Új Szó, 1984. április (37. évfolyam, 79-97. szám)

1984-04-06 / 83. szám, péntek

Az első Szlovákiában KORSZERŰ MŰVÉSZETI ALAPISKOLA NYÍLT SOMORJÁN (ŠAMORÍN) Szlovákiai képzőművészei 1900-1918 Hudek Ilona szeme egyszerre tükröz örömöt és izgalmat. A so­morjai művészeti alapiskola igaz­gatónője rámutat a korszerű, most átadásra kerülő épületre:- Hát ezt is megértük - mondja meghatódva. Csak az tudja igazán megérte­ni, mi mindent rejtenek e szavak, aki tudja, hogy ezt a létesítményt a helybeliek az évtized építkezé­sének nevezték el, olyan vontatot­tan haladtak előre a munkálatok. Hiába, az építővállalat szempont­jából voltak fontosabb dolgok, la­kótelepeket, üzemeket kellett be­fejezni, s emiatt az épülő művé­szeti alapiskola sokszor bizony hónapokig elhagyatottan állt. S a zeneiskola pedig - később képzőművészeti tagozattal bővül­ve - rossz körülmények között, zsebkendónyi helyiségekben is bi­zonyított. Az igazgatónő és a peda­gógus kar nem hivatkozott objek­tív nehézségekre, nem kerestek semmilyen kibúvót: inkább dol­goztak. Több olyan fiatalt nevel­tek, aki országos zenei versenye­ken is első lett, s ami még talán ennél is fontosabb: évről évre több száz gyermekbe plántálták a zene szeretetét, formálták-csiszolták zenei, esztétikai ízlését. Drahomíra Horváthová, a Szlo­vák Szocialista Köztársaság Okta­tási Minisztériumának központi tanfelügyelője most is nagy elis­meréssel szól munkájukról:- Igazán megérdemelték ezt a korszerű épületet, hiszen ez az iskola oktató-nevelő munkában, a fiatalok esztétikai nevelésében, a zenei élet megszervezésében a legjobb eredményeket érte el Szlovákiában. Nincs még egy olyan intézmény, ahonnan például ennyi gyermek és szülő járna rendszeresen operába, hangverse­nyekre. Szamos László, a városi nem­zeti bizottság elnöke az ünnepé­lyes átadást követően büszkén hívja meg a vendégeket, tekintsék meg együtt ezt a maga nemében egyedülálló, s hazánkban az első olyan épületegyüttest, ahol a mű­vészeti alapiskola mind a négy tagozata - zenei, képzőművésze­ti, tánc és az irodalmi-drámai rész­leg - valamint a könyvtár is helyet kapott.- Ennél szebb ajándékot iga­zán nem kaphatott városunk, fel- szabadulásának 39. évfordulóján. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy Somorján kiválóak a feltéte­lek a tartalmas művelődéshez és szórakozáshoz. Tavaly adtuk át a gimnázium korszerű épületét, három éve az impozáns művelő­dési otthont. Remélhetően már az idén megkezdődnek az új alapis­kola építésének előkészületi mun­kálatai, mert dinamikusan fejlődő városunkban még nem minden fiatal tanul jó körülmények között. Ha az alapiskolák tanteremhiányát is megoldjuk, akkor elmondhatjuk, hogy városunkban igazán kitűnő­ek a feltételek a tartalmas művelő­déshez és a szórakozáshoz. Végig sétálunk a huszonhat tantermes iskolán. Megtekintjük az ízlésesen berendezétt helyisé­geket. Skriba Pál, a képzőművé­szeti tagozat vezetője, ki tudja há­nyadszor ismétli boldogan, hogy most már nem kell szűk, sötét termekben összehúzódniuk, s jö­vőre még több gyermeket taníthat rajzolni, érzékelni és érzékeltetni a természet és az élet szépségeit. A jövő tanévtől beindul a tánc­oktatás is, s a tervek szerint két év múlva megteremtik a feltételeket az irodalmi-drámai foglalkozások­hoz, a kisszínpadi műhelymunká­hoz, a bábozáshoz. Persze üröm is akad az öröm között. Az épület­be nem kevesebb mint huszon­két (!) illemhelyet terveztek, zuha­nyozót pedig egyet sem, holott fő­leg a táncosok ezt is igényelnék. Bizony el kellene már érni egyszer nálunk is, hogy a tervezők időben konzultáljanak az illetékesekkel: mik az elképzeléseik, mire van szükségük, hogy ne kelljen az új épületben újabb beruházásokat eszközölni, helyiségeket átalakí­tani ... Körutunk következő állomása a városi népkönyvtár, ahol And- rássy Márta szinte ugyanazt mondta, amit a művészeti alapis­Hitler hatalomrajutása után, s főképpen a berlini Reichstag épületének felgyújtását követően, 1933 tavaszán Németországban elszabadult a pokol. A fasiszta rendszer szörnyű brutalitással ül­dözni kezdte a baloldalt, minden haladó szervezetet, egyént, gon­dolatot. Fellobbantak az első könyvmáglyák is, melyek kísérteti­esen előrevetítették az elkövetke­zendő nagy világégés tragédiáit. A német nemzet haladó gon­dolkodású fiai, akik nem akartak azonosulni a fasiszta őrülettel, hogy megmeneküljenek a hóhér­kötéltől, illegalitásba, emigrációba kényszerültek. Európa nagyváro­sait, elsősorban Párizst, Amszter­damot és Prágát, elárasztották a német menekülők tízezrei, köz­tük nagy hírű tudósok, írók, újság­írók és művészek. A német emig­ráció egyik központja Prága lett, ahogy erről a Menedék Csehszlo­vákiában 1933-1938 című napok­ban megjelent értékes és időszerű kiadvány részletesen tájékoztat. (Azyl v Československu 1933-1938, Naše vojsko, 1984) A dokumentumjellegü és jelentős értékű tanulmánykötet Jirí Veselý vezetésével a CSTA Cseh- és Világirodalmi Intézetének a mun­katársai készítették. A könyv tanú- bizonysága annak, hogy a cseh humanista kultúra legjobbjai Karéi Čapek, F. X. Šalda, Zdenék Ne­jedlý és sokan mások azonnal készségesen segédkezet nyújtot­tak a német emigrációnak, míg a nacionalista, szűk látókörű cseh nemzeti burzsoázia soviniszta né- met- és a hazai haladó erők ellen irányuló kampányba kezdett. Az emigrációhoz való viszony is tulaj­donképpen választóvíz lett a csehszlovákiai haladó és reakci­ós erők között. Prága nem véletlenül vált a né­met antifasiszta emigráció egyik fellegvárává. A földrajzi közelség nem elhanyagolható ténye mellett döntő jelentőségű volt, hogy a né­kola igazgatónője. Ók is méltatlan körülmények között fogadták az olvasókat, a vizes falak veszélyez­tették a könyveket is. Ó sem a múlton rágódik, hanem inkább a tervekről beszél. Szeretne több író-olvasó találkozót, vitaestet rendezni, hogy a gyermekeken és a nyugdíjasokon kívül a közép- nemzedék képviselői is utat talál­janak a jó könyvhöz. S jó lenne idővel lehetőséget teremteni a ze­nehallgatáshoz, magnófelvételek rögzítéséhez és a látogatók egyéb szórakozási igényeinek kielégíté­séhez. Az épület több mint 9 millió koronába kerül. Nem kis pénz ez a mai szűkös világban, s éppen ezért hangsúlyozta a városi nem­zeti bizottság elnöke: most már főleg a pedagógusokon, népmű­velőkön múlik, hogyan élnek a ki­váló lehetőségekkel, s az eddigi­hez hasonló jó munkával a kultúra, a művelődés igazi otthonává avat­ják-e ezt a létesítményt is. A jelenlévők gondolatát fejezte ki Dudás Kálmán, a Dunaszerda­helyi (Dunajská Streda) Járási Nemzeti Bizottság elnöke, amikor pohárköszöntőjében ezt mondta:- Először egy kissé meglepőd­tem, amikor azt hallottam, hogy ez az épületegyüttes a maga nemé­ben az első Szlovákiában. Aztán eszembe jutott, így van ez rend­jén. Ha földműveseink gabonater­melésben, tejeladásban és sok másban elsők az országban, ak­kor teljesen helyénvaló, hogy a traktoros, a kombájnos és más szövetkezeti dolgozó, munkás és értelmiségi fiai, lányai korszerű körülmények között tanuljanak, művelődjenek, s a szülőknek is legyen lehetőségük tartalmasan eltölteni szabad idejüket. Azon kell munkálkodnunk, hogy ez az új, korszerű létesítmény is e nemes célokat szolgálja. E mélyenszántó gondolatokhoz az újságíró csak egyet tehet hoz­zá: így legyen. SZILVÁSSY JÓZSEF metek számára Prágában nem merültek fel nyelvi problémák. A csehszlovák fővárosban és az ország határvidékein összesen több mint hárommilliós német ki­sebbség élt. Több tíz magas szín­vonalú, nagy példányszámú né­met lap jelent meg, voltak német iskolák, színházak és kulturális egyesületek. Az elsősorban Prá­gában letelepedett német művész­emigráció maga is jelentős kul­turális életet teremtett, lapokat, fo­lyóiratokat adott ki, s mindezt tel­jes egészében az antifasizmus szolgálatába állította. A harmincas években nálunk tevékenykedő né­met értelmiségiek közt olyan hír­neves egyéniségeket találunk mint Heinrich Mann, Thomas Mann, Oskar Kokoschka vagy Oskar Ma­ria Graf. Ugyanakkor több prágai származású német író, aki az első világháborút követően Berlinben telepedett le, visszatért a cseh­szlovák fővárosba. Közülük első­sorban Egon Erwin Kisch és F. C. Welskop a legismertebbek. Mind­ezeket a tényeket a kötet mintegy 130 oldalas tanulmánya igen ala­posan tárgyalja. A kötet második részében a szerzői kollektíva harminc legje­lentősebb német és cseh értelmi­ségi portréját rajzolja meg, akik ezekben a nehéz években az anti­fasizmus frontján találkoztak és elősegítették a cseh-német kul- túrkapcsolatok haladó hagyomá­nyainak a fejlesztését és erősíté­sét. A befejező részben pedig lexi­konszerű kisszótár tonnában megtaláljuk a csehszlovákiai né­met antifasiszta emigráció és a velük együttműködő haladó cseh értelmiségiek jegyzékét né­hány életrajzi adat kíséretében, amely tartalmazza az írók műveit is. A könyv tehát a német antifa­siszta művész-értelmiségi emigrá­ció itteni sorsával és a cseh hala­dó értelmiségiek velük való együttműködésével foglalkozik. Szlovákiai képzőművészet 1900-1918 címmel nagyszabású, izgalmas és gondosan megrende­zett kiállítás nyílt Bratislavában a Szlovák Nemzeti Galériában. A művészek névsorát akár Bro- gyányi Kálmán emlékezetes Fes­tőművészet Szlovenszkón című könyvéből is idemásolhatnánk. Zuzana Bartošová-Pinterová mű­vészettörténész, a kiállítás egyik rendezője eljutott a felismeréshez, és ki is mondja: itt egy szélesebb teret átfogó, több irányzatot magá­ba foglaló, modern közép-európai művészeti jelenséggel állunk szemben. 1900-1918 - átmeneti időszak. Még élnek a 19. századra jellemző művészeti irányzatok, megszületik s időközben el is hal a századfor­dul ó nagy irányzata, a szecesszió; ugyanakkor nemcsak új művészeti mozgalmak születnek, de folyik már a termés betakarítása is. Az első nemzedék tagjai közé tartozik Mednyánszky László, Stróbl Ala­jos, Regele Alajos, Fadrusz Já­nos, a másodikban Kővári Szilárd, Bauer Szilárd, Jaszusch Antal, Halász-Hradil Elemér, Gyurkovics Ferenc, Harmos Károly, Mousson Tivadar, Flákosi Ernő, Csordák Lajos, Maximi lián Schurmann stb. És ennek a korszaknak a végén jelentkezik Martin Benka, aki két nagy egyéniséggel, Miloš Ba- zovskýval és Ľudovít Fullával ha­marosan meghatározzák a kor művészeti ideálját. Egyébként, ha már névsorolás­sal kezdtük és érintettük a kor­szakváltásokat is, érdemes szám- bavenni és összehasonlítani a Galéria egyik korábbi, hasonló jellegű tárlatának névsorát a mos­tanival. Az a kiállítás, a Szlovákiai képzőművészet a 20. században címmel, az 1900-1948 közötti idő­szakot tárgyalta. A két tárlat anya­gának egybevetése alapján megfi­gyelhető egy érdekes eltolódás. Az alkotók legtöbbje végig kíséri a század első felének évtizedeit, de nem egyforma súllyal van jelen a művészeti életben. Sőt, néhány Nem tárgya a német emigráció másik ugyancsak jelentős cso­portjának az ún. Strasszer cso­portnak, tehát a gazdasági emig­rációnak, a tevékenysége. Az anti­fasizmus más csehszlovákiai kép­viselői csak a tárgyalt témával kapcsolatban kaptak helyet a könyv lapjain, s csak ezzel összefüggésben vannak megem­lítve. A magyarok közül négy név merül fel: Balázs Béla, Fábry Zol­tán, Forbáth Imre és Kaczér Illés. Az utóbbi hármat csak röviden említik a szerzők, míg Balázs Bé­lát (neve hibásan Balásznak van írva) érthetetlenül a német antifa­siszta emigrációhoz sorolják. Nem tudom honnan ered ez a tévedés. Tény, hogy Balázs Béla apja után német származású volt. Egész életét azonban teljesen a magyar kultúra szolgálatába állította, s nincs adat róla, hogy valamikor is németnek vallotta volna magát. A könyvben akad több más jellegű vitatható megállapítás is, ami azonban egyáltalán nem kisebbíti értékét, úttörő jellegét. Bármeny­nyire is furcsa, mert már fél évszá­zad is eltelt az említett események óta, de igaz, hogy ez a mostani könyv az első olyan mű, amely részletesebben és bizonyos érte­lemben összefoglaló jelleggel fog­lalkozik a témával. A szerzők utal­nak rá, hogy szükséges lenne fel­dolgozni az egész német antifa­siszta politikai emigráció cseh­szlovákiai történetét is. Magam ré­széről meg vagyok győződve ar­ról, hogy igencsak elkelne egy olyan összefoglaló mű is, amely az első Csehszlovák Köztársa­ságban működő emigrációt a ma­ga teljességében dolgozná fel. Szükebb tájainkon pedig hasznos lenne elsősorban a horthysta fe­hérterror elől menekülő magyar haladó erők csehszlovákiai tény­kedésének és szerepének az ala­pos dokumentumszerű feldolgo­zása. önismeretünket bizonyára ez is gyarapítaná. KOKES JÁNOS esetben egészen különös jelensé­geknek lehetünk tanúi. Példáiul annak, hogy derékba törik Ja­szusch Antal pályája. Ez a rendkí­vül kultivált, nagy műveltségű, vi­lágot látott és erős erkölcsi tartás­sal megáldott kassai (Košice) szü­letésű festőművész, aki egyébként élete végéig Kassán élt (1882-1965), az első világháború viharaiból hazatérve teremti meg sajátos, progresszív stílusát. Mun­kái európai kontextusban is egyéni színt és világot képviselnek, még­sem lesz, lehet a kor vezéregyéni­sége, mert az új helyzet új egyéni­ségeket, új irányzatot kíván. Ben­ka, Bazovský, Fulla a szláv iko­nográfia hagyományaiból indulnak ki, ezeket ötvözik a modern irány­zatok vívmányaival és így mint egyfajta tiszta nemzeti művészet képviselői vonulhatnak be a köztu­datba. Ezzel szemben Jaszusch Antal az európai, sót világkatakliz­ma kifejezője, tágabb ihletésű alko­tó. Mégsem ö kerül előtérbe, mert a későbbi nemzedék tagjaira ugyan kisebb, de közvetlenebb feladatok várnak. Mindez termé­szetesen nem jelenti, hogy Ja­szusch művészete végérvénye­sen a süllyesztőben marad. A Szlovák Nemzeti Galériában most is látható néhány jelentős munkája (A sárga Nap, Nirvána stb.) de kell még egy kis idő ah­hoz, hogy tudatosítsuk, valójában ki is volt ő. Büszkék lehetünk erre a kor­szakra, mindnyájan. Ez a nemze­dék nemcsak azáltal vált naggyá, hogy gyökereivel valóban egy kö­zös, közép-európai talajba ka­paszkodott, hanem azáltal is, hogy különösen az ország keleti csücs­kébe „szorult“ alkotók erős szoci­ális érzékkel tudták figyelni és megjeleníteni a nép életét. A kiállítás, ha közvetett módon is, de jelzi, hogy milyen erős volt a polgáriasodás. Ugyanakkor a művészet demokratizálódásá­nak a folyamata. Nemcsak a nagy­városokban, hanem a vidéki, a mai járási és kerületi székhelye­ken is mindinkább uralkodóvá vá­lik a városias szemlélet és a mű­vészet mind erősebb hatással van a közművelődésre. Mousson, Gyurkovics Ferenc, Rákosi Ernő, Harmos Károly vidéki városokban élnek és dolgoznak. A korabeli használati tárgyak, vázák, kerámiák, tükrök, poharak jobbára a szecesszió jegyében születtek és újfent jelzik, hogy mi­lyen gazdag és erőteljes volt ez az irányzat is. Nemcsak az építészet­ben. A kiállításnak gazdag a doku­mentumanyaga, mutatván hogy nemcsak a szlovák és a magyar nép vallhatja magáénak a korszak eredményeit, hanem egész Kö- zép-Európa népei. Nagy élmény volt, hogy a tárla­ton sok, eddig nem vagy csak ritkán látott művel találkozhattunk. Közülük nem egy, mint például Martin Benka korai festményei vagy Jaszusch Rippl-Rónai Mi- hályra elmékeztetö munkái igazán nagyszerűek. Megleptek a mi tája­inkon majdhogynem ismeretlen al­kotók munkái, olyanoké, mint ami­lyen például Damkó József szob­rászművész. Ami kifogásolható: a tanulmányok nem veszik telje­sen számba, ami mindenképpen beletartozik a fenti cím alatt rende­zett anyag tárgykörébe. Egyebek között Csontváry és Lesznai Anna festményeit. Besorolásukkal még árnyaltabbá és gazdagabbá tehet­ték volna a rendezők a tárlatot, mondanivalóját. NÉMETH ISTVÁN Tanácskozás a történelemtanításról Ezekben a napokban Esztergomban tanácskozik a szocialista országok nemzetközi történelemtanítási szimpó­ziuma, melyen a hazaiakon kívül Bul­gáriából, Csehszlovákiából, Kubából, Lengyelországból, Mongóliából, az NDK-ból, a Szovjetunióból és Viet­namból vesznek részt pedagógiai szakemberek. A kétévenként más-más szocialista országban rendezett konfe­rencia lehetőséget ad a történelemta­nításban elért eredmények, valamint a gondok kölcsönös megismertetésé­re, tudományos véleménycserékre, a kétoldalú oktatásügyi kapcsolatok erősítésére. (MN) Magyarics Vince, a dunaszerdahelyi járási pártbizottság vezető titkára, átadja az épület jelképes kulcsát Hudek Ilonának. (Tóth József felvétele) BESZÉDES DOKUMENTUMOK Német antifasiszta emigránsok Csehszlovákiában ÚJ SZÓ 6 1984. IV. 6.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents