Új Szó, 1984. május (37. évfolyam, 103-127. szám)
1984-05-24 / 121. szám, csütörtök
ÚJ szú 7. 1984. V. 24. Sport- és testnevelési tanácskozás Prágában Megérkezett Samaranch, a NOB elnöke is (ČSTK) - Ma Prágában sor kerül a szocialista államok sport- és testnevelési szövetségei vezetőinek találkozójára, amelynek vendégei lesznek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezető egyéniségei is. A Csehszlovák Testnevelési Szövetség képviselői szerdán fogadták a Bolgár Népköztársaság, a Koreai NDK, Kuba, a Magyar Népköztársaság, a Mongol Népköztársaság, az NDK, a Lengyel Népköztársaság, a Román Szocialista Köztársaság, a Szovjetunió és a Vietnami Szocialista Köztársaság sport- és testnevelési szervezeteinek küldöttségét. Az esti órákban megérkezett Prágába Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke és Mário Vasquez Rana, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének elnöke. 24. Arany Futócipő Murková országos csúccsal (Munkatársunktól) - Húsz ország atlétáit - köztük hét világbajnokot - köszöntötte tegnap Ostraván a 24. Arany Futócipő nemzetközi verseny közönsége. Sajnos, az idő nem fogadta kegyeibe a résztvevőket. Főként az ugrókat zavarta nagyon az állandóan szemerkélő eső. Később elállt az eső, s a női távolugrásban Éva Murková sorozatról sorozatra javult, s a negyedikben 698 centiméterrel új országos csúcsot ért el, a hatodikban még kettőt hozzátoldott. Világcsúcskísérletet láttunk a rúdugrásban is, s csak hajszálon múlott, hogy a világbajnok Bubka nem teljesítette az 584 cm-es magasságot. A hosszúra nyúlt technikai számokkal kezdődött a verseny, s mindjárt négy világbajnok lépett pályára, a súlylökő Sarui, Fibingerová, a magasugró Bilková és rúdugró Bubka. Mégis az első izgalmasabb perceket a futószámok hozták. Sajnos, a rendezők érthetetlen hibája révén 110 méteres gátfutásban rosszul helyzték el a gátakat, s így a hatodikon tömeges bukás lett a tévedés eredménye. Ezért hasonló dolognak nem lenne szabad előfordulnia egy nemzetközi versenyen. Nem is szólva arról, hogy komoly sérülést is okozhatott volna a gondatlanság... A legnagyobb ováció kétszeres világbajnok futónőnket, Jarmila Kratochví- lovát fogadta. Ezúttal a 200 méteren indult, s rögtön a rajt után biztosan tört az élre, a tőle megszokott előnnyel ért a célba. Ideje: 22,69 mp. A rúdugrásban világcsúcskísérletnek lehettünk szemtanúi: Szergej Bubka egyedül maradva versenyben- az idén gyengébben szereplő csúcstartónk, František Jansa az 530 cm- en búcsúzott - 565-ön harmadik kísérletére átjutott, s 584-re tetette a lécet. Már a második kísérlete bíztató volt, a harmadikra pedig átjutott, s már-már úgy tűnt, megszületett a világrekord, amikor a léc „meggondolta“ magát. Eredmények - nók - 400 m gát: 1. Szopori (magyar) 58,10, 2. Aszenova (bolgár) 58,18, 3. Filičková (Vítkovice) 58,25, 100 m: 1. Cooman (holland) 11,50, 2. Nuneva 11,54, 3. Atanaszova (bolgárok) 11,71... 4. Tomová (B. Bystrica) 11,94,1500 m: 1. Jurková 4:13,90, 2. Cervenková (csehszlovákok) 4:21,10, 100 m gát: Olyslager, (holland) 13,49, 2. Tebichová (csehszlovák) 13,93, diszkosz: 1. Šilhavá (RH Praha) 65,22, 2. Marten (kubai) MEGÉRDEMELT ELISMERÉS A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége 53 versenyzőnek és edzőnek magas kormánykitüntetéseket adományozott a szarajevói téli olimpián elért sikerekért. Az aranyérmes jégkorongcsapatból Szergej Makarov, Vlagyiszlav Tretyak és Vja- cseszlav Fetyiszov, továbbá Tamara Moszkvina, a műkorcsolyázók edzője a Munka Vörös Zászló Érdemrend kitüntetést kapta. Teniszezők a Világ Kupáért (ČSTK) - Düsseldorfban nyolc válogatott részvételével rendezik a teniszezők Világ Kupájának küzdelmeit. Az úgynevezett piros csoportba Csehszlovákiát, Svédországot, Ausztráliát és Olaszországot, a kék csoportba az USA-t, Spanyolországot, Argentínát és az NSZK-t sorolták. A nyitány a következő eredményeket hozta: Csehszlovákia - Olaszország 3:0, Lendl - Ocleppo 6:1,6:2, Smíd- Barazzutti 6:2, 6:3, Lendl, Šmíd - Ocleppo, Cl. Panatta 6:2, 6:2 Svédország - Ausztrália 3:0- Jarryd - NcNamee 7:5, 6:1, Sundström - Alexander 6:4, 6:4, Jarryd, Sundström - NcNamee, Edmondson 6:4, 6:1. USA - NSZK 3:0. McEnroe- Mauret 6:1, 6:2, Arias - Gehring 6:4, 6:3, McEnroe, Fleming - Mauret, Popp 7:6, 6:2. Spanyolország - Argentína 2:1. Higueras - Clerc 2:6, 6:3, 6:4, Luna - Argullo 4:6, 6:0, 2:0. Az utóbbi sérülés miatt feladta. Oran- tes, Aguilera - Clerc, Gattiker 4:6, 1:6. Ma USA - Argentína és Spanyolország - NSZK, holnap Csehszlovákia - Svédország és Ausztrália - Olaszország, szombaton USA - Spanyolország és Argentína - NSZK találkozóra kerül sor. A csoportgyőztesek vasárnap 13.00 órai kezdettel játsszák a döntőt. Ha Moravec (balról a második) lába lövésre lendül, bajban az ellenfél védelme. Az Inter fiatal csatára jelentheti ma a legtöbb veszélyt a Sparta kapujára az országos labdarúgó kupa döntőjében (Vojtíšek-felv.) Célkitűzéssel az EB-re Tegnap Prágából Moszkvát érintve Minszkbe repült Csehszlovákia ifjúsági labdarúgó-váloga- tottja, hogy részt vegyen a 18 évnél fiatalabb együttesek Euró- pa-bajnokságán. A csapat minden tagja egészséges. Az együttes a csoportelsőségre tör, de legalábbis az első hat hely valamelyikén akar végezni. Ez biztosítaná számára az 1985. évi junior világ- bajnokságon a részvételt. Az EB legnagyobb esélyesének Spanyol- ország együttesét tartják, amely a selejtezőkben jobbnak bizonyult a tavalyi kontinensbajnok Francia- ország válogatottjánál. Az természetesen figyelmeztető, hogy az ifjúsági labdarúgásban merőben más a helyzet, mint a felnőttek futballjában. Tavaly és két éve egyaránt ezüstérmes volt a csehszlovák együttes, de e korhatár a labdarúgásban nem hagyománytisztelő. 62.10, 3. Hanuláková (UK Bratislava) 60,26, 4. Prouzová (RH Praha) 59,58. 200 m: 1. Kratochvílová (VŠ Praha) 22.69, 2. Georgieva 23,49, 3. Szame- nova (bolgárok) 23,91. Férfiak - 100 m: 1. Kicuhiko (japán) 10.65, 2. Lomický (Dukla Praha) 10.66, 3. Atanaszov (bolgár) 10,72, 4 Ptáčník (Sparta Praha) 10,72, 400 m gát: 1. Csapó (magyar) 51,49, 2. Musil (Bohemians) 52,15, 3. Táborský (Sparta) 52,35, 4. Peceň (Slávia Praha) 52,61, súly: 1. Sarui (lengyel) 20,52, 2. Gassowski (lengyel) 20,02, 3000 m akadály: 1. Kimpkemboi (kenyai) 8:30,47, 2. Serrano (mexikói) 8:35,64, 3. Pátek (csehszlovák) 8:40,54, távol: 1. Jefferson (kubai) 775, 2. Zun Rong- csen (kínai) 770 cm, kalapács: 1. Vrbka 78,64, 2. Bednár (Dukla Praha) 73.10, 3. Jimeno (spanyol) 67,44, 4. Rodr (Slávia Praha) 66,70. 200 m: 1. Correa (brazil) 21,18,2. Jokl (osztrák) 21,25, 3. Balošák (Martin) 21,41, diszkosz: 1. Bugár (RH Praha) 66,52, 2. Delis (kubai) 64,36, 3. Martinez (kubai) 63.70, 4. Valent (csehszlovák) 62,04, 1500 m: 1. Cheruiyot (kenyai) 3:43,29, 2. Tóth (magyar) 3:44,51, 3. Vedra (csehszlovák) 3:44,55, rúdugrás: 1. Bubka (szovjet) 565, 2. Jansa (csehszlovák) 530, 3. Peltoniemi (finn) 520 cm. További női eredmények - távol* ugrás: 1. Murková (B. Bystrica) 700 cm - új országos csúcs, 2. Hechavaria (kubai) 626, 3. Dora (csehszlovák) 596 cm, 400 m: 1. Kocembová (csehszlovák) 49,70, magasugrás: 1. Bi- kova (szovjet) 191, 2. Acosta (kubai) 188, 3. Doronyina (szovjet) 188, súlylökés: 1. Fibingerová (csehszlovák) 20,94, 2. Sarria (kubai) 20,06. Murková szenzációs eredményéhez csak a következő megjegyzést fűzzük hozzá: kiváló formájáról tanúskodik, hogy az utolsó sorozatban újabb két centimétert tudott javítani az országos csúcson. Ezzel eljutott a nők számára álomhatárnak számító hét méterhez. Amennyiben az időjárás nem zavarja, még ennél többre is képes lett volna. így sem lehetünk elégedetlenek. Az eredmény a világranglista 12. helyét jelenti számára. Ez önmagáért beszél. Ezúttal sem engedett senkit maga elé diszkoszvetőnk Bugár Imre. Első> dobásával túlszárnyalta legnagyobb hazai ellenfelét, Valentot, a kubai De- list és Martinezt. A 70 méteres határ közelébe ugyan nem jutott, de a 66,52 is biztosan elég volt az első helyhez, így is több mint két métert vert rá Delisre. URBÁN KLÁRA SPORTHÍRADÓ • Maria-Liisa Hamäläinen finn sífutónőt és Vlagyimir Szalnyikov szovjet úszót Moszkvában Jurij Gagarin éremmel tüntették ki. A díjat első ízben ítélték oda, s olyan sportolók kapják, akik világraszóló eredményt érnek el és erősítik a nemzetek közötti barátságot. A kitüntetést Marat Gramov, a Szovjet Olimpiai Bizottság elnöke adta át. • A Sao Pauló-i nemzetközi férfi kosárlabdatorna 7. fordulójának eredményei: Argentína-Mexikó 113:98, Kanada-Panama 107:79, Bra- zília-Dominikai Köztársaság 93:78, Uruguay-Puerto Rico 92:84. • Varsóban a vívással folytatódott a nemzektözi junior öttusaverseny. A győzelmet Marsollek (NSZK) nyerte s ó áll az egyéni verseny élén is. Csapatban az NSZK vezet Magyarország előtt, a csehszlovák együttes a nyolcadik. • Ma Stiegler játékvezetőnek partjelzőként Ŕezníček és Gonda lesz segítőtársa az Inter Bratislava-Sparta Praha országos labdarúgó kupadöntőben. • Előkészületi mérkőzésen a ZŤS Martin a Dukla Banská Bystrica együttesét látta vendégül, amelytől 2:4 (1:1) arányú vereséget szenvedett. Góllövők: Kunért és Bielik, ill. Takáč, Nemec, Targoš és Diňa. • VTŽ Chomutov-RH Cheb 1:1 (0:0), barátságos labdarúgó-mérkózé- sen. Góllövők: Richtera, ill. Drulák. Játékos futballt ígér a döntő Ma 16.30 órai kezdettel játsszák a Slovan Bratislava pályáján az Inter-Sparta mérkőzést, a Csehszlovák Labdarúgó Kupa döntőjét, amelynek bírája Stiegler lesz. Az 1976/77-es bajnoki év óta a Cseh és a Szlovák Labdarúgó Kupa védője felváltva Prágában, majd a következő évben Bratislavában játssza az országos kupadöntőt. Ezért nem árt visszapillantani az említett megoldású döntőkre. 1977, Prága: Lokomo- tíva-Teplice 2:1, 1978, Bratislava: Baník Ostrava-Trenčín 1:0, 1979 Prága: Lokomotíva Košice-Baník Ostrava 2:1, 1980, Bratislava: Sparta—ZŤS Košice 2:0, 1981, Prága: Duk/a—Banská Bystrica 4:1, 1982, Bratislava: Slovan-Bohemians 0:0, tizenegyesekkel 4:2, 1983, Prága: Dukla-Slovan 2:1. . A csehszlovák labdarúgást az országos kupagyőztes képviseli majd a Kupagyőztesek EK-jának 1984/85-ös kiírása során. Ha azonban a Sparta bajnok lesz és a kupát is elnyeri, az Inter jut KEK- szerepléshez. Az Inter első alkalommal szerepel az országos kupa döntőjében, míg a Sparta már négy ízben volt kupavédő (1964, 72, 76 és 80). Az Inter egyszer sem talált legyőzőre a Szlovák Labdarúgó Kupa 1983/84-es küzdelmei során és az I. ligában hat fordulón át megőrizte veretlenségét. Még így is csak legjobb formájában, alakzatai harmonikus együttműködésével, helyzetei határozottabb kihasználásával tarthat igényt a kupasikerre. Technikában felér nagy ellenfelével, amely viszont lendületesebb, határozottabb és korszerűbb a támadójátéka. (za) LABDARÚGÁS Éva Murková 700 cm-re javította a női távolugrás országos csúcsát (Vojtíšek-felv.) (ČSTK) - A FIFA jubileumi ünnepségei alkalmából ismét találkozott egymással a két évvel ezelőtti világbajnokság döntőjének résztvevője, az NSZK és Olaszország válogatottja. A mérkőzést 28 000 néző előtt Bázelban játszották, az egyetlen gólt Briegel lőtte (62 p.), s így az NSZK visszavágott a döntőben elszenvedett vereségért 1:0 (0:0). A brazil Coelho játékvezető irányítása mellett a két csapat a következő összeállításban játszott- NSZK: Schumacher (Burdenski) - B. Förster, Stielike, K. Förster (Matthäus), Briegel- Buchwald (Bommer), Rolff, Rummenigge, Brehme - Völler, Allots. Olaszország: Bordon- Bergomi, Scirea, Vierchowod, Nela (Gentile) - Bagni, Tardelli (Fanna), Baresi, Dossena- Conti, Altobelli (Giordani). 45 éves korában váratlanul elhunyt Valerij Voronyin, a szovjet válogatott egykori középpályása, aki 1962 és 1968 között volt erőssége a szovjet együttesnek. Voronyin 66 nemzetek közötti mérkőzésen szerepelt és öt gólt lőtt. Az UEFA fegyelmi bizottsága 1985. július 31-ig eltiltotta a nemzetközi kupákban való szerepléstől az FC Porto kapusát, Ze Bétát, aki a május 16.-i bázeli KEK-döntő után tettlegesen akarta bántalmazni a játékvezetőket. Az egyik Magyarország-Norvégia 0:0 Székesfehérvárott játszották e barátságos labdarúgó-mérkőzést, amelyen az első félidőben Nyilasi játszott a magyar csatársor tengelyében. Az akarást nem lehet tőle elvitatni. Maga is helyzetbe tudta magát hozni, társai is rendre őt keresték, általában magas labdákkal, de az irányzékkal tegnap baja volt az Austria Wien gólgyárosának. Legalább öt olyan helyzete volt, amelyből kisebb kapkodással, gyorsabb megoldással már az első 45 percben eldönthette volna a találkozó állását. Társai közül alig került valamelyik helyzetbe, ám Nagy Antal alig' valamivel a félidő letelte előtt szinte a kapu torkából emelt a léc fölé. A norvég válogatott nem igyekezett túlságosan támadni, a védekezésben viszont kemény, határozott volt. A magyar együttesen meglátszott az összeszokottság hiánya, s a csatárok a középpályások közül jobbára csak Hannich- tól kaptak használható labdát. Szünet után Nyilasit Szokolai váltotta fel, de az 50. percben ő is megmutatta, hogy ordító gólhelyzetben is tud hibázni. A sikos talajon nem volt folyamatos a magyar játékosok támadásvezetése, a norvég ellenfél mindig idejében közbe tudott avatkozni. A hazaiak érdekes módon az ilyenkor nagyon hatásos távoli lövéssel nem kísérleteztek. A változatosság kedvéért a norvég Okland is kihagyott egy hatalmas lehetőséget. Mészáros csatasorba állása sem segített. A végén a norvégok is nekibátorodtak és szinte többet kezdeményeztek mint a visszaeső magyar csapat, végül maradt a gólnélküli döntetlen, a két válogatott eddig még egymás ellen nem ért el döntetlent. Bikova és Bubka (ČSTK) - Az amerikai sportújságírók a szovjet Tamara Bikovát és Szergej Bubkát nyilvánították az USA tavalyi fedettpályás atlétikai idénye legjobbjainak. Tamara Bikova, a női magasugrás világ- csúcstartója az első külföldi sportolónő, aki az elmúlt ötven év alatt első lett. A rúdugró Szergej Bubka Brumel Valerij után kapta ezt a megtiszteltetést. A két szovjet atléta minden amerikai fedettpályás versenyt megnyert, amelyen indult, beleszámítva az USA nemzetközi bajnokságát is. Bikova az egyetlen nói magasugró, aki a tél folyamán 200 cm-t ugrott. Bubka az ingelewoodi versenyen 583 cm-es teljesítményével a világ legjobb eredményét érte el. partjelző kezéből kitépte a zászlót s rúdját kettétörte. Bulgáriában a 26. fordulónál tart a bajnokság: CSZKA Szófia- Burgasz 7:0, Trakia Plovdiv- Petries 7:0, Szpartak Szófia- Várna 2:1. Az élcsoport: CSZKA 41, Szpartak 40, Szlávia Szófia 27 pont. Géry is helyesel (ČSTK) - A Csehszlovák Olimpiai Bizottság azon elhatározását, hogy sportolóink nem vesznek részt a Los Angeles-i olimpián, Marcel Géry, legjobb úszónk így fogadta: „A válogatottban szereplő társaimmal együtt arra készültünk, hogy első olimpiai érmet szerezzünk az úszásban. Annak ellenére, hogy hosszabb ideje figyelemmel kísértem a sportolók legnagyobb ünnepére való felkészülését, abban bíztam, hogy az olimpiai játékok rendezői megfelelő föltételeket biztosítanak a világ minden sportolója számára. Nem így történt. A szovjetellenes hisztéria tetőzött. Veszélybe került a sportolók biztonsága. Ezért megértem a Csehszlovák Olimpiai Bizottság és más nemzeti olimpiai bizottságok azon elhatározását, hogy nem küldenek versenyzőket Los Angelesbe. Mindezért Reagan adminisztra- tívája és azok a pénzemberek hibásak, akik így készítették elő az olimpiát és akiknek tevékenysége durván megsérti az Olimpiai Alapokmányt.“ Pignicki lett Bérezik utódja A Magyar Asztalitenisz Szövetség megköszönte Bérezik Zoltán másfél évtizedes edzői munkásságát és helyére Pignicki Lászlót jelölte ki. Bérezik Tokióban a Butterfly gyár asztalitenisziskolájának lesz a vezetője. A nói válogatottnak továbbra is Volper László lesz a mestere. Ezentúl nem lesz vezető edzője a magyar asztalitenisz-válogatottnak, egy bizottság megalakítását tervezik, amelyben Pignicki és Volper mellett a szövetség három szakembere is közreműködne.