Új Szó, 1984. március (37. évfolyam, 52-78. szám)
1984-03-29 / 76. szám, csütörtök
VILÁGGAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG ® VILÁGGAZDASÁG ) A kohászati válság Nyugaton A kohóipar válságát az úgynevezett ágazati válságok közé soroljuk. A jelenség nem új, a kapitalista fejlődés egyik velejárója. Az egyenetlen fejlődés törvénye az imperializmus korszakában abban is kifejezésre jut, hogy az egyes ágazatok fejlődése nem folyamatos, ugrásszerű változásokra kerül sor a régi és új ágazatok növekedése ütemét illetően, így elmélyülnek az aránytalanságok a termelés és a kialakult fogyasztási struktúra között. A hetvenes évekre az jellemző, hogy halmozottan jelentkeztek a különböző válságfolyamatok; a gazdasági válságok összefonódnak a szerkezeti válságokkal és az ágazati krízisekkel (pl. az acélipar, a textilipar, a hajógyártás és a gépkocsiipar válságával). A kohóipar a leginkább sújtott ágazatok közé tartozik. Hanyatlott a termelés, az ágazatban távolról sem használják ki a termelési kapacitást, a kohászok tízezrei válnak munkanélkülivé, csökken a profit, számos vállalat jut csődbe. A problémák megoldása kapitalista módon történik: a veszteségeket a dolgozókra igyekeznek áthárítani a monopóliumok. A magánmonopóliumok célja a maximális profit elérése hosszú távon. Ennek érdekében kerül sor a termelés fokozódó összpontosítására (főleg a tőke nemzeti vagy nemzetközi méretek közötti összpontosítása révén), a termelési kapacitások korszerűsítésére és a ráfizetéses vállalatok bezárására. A vállalatok minden erejüket latba vetik az export fokozása érdekében, így egyre élesebbé válik a konkurrencia. A korszerűsítés és a tőkekoncentráció először a nyu- gat-németországi monopóliumokban indult meg erőteljesen. Bővült a Mannessmann és a Krupp cég közötti együttműködés, egyesítették az NSZK és Hollandia acélgyárosai a tőkét, nemzetközi fúzió jött létre több nagyvállalat között, aminek eredményeként a hetvenes évek elején kialakult az Estei nemzetközi monopólium. E folyamatot az állam is aktívan támogatja, jó példa erre Franciaország, ahol 1975-ben megalakult a De- nain-Nord-Est-Longwy tömörülés, amelybe a legnagyobb termelők: a Sidelor, az Unisor és a Sacilor cég olvadt be. Az óriásvállalat létrejöttére állami bankok konzorciuma révén került sor, ezek felvásárolták a részvények 75 százalékát, hogy a vállalatok így kilábaljanak az eladósodásból és a veszteségekből. Az egyes magánmonopóliumok más kifizetődőbb ágazatokba való tőkeátcsoportosítással is megpróbálják ellensúlyozni a veszteségeket. Nyilvánvaló, hogy e folyamatnak szociális következményei is voltak. A vállalatok leépítése, korszerűsítése nyomán növekedett a munkanélküliség, ami intézkedésekre kényszerítette az államokat. (gy alakult ki az ún. újkori protekcionizmus. A nagyvállalatok a hazai és külföldi piacon élnek az állami beavatkozás nyújtotta lehetőségekkel, kihasználják a dömpingellenes politikában és az ágazatok termelésének ösztönzésében rejlő lehetőségeket. Főleg Nagy-Britanniában, Franciaországban, Olaszországban és Belgiumban szubvencionálják az acélgyártókat. A francia kormány például a hetvenes évek végén javaslatot tett az acélipar korszerűsítéssel és elbocsátásokkal történő „gyógyítására“, és ennek során a nagyvállalatokat állami és bankhitelekkel, illetve hitelleírásokkal ösztönözte. A szakszervezetek erre sztrájkokkal válaszoltak, mondván: a támogatást helyeseljük, de elbocsájtások nélkül. A francia acélgyártók állami támogatása ellen határozottan felléptek a nyugatnémet monopóliumok. Közben az is bonyolította a helyzetet, hogy a nyugat-európai acélpiacon a rendkívül konkurrencia- képes japán társaságokon kívül a spanyolok, a dél-afrikaiak, mi több a brazil társaságok is megjelentek. A nyugatnémet monopóliumok erre úgy reagáltak, hogy létrehozták a Benelux „minikartellt“, amelyhez az NSZK acélgyártóin kívül a Benelux-államok vállalatai is csatlakoztak. A kihívásra, persze, az egész Közös Piac szintjén is válaszolni kellett. 1976-ban létrejött az ún. EUROFER, amely a Közös Piac acélgyártóinak kartellje. A tagvállalatok ezen belül vitatták meg a termelés „önkéntes“ korlátozásának problematikáját. A legtőkeerősebb konszernek azonban titokban korszerűsítést hajtottak végre, és amikor azt követelték, hogy a kartell tegye számukra lehetővé a termelés növelését, az EUROFER 1980-ban lényegében széthullott. Az erős nyugatnémet konszernek most egy új kartell, az EUROFER 2 létrehozásán fáradoznak. Nyugat-Európában próbálkozások történnek a kereslet és kínálat közötti egyensúly létrehozására (főleg az acélgyártás csökkentésével). A Közös Piac 1977-78-ban elfogadta az ún. Da- vignon-tervet, amelynek értelmében az első időszakban a termelés befagyasztására és minimális árak meghatározására törekedtek. A kevésbé „érzékeny“ termékek esetében irányárakat próbáltak bevezetni. A külkapcsolatokat illetően a terv dömpingellenes intézkedéseket tartalmazott, a minimális árak meghatározásánál a leg- termelőképesebb nyugat-európai vállalatok termelési költségeiből indultak ki. Az exportáló országokkal a terv értelmében meg kellett volna egyezni a Közös Piacba irányuló maximális importot illetően. A Davignon-terv a második időszakra feltételezte, hogy betiltják az egyes államokban az acélipar támogatását, illetve, hogy a Közös Piacban növelik a segédszubvenciók mértékét, majd teljesen átépítik a nyugat-európai kohászat rendszerét. Az ellentmondások a nyolcvanas évek elején is megnyilvánultak, és nemzetközi méreteket öltött az acélháború. A „háború kitörését“ közvetlenül az idézte elő, hogy 16 acélipari monopólium vádat emelt a nyugat-európai monopóliumok ellen azon a címen, hogy azok dömpingmódszereket alkalmaznak, tehát a megengedettnél alacsonyabb áron hozzák forgalomba az acélipari termékeket. Egy további vád: a 16 monopólium megkerüli a vámfizetést. A „háború“ 1982 júliusában tört ki, amikor is az USA kormánya helyt adott a vádnak, és intézkedéseket tett a Nyugat-Európából származó acélimport korlátozására (a behozatal 35 százalékos csökkentését követelte). Válaszként erre a közös Piac Bizottsága felhatalmazást kapott ellenintézkedések foganatosítására. Végül 1982 októberében a Közös Piac és az USA képviselői egyezményt kötöttek arra nézve, hogy az európaiak 1982 és 1985 között 5,4 százalékkal csökkentik az Egyesült Államokba irányuló exportot. Hivatalosan ezzel véget ért az Európa és az USA közötti acélháború. A valóságban ez tovább folytatódik, mert már 1983 júliusában azt indítványozták az amerikai monopóliumok, hogy a kormány hozzon védőintézkedéseket a nyugat-európai konkurrencia ellen. Ez az indítvány nem maradt következmények nélkül, így a Közös Piacban tovább csökkentek az acélértékesítési lehetőségek. Az USA-n és a Közös Piacon kívül van egy harmadik acélgyártó központ is, amely szintén hozzájárul az imperialista ellentmondások elmélyítéséhez. Japánról van szó. A távol-keleti ország 1983 októberében kénytelen volt beleegyezni abba, hogy 4 évig korlátozza a speciális acélipari termékek USA-ba irányuló kivitelét. A Közös Piac nemcsak a Japánból származó import, hanem a más országokból származó behozatal korlátozásáért is síkra szállt. Az újkori protekcionizmus így elmélyíti az imperialista monopóliumok közötti ellentmondásokat, és rontja a helyzetet a kapitalizmus egész külgazdasági rendszerében. Az USA-ban 1982-ben - az előző évhez viszonyítva - 30 százalékkal csökkent az acélgyártás, a Közös Piac országaiban pedig 10 százalékkal. 1983-ban is ugyanez az irányzat érvényesült. A termelőkapacitásokat az USA- ban 53,5, a Közös Piac tagállamaiban pedig nem egész 60 százalékra használják ki. Ezzel szorosan összefügg, hogy az ágazatban hallatlanul megnövekedett a munkanélküliek száma. A Közös Piac országaiban pl. azzal számolnak, hogy az acélipari dolgozók eredetileg 800 ezres létszámát 1985-ig 350 ezerre csökkentik. Az USA-ban a kohászat krízisét azzal próbálják leküzdeni, illetve a veszteségeket a dolgozókra áthárítani, hogy az alkalmazottaknak acélipari részvényeket próbálnak eladni. A tulajdonosok ezzel pénzhez próbálnak jutni, ki szeretnének lábolni a válságból, miközben számolnak vele, hogy a régi vezetés helyén marad. Nem kell hozzá nagy előrelátás, hogy mindenki felismerje, miről van szó. A „népi“ kapitalizmus létrehozásának árát a dolgozóknak kellene megfizetniük, miközben minden (a kizsákmányolás, a munkanélküliség veszélye) marad a régiben. MÁRIA MELIŠOVÁ docens, a bratislavai Közgazdasági Főiskola tanára INNEN — ONNAN Nemzetközi légi közlekedés Az Airbus Industries, amely Franciaország, Nagy-Britannia és Spanyolország közös vállalkozása, az elmúlt hetekben döntést hozott egy új, A-320 típusjelzésű utasszállító repülőgép kifejlesztéséről. Az új, kétmotoros, 150 férőhelyes, a jelenleg gyártott A-300 és A-320 típusoknál gazdaságosabb gép kifejlesztését és 1988-ra tervezett forgalomba hozatalát annak figyelembevételével határozták el, hogy 1988-tól a légitársaságoknak - számítások szerint - várható 3500 új, rövid és középhatósugarú repülőgépre lesz szükségük elavult gépparkjuk fokozatos lecseréléséhez. Közös kínai-amerikai olajkutatás A kínai Nyílttengeri Olajkutató Vállalat (CNOOC) és két amerikai cég, az Occidental Petroleum tulajdonában levő Occidental Equipment and Services, továbbá a SEDC elhatározta, hogy Nan- hai-SEDCO elnevezéssel a kínai Csiangszu tartomány menti, tenA nyugatnémet kormány - amely eddig már több mint 3 milliárd márkát fordított az Airbus- program finanszírozására - 1,5 milliárd márka összegű kamatmentes hitelt hagyott jóvá az új típus kifejlesztésében való hozzájárulásra. E célra a British Aeropa- ce 600 millió dollárnak megfelelő támogatást kért a brit kormánytól. A vállalkozás vezetői azonban bejelentették, hogy az A-320 kifejlesztését e támogatás elmaradása esetén is megkezdik, esetleg nyugatnémet és francia tőke pótlólagos bevonásával. (F) geri olajkutatáshoz szükséges szolgáltatások biztosítása céljából közös vállalatot létesít, 1,5 millió dollár tőkével, előreláthatólag 10 évre. 1980 és 1983 között a kínai cég amerikai, brit, francia és norvég cégekkel már hét közös vállalkozást szervezett. (Új Kína) . KOMMENTÁLJUK --------- * A zárszó után Dolina Bánya ifjúsági szervezetének elnöke, Štefan Zem- čák, a fiatal kommunista vájár mondott zárszót a SZISZ bányaüzemi konferenciáján, s önmagát, társait biztatva ezekkel a szavakkal fejezte be mondanivalóját: „Az a konferencia eredményes, amelyik nem ér véget a zárszóval, munkára hát!“ Megállapítása találó és figyelmeztetésként szól mind a fiatalokhoz, mind az idősebbekhez, akik az ifjúsággal foglalkoznak, s ezekben a hetekben résztvevői az ifjúsági konferenciáknak. A SZISZ üzemi és járási konferenciáin nem kevés olyan vendég, meghívott foglal helyet, akik tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt maguk is ifjúsági vezetők voltak, s napjainkban pártunk tagjaiként, a legtöbb esetben pártfeladatot teljesítve foglalkoznak a fiatalokkal. Természetes a kommunisták számára az ilyen pártfeladat, hiszen a SZISZ politikai és kádermunkája nem csupán az ifjúsági szövetség belső ügye. Ismeretes, hogy a Szocialista Ifjúsági Szövetségben nevelődnek pártunk új tagjai. A SZISZ legutóbbi kongresszusa óta eltelt időben a pártba felvettek 64 százaléka 35 éven aluli volt, s a fiatalok 85 százalékának a SZISZ volt az egyik ajánlója. Ami azt jelenti, hogy az ifjúsági mozgalom gyakorlatában a nevelés, az ifjúság politikai, világnézeti, erkölcsi arculatának szocialista, kommunista szellemben történő formálása közös ügy: az ifjúsági vezetők és a kommunisták közös ügye. Ezzel kapcsolatban a SZISZ üzemi és járási konferenciáin nagy hangsúlyt kapott az a gondolat, hogy a nevelömunkát nem lehet és nem szabad elszakítani a mozgalmi tevékenység egészétől, hanem annak minden mozzanatában, részében jelen kell lennie. A védnökségek éppúgy megérdemlik a kommunisták, a pártszervezetek figyelmét, mint a SZISZ törekvései a műszaki fejlődés meggyorsítására, a minőség javítására, a termékszerkezet korszerűsítésére. Politikai és népgazdasági szempontból egyaránt. A štúrovói JUHCELPAP nemzeti vállalat 7-es számú ifjúsági alapszervezete Rásztokai Gusztáv mérnök vezetésével az oxidált aszfalt gyártására olyan újítási javaslatot dolgozott ki, melynek alkalmazása évi 2 millió korona hasznot eredményez a népgazdaságnak. És ugyanebben az időszakban, az újítási javaslat kidolgozása idején, az ifjúsági alapszervezet 3 tagjának tagjelöltségét, 2 tagjának felvételét hagyta jóvá a munkahely szerint illetékes pártbizottság. Vagyis, a nagyszerű népgazdasági és mozgalmi feladat teljesítésében rejlő hatások megerősítették a politikai tevékenység eredményességét. Alkalmat adtak a kommunistáknak a fiatal tagjelöltek, az ifjú kommunisták céltudatos nevelésére. Persze, a legjellemzőbb példa is adós marad a teljesség bemutatásával, de ez a példa jelzik hogy ma már nemcsak igény, hanem egyre inkább megvalósuló gyakorlat, mégpedig egyre nagyobb méretekben megnyilvánuló: a kommunisták részesei a fiatalok nevelésének. Közvetlenül, az ifjúsági mozgalmon belül is. Folyamat ez, nem valamiféle olyan befejezett dolog, mely fölött immár napirendre lehet térni az ifjúsági konferenciákon elhangzott zárszó után. Éppen ellenkezőleg! Mivel az ifjúsági szövetség sem nélkülözheti a kommunisták, a pártszervezetek mindennapos, rendszeres támogatását, s nekünk a leg- sajátabb érdekünk a tagjelöltek, az ifjú kommunisták nevelése, cselekednünk kell. Cselekedni, hogy az ifjúsági konferenciák elhatározásai, állásfoglalásai, a zárszóban hallottak minél nagyobb mértékben gyűrűzzenek tovább, váljanak hétköznapi tettekké az ifjúsági mozgalom gyakorlatában, munkánkban, életünkben. HAJDÚ ANDRÁS Új típusú szövőgépek gyártását kezdik meg az idén a Týništé nad Orlicí-i Elitex vállalatnál. Az innovációs program keretében több új típust fejlesztettek ki, köztük az OK 4-240-es, az F 175 RB és a H 200 RB jelzésűt, amelyeket túlnyomórészt tőkés országokba fognak exportálni. A képen Zdenék Karásek, a konstrukciós osztály vezetője (baloldalt) és Stanislav Zahradník technikus a H 200 RB típusú hidraulikus szövőgép prototípusát próbálja ki (Libor Hajský felvétele - ČSTK) ÚJ SZÓ 4 1984. III. 29.
