Új Szó, 1984. április (37. évfolyam, 79-97. szám)

1984-04-04 / 81. szám, szerda

ÚJ szú ■ 5 1984. IV. 4. Az emberek megnyeréséért A NYILVÁNOS PÁRTGYŰLÉSEK EREDMÉNYESSÉGE A CSKP KB 1983. október 14-i határozata értelmében a losonci (Lučenec) járási pártbizottság is nagy figyelmet fordított arra, hogy az év eleji taggyűlések után min­den pártszervezet nyilvános párt- gyűlést tartson. Megtettük a kellő intézkedéseket, hogy a párton kí­vüli dolgozókat és a lakosságot megismertessék azokkal a felada­tokkal, amelyeket az év eleji tag­gyűlésen megtárgyallak, jóvá­hagytak, s voltaképpen a kommu­nistákkal vállvetve fognak teljesíte­ni. Annak érdekében, hogy a nyil­vános pártgyűlések betöltsék ren­deltetésüket, a járási pártbizottság a pártszervezeteknek a szervezé­si és tartalmi előkészítéshez segít­séget nyújtott. A nyilvános pártgyűlések azt igazolják, hogy a pártonkívüliek nagy érdeklődést tanúsítottak a program keretében i megtárgyalt feladatok iránt. Ezt bizonyítja a tö­meges részvétel és az élénk vita, amelyek keretében a résztvevők egyetértésüket fejezték ki az év gleji taggyűléseken célul tűzött fel­adatokkal, és hangsúlyozták: aktí­van ki akarják venni részüket azok teljesítéséből. Több vitafelszóla­lásban is kifejezésre jutott az a tö­rekvés, hogy becsülettel teljesítik az idei igényes feladatokat, és semmivel sem maradnak adósak a jubileumi évben. Járásunk dol­gozóinak jó munkaaktivitása ab­ban is megmutatkozik, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés meg­tisztelő nevet felvett vállalatok, üzemek - egyszersmind a dubni- cei felhívásra válaszolva is - 42 006 egyéni és 3064 kollektív kötelezettséget vállaltak, közel 78 millió korona értékben. Ezek mind a tervfeladatok minőségi és meny- nyiségi mutatóinak túlteljesítésé­re, a termékek minőségének javí­tására, a gazdaságosság növelé­sére, valamint a munka- és élet­környezet javítására irányulnak. A nyilvános pártgyűlések vitái­ban sok konkrét javaslat és észre­vétel hangzott el az idei tervfel­adatok sikeres teljesítésével kap­csolatban. Például a losonci (Lu­čenec) csempegyárban annak a szükségességét hangsúlyozták, hogy továbbra is megkülönbözte­tett figyelmet kell fordítani a minő­ség javítására a termelés és az irányítás minden területén. Tovább kell csökkenteni a selejt­százalékot, hasznosan kell gaz­dálkodni az energiafélékkel s szorgalmazni kell a műszaki fej­lesztést, hívta fel a figyelmet a főbb feladatokra vitafelszólalá­sában Miloslav Indro, a gyár igazgatója. A műszaki előrehala­dásról, a termelési folyamatok kor­szerűsítéséről és automatizálás­ról szólt Peter Langer mérnök, az igazgató termelési és műszaki he­lyettese is, aki egyebek közt meg­említette, hogy egy újabb, 10. szá­mú termelési vonalnak a felépíté­sével, automatizálásával javítják a csempegyártás minőségét, csökkentik a dolgozók fizikai igénybevételét és munkaerőt ta­karítanak meg. S mindezt annak érdekében teszik, hogy követke­zetesen és sikeresen teljesítsék az üzemben a CSKP KB 8. és 9. ülésének határozatát. Több nyilvános pártgyűlésen - mind a beszámolóban, mind a vita során - elhangzottak olyan kérelmek, hogy a gazdasági veze­tésnek, valamint a Nemzeti Front szervezeteinek, elsősorban a szakszervezeteknek többet kell tennie a munkafegyelem megszi­lárdítása és a munkaidő kihaszná­lása területén, de fel kell tárni a tartalékokat és fokozni kell a dol­gozók munkaaktivitását is. Ezekről és más időszerű kérdésekről és feladatokról fejtették ki általában nézeteiket a kommunisták és a pártonkívüliek egyaránt. A lo­sonci (Lučenec) szolgáltatóüze­mek pártszervezetének nyilvános gyűlésén arról tanácskoztak a kommunisták és pártonkívüliek, hogy a CSKP KB 6. ülésének határozatai szerint hogyan akarják növelni a lakosságnak nyújtott szolgáltatások színvonalát. Az is­kolai pártszervezetek nyilvános pártgyűlésein az új oktatási és nevelési rendszer feladatainak kö­vetkezetes teljesítéséről, továbbá a tanulók kommunista neveléséről beszéltek, külön is hangsúlyozva a nemzetköziségre és a szocialista hazafiasságra való nevelést. Sok szó esett a tanulók munkára való neveléséről és a pályaválasztási problémákról. Hogy például még mindig kevés tanuló jelentkezik szakmunkásképző tanintézetbe. A mezőgazdasági üzemekben főleg a termelés intenzitásának növelése és az idei tervfeladatok teljesítése állt a nyilvános pártgyü­A TÁRGYALÓTEREMBŐL Nem okult a feltételes büntetésből Fülekkovácsiban (Fiľakovské Kováče) összeférhetetlen termé­szetű, sokat italozó és gyakran kötekedő embernek ismerik Jozef Demeter 36 éves helyi lakost. Kü­lönféle törvénybe ütköző cseleke­detei miatt ez elmúlt években többször is foglalkozniuk kellett vele a bűnügyi szerveknek. Nem egészen két évvel ezelőtt, 1982 áprilisában már harmadszor került a vádlottak padjára. A Losonci (Lučenec) Járásbíróság akkor ma­gánlaksértésért hat hónapi sza­badságvesztésre ítélte, de a bün­tetés letöltését kétévi próbaidőre felfüggesztette. A próbaidő az ítélet jogerőre emelkedésének napjától, 1982. május 12-étől számítódott. Már- már úgy látszott, hogy Demeter végre mégis megembereli magát. Az italozást ugyan nem hagyta abba, de az indulatait - a börtöntől tartva - igyekezett féken tartani. Erre azonban sajnos nem sokáig futotta az erejéből. Tavaly július tizenharmadikán ismét a helyi vendéglőben kötött ki. Aznap együtt poharazgatott a feleségé­vel. Az esti órákban már mindket­tőjükön jócskán látszott az alkohol hatása. Az ital egyre jobban felol­dotta Demeter önkontrollját, és ré­gi szokása szerint megint durván zaklatni kezjdte a helyiségben szó­rakozó vendégeket. Hiába figyel­meztették nyomatékosan, hogy rendőrt hívnak, ha nem marad nyugton. Demeter kötekedett, sót verekedni akart. Az egyik vendé­get, aki jó szóval próbálta őt fékez­ni, többször is felszólította, hogy menjen ki vele az utcára, ott majd ököllel tisztázzák a véleménykü­lönbségeket. Mivel Demetert szép szóval végképp nem lehetett jobb belátásra bírni, végül telefonáltak a rendőrségnek. Fülekről (Fiľako­vo) hamarosan megérkezett a szolgálati gépkocsi. Az intézke­dő rendőrök felszólították a köte­kedőt, hogy szálljon be. Demeter ezen még jobban feldühödött, és rátámadt a járőrparancsnokra. Előbb ököllel vágta mellbe, majd az egyenruhát megmarkolva akar­ta újra tettlegesen bántalmazni a kötelességét teljesítő hatósági közeget. A másik rendőr azonnal felettese segítségére sietett. Erre Demeter ót ragadta torkon, hogy a földre teperje. Végül aztán meg­bilincselve kellett a gépkocsiba kényszeríteni a dünöngő részeget. Még ott sem fért a bőrébe. Útban a kijózanító felé egyre szitkozó­dott, a megismételt figyelmezteté­sek ellenére durván sértegette a rendőröket, és közben mindun- talanul azzal fenyegetőzött, hogy amint kiengedik, mindkettőjüket baltával veri agyon. Ezért a ki józan ítás után nemso­kára megint a bíróság büntetőta­nácsa elé kellett állnia. Az ügyész­ség vádat emelt a felesége ellen is, aki ugyancsak durván szidal­mazta a rendőröket. Mivel Deme­ter az előző büntetés próbaidejé­nek letelte előtt követte el tettét, a Losonci Járásbíróság a legutób­bi le nem töltött szabadságvesz­tést is beszámította az ítéletbe, amely így másfél évi szabadság- vesztésre szól. Az eddig büntetlen előéletű Malvína Demeterovát hat hónapi feltételes szabadságvesz­téssel sújtották. Demeterék enyhí­tésért benyújtott fellebbezését a Banská Bystrica-i Kerületi Bíró­ság a minap elutasította, és jog­erőre emelte az elsőfokú ítéletet.-ly­lések középpontjában. Több vita­felszólaló hangsúlyozta, hogy igen sok fogyatékosságot meg lehet szüntetni következetesebb mun­kával. Mária Hrková, az Ábelovái Efsz állattenyésztési vezetője pél­dául rámutatott, hogy a takarmány jobb előkészítésével, de általában az állattenyésztési munkák gon­dosabb végzésével tovább növel­hető a súlygyarapodás és a tejho­zam. Jozef Ondrášik alelnök arról szólt, hogy nagyobb gondot kell fordítani a föld termőképességé­nek növelésére, és a termelés jö­vedelmezőségének fokozása ér­dekében a szántásnál és a vetés­nél nagyobb teljesítményű gépe­ket kell üzemeltetni. Számos nyil­vános pártgyűlésen, így például Poltárban, vagy Kalinovóban nagy figyelmet fordítottak a tavaszi munkákra való felkészülésre és a gépek karbantartására. A gé­pekkel kapcsolatban Deák Pál mérnök, a Füleki (Fiľakovo) Állami Gazdaság tógépesítője arra hívta fel a figyelmet, hogy a gépek vá­sárlásánál előre figyelembe kell venni karbantartásuk igényessé­gét, valamint gazdaságos kihasz­nálásuk lehetőségeit is. Vít’azos- lav Zakopčan, a málineci Szlovák Nemzeti Felkelés Efsz elnöke ar­ról beszélt, hogy a jubileumi évben még szorgalmasabb munkával si­keresen akarják teljesíteni a hete­dik ötéves terv feladatait és be­hozni azt a múlt évi kiesést, ame­lyet gazdaságuk mind a növény- termesztésben, mint az állatte­nyésztésben elszenvedett. A nyilvános pártgyűlések meg­teremtették annak a feltételét, hogy a járás dolgozóinak aktivitá­sa tovább fog fokozódni, amely lényegesen elősegíti a tervfelada­tok egyenletes teljesítését, nem kevésbé a választási program megvalósítását. Hasonlóképp be­széltek erről a kommunisták a füleki Kovosmaltban, a kalinovói és a lö­vi nobaňai magnezitüzemben, de több más ipari vagy mezőgazda- sági üzemben s a városokban és a községekben is. A pártszervek és -szervezetek ugyancsak jó eredményeket várnak az áprilisi hónapra tervezett munkaaktivitás hetétől és a munkabecsület szom­batjától. A nyilvános pártgyűlések közös nevezőre hozták a kommunisták és a pártonkívüliek nézeteit és állásfoglalását a nemzetközi hely­zet időszerű kérdéseiben, kezde­ményezésüket és aktivitásukat az idei feladatok sikeres teljesíté­séhez. E pozitív eredményeket igyekszünk kihasználni a tömeg­politikai munkában, a szóban for­gó nyilvános pártgyűlések előké­szítésében és megrendezésében szerzett tapasztalatokat pedig to­vábbi szervező munkánkban hasznosítjuk. Tesszük mindezt annak érdekében, hogy a párt­szervek és -szervezetek tömeg­kapcsolatai szilárduljanak, a dol­gozók és a pártonkívüliek bizalma még inkább elmélyüljön pártunk politikája iránt. TANKINA ISTVÁN, a losonci (Lučenec) pártbizottság titkára Idős korban is fiatalnak maradni A GERONTOLÓGIAI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA EGY JÁRÁSBAN Kis ünnepség. Búcsúbeszéd, szívélyes kézfogás, egy csokor vi­rág, a poharak összekoccannak és vége - másnap már nem kell korán kelni, sietni az autóbuszra, villamosra, tolakodni, túlórázni csak pihenni kell, élvezni a megér­demelt nyugalmat, immár nyugdí­jasként. Az első hetek még rend­szerint derűsen telnek el, de ké­sőbb jelentkezik a tétlenség okoz­ta nyugtalanság, kedvtelenség. Az addig magát jól tartó kedélyes apa, nagyapa, morcossá válik s előbb utóbb fájlalni kezdi a hátát, a szívét, gyomrát... Hát még ha magányos. Nem tud mit kezdeni önmagával, a rászakadt temérdek szabad idejével... Az öregedés problémájával kü­lön tudományág foglalkozik: a ge­rontológia. Feladata megelőzni az idős korban gyakori betegségek előfordulását, valamint gyógyítani a már beteg idős embereket. Minél idősebb, betegebb valaki, annál körültekintőbben kell kezelni. Ezt (Gyökeres György felvétele) a célt szolgálják a kórházak geri­átriai osztályai. Már ahol vannak... Az érsekújvári (Nové Zámky) járásnak 153 000 lakosa van. Kö­zülük 22 ezren 60 éven felüliek. Talán ezért, talán azért mert az illetékesek szívükön viselik az öre­gek sorsát, elhatározták, hogy kü­lön geriátriai osztályt létesítenek. Az elképzeléseket tettek követték és két évvel ezelőtt a várostól 20 kilométernyire megnyílt a 45 ágyas új osztály. Az öregedés kérdéseiről és a járásban megvalósuló geronto­lógiai program eredményességé­ről beszélgettünk dr. Tibor Ďuriš- sal, az osztály fiatal főorvosával.-Járásunkban már több évvel ezelőtt felmerült a kérdés, mit te­hetnénk idős, magányos, beteges lakosainkért. A nemzeti bizottság illetékes osztálya, valamint a Vö­röskereszt szervezetei és termé­szetesen mi, orvosok, keresni kezdtük a magányosan élőket. A 17 geriátriai nővér feltérképezte az idős lakosok szociális helyze­tét, s ahol szükség mutatkozott, gondozónőket szereztek a ma­gukra maradt tehetetlen öregek­■k-k'k'kirk'k'k'kifkAAAÁAick'kitktktk'kA'kk'AAAAA'k Megnyitották a kassal (Košice) Módna tvorba Ipari szövetkezet új üzemét. Az alkalmazottak 90 százaléka nő; a munka- és a szociális feltételek kedvezőek. A szövetkezet az Idén több mint 45 millió korona értékű árut termel, ennek 40 százalékát az NDK-ba szállítja. A képen: Ondrej Vajda szabász (baloldalt) és Michal šlmčák művezető az új berendezést kezeli. (Svätopluk Písecký felvétele - ČSTK) nek. Természetesen tájékoztatták a körzeti orvost is, aki meglátogat­ta és kivizsgálta a betegeket. Ko­moly panaszok esetében az öre­gek a kórház valamelyik osztályá­ra kerültek - magyarázta a főor­vos. - Akiknél viszont belgyógyá­szati rendellenességet állapítottak meg, azok a geriátriai osztályra kerültek.- De lassan helyben is leszünk - tájékoztatott kísérőnk, ugyanis a beszélgetést a főorvos autójá­ban folytattuk. Egy régi, kissé ko­pott kastély előtt álltunk meg, s Ďuriš főorvos beljebb invitált.- Nemrég festettük a kórterme­ket, alakítottuk át a konyhát, cse­réltük ki a villanyvezetékeket. Saj­nos, itt mindig javítani kell valamit, de ennek ellenére sokat jelent, hogy a járásban működik egy ilyen osztály. A kórtermek látogatása közben jóleső érzéssel néztünk az idős betegek arcába. Az egyik kór­teremben Valéria Dobročániová rehabilitációs nővér tornásztatta az egyik beteget, majd néhány lépésnyi sétára hívta a szomszéd ágyon fekvő nénit. Min­denkihez kedvesen szólt és türelmesen hallgatta meg az öregek panaszait. A másik kór­teremben megtaláltuk dr. Peter Belica ügyele­tes orvost aki Emília Gogolová fónóvérrel az újonnan érkező beteg­gel társalgott.- A bácsi vissza- visszatérő betegünk- szólt hozzánk dr. Beli­ca. - Úgy látszik, nem szedte az előírt gyógy­szereket, nagyon le­romlott az állapota.- A mi osztályunk nem elfekvő kórház- világosított fel a főor­vos. - Újvárott a régi kórházban működik egy 70 ágyas részleg, ahol a hosszan tartó betegségekben szenvedőket ápolják. Az év végén újabb 35 ággyal gyarapodik az osztály. Bátran kijelenthetem, hogy járásunkban megoldottuk az öreg, magányos emberek helyze­tét. Nálunk is működnek nyugdí­jasházak, ahol kis területű laká­sokban laknak nyugdíjasaink, akik számára a gondozónők elvégzik a bevásárlást, naponta orvos jár hozzájuk. Meg kell említenem a higiéniai központok munkáját is. Sok idős lakosunk lakása nem összkomfortos, ezért hetente két alkalommal ezekben a központok­ban tisztálkodhatnak, kimoshatják ruházatukat. Szerencsés esetek­ben ezek a központok a nyugdí­jasklubokhoz tartoznak, ahová az öregek szívesen térnek be, sőt sok helyütt a klubokban ebédel­hetnek is. Azt szeretnénk, ha öregeink testileg, szellemileg frissek ma­radnának, de meg kell akadályoz­ni a korai öregedést is. Fontosnak tartjuk a gondozóhálózat szélesí­tésiét, hogy ne kelljen az idős em­bereket kiragadni megszokott kör­nyezetükből. Igaz viszont, hogy a betegeket nem helyezhetjük el a nyugdíjasotthonokban, mert oda csak egészséges emberek valók! S végezetül hadd mondjak el még valamit. Az öregedésre ké­szülni kell. Még fiatalabb korban el kell határozni, hogy nyugdíjba vo­nulás után mihez kezdünk. Tétle­nül élni nem lehet. Ezért is tartunk gyakran az ötven éven felülieknek előadásokat arról, hogyan éljenek egészségesen, ezért igyekszünk együttműködve a már említett szervekkel, felkutatni magányos öregeink rokonai közül valakit, aki néha-néha meglátogatná, meg­hallgatná, törődne idős hozzátar­tozójával. A szeretet a legjobb or­vosság. Ez ad, életerőt, életkedvet az időseknek még akkor is, ha a családok ma már nem élnek együtt. Mindannyian tartozni aka­runk valahova, valakihez, szeretni akarunk és szeretetre vágyunk. S ez az igény az évek gyarapodá­sával egyre erősebb. És talán nem árt idejében tuda­tosítani, hogy mi is ' megöreg­szünk ... PÉTERFISZONYA

Next

/
Thumbnails
Contents