Új Szó, 1984. május (37. évfolyam, 103-127. szám)

1984-05-04 / 105. szám, péntek

Cselekvő hagyományőrzés Az Aranykert tudós kutatója Száz éve született Khin Antal Március vége emlékezetes nap volt a Bodrogközi Táncegyüttes és a Vox Humana Irodalmi Színpad életében. Ugyanis a királyhelmeci (Kráľ. Chlmec) városi művelődési ház és a CSEMADOK Járási Bi­zottsága e két együttes - nagy­szabású és nagy sikerű műsorral - e napon ünnepelte megalakulá­sának 10. évfordulóját. Most nem e műsorról szándékozunk szólni, hanem - bár csak vázlatosan - át­tekintést kívánunk adni a Bodrog­közi Táncegyüttes tízéves munká­járól. Az alapító tagokból már keveset találunk a táncosok között, de az együttes koreográfusa, lelke ma is Szivolics (Szebellai) Rózsa, aki voltaképpen szülőfaluja, Bély (Bieľ) CSEMADOK helyi szerve­zetének tánccsoportjából, Király- helmec és más községek fiataljai­ból szervezte meg 1974 decem­berében a Bodrogközi Táncegyüt­test. Ám a teljes igazság kedvéért azt sem kell elhallgatnunk, hogy az együttes létrehozásában jelen­tős szerepe volt Ripcsu Rudolf­nak, a CSEMADOK terebesi (Tre­bišov) járási titkárának, Kopka Mi- kulášnak, a városi művelődési ház akkori igazgatójának is, akik szá­mottevő segítséget nyújtottak az anyagi, szervezési és más gon­dokkal küzdő születő együttesnek. A „Fürt“ néven létrejött tánc- együttes első elnöke Pásztor Já­nos, a bélyi CSEMADOK-elnök, szervezőtitkára Petrik János, a CSEMADOK JB instruktora lett. A járási titkár így emlékezik vissza az indulásra:- A lelkesedés, a tenniakarás úgy hajtotta az együttes tagjait, hogy már hetvenöt márciusában sor kerülhetett az első fellépésre. A Szocialista Ifjúsági Szövetség királyhelmeci városi szervezete megalakulásának ötödik évfordu­lóján léptek először közönség elé. A bemutatkozás nagy sikert ho­zott. Az előadás érdekessége, hogy közben kialudt a villany. A szervezők találékonyságát jelle­mezte, hogy perceken belül sok­sok gyertyát gyújtottak a színpad előterében, így az együttes gyer­tyafény mellett fejezte be műsorát. Az a lelkesedés, az a láng azóta sem aludt ki. Ma a Bodrogközi Táncegyüttes gazdasági vezetője Tóth Mária, a művelődési ház dolgozója, kore­ográfusa Szivolics Rózsa, a király­helmeci Művészeti Alapiskola pe­dagógusa, művészeti vezetője Kiss Károly, koreográfus-asszisz­tense Újlaky Anna, tánckarvezetö- je Szivolics Mária, zenekarát Oláh Árpád vezeti. Műsorfüzetek között lapozga­tok. Az elsőn ez a név áll: Bodrog­közi Népi Együttes. 17 műsor­szám sorakozik a belső oldalon, táncok: Bélyben tanultuk, Szatmá­ri táncrend, Sallai verbunk, Gömö- ri botoló, Kapuvári tánc, Bodrog­közi táncok, Csárdásszvit stb. me­lyek koreográfiáját túlnyomó részt Szivolics Rózsa készítette, akinek neve Újlaky Anna, Kovács László, Troskó Dénes, Dozsicky Tibor szó- lotáncosok neve mellett is ott sze­repel. (Bodrogközi magyar és zempléni szlovák népdalokat Tóth Edit, Nádasdy János, Kobák Már­ta és mások énekeltek, furulya­szólót Nagy Menyhért játszott, a zenekart akkor még id. Demeter István cimbalmos vezette.) A táncegyüttes az eltelt tíz év­ben igen jelentős mértékben hoz­zájárult a szlovákiai magyar nép­tánc-, népszokás- és népdalkincs feltárásához, felelevenítéséhez és terjesztéséhez. Ez annál is inkább elmondható, mert a táncosok ko­reográfusuk hozzáértő irányításá­val több helyütt nemcsak reprodu­káló, hanem gyűjtő munkát is vé­geztek (a magyar mellett szlovák eredeti folklórt is gyűjtöttek, lásd például a Pozdišovcei táncokat, melyeket ők mutattak be elsőként Szlovákiában), lévén mindez által méltó reprezentánsai a Bodrogköz és az Ung vidéke néphagyomány­őrzésének. Főként az indulás éveiben más neves hazai magyar koreográfu­sok is segítették az együttes munkáját, főként értékes taná­csokkal, de néptánc-kompozíciók színpadra állításával is. E táncok közül megmaradt sokak emléke­zetében többek között a Pincénél, a Kapuvári verbunk, a Csikós, a Tavaszköszöntő stb.- Mikor és hol kezdtétek a tánc­anyag és a népszokás-gyűjtést és mely kompozícióid születtek eredeti gyűjtések alapján? - kér­dezem Szivolics Rózsa koreográ­fustól.- Első ízben Bélyben gyűjtöt­tünk Biacskó János számadó ju­hásztól, aki valóban értékes és eredeti táncmotívumokat ismert, s jól vissza is tudta adni azokat. Még a próbákra is bejött és amikor már a színpadi feldolgozásnál tar­tottunk, éber szemmel figyelt és javított bennünket. A tánc Bélyben tanultuk címmel futott, de mi csak Jani bácsi verbunkjaként emleget­tük. Később gyűjtöttünk még Szi­rénfalván, Nagykövesden, Cékén, Hardicsán és Pozdišovcében. Va­lamennyi felgyújtott anyagból tánc lett. A cékei anyagból született például a Csalogatós (mely mind zenei, mind táncmotívum-világát tekintve sok hasonlóságot mutat a magyar népművészettel).- Több „táncblokkot“ készítet­tél és tanítottál be, melyekkel olyan országos rendezvényeken szerepeltetek, mint a gombaszögi, a zselizi (Želiezovce), a humennéi seregszemle és a kassai (Košice) nemzetközi barátság-fesztivál. És nemcsak Svidníkben, Vranov nad Topl’ouban és Východnában kép­viseltétek a magyar nemzetiségi kultúrát, hanem a Szovjetunióban és a Magyar Népköztársaságban is. Melyik táncblokkot emelnéd ki a számos közül?- Ez nagyon nehéz és szinte lehetetlen is. Talán a Három gene­ráció, az Egy hazában, a Megkö­tötték nékem a koszorút, az Ó, nagy kerek kék ég, a Csak dalo­lunk és táncolunk és a Találkozás című műsort említeném. Az Egy hazában című táncblokkunkkal azt akartuk felmutatni, hogyan valósul meg két, egymás mellett élő nem­zet tánc-, zene- és szokáskultúrá­jában a kölcsönhatás. Ezt a mű­sort nyolcvanban Zselizen is be­mutattuk. Úgy érzem, tánckarunk technikailag akkor volt a csúcson. A Bodrogközi Táncegyüttes az utánpótlásról is gondoskodott. A 32 táncosból álló felnőtt együt­tes mellett létezik a kb. 40 tagú Apró Bodrogközi is. Szivolicsné Matyi Mária, Kiss Gabriella és Új­laky Anna gyermekkoreográfiai tanfolyamot végzett. Szivolics Ró­zsa után a két utóbb említett szó­lótáncos vezeti a gyermek tánc­kart. Kitűnő a kapcsolatunk a Lá­zár László vezette Városi Művelő­dési Házzal. Az Apró Bodrogközi is szép sikereket tud már maga mögött. Amint megalakult, a zseli­zi országos fesztiválon mindjárt 1. díjat kapott. A gyerek együttes (Nádasdy János által vezetett) éneklő csoportja több ízben (az idén is) nyert járási és kerületi versenyt, s már a Dunamenti Ta­vaszon is szerepelt. A Bodrogközi Táncegyüttes te­hát rendszeresen, nagy odaadás­sal és jó színvonalon dolgozik. Nem véletlenül nyert hát 1978-ban Zselizen Három nemzedék című hagyományőrző műsorával nívó­díjat. És a koreográfus, Szivolics (Szebellai) Rózsa is színvonalas művészi teljesítményért (a Talál­kozás című tánckompozícióért) 1982-ben a zselizi népművészeti fesztiválon is díjat nyert. Sárogh György forgatókönyve alapján már elkészült az együttes új műsora, mely Emese mondáját dolgozza fel, és stílusában a Ta­lálkozás formavilágát követi. Az együttes mindenképpen rá­szolgál a helyi és a járási állami szervek, kulturális intézmények bi­zalmára, s a jövőben is megérde­mel tőlük minden támogatást. KÖVESDI JÁNOS ,, Amilyen szorgalmas, épp olyan szerény ember volt világéle­tében, és olyan csöndesen távo­zott közülünk, hogy legfeljebb egy-egy rövid újsághír emlékezett meg róla“ - írta épp egy évtizede a nekrológban egyik tanítványa a száz éve született Khin Antalról. De hát ki is volt ez a „szorgalmas, szerény ember“, akiről bizony azóta sem sok minden olvasható lapjainkban? Dél-Szlovákia múzeumügye az első világháború után eléggé ál­datlan állapotba jutott. A megelőző időszak örökségeként volt ugyan néhány múzeum, de ezek - nagy­részt megfelelően képzett szak­emberek hiányában - inkább csak névleg működtek (gondoljunk csak a komáromi (Komárno) vagy a rimaszombati (Rimavská Sobo­ta) múzeumokra. Sok fontos táj­egységnek, ezek között a Csalló­köznek pedig egyáltalán nem volt múzeuma. Szerencsére azonban itt is, ott is akadt egy-egy agilis ember, aki kitartó munkával e hiá­nyosságok megszüntetésére töre­kedett. így volt ez a Csallóközben is, aminek köszönhetően aztán 1929-ben létrejöhetett Somorján (Šamorín) a Csallóközi Múzeum. Az alapítással csaknem egyidő- ben jelent meg a Csallóközi Múze­um című karcsú kötet, amelynek előszavában Jankó Zoltán, a helyi múzeumügy „mecénása“ a brati­slavai Uránia Tudományos Egye­sület somorjai előadásaiban ere­dezteti a létesítmény felállításának a gondolatát. A döntőbb, gyakorla­tiasabb „ösztönzést“ azonban a komáromi Magyar mezőgazda- sági, ipari és népviseleti kiállítás jelentette, amelyet 1927. augusz­tus 14-e és 21 -e között rendeztek, s ahol a csallóközi halászélet be­mutatását Khin Antal, somorjai ta­nár vállalta el. Két helyiségben eredeti tár­gyak, valamint rajzok és festmé­nyek segítségével oldotta meg fel­adatát, tehát amikor nagyjából egy év múlva átvette a somorjai város­házán a múzeum számára kiutalt helyiségeket, talán már nem is kellett annyira a semmiből indul­nia, mint azt Jankó Zoltán a fen­tebb idézett helyen kissé hatásva­dász mondataival ecsetelte: ,,Volt egy üres iskolaszoba, és a szoba közepén állott egy ember (ti. Khin Antal), aki megható szeretettel magyarázta, hogy hogyan csinál ő ebből a szobából tavaszra Csal­lóközi Múzeumot. És csakugyan: tavaszra már tele volt a szoba csallóközi halászszerszámokkal' Ne gondoljuk azonban, hogy ezzel már valóban „kész is volt“ a Csal­lóközi Múzeum! Khin Antalnak, aki az intézmény igazgatója lett, sza­kadatlanul szívós harcot kellett folytatnia a „csallóközi tunyaság“, közöny előidézte anyagi gondok és helyiséghiány miatt. A múzeu­mot jószerével évente új épületbe voltak kénytelenek költöztetni, s mikorra megtalálták volna végle­gesnek tűnő helyét, a háborús események pusztították el. így az­tán Khin Antal életművének talán legjelentősebb hányada szinte csak a korabeli újsághírek tájé­koztatása alapján bogozható ki. A két világháború közötti szlo­vákiai magyar „tudományosság­ra“ jellemző, hogy szépirodalmi folyóiratok és napilapok hasábjai­ra szorult, ami egyben azt is jelenti természetesen, hogy a kutatóknak mintegy „hígítva“, a tudományos ismeretterjesztés álarcát felöltve sikerülhetett csak kutatási ered­ményeiket közzé tenni. Monda­nom sem kell, hogy ez az állapot a tudományos ismeretterjesztés ügyének és a szakmai előrehala­dásnak egyaránt ártott, hiszen az előbbi elvesztette hitelét, amolyan szükséges rossz lett, az utóbbi meg ennek nyűgétől nem tudott előbbre lépni. Érződik ez a helyzet Khin Antal irodalmi munkásságán is. Gyakorló tanári hivatása mellett a múzeumszervező munkán kívül rengeteget gyűjtött, ám eredmé­nyeit inkább „csak“ népszerűsítő cikkei illusztrációiként hagyta az utókorra. Khin Antal bibliográfiája azonban így is tiszteletet paran­csoló. írt ő a csallóközi legényava­tásról, betlehemesekről, a Luca- székről, halászatról-aranyászat- ról, Csallóköz műemlékeiről, mon­davilágáról ... és még folytathat­nám a sort, mígnem egy csallóközi művelődéstörténet körvonalai bontakoznának ki. Mielőtt e szuperlatívuszok erde­jébe az olvasó teljesen Deieszt;- dülne, végezetül - nem ünnepron­tásból, hanem éppen az ünnepelt emléke iránti tiszteletből - meg kell jegyeznem valamit. A két vi­lágháború közötti néprajzi kutatá­sunk - különféle objektív és szub­jektív okokból - nemigen érte el a tudományosság szintjét sem. Csupán a kutatások botladozó kezdeteiről beszélhetünk. Ilyen összefüggésekben kell értelmezni Khin Antal életművének jelentősé­gét is. Ne csodálkozzon tehát sen­ki, ha e méltatás után a Magyar Néprajzi Lexikon megfelelő cím­szavát felütve „csak“ 17 sornyit talál e jelentős néprajzkutatóról. Jelentősége számunkra igaz em­beri magatartásában: a vállalt ügy érdekében folytatott szakadatlan küzdelem követendő példájában keresendő. LISZKA JÓZSEF ESTI MESÉK FELNŐTTEKNEK Balettbemutató a Prágai Nemzeti Színházban Akárhogy is veszem: igazat kell adnom a prágai balett-táncosoknak. Éveken át, amíg a Nemzeti Színház felújítás alatt állt, inkább csak a próbateremben bizonygathatták ké­pességeiket, hiszen a Smetana Színház re­pertoárjában az operaelőadások voltak túl­súlyban; ősztől pedig, amióta három nagy­színpadon is felléphetnek, meséből mesébe vándorolnak. Fanyalognak hát a magántán­cosok, és elkeseredve veszik tudomásul a helyzetet a fiatai tehetségek: színtelen a műsorterv, kevés a jó nevű koreográfus, hiányoznak a modern hangvételű, felkavaró és elgondolkoztató kompozíciók. Tény és való: nem nagyon válogathat a néző. A klasszikus alkotások közül A hattyúk tavát, a Kővirágot és a Rómeó és Júliát láthatja mostanában, a többi: mese. íme a címek: Hoffmann meséi, Meséből mesébe, Botocs- ka; egy biztos, a gyerekek nem panaszkod­hatnak. Három színház (a Nemzeti, a Sme­tana és a szeptemberben átadott üvegpalo­ta, az Új Színpad) próbálja elhitetni velük, hogy a Jó mindig elnyeri jutalmát, a Rossz pedig méltó büntetését. A felújított Nemzeti Színház első balettbe­mutatója, amelyre néhány nappal ezelőtt került sor, megintcsak a hercegek, királyok és gonosz mostohák jól ismert világába csalogatja a nézőket. Ne legyenek hát illúzi­óink, igényeink, ne várjunk többet, mint amennyit kaphatunk, s akkor nem érhet csalódás bennünket, önfeledten tehát ismét csak azok szórakozhatnak, akik felnőtt fejjel is bele tudnak feledkezni a parádés kosztü­mök kavalkádjába, s ugyanúgy szemet hunynak a hatásvadász díszletek, mint a na­iv fordulatok fölött. Csokor - ez a címe az új darabnak, amelynek librettóját Petr Weigl, a cseh ope­rafilmek rendezője írta Kari Jaromír Érben (1810-1870) balladái alapján. A neves rea­lista költőt az egyik legismertebb cseh nép- dal- és népmesegyűjtőként tartja számon az irodalomtörténet; népi hagyományokban gyökerező balladái a cseh irodalom páratlan értékű kincsei közé tartoznak, s hatásuk Jirí Wolker költészetén is lemérhető. A Csokor tizenhárom balladából áll - ebből láthattunk most hármat, amelyek szerkezetükben, fel­építésükben egyformák ugyan, kicsengésük­ben, eszmei mondanivalójukban azonban különbözőek. A Kincs főhőse az Anya, aki egy tavaszi napon, amikor megnyílik előtte a föld, hogy elkápráztassa csillogó-villogó kincseivel, kapzsiságában megfeledkezik a gyermeké­ről. Kerek egy évet kell várnia, hogy vissza­szerezhesse őt, s amikor keserves szenve­dése véget ér, már tudja: a drága ékszerek sem jelenthetnek akkora boldogságot az élet­ben, mint a szeretet. Daniel Wiesner, a darab színpadra állítója úgy jelenítette meg a jól ismert témát, hogy a néző egy percig sem unatkozott, s bár kompozíciójában klasszi­kus és folklór elemeket is jócskán alkalma­zott, táncnyelve mégis mainak hatott. A si­kerben persze Michaela Cérnának is orosz­lánrésze van, aki az Anya szerepében nagy­szerűen formálta meg a szenvedő-szerető asszonyt. A Liliom koreográfiája Miroslav Kúra ne­véhez fűződik. Ebben a balladában már az ellenszenv, az irigység győzedelmeskedik. A fiatal vadász meglesi az éjszakában a lili­om titkát; azt, hogy hogyan lesz belőle gyö­nyörű lány. Hazaviszi, a kertjébe ülteti a virá­got, de a lányt már csak holtan látja viszont, mert dölyfös, féltékeny anyja a napra tette a liliomot. Kűra mesteri tisztasággal „hozza“ a klasszikus táncot, s ezt teszik az előadók - Jana Kürová, Vlastimil Harapes és Ingrid Seidlová - is, tekintetünk azonban olykor­olykor mégis a mennyezet értékes freskóin köt ki. Nem hoz bennünket különösebb lázba az Aranyrokka sem, legfeljebb az ifjú királynak drukkolunk, hogy jöjjön rá végre: orránál fogva vezetik. Aki előtte áll, mosolyog rá és körbetáncolja, az nem Dorička, hanem a go­nosz mostoha lánya. Szíve választottja nem él már. Királyunkat azonban nem fából fa­ragják. Olyan próbatétel elé állítja a lányt, hogy a végén mégis kiderül az igazság és erős szerelmével életre kelti Doričkát. A taps Ľubomír Kafkát illeti leginkább, aki táncával nemcsak felrázza a nézőt, hanem el is káp­ráztatja. Elképzelni sem tudom, mi tartaná ébren a nézőt, ha nem ő táncolná Jirí Blažek koreográfiájának férfi főszerepét. Mert mint sok mese, ez is inkább olvasva jó. Úgy rövidebb, frappánsabb, szórakoztatóbb. SZABÓ G. LÁSZLÓ Részlet a Bodrogközi ráncokból (Molnár János felvétele) ÚJ SZÚ 6 1984. V. 4.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents