Új Szó, 1984. április (37. évfolyam, 79-97. szám)
1984-04-28 / 101. szám, szombat
A legfontosabb kérdésekben nézetazonosság alakult ki EGON BAHR INTERJÚJA PRÁGÁBAN (ÖSTK) - Egon Bahr, a nyugatnémet Szociáldemokrata Párt (SPD) Elnökségének tagja tegnap interjút adott a Csehszlovák Sajtóiroda és a Rudé právo tudósítójának. Prágai megbeszéléseit értékelve hangsúlyozta, hogy a legfontosabb politikai problémával, a béke megőrzésével kapcsolatban nézetazonosság mutatkozott. Egon Bahr elmondotta továbbá, hogy Prágában a nemzetközi biztonság kérdéseiről tárgyal. Ezzel kapcsolatban síkraszállt az atomfegyverek befagyasztása mellett. A prágai megbeszélés lehetővé tette számos időszerű kérdés megvitatását, többek között a bécsi leszerelési tárgyalások, a genfi leszerelési értekezlet, a stockholIdőszerű kérdésekről (CSTK) - Vasil Birak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára fogadta Egon Bahrt, a nyugatnémet Szociáldemokrata Párt (SPD) tagját. A konstruktív légkörben lezajlott megbeszélésen áttekintették a nemzetközi kapcsolatok jelenlegi alakulásának időszerű kérdéseit. Hangsúlyozták, hogy gyakorlati lépéseket kell tenni az atomháború veszélyének elhárítására, a fegyverkezés megállítására és a leszerelésre, az enyhülési politika folytatására és a béke megőrzésére. A tanácskozáson ezen kívül áttekintették a CSKP és az SPD együttműködésének kérdéseit. mi bizalomerősítő intézkedésekről folyó értekezlet helyzetének, valamint az európai leszerelés kérdésének megvitatását. Hangsúlyozta, hogy nem egy esetben nézetazonosság nyilvánult meg. Egon Bahr nagyra értékelte, hogy részletesen tájékoztatták a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottsága budapesti tanácskozásának közleményéről, amelyre a Nyugatnak reagálnia kellene. A kommunista és szociáldemokrata pártok együttműködésének távlatairól elmondta, hogy sem az alapvető nézetkülönbségeknek, sem pedig az eltérő ideológiának nem szabad akadályoznia az együttműködést a legfontosabb kérdésben, a béke megőrzésében. „Egyik különbség sem olyan nagy, hogy gátolná a béke biztosításával kapcsolatos törekvéseket", mondotta Egon Bahr. Azzal kapcsolatban, hogy a szocialista országok legfelsőbb vezetői válaszoltak a Szocialista Internacionálénak a nemzetközi helyzet miatti aggodalomról szóló üzenetére, Egon Bahr elmondta, ez azt bizonyítja, hogy a szocialista országok aggódnak a világban kialakult jelenlegi helyzet miatt, de ugyanakkor készek együttműködni ezekben a kérdésekben a Szocialista Internacionáléval. Nem fér kétség ahhoz, hogy ez kedvező visszhangra talál, tette hozzá. A korszerű oktatás útján (Tudósítónktól) - Az idei tanév végével befejeződik oktatási rendszerünk átalakításának első szakasza, s szeptembertől megkezdődik a középiskolai rendszer átépítése, állapította meg tegnapdélelőtt Matej Lüóan szövetségi miniszterelnök-helyettes, a Csehszlovákiai Újságírók Szövetségének prágai székházában, ahol az eddig megtett út eredményeit és fogyatékosságait ismertette a sajtó képviselőivel. A sajtótájékoztatón jelen volt Miloslav Dockal, a CSKP KB osztályvezetője, Miroslav Spaniel, a Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára, valamint Václav Cisaf és Marta Vlaőihová a Cseh, illetve a Szlovák Szocialista Köztársaság oktatási miniszterének első helyettese. A szövetségi miniszterelnökhelyettes beszédében foglalkozott az óvodák, az alap- és középiskolák, valamint a felsőoktatási intézmények helyzetével. Részletesen szólt oktatási rendszerünk átépítéséről és a csehszlovák nevelőoktató rendszer további fejlesztéséről szóló 1976-os dokumentum megvalósításáról. Az elmúlt nyolc évben elért eredmények bebizonyították, hogy nálunk a nevelés és az oktatás koncepciója helyes, mert fokozatos érvényesítésével sikerül biztosítani a két nemzet és a Csehszlovákiában élő nemzetiségek műveltségének szüntelen növekedését. Az oktatási rendszer módosítása iskolaügyünk haladó hagyományaira épül, felhasználja a múltban szerzett értékes tapasztalatokat, s figyelembe veszi mindazt, ami e téren a világban, de főleg a szocialista országokban történt. Lúcan elvtárs elmondta továbbá, hogy az oktatás tartalma, megszervezése és módszerei reagálnak a társadalom anyagi bázisában és szellemi életében valamint, a társadalmi munka jellegében és megosztásálban végbemenő változásokra, amelyeket a tudományos műszaki forradalom váltott ki. A tudományos műszaki forradalom sikeres fejlesztésének egyik elengedhetetlen alapfeltétele a dolgozók műveltségének magas színvonala. Ezek a kérdések, ahogy azt Matej Lúőan megjegyezte, az országos pedagógus konferencián is elhangzanak majd, amelyet június 11 -én és 12én rendeznek meg a prágai Kultúrpalotában. -szMAUNO KOIVISTO finn államfő tegnap Moszkvából a Krímbe utazott. A finn vendég a Legfelsőbb Tanács Elnökségének meghívására tartózkodik a Szovjetunióban. TAHA JASZIM RAMADAN, az iraki kormány első alelnöke, a forradalmi parancsnoki tanács tagja csütörtökön befejezte tárgyalásait Ivan Arhipowal, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettesével és Moszkvából hazautazott. GÜNTER MITTAG, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára Berlinben pénteken fogadta Uwe Barschelt, a nyugatnémet SchleswigHohlstein-i tartományi kormány elnökét. A két politikus nemzetközi kérdésekről, valamint az NDK és az NSZK kapcsolatairól tárgyalt. ARGENTIN-INDIAI csúcsszintű tárgyalások kezdődtek tegnap Buenos Airesben. Raul Alfonsín és Gjani Zail Szingh elsősorban az el nem kötelezett országok mozgalmával kapcsolatos kérdésekről tárgyalt. FRANCOIS MITTERRAND francia elnök tegnap megkezdte a közös-piaci országokat érintő, az idén már második körútját. Pénteken Rómában Bettino Craxi olasz kormányfővel tárgyalt, majd Athénbe utazik, s fokozatosan ellátogat az EGK tagállamainak valamennyi fővárosába. Május 4-én várják Londonba. LAWRENCE EAGLEBURGER amerikai külügyminiszterhelyettes az elmúlt napokban Washingtonban titkos megbeszélést folytatott David Kinchével, az izraeli külügyminisztérium főigazgatójával. A Washington Post értesülései szerint a tárgyalásokon annak részleteit tisztázták, hogyan vehetne részt Izrael nagyobb mértékben a CIA közép-amerikai agresszív terveinek megvalósításában. P ARIZS központjában csütörtökön az ún. szabadfoglalkozásúak tízezrei tüntettek a kormány politikája ellen. A túlnyomórészt a jobboldali pártok hívei - magánorvosok, építészek, iparosok, a gazdagabb rétegek képviselői - Mitterrand elnök lemondását követelték. A JAPÁN DOKKMUNKÁSOK győzelmével ért véget csütörtökön az a háromnapos sztrájk, amelyet a kikötők alkalmazottainak szakszervezete hirdetett meg. A munkaadók ígéretet tettek arra, hogy növelik a munkások bérét és több munkahelyet biztosítanak. BAGDADI hivatalos közlemény szerint iraki naszádok tegnap a Perzsaöbölben megrongáltak három hajót, nem messze az iráni Kharg olajkikötótól. A hajók kigyulladtak. A VIETNAMI KÜLÜGYMINISZTÉRIUM tegnap közleményt adott ki az elmúlt napokban Vietnam ellen elkövetett kínai provokációkról. A közlemény szerint kínai csapatok április 21-e és 26-a között vietnami területeket lőttek és behatoltak hat tartomány határkör zetébe. Szabadfogású birkózó-EB, Jönköping Balszerencsés sorsolás (ŐSTK) - A svédországi Jönköplngben rendezik az idei birkózó Európabajnokságot. Előbb a szabadfogásúak kezdték meg a küzdelmeket - váltakozó sikerrel. Kifejezetten rossz sorsolása volt az 57 kilós súlycsoportban rajtolt Schwendtner Józsefnek, aki az elsó fordulóban a bolgár Georgi Kalcsewel mérkőzött és pontozásos vereséget szenvedett. A 2. fordulóban a sportág kiemelkedő egyéniségével, a szovjet Szergej Bjeloglazowal került szembe és tusvereséget szenvedett. Rosszul rajtolt a 82 kilós Jozef Lohyna is, aki az NSZK-beli Peter Syringtól szenvedett kétvállas vereséget. Jönköpingben 23 ország 134 sza badfogású birkózója indul, köztük a jelenlegi legsikeresebb csehszlovák birkózó Dan Karabin, aki 74 kilós súlycsoportban alig másfél perc alatt tussal verte holland ellenfelét. A 100 kilósoknál Strnisko ugyancsak tussal nyert nem sokkal a mérkőzés vége előtt a török Taskin ellen. A 90 kilóban Kucirko hasonlóképpen győzte le a spanyol Lunát. A 2. fordulóban Karabinnak alig fél perc kellett a spanyol Ordonoza elleni tusgyózelemhez, míg Holoubek, aki a 68 kg-ban az elsó fordulóban erőnyeró volt, a 2. fordulóban pontozással nyert a svéd Davidsson ellen. A Nemzetközi Birkózó Szövetség eredetileg Los Angelesben akarta tartani idei kongresszusát, azonban a feltételezhetően magas kiadások miatt az EB színhelyén ülésezett a sportág legfelső fóruma. A FILA kongresszusa egyhangúan ismét a 66 éves Milan Ercegant választotta elnökéül és egyúttal kijelölte a sportág fejlesztésének útját az évezred végóig. Kubai döntés olimpiai részvételről (ÖSTK) - Május 5-16 között Kuba rendezi a női kosárlabdázók nagy seregszemléjét. Az olimpai selejtezőben csak a világbajnok szovjet és a rendező USA csapata nem vesz részt, egyébként öt kontinens 19 együttesét küldi el, hogy közülük a négy legjobb szerezzen jogot az olimpiai szereplésre. Az A- és a C-csoport mérkőzéseit Santiago de Cuba, a B- és a D-csoportét Havanna rendezi. Minden csoportból a két legjobb együttes jut a nyolctagú döntőbe és a további küzdelmeket körmérkőzés formájában rendezik. A csoportok beosztása - A: Lengyelország, Magyarország, Ausztrália, Svédország, Dominika, B: Kína, Bulgária, Csehszlovákia, Japán és Zaire, C: Jugoszlávia, Brazília, Kanada, Nagy-Britannia, D: Kuba, Dél-Korea, Olaszország, Írország, Spanyolország. Csehszlovákia együttese május 5-én Kínával, másnap Zaire csapatával mérkőzik, május 7-én szabadnapos, 8-án Japán, 9-én Bulgária válogatottjával méri össze erejét. A csehszlovák együttes április 30-án repül Prágából 12 játékossal, két edzővel, orvossal, gyúróval, egy vezetővel és Milan Jahoda játékvezetővel. Labdarúgó-VB 30 napos tartammal (CSTK) - Véglegessé vált, hogy 1986-ban május 31-től június 29-ig fog tartani, vagyis harmincnapos lesz a labdarúgó-világbajnokság. Ez azt jelenti, hogy csakúgy, mint Spanyolországban 1982-ben, 52 mérkőzést bonyolítanak le. Az említett időpontban a FIFA alelnöke, Hermann Neuberger és Guilermo Canedo, a Mexikói Labdarúgó Szövetség elnöke egyezett meg. Fegyelmeztek (ŐSTK) - A Csehszlovák Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága három sárga lap miatt a következő I. ligás labdarúgók játékjogát függesztette fel egy bajnoki mérkőzésre: Kopóan, Medgyes (Spartak Trnava), Kuánir (Vítkovice), Levy (Bohemians). Az SZNL l-ben hasonló vétségek miatt a következő futballisták nem szerepelhetnek egy bajnoki találkozón: Pochaba (Petrzalka), Anéiő (Martin), Karakó (Humenné). Kettős rangadó a Népstadionban A magyar labdarúgó NB l-ben ma a következő mérkőzéseket játsszák: Diósgyőr - Rába ETO, Nyíregyháza - Videoton, Honvéd - Vasas és Újpesti Dózsa - Ferencváros. A két rangadót a Népstadionban 17.00, illetve 18.40 órai kezdettel rendezik. A vasárnapi műsor: Pécs - Csepel, Zalaegerszeg - Szeged, MTK-VM - Tatabánya, Volán - Haladás. A világbajnoki szereplésre jogot szerző 24 válogatottat hat csoportba sorosolják. A csoportok győztesei és második helyezettjei, valamint a harmadik helyen végző négy legeredményesebb együttes jut az elődöntőbe. Ott már kiesési rendszerben folytatják a küzdelmeket. A csoportmérkőzéseket május 31 - június 13 között, a nyolcaddöntőt június 16, 17, 18-án, a negyeddöntőt június 21-én és 22-én, az elődöntőket június 25-én rendezik, a harmadik helyért június 28-án, a döntőben június 29-én mérkőznek. Toulonba tartanak (ŐSTK) - Csehszlovákia 21 évnél fiatalabb labdarúgókból álló válogatottja Toulonban nemzetközi tornán vesz részt. Kijelölték az utazó csapat keretét: Kostelnik, Krbeóek, Bilek, Kabyl, Kadlec, Medgyes, Hornyák, Karoch, VI. Kula, Dartko, Vrba, Kukleta, Dostál, Horváth, Sukaő, Vigner, Halkóci. A hétvége sportja Szombat Labdarúgás - I. liga - 17.00 óra: - Bánik Ostrava - Slovan, Sparta - Teplice, Preéov - Lokomotíva Koáice. SZNL I - 16.00 óra: DAC - TTS Trencín, Michalovce - Poprád. Női kézilabda, rájátszásos mérkőzések az 1.-4. helyért: 16.30 Start - Partizánske, 18.00 Pre§ov - Toporníky. A színhely a presovi sportcsarnok. Vasárnap Labdarúgás - I. liga - 16.00 óra: Cheb - Vítkovice 17.00 órakor Plastika Nitra - Dukla, 2ilina - Slávia. Inter - Banská Bystrica. 18.00 óra: Bohemians - Vítkovice. SZNL I - 10.30: ZtS Petrzalka - ZTS Koáice. 16.00 Humenné - Martin, Prievidza - Matador, Agro Levice - Dubnica, Púchov - Senica, TrebiSov - Stropkov. Női kézilabda - 9.00 Partizánske - Toporníky. 10.30 PreSov - Start. ökölvívás - 10.30 US Praha - C. Budéjovice, 10.00 Vítkovice - Dubnica, Martin - Spartak Komárno. SAKK A Kaszparov-Szmiszlov páros mérkőzés némileg háttérbe szorította az egyidejűleg Szocsiban folyt női világbajnokjelöltek döntőjét a leningrádi Irina Levityina és a kijevi Lídia Szemjonova között. A mérkőzés bővelkedett fordulatokban: először a leningrádi lány két pontos előnyt szerzett, de ellenfele nagy akaraterővel még egyenlíteni tudott. A hajrá azonban Levityinának sikerült jobban és végeredményben 7:5-re nyerte a mérkőzést. Ezzel jogot szerzett, hogy megmérkőzzék Maja Csiburdanidzével a világbajnoki címért. Az alábbi játszma (a második összecsapás) jól jellemzi Levityina kezdeményező és a kockázatot is vállaló játékmódját: Királyindiai védelem Világos: I. Levityina - Sötét: L. Szem jo nova I Hf3 Hf6 2.C4 g6 3 Hc3 Fg7 4 e4 d6 5 d4 0-0 6 Fe2 Hbd7 7 0-0 e5 8 Be1 Be8 9 d5 h6 (sötét előkészíti az f7-f5 lépést, a nyugodtabb, pozíciós játékot kedvelők bizonyára 9. . Hc5 10.Ff1 a5-e1 folytatták volna) 10Ff1 Hh7 II g3 f5 11 g3 f5 12 Hh4 Hdf8 13 ef5: gfS: 14 Fh3 (ezzel világos hozzájut a fontos e4 pont birtokához) 14 f4 15 Fc8: Vc8: 16 He4 Hg5 17 Vh5 Hfh7 18 Vg6 (fenyeget 19 Hf5) 18 Bf8 19 Kh1 Vh3 20 Ff4:!? He4:! (természetesen hiba lett volna 20 . ef4"? 21.Hg5: Hg5: 22 Be7 Bf7 23.Bf7: Hf7: 24 Hf5 és világos nyer) 21 Fh6: Hf2: + 22 Kg1 Vd7? (a döntő hiba. 22 Bf7 23.Bf1 Hf8! leszereli a világos támadást és megtartja az anyagi előnyt. Nem megy például 24.Vg5 Vf1:+ 25.Kf1: - vagy Bf1: - Hh3+ miatt) 23 Bfl Hh3+ (nem segít 23. Hg4 sem 24.Fg7: Vg7: 25.Ve6+ Bf7 - Kh8ra Hg6+ - 26,Bf7: Vf7: 27.Vg4: + miFélidőben a KLADNO Három kiváló együttes részvételével befejezték az I. jégkorongliga osztályozója kladnói csoportjának küzdelmeit. A maga módján mindhárom találkozó meglepetéssel szolgált. A Kladno-Nitra mérkőzés 3:3-as döntetlenje után a Skoda Plzeó 4:2-re győzött a Plastika Nitra ellen, mfg tegnap ezt hozta a zárómérkőzés: POLDI KLADNO-ŐKODA PLZEN 8:3 (2:1, 4:1, 2:1). Félidőben, vagyis a nyitrai folytatás előtt ez a helyzet: 1. Kladno 2 110 11:6 3 2. Plzeri 2 10 1 7:10 2 3. Nitra 2 0 11 5:7 1 ISPORTFOGADÁS • Női kézilabda rájátszásos mérkőzésen az 1.-4.helyért: Druistevník Toporníky-Start Bratislava 24:23 (13:10), PreSov-Partízánske 21:18 (9:8). • Strakonicén további mérkőzésekkel folytatták a női kosárlabdázók küzdelmeit a Nagydíjért. Eredmények: Szovjetunió - Franciaország 80:52 (38:16), Lengyelország - Csehszlovákia A 73:74 (39:42). A csehszlovák csapat részéről Kotíková volt a legeredményesebb 22 ponttal. • Rakovníkban nemzetközi női röplabdatorna folyik a Felszabadulási Kupáért. Eredmények: Szovjetunió - Csehszlovákia 3:0, Kuba - Koreai NDK 3:2, Peru - Románia 3:0, NDK - Bulgária 3:0. • Két mérkőzést játszottak a szovjet jégkorong-ligában: Voszkreszenszk - Krilja Szovjetov 5:4, CSZKA Moszkva - Kijev 5:3. A Voszkreszenszk együttesének 57 pontja van, ezzel sorol a 82 pontos éllovas CSZKA Moszkva mögé. Harmadik a Szpartak Moszkva 56 ponttal. • Tbilisziben női nemzetközi sakktorna folyik. A 4. forduló után a svéd Cramling 3,5 ponttal vezet a világbajnok Csirburdanidze előtt, akinek 3 pontja van, s á 4. fordulóban honfitársnőjét, Joszelianit győzte le. • Szovjetunió - Brazília 3:1. Leningrádban játszották a női röplabdaválogatottak barátságos találkozóját. • Volgográd nemzetközi női röplabdatorna színhelye. Eredmények: Kuba - Szovjetunió junior válogatottja 3:1, Bulgária - Magyarország 3:0. • Poznanban megkezdte európai portyáját Pakisztán férfi gyeplabdaválogatottja. Ezzel készül az olimpiai tornára. A Lengyelország ellen tervszett három mérkőzés közül egyet lebonyúlitottak, s azt Pakisztán 3:0 (2:0) arányban megnyerte. • Romániában 30. fordulójánál tart a labdarúgó-bajnokság. A táblázat első helyét a 40 pontos Steaua foglalja el, 2. Dynamo Bukarest 38, 3. Craiova 36 ponttal. Néhány eredmény: Steaua - Olt-Szlatina 1:0, Craiova - Galati 2:2, Pitesti - Vajdahunyad 2:0, Tirgoviste - Petrozsény 2:1. att) 24 Kg2 Hf4+ 25.gf4: ef4: 26.Bf4: Bf4: 27Ff4: Bf8 28 Fh6 Kh8 29 Vg7:+ Vg7: 30.Fg7: + Kg7: 31 Bf1! (a csetepatéból világosnak gyalogelönye maradt, amit most pontosan érvényesít) 31 ... Bf1: 32.Kf1: Kf6 33 Ke2 Kg5 34 Hf3+ Kg4 35 Hd4 Hf6 36.Hb5! Kh3 37. Hc7: a6 38.a4 Hh2: 39 a5 Kg3 40 He6 Hd7 41 Kd3 Kg4 42 Kd4 b6 43 at>6: Hb6: 44 b4 Hd7 45.HC7 Hb8 46 He8 és sötét feladta 1355. SZ. FEJTÖRŐ A. White („Chess Amateur" 1928 I. díj) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kh3. Ví3. Be1 és f8. Hc5 és h4, Fa2 és d2, gy c3 és e2 (10 báb). Sötét: Ke5, Vd3, Hf5, Fb1 és c1, gy: f6 (6 báb). A megfejtés beküldésének határideje: május 7 A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldök közül ketten minden héten könyvjutalmat kapnak, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1353. sz. fejtörő (Wynne) megfejtése: 1. Bf3ü Az e heti nyertesek: Egri Gábor, Kolárovo, Fischer Tivadar mérnök, Pered (Teéedíkovo). DELMÁR GÁBOR