / 110. szám, péntek

Amatőrök a Dunamenti Múzeumban Méreteit és átfogó kitekintéseit figyelembevéve tekintélyes anya­got gyűjtött egybe a komáromi (Komárno) Dunamenti Múzeum a dél-szlovákiai amatőr képzőmű­vészek alkotásaiból. Farkas Vero­nika művészettörténész évek óta egyik tagja annak a hivatásos szakemberekből és művészekből alakult „ad hoc“ közösségnek, amely jó irányba terelve, az érték­központúságot hangoztatva „irá­nyítja“ amatőrjeink munkáját. Nem véletlenül említem a nevét. Előadásai, sajtóbeli közlései bizo­nyítják mennyire meghatározónak tartja az általánosabb értelemben vett képzőművészeti és vizuális kultúra fejlődésében az amatőr képzőművészek munkáját. Az elmúlt évtizedben kétségte­len változást hozott az amatőr képzőművészek életében és alko­tótevékenységében, hogy háromra szaporodott a nyári alkotótáborok száma. A nyárasdi (Topoľníky) mellé felzárkózott a már első év­ben is nemzetközinek indult gom­baszögi (Gombasek) és az önálló Bodrogközi Galéria létesítésének gondolatát felvető Bodrogszerda- helyi (Streda nad Bodrogom). A nyárasdi példa kisugárzása, az odajáró amatőrök munkája, a rendszeresen megtartott közös kiállítások a bodrogközieket is fel­villanyozták. Persze az ottani kö­rülmények és az amatőröket egy­máshoz fűző szorosabb kapcsolat önmagában is hatott az ott kibon­takozó élénk és több irányban nyi­tott alkotóműhelyre. Bár bizonyos tekintetben otthon kissé elszige­telten, jellegéből eredően azonban nemzetközi alkotótáborként indult a gombaszögi, ahol a gömöri amatőr képzőművészekkel együtt NDK-beliek és magyarországiak is alkottak. A komáromi kiállítás kapcsán vetődött fel a gondolat, hogy e három alkotótábor között szorosabbra kellene fűzni a szála­kat. Ennek nem csupán az alkotó­táborokba érkezők látnák a hasz­nát. Az egyes találkozókat követő bemutató kiállításokra kölcsönö­sen küldhetnének egymásnak al­kotásokat, aminek a nyertese a tárlatlátogató közönség lenne. Az így születő, különösebb erőfe­szítést alig kívánó fórumok meg- mérettetési, összehasonlítási al­kalmat is jelentenének. Miért kell szólni minderről, ami­kor Komáromban már megnyílt „a dél-szlovákiai amatőr képzőművé­szek“ tárlata? Nem csupán a jö­vőben bizonyára meghatározott időközönként megrendezendő ki­állítás összeállítására gondolva: A vitathatatlanul értékes anyagot bemutató nyugat-szlovákiaiak mellől hiányoznak a közép- és kelet-szlovákiaiak. Ezen a tényen még a szabályt erősítő kivétel sem változtat, hiszen Farkas István Lo­soncról (Lučenec), Csótó László Királyhelmecről (Kráľ. Chlmec) küldött képet. Az említetteken kí­vül a kiállítók között van Szűcs László, Gulis Vilmos, Preisinger Mihály, Ládik János, Broczky Bé­la, Mészáros Bogdán, Vavrikné Sz. Erzsébet, Fügedi Jenő, Ben- csics Katalin, Csótó László, Ro­man Greškovič, Ferdics Gábor, ifj. Preiner Tibor, id. Preiner Tibor, Szalai Dániel, Litner István, Dobis Márta, Jádi István, Obonya Sán­dor, Soňa Skoková, Illés Béla és Szénássy Attila. Huszonnégy amatőr képzőművész a legkülön­bözőbb műfajokban alkot. Legtöbb az olajfestmény, az akvareli és a grafika. Kevésnek tűnik fel, hogy csupán egyetlen alkotó fafaragá­sait állították ki, holott a tárlaton erőteljes, invenciózus tollrajzaival bemutatkozó Ferdics Gábor első­sorban szobrászként dolgozik. A további név szerinti kiemelések nem értékelés, csupán egyéni megítélés alapján kiválasztott al­kotások felsorolása akar lenni. Az alkotó ötletessége, a textil termé­szetes anyaga helyett használt vékony csíkokra szabdalt újság­papír és nem kevésbé az informá­cióáradat fejünk fölött összecsapó hullámai minősítik Dobis Márta tér-textíliáját. A struktúra ezen az alkotáson nemcsak az anyagsze- rüségből, de a betűtenger fekete­fehér és színes kavargásából is született. A Különkiadás, és... cí­mű alkotásával együtt látható itt a hagyományos anyagból készí­tett Holdtölte &?a ... mint a madár című is. Csótó László egy jelleg­zetes „csipkeképe“ mellett már a többségükben az útkeresés nyo­mán született grafikáit állította ki. Metszetein a két-három színre re­dukált tömött felületek tollrajzain a tömör és szigorú, maximálisan sűrítő vonalak dominálnak. Mind­Appassionata a nyaktiló alatt EGY MÁRTÍRHALÁLT HALT KOMMUNISTA KÖLTŐ HAGYATÉKA Beethoven f-moll zongoraszo­nátáját negyven évvel a zeneköltó halála után Cranz, a kiadó ezzel a címmel jelentette meg: Appassi­onata. A szó jelentése: szenvedé­lyes. A fiatal, kommunista cseh költő, Jindŕich Vichra, akit negy­ven évvel ezelőtt, 1944. május 12- én végeztek ki a fasiszta megszál­lók, legutolsó versesfüzetének fe­delére, címként ugyanezt a szót írta. Ebből a füzetből választotta ki a szovjet költő, Oleg Malevics azt a tíz verset, melyet oroszra lefor­dított. Két évvel ezelőtt, 1982 má­jusában az Inosztrannaja Lityera- tura című folyóirat mind a tíz ver­set közölte. Mégpedig sajátos mó­don: csehül és oroszul. Azóta több, más verset is lefordított a fü­zetből, s a szovjet műfordítók kö­zül Szergej Gazarjan is csatlako­zott hozzá. A ma élő cseh költők közül pedig Jaroslav Peterka válo­gatott közlésre érdemes verseket a költő hagyatékából. A válogatás Appassionata a nyaktiló alatt cím­mel került nyomdába, kiadásra. Egyidóben csehül és oroszul, Prá­gában és Moszkvában. A Cseh írók Szövetsége kellő figyelemmel gondozza Jindŕich Vichra irodalmi hagyatékát. Tevé­kenységét jelentős mértékben se­gíti a METRÓSTAV nemzeti válla­lat pártbizottsága, mely nyolc év­vel ezelőtt védnökséget vállalt a hagyaték fölött. A metróépítök politikai nevelésének kabinetje a vállalás nyomán szervezte meg a költő életével, halálával, irodalmi tevékenységével kapcsolatos do­kumentumok, emlékek gyűjtését. Negyven évvel ezelőtt a fiatal, kommunista költő, mint az ellenál­lási mozgalom egyik csoportjának vezetője került a megszállók bör­tönébe. A csoport másik vezetője Anna Mlejnková volt, akit vele együtt végeztek ki. Mindketten bá­tor magatartást tanúsítottak a bör­tönben, senkit sem árultak el. Ők meghaltak, de a csoport tagjai életben maradtak. Hallgatásuknak köszönhető az is, hogy a többi, kommunisták vezette csoport, Pi- lár és Frajbiš csoportja fél évvel később a felkelésre készülve oly eredményesen szervezte meg a fegyverek gyűjtését, a megszál­lók katonai tevékenységének fel­derítését. A dokumentumok gyűjtését Jo­sef Pekar, a politikai nevelés kabi­netjének dolgozója irányította, aki már az ötvenes években foglal­kozni kezdett a Jindŕich Vichra és Anna Mlejnková vezette csoport tevékenységének történetével. Tanulmányt is írt róla, amelyet a METROSTAV nemzeti vállalat önálló kiadványként az idén jelen­tetett meg. Sok fényképet, levelet, levele­zőlapot gyűjtöttek össze. A költő már megjelent írásain kívül azokat a cikkeket, tanulmányokat is, me­lyek Jindŕich Vichra irodalmi, költői munkásságával foglalkoznak. S természetesen, a gyűjtemény­ből kiállítást rendeztek. Az ifjúság EMLÉKIDÉZÓ elne­vezésű, nemzetközi stafétájának programjában pedig Appassionata a nyaktiló alatt címmel irodalmi műsort állítottak össze a gyűj­temény alapján a metróépítő fiata­lok a SZISZ vállalati bizottságának kezdeményezésére. A műsort el­ső ízben március elején mutatták be. A költő halála évfordulójának napján, holnap ismét bemutat­ják. HAJDÚ ANDRÁS két műfajban az erőteljes tovább­lépés látható. Roman Greškovič grafikáin a már szinte virtuóz rajz­készség ragad meg. A Nagyszü­lők című képén azonban a gondo­lat, az idő ábrázolása és a forma nyűgöz le. Az amatőröknél szokat­lan műfajban, az illusztrálásban jeleskedik Szalai Dániel, akinek Rabindranáth Tagóre verseihez készült grafikái e műfaj minden fontos erényével bírnak. Bár oldalakon át lehetne még sorolni ennek a tárlatnak az érté­keit, szólni kell egyik negatívumá­ról. Rengeteg itt a tájkép: dekora­tív, leíró, impresszionista, modo­ros stb. A természet ábrázolása önmagában véve is hálás feladat, de az átütő erejű képek többsége ezen a kiállításon sem ebben a té­mában hozott igazán értékeset. A Dunamenti Múzeum vezetése a jelek szerint idén megkülönböz­tetett figyelmet szentel az amatő­röknek. A többé-kevésbé a CSEMADOK KB együttműködésé­vel (bár ez lehetett volna körültekin­tőbb is) létrejött amatőr képzőmű­vészeti kiállítás után amatőr fotó­sok bemutatkozását készíti elő. Május 14-én délután 14 órakor nyitják meg a Fotó: Komárom-Ko- márno című kiállítást, ahol a két magyarországi és csehszlovákiai város baráti fotóköreinek tagjai mutatják be tíz esztendős tevé­kenységük legjavát. A gyakorlati­lag akkor kezdődő Jókai-napok méltó nyitánya lesz ez a tárlat. DUSZA ISTVÁN A FIGYELŐ SZÍNÉSZ Bemutató előtti beszélgetés Pöthe Istvánnal Goldoni A legyező című komédiájának bemutatója lesz ma este a Magyar Területi Színházban. Az új feladat kapcsán Pót he Istvánnal a színészeket általánosan foglalkoztató gondokról is beszélgettünk.- Tudatosan alkotó résztvevője az előadásoknak, amelyekben ját­szik. Bukovčan Mielőtt a kakas megszólal... című drámájának Idegenje egyik meghatározója az események folyásának. Az olva­sók közül is sokan láthatták és láthatják majd, hiszen az együttes őszi kelet-szlovákiai turnéja során éppen ezt a produkcióját játssza majd Kassán (Košice), Losoncon (Lučenec), Füleken, (Fiľakovo) és Rimaszombatban (Rim. Sobota) is. Miből indult ki, amikor megkap­ta ezt a szerepet?- Mindjárt az elején meg kell jegyeznem: számomra minden szerep a megbecsülés bizonyíté­ka. Ezért szívesen, örömmel válla­lok minden feladatot. Számítok a színházra, s úgy érzem, a szín­ház is számít rám. Viszonzásul bizonyítani akarom azt, hogy mindez nem a véletlenek soroza­ta... Tulajdonképpen Bukovčan Idegenje is hozzám hasonló em­ber: keveset szól, a tettei beszél­nek helyette. Ezért is szeretem játszani ezt a szerepet. Érdekes módon egy-egy szerep olykor a magánéletemen, ha úgy tetszik „viselkedésemen“ is módosít. A színésznek mindig lehetősége van megtalálni önmagában a sze­reppel közös vonásokat. És a sze­rep is „felfedez“ magának ben­nem valamit...- Egy-egy figura megformálá­sakor ,,külön“ készül-e a megírt szöveg tiszta tolmácsolására?- Nehéz erről beszélni. Már csak azért is, mert a folyamat rendkívül bonyolult. A színész ön­maga elképzelését sokszor má­sodlagossá „degradálva“ egy al­kotó közösség - dramaturg, ren­dező, színész (hogy csak három tényezőt említsek) - elképzelései­vel kell egyeztetnie. Gyakran viták és kompromisszumok árán alakul ki a szerep. Hogy a kérdés egy részére azért válaszoljak: az a ter­mészetes folyamat, ha egy szerep valahonnan elindul és valahová megérkezik. Ezt várja el - joggal - mindenki: néző, rendező, kri­tikus.- A legyező Crespinó suszterja­ként ismét egy olyan klasszikus olasz vígjátéki figurát játszik, amelyhez hasonlót korábban is alakított. Konrád József érdemes művész rendezői instrukciói után milyen Crespinóval találkozik majd a közönség?- Szeretem a vígjátékokat. Ezt a műfajt „komolyan“ kell játszani. Hogyan sikerül majd megformál­nom Crespinót? Ez először a be­mutatón dől el.- ön szerint elsősorban mit vár el színházunktól a közönség? Mi a véleménye a színház funkció­járól?- Színházunktól jellegéből adó­dóan mindig valami újat, érdeke­set várnak. Mi nagyon különböző érdeklődésű, igényű emberrel ke­rülünk kapcsolatba a színpadon keresztül. Feladatunk súlyát az a tény adja, hgy az élő színházat mi jelentjük Szlovákia magyar nemzetiségű állampolgárainak, s ezzel nagy mértékben hozzájá­rulunk a párt művelődéspolitikájá­nak megvalósításához.- Miről kell szólnia ma egy elő­adásnak, a mi esetünkben A le­gyezőnek? Megítélése szerint mennyiben tud majd a ma embe­réhez szólni?- Jó, ha egy előadás mondani­valót hordoz. Még jobb, ha ez a mondanivaló világos a közönség számára, ha a mondanivalót ért­hetően és elkötelezett módon tol­mácsoljuk. A legyező előadása a közösség kapcsolata, a rangkór­ság, az álszemérem, a fillérekért való lekötelezettség „karikatúrá­ja“ lesz.- A MA TESZ színésze ma ké­pes-e befolyásolni, ha igen, meny­nyiben a szlovákiai magyarok eti­kai, esztétikai, társadalmi közgon­dolkodását?- Valamit az objektív tényekről: kultúrházaink állapota (színpad, öltözők, technikai felszereltség hi­ánya) gyakran elszomorító. Né­melyik bántóan elhanyagolt s alapvető elvárásoknak is alig tesz eleget. E színházi „nívótlan- ság“ gyakran meghatározza a né­ző érdeklődését, színházlátogatá­sát is. A színházunk pillanatnyi üzemeltetési, próbagondjaira most nem térek ki. Azután itt van a hatalmas mennyiségű „kultúrin- formáció“, amelyet a tömegkom­munikációs technika közvetít. En­nek ellenére meggyőződésem, hogy színházunk jelentős tényező a csehszlovákiai magyarok kultu­rális életének gazdagodásában.- És a kritika...?- A kritika nem biztos, hogy mindig pontosan ítéli meg (el) egy produkciót. Mindannyian azt vár­juk, hogy arról írnak majd, amit láttak és nem arról, amit látni sze­rettek volna. Jobban meg kellene érteni azokat az összetevőket, amelyek meghatározzák előadá­sainkat, műsorpolitikánkat. Ez a színház egy specifikus etnikum közönségét szolgálja. KISS PÉNTEK JÓZSEF h/j ájus első napjaiban, IVI születésének hetven- ötödik évfordulója alkalmából emlékező-tisztelgő írások, ver­sek, fényképek juttatták megint egy kicsit eszünkbe, emelték egy pillanatra személyes és vi­lágproblémákkal terhesen is rohanó mindennapjainkba Radnóti Miklós tiszta arcát. Jó lenne tudni persze, hogy ezen önvád gyötri, tizenkét éves, amikor elveszti az apját, egy kötetéért fogházbüntetésre íté­lik, tanári oklevele van, de Horthy Magyarországán tanári állást nem kaphat, magántaní­tásból, alkalmi munkákból, se­gélyekből csekély honoráriu­mokból kénytelen élni, később rátűzik a sárga csillagot, majd munkatábor többször is. Ennek Radnóti példája túl igyekeztünk-e legalább most, az évforduló táján, mé­lyebben is belenézni ebbe az arcba, vagy felidézni újra ifjú­ságunk esztendőiből a hozzája fűződő, talán erkölcsi tartásun­kat is formáló versélménye­inket. Vetődik föl e kérdés Radnóti legfőbb üzeneteinek, ember-, természet-, haza- és békesze- retetének, antifasizmusának okán, másrészt meg azért, mert hovatovább a korábban tömegesen olvasott, világos beszédű legnépszerűbb köl­tőkkel is, akik közé joggal so­rolhatjuk Radnótit, alig vagy egyáltalán nem találkozik már a ma embere, tisztelet a kivé­telnek, nem is óhajtja az ilyes­féle együttlétet. Pedig itt van éppen Radnóti, ez a tragikus sorsú költő. Már az indulása is az. Születésekor meghal az édesanyja és iker- öccse, ami miatt később is ellenére, vagy éppen ezért - és ez a csodálatra méltó Radnótiban - tudott örülni az életnek, minden kis mozzana­tának. Milyen mélyen tudta átélni és érzékeltetni a termé­szetet, a szerelmet, bámulatos érzékenységgel építve beléjük a világ legapróbb dolgait és bámulatosan fennköit nyuga­lommal az ót személyesen érintő, emberi mivoltában megalázó kor szörnyűségeit. Igen, csodálatra méltó ez, jól­lehet a harmincas évek elejétől ott bujkál és egyre érezhetőb­ben kap hangot verseiben a halálfélelem. Amely nála nem valamiféle póz - a fasiz­mus előretörésével reális ve­szély a táptalaja. Mily erősnek kellett lennie a léleknek, mily bölcsnek az értelemnek, mily fegyelmezettnek az egész em­bernek, hogy ne roppanjon össze, sót, alkotni legyen ké­pes, „szögesdróttal besze­gett“ barakkok világában „ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva... vaksin, her­nyóként araszolgatván a papí­ron“ megírni a humánum, a tisztaság, a szerelem, egy emberibb jövőbe vetett hit és- hazájában kitaszítottként, megalázónként is - a hazasze­retet felejthetetlen verseit. Akarva-akaratlanul is eltű­nődik ezen az ember, főként a Bori notesz darabjainak olva­sása közben, melyek alatt- mennyire megdöbbentő csak ez is - pontosan jelölve szüle­tési helyük, a költő pokoljárá­sának állomásai, egészen a végig, vagyis, amíg ki nem oltja életét a fasiszta golyó. E versek, mint Vas István írja ,,önmagukban véve is a költé­szetnek azokhoz a ritka re­mekműveihez tartoznak, me­lyek a művészi tökéletességet, az erkölcsi tökéletességgel pá­rosítják... A tökéletességnek és biztonságnak ezen a fokán éppen egyetemességükkel és általánosságukkal örök és dia­dalmas tiltakozások a fasiz­mus, mindenfajta fasizmus ellen". T öbbek között ezért kel­lene gyakrabban talál­koznunk Radnótival is, az em­beri-erkölcsi - és költői - tar­tásból példaadóval. BODNÁR GYULA ÚJ SZÚ 6 1984. V. 11. Dobis Márta: Különkiadás, és... (textil) (Gyökeres György felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents