Új Szó, 1984. május (37. évfolyam, 103-127. szám)

1984-05-29 / 125. szám, kedd

ÚJ szú 5 1984. V. 29. Tartósan időszerű tanulságok A CSKP KB 1969 májusi Az idei május társadalmi eseményekben és évfordulókban gazdag. Hazánk dolgozói nagy­szabású felvonulásokon és nagygyűléseken em­lékeztek meg a hagyományos májusi napokról. Az ország minden zugában, a városokban és a falvakon kifejezték a CSKP és a szocialista állam politikája iránti viszonyukat, a Szovjetunió és a szocialista közösség többi országa békepoli­tikáját támogató határozott álláspontjukat. Né­pünk egyértelműen támogatja a fejlett szocialista társadalom építése fő irányvonalának megvalósí­tását, összhangban a CSKP legutóbbi, 10. ülésének határozataival is. ülésének 15. évfordulója Ezzel kapcsolatban hadd emlékeztessünk arra a tizenöt évvel ezelőtti időszakra, amelyben a mély belső válságtól megrázkódtatott társadal­munk a marxista-leninista erőknek köszönhető­en kereste a kivezető utat a jobboldali opportu­nista és a szocialistaellenes erők által előidézett helyzetből. 1969. május 29-30-án megtartották a CSKP KB ülését, amely azért került a párt és a szocialista társadalom történetébe, mert jóvá­hagyta a konszolidálás programját. Azt a progra­mot, amely Csehszlovákiában a veszélyes fejlő­dés meggátolását segítette. Repülő madár a körben Egy Balkancar kiállítás margójára A békés építés útján Tizenöt esztendő történelmi távlatából reálisan értékelhetjük a párt eljárására vonatkozó és a soron következő időszakban kö­vetett végrehajtási irányelvet, amely programszerűen gátat ve­tett a jobboldali erők tevékenysé­gének. Ezek az erők a csehszlo­vák társadalomban a zűrzavar fo­kozására törekedtek. Megállapít­hatjuk, hogy a párt új vezetősége, amely, élén Gustáv Husákkal, a CSKP KB áprilisi ülése óta for­málódott, hat hét leforgása alatt a párt elé terjesztette a konszoli­dáció valós, igényes, de teljesíthe­tő programját. Megvalósításának az volt a célja, hogy a szocializ­mus visszanyerje eredeti, tényle­ges értékeit, és létrejöjjenek an­nak feltételei, hogy Csehszlováki­ában alkotó módon érvényesül­hessenek a szocializmus építésé­nek általános törvényei. Ismere­tes, amint azt kiemeli A CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai c. dokumentum, hogy a jobboldal összpontosított, összehangolt módon támadta ép­pen a szocialista építés általános törvényszerűségeit, a munkásosz­tálynak és marxista-leninista párt­jának vezető szerepét, a szocialis­ta ideológiát, a szocialista állam funkcióit és eszközeit, valamint a proletár és a szocialista interna­cionalizmusra épülő nemzetközi kapcsolatainkat. A párt új vezetőségére, élén Gustáv Husák elvtárssal, az a fel­adat hárult, hogy „...népünket, köztársaságunkat kivezesse a bé­kés napok, a békés élet útjára...“ Az idő sürgető parancsára olyan programra volt szükség, amely kö­ré az egészséges marxista-leni­nista erők felzárkóztathatták a kommunista párt további tagjait, majd fokozatosan a pártonkívütie- ket is. A CSKP KB 1969. évi májusi ülésén 'alkotó, építő jellegű vita és útkeresés után a jobboldali néze­tek elleni harcban megszületett az a program, amely szavatolta a vál­ságtünetek felszámolását a szocia­lizmus sokoldalú fejlődéséhez és a dolgozók nyugodt, békés életé­hez szükséges körülmények újbóli biztosítását. A CSKP KB ülése így határozta meg a kivezető út alapvető felada­tait: 1.) A marxi-lenini tanítás elvi alapjain, a pártépítés és a pártélet lenini elvei értelmében fel kell újí­tani a párt egységét s növelni kell egész pártunk akcióképességét és forradalmi harckészségét; 2.) fel kell újítani a kommunista párt vezető szerepét a társada­lomban, de különösen a társadal­mi szervezetekben, a Nemzeti Front szervezeteiben, az állami szervekben, valamint gazdasági és kulturális téren; 3.) haladéktalanul hozzá kell látni a súlyos gazdasági problé­mák megoldását célzó, hatékony intézkedések végrehajtásához; 4.) meg kell szilárdítani a szo­cialista állam - a munkásosztály és a dolgozó nép szerve - minden láncszemének működését; 5.) a szilárd barátság szellemé­ben elvileg rendeznünk kell kap­csolatainkat a Szovjetunió s a szo­cialista országok testvéri kommu­nista pártjával, s ennek alapján kialakulnak államunk külpolitikájá­nak alapelvei. Egység és cselekvőképesség Csehszlovákiában a szocialista értékek újbóli megbecsülésének tervezete csak a CSKP egysége és cselekvőképessége helyreállí­tásával valósulhatott meg. Ezért nem véletlen, miszerint a párt új vezetősége ebben az irányban összpontosította figyelmét, hogy a párt minél előbb ismét a cseh­szlovák társadalom vezető politi­kai erejévé váljon. Vezetésével a marxista-leninista erők nagy ideológiai és politikai harcot indí­tottak a jobboldali opportunista és a revizionista elemek ellen. A tü­relmes felvilágosító és eszmei-ne­velő munka mellett, amely a töme­gek előtt tisztázta az új vezetőség politikáját, elvszerű, meg nem al­kuvó harcot folytatott a jobboldali opportunista és revizionista ten­denciák ellen. Ez tetőfokát érte el a pártban végzett elkerülhetetlen tisztogatással, amely 1970 elején valósult meg az egyéni beszélge-* tések és a tagkönyvcsere útján A jobboldali opportunista és a revi­zionista nézetek mély befolyást gyakoroltak a párttagságra. Erről az a tény tanúskodik, hogy a tagok több mint egyötödének kellett tá­voznia a pártból. A párt megtisz­tult, megszilárdult, megújította harcos, forradalmi jellegét, és magmaradt tömegpártnak. Az egész társadalomban bo­nyolult harc folyt a konszolidáció programjának megvalósításáért. A CSKP szervei és szervezetei cselekvőképességének növelése lehetővé tette, hogy a politikai harc súlypontját áthelyezzék a gazda­ság, a Nemzeti Front, illetve a kül­politika területére. A CSKP KB májusi ülése végrehajtási irány­elvével összhangban létrejöt­tek a gazdasági zűrzavar, a nép­gazdaságban pedig az inf­lációs fejlődés megszüntetésének előfeltételei. A párt új vezetősége elvetette azokat a koncepciókat, amelyek a dolgozó nép kárára akarták megoldani a gazdasági válságot. Amióta 1969 áprilisban új veze­tőség került a párt élére, követke­zetesen helyreállítottuk a kölcsö­nösért előnyös baráti kapcsolato­kat a szocialista közösség orszá­gaival. Már 1969 júniusában, a kommunista és munkáspártok képviselőinek moszkvai tanácsko­zásán a CSKP olyan cselekvőké­pes, internacionalista pártként mutatkozott be, amely aktívan tá­mogatja a nemzetközi kommunis­ta és munkásmozgalom akcióegy­ségét. Ezzel kapcsolatban a legje­lentősebb eredmények egyike a Szovjetunió Kommunista Pártjá­val és a szovjet állammal a baráti kapcsolatok teljes helyreállítása volt. Ez kifejezésre jutott a CSSZSZK és a Szovjetunió kö­zött 1970. május 6-án aláírt új barátsági, együttműködési és köl­csönös segítségnyújtási szerző­désben. Az eredmények tükrében A CSKP KB 1970 decemberi ülésén értékelte a konszolidációs folyamat feladatainak teljesítését. A CSKP KB Elnöksége amellett, hogy valósan felmérte az eredmé­nyeket, tartós értékű dokumentu­mokat terjesztett elő - A CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult vál­ság tanulságai, valamint a Határo­zat a pártegység időszerű kérdé­seiről c. dokumentumot. Párttag­ságunk jól ismeri ezeket a doku­mentumokat, amelyek hozzájárul­tak a CSKP eszmei, politikai és szervezeti egységéhez, marxista -leninista jellegének megújításá­hoz. Tekintettel az összegyűlt ta­pasztalatok és tanulságok gaz­dagságára, metodológiai és elmé­leti jellegük okán nem rövid távra szóltak, nem egy kampány doku­mentumai voltak, hanem tartós ér­vényűek az egész párt és minden tagja számára. A testvérpárok is pozitívan értékelték a jobboldali opportunizmus, a revizionizmus és az imperialista propaganda el­leni harc során szerzett csehszlo­vákiai tapasztalatokat. A konszolidációval kapcsolatos döntő fontosságú politikai, gazda­sági és ideológiai feladatok teljesí­tése új feladatok elé állította a párt és az állam vezetését. A pártban és a társadalomban a konszolidá­lódás elért foka lehetővé tette, hogy a CSKP megalakulásának 50. évfordulója alkalmából meg­tartsák a párt rendes, XIV. kong­resszusát. A CSKP így 1971. má­jus 25-29-én megtarthatta kong­resszusát, amely egyik határköve lett pártunk történetének és a szo­cializmus építésének. Jelentősége nemcsak az, hogy a párt és a tár­sadalom életében rendkívül bo­nyolult időszakot zárt le. Ugyan­ilyen fontosak voltak a kongresz- szuson kitűzött feladatok is. A CSKP XIV. kongresszusa jó­váhagyta a fejlett szocialista társa­dalom építésének hosszú távú irányvonalát, amely a jelen idő­szakban a párt fő irányvonala. A CSKP XVI. kongresszusa ezt az irányvonalat alkalmazta a 80-as években. Igényességéről tanús­kodnak a CSKP KB és az SZLKP KB legutóbbi üléseinek határoza­tai. Ezeken az üléseken teljes fe­lelősségtudattal keresték hazánk­ban a sikeres szocialista fejlődés módozatait. Dr. FRANTIŠEK MORAVICKÝ, kandidátus, a CSKP KB Politikai Főiskolájának munkatársa Napjainkban immár világszerte ismert a Balkancar, Bulgária gép­gyártó vállalatainak középszintű csoportosulása. Márkanév a javá­ból. Emblémája is találó: repülő madár a körben, amely a szárnya­ló világhírnevet szimbolizálja. A Balkancar-termékek eddig mint­egy 40 ország piacán nyertek lét- jogosultságot. Köztük van hazán­ké is. Mégis minden közeledési szándék újabb ismerkedési alkal­mat kínál, üzletkötők és szakem­berek számára hozza közelebb a csoportosulás jelenlegi áruvá­lasztékát. S lehet az akár egy kiállításon is. Éppen ilyenre került sor nemrégiben a bratislavai Téli Stadionban. Erről s a két ország kapcsolatainak idevágó sajátos­ságairól lesz szó az alábbiakban. Mérce. Csehszlovákia és Bul­gária gazdasági együttműködése az utóbbi időben a szakosított és a kooperált termelés arányának növekedésére irányul. A két or­szág közti kölcsönös árucsere nö­vekményének legnagyobb része a gépiparra esik. Bulgária hazánk­ból főként fémmegmunkáló gépe­ket és pótalkatrészeket, villany­mozdonyokat, trolibuszokat, Tatra és Škoda tehergépkocsikat, autó­buszalvázakat, Škoda személy- gépkocsikat, textil-, vegyi- és gu­miipari gépeket vásárol. Cseh­szlovákia Bulgáriából elsősorban villamos és motorhajtású targon­cákat, gépkocsi akumulátorokat, fémmegmunkáló gépeket és al­katrészeket, erős, és gyengeára­mú elektrotechnikai termékeket, mezőgazdasági és élelmiszeripari gépeket hoz be. Tények. íme néhány sokat­mondó adat a Balkancarról: a KGST keretében szakosított ter­melés folyik náluk, és néhány éve már világméretekben az első he­lyen állnak a targoncák kivitelében és temelési volumenében. Jelen­leg 310 féle terméket állítanak elő s külföldre 187 gép 1635 változa­tát szállítják. Hatalmas a csoporto­sulás tudományos-termelési alap­ja, széles körű a korszerű techno­lógiák alkalmazása. A 44 ezer al­kalmazott - munkások, közgazdá­szok, mérnökök - egy kutatóinté­zetben, 7 fejlesztési központban és 28 üzemben dolgozik. A Bal­kancar nemcsak Európa és Ame­rika piacára tört be, hanem jelen van a Közel-Keleten, Ázsiában és Afrikában is. A világ 37 országá­ban nyitottak képviseletet és szer­vizszolgálatot. Kapcsolat. Hazánk és Bulgária között az emelőtargoncák és köz­lekedési eszközök cseréjének fel- élénkülése 1959-ben kezdődött. Azóta Csehszlovákia többféle Bal- kancar-terméket importál, többet, mint más szocialista országok. Ebben nagy köze van a csehszlo­vák gépipar, mezőgazdaság és további népgazdasági ágazatok fejlesztési színvonalának is. Je­lenleg nálunk ezerszámra működ­nek a villamos és motorhajtású targoncák. Csupán a múlt évben 2497 villamos és 200 motoros tar­goncát, 110 targoncautánfutót, 78 502 akkumulátort és karbantar­táshoz szükséges pótalkatrészt hoztunk be Bulgáriából. És a tar­goncák exportja Csehszlovákiába az idén s az elkövetkező években tovább növekszik majd. Hazai részről nagy érdeklődés mutatko­zik a Rekord 1 és Rekord 3 moto­ros targoncák, a motoros vontatók és kiegészítő berendezéseik iránt. A két ország közti szakosodás és kooperáció főként az autógyár­tásban nyilvánul meg. Mintapélda erre a LIAZ és a sumeni MADARA vállalatok együttműködése, amelynek kezdete 1970-re nyúlik vissza. Később a Bulgáriában összeszerelt LIAZ-MADARA te­hergépkocsik száma a többszörö­sére nőtt. A Balkancar targoncák megbíz­ható és tartós üzemelése céljából hazánkban jól működő szervízhá­lózat épült ki. Képviselőinek szék­helye ugyan Prágában van, de Karvinában üzemel a pótalkat­rész-raktár és a szervízközpont, ahonnan szakembereiket irányít­ják, és itt veszik fel a szavatossági időn belüli gépekre érkező rekla­mációkat is. Kiállítás. Bratislavában a Bal­kancar emelőtargoncáinak és szállítóeszközeinek legújabb kíná­latával ismerkedhettünk meg. A motoros targonca ötven ország­ban ismert és keresett portéka. Nagy a kereslet iránta, főként nagy teljesítményű gázolaj motor­ja miatt, ami növeli a haladási sebességet és a teher emelését, s ugyancsak képes munkaciklus- megszakítás nélkül dolgozni. Gyorsan elszaporodott a Rekord­család. A maximális egységesítési szándék érvényesítése csak könnyítette ezt a folyamtot. A leg­közkedveltebb bolgár motoros tar- toncák a Rekord 2 sorból valók. Teherbírásuk 2 és 4 tonna, emelő­magasságuk 3,3 és 4,5 méter kö­zött mozog. Ezekből gyártják a legtöbbet. Univerzálisak, nagy termelékenységúek és széles kör­ben alkalmazhatók. A kiállításon a négykerekű villamos hajtású emelőtargoncákat is láthattuk. Mi okozza, hogy nagy a kereslet irán­tuk? Elsősorban alkalmazási lehe­tőségeik egész sora, hiszen egy­aránt használhatók a nyitott és fedett raktárakban, a pályaudvaro­kon, a kikötőkben és repülőtere­ken; beférnek a szűk utcába is; manőverezési képességük kiváló; s talán ami a legfontosabb: nem szennyezik környezetünket. Brati­slavában a Kompakt 1 és 2 új sorokat láthattuk. Nem hiányoztak a kiállításról a háromkerekű villa­mos hajtású targoncák sem. Is­mertetőjeleik: a kis méret és a ki­váló manőverezési képesség. Tö­mött gumijaik gyorsan és könnyen gumiabroncsra cserélhetők, s így konténerekben, vasúti vagonok­ban, a hajók rakterében és külön­böző terepen válhatnak alkalmaz­hatóvá. Ezenkívül néhány vontatót és a gépkocsialkatrészek bő vá­lasztékát is bemutatták. Ez a kiállítás is igazolta, hogy a Balkancar csoportosulás vállala­tainál jól reagálnak a gyakorlat időszerű követelményeire, s ter­mékeik minőségéről a világ min­den táján megvalósuló eredmé­nyes értékesítésük tanúskodik a legjobban. J. MÉSZÁROS KÁROLY A Piesoki Gépgyár Liptovský Mikuláš-i üzemének fő gyártási programját az ipari kések és különböző vágószerszámok előállítása képezi. Az üzem az év kezdetétől mintegy 120 százalékra teljesíti exportfeladatait, s hasolóképpen jó eredményeket érnek el a pótalkat­részek gyártásában és többi tervfeladatuk teljesítésében is. A felvé­telen Alexander Uličný, a Szlovák Nemzeti Felkelés szocialista munkabrigád tagja munka közben. (Felvétel: ČSTK - Vladimír Gabčo) Bulgáriában összeszerelt LIAZ-MADARA tehergépkocsi (archív felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents