Új Szó, 1984. március (37. évfolyam, 52-78. szám)
1984-03-20 / 68. szám, kedd
< ÚJ szú 3 % 1984. III. 20. (ČSTK) - A Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) egységeinek sikerült végérvényesen visszaverniük a rezsim által március 12-én az ország észak-keleti részében kezdett partizánellenes offenzívát- közölte a Radio Venceremos, a salvadori partizánok rádióadója. A salvadori rezsim idei legkiterjedtebbnek minősített katonai akciójában 5-7 ezer kormánykatona vett részt, többségükben az észak-amerikai katonai tanácsadók által kiképzett elitzászlóaljak tagjai. Közülük az elmúlt héten a különböző fegyveres összecsapásokban 80 vesztette életét vagy sebesült meg. A partizánellenes offenzívát a hondurasi területen, a salvadori határ közvetlen közelében megtartott hondurasi-amerikai katonai hadgyakorlattal egyeztették. Ezen kívül az észak-amerikai katonai repülőgépek Honduras területéről legkevesebb 130 felderítő repülést hajtottak végre a partizánok által ellenőrzött területek fölött. Mindezek ellenére az FMLN egységei gyakorlatilag valamennyi hadszíntéren átvették a kezdeményezést a hét végén és így meghiúsították a salvadori rezsim, az USA és Honduras közös terveit. A UPI hírügyökség közölte, a salvadori hadsereg parancsnoksága már döntést hozott az offen- zívában részt vett valamennyi egység fokozatos visszavonásáról. A somozista ellenforradalmárok által az elmúlt két nap során Honduras területéről végrehajtott újabb terrorista támadások következtében Nicaraguában is feszült a helyzet. Managuában közölték, hogy a támadások során legkeveA „határsértő“ roncs A svéd haditengerészet búvárainak hosszas erőfeszítéseit végre siker koronázta: 38 napig tartó kutatás után a Karlshron melletti öbölben végre megtalálták, amit kerestek. A titokzatos tárgy meglelé- se mégsem okozott osztatlan örömöt, mivel kiderült róla, hogy nem ellenséges tengeralattjáró, hanem csak egy autóroncs, amelyet időközben a tengerfenék lakói vettek birtokukba. így derült fény egy újabb ,, rejtély re“. A hadügyminisztérium a part menti őrség legkisebb gyanújára, vagy a halászok bejelentésére rendszerint azonnal riadóztatja a kutató- egységeket. Nem telik el hónap, hogy a svédek szinte hisztérikusan ne rendeznének hajtóvadászatot, vagy ne nyitnának tüzet vélt tengeralattjárókra vagy legalább „minitengeralattjárókra“. Ezúttal az elektronikus biztonsági rendszer szolgáltatott alapot az akcióhoz, figyelmeztetett a ,,határsértőkre“ és kilőtt egy aknát és négy víz alatti bombát. Minden hiába volt, az autóroncs nem ijedt meg és nem volt hajlandó eltávolodni a svéd partoktól... (ČSTK) Nguyen Co Thach Bangkokban (ČSTK) - Nguyen Co Thach vietnámi külügyminiszter tegnap Sydneyből Bangkokba utazott. Thaiföldi tárgyalásaival befejeződik körútja, melynek során ellátogatott már Indonéziába és Ausztráliába. ötnapos ausztráliai látogatása befejeztével a vietnami külügyminiszter Robert Hawke kormányfővel, William Hayden külügyminiszterrel és a kereskedelmi körök képviselőivel folytatott tárgyalásait eredményesnek minősítette. sebb 15 embert gyilkoltak meg. A sandinista milícia a terroristák üldözése során hatot közülük harcképtelenné tett. A somozisták újabb akciói nyik ván részét képezik annak az új offenzívának, melyet afeletti örömükben hirdettek meg, hogy az USA szenátusa további 21 millió dollárt folyósított nekik. Lenin Cérna, a nicaraguai állambizottsági hatóság vezetője az eddigi legnagyobbnak minősítette az ellenforradalmárok jelenlegi offenzí- váját. A nicaraguai-hondurasi határvidéken fokozta a feszültséget az is, hogy a hondurasi kormány, amely lépéseit teljes mértékben az Egyesült Államok céljainak rendeli alá, újabb egységeket küldött a határvidékre. A lépést azzal indokolták, hogy Nicaragua fenyegeti Hondurast. Csakhogy a hondurasi katonákat éppen abba a térségbe irányították, ahonnan a somozisták hajtják végre akcióikat Nicaragua ellen és nem kizárt, hogy a hondurasi egységeknek éppen az a feladatuk, hogy támogassák az ellenforradalmi bandákat. Ezzel egyidőben Tegucigal* pában bejelentették, hogy egyes speciális hondurasi és amerikai egységek közös hadgyakorlatot tartanak. Lawrence Birns, a nyugati félteke ügyeivel foglalkozó amerikai tanács elnöke a közép-amerikai helyzettel foglalkozó, a hét végén Bonnban megrendezett kétnapos szemináriumon a CIA forrásaira hivatkozva közölte, hogy a szélsőségesen reakciós nyugatnémet Adenauer-alapítvány közvetítésével a CIA másfél millió dollárt juttatott az ARDE ellenforradalmi szervezetnek, amely felelős a forradalmi Nicaragua ellen Costa Ricából indított terrorista támadásokért. Az Adenauer-alapítvány a nyugatnémet kormányzó Kereszténydemokrata Unióval (CDU) áll kapcsolatban. (ČSTK) - Rendkívüli jelentősége van az SZKP Központi Bizottsága határozatának a beszámoló és küldöttválasztó taggyűlések eredményeiről és a pártszervezetek további feladatairól, írja tegnapi vezércikkében a moszkvai Pravda. A beszámoló taggyűlések megmutatták a párt vezető szerepének további növekedését, a párttagok öntudatának és tevékenységének magas színvonalát, kifejezésre juttatták a párt és a nép szilárd egységét, felzárkózásukat az SZKP Központi Bizottsága körül. A beszámoló taggyűlések és értekezletek, amelyek a pártélet lenini normáinak szigorú betartásának légkörében zajlottak le, elvégezték az elmúlt időszak eredményeinek mélyreható elemzését, általánosították a felgyülemlett tapasztalatokat, s feltárták a fogyatékosságokat és a kihasználatlan lehetőségeket. A határozat konkrét utasításokat tartalmaz a pártszervezetek ideológiai és tervezési tevékenységének és a kádermunkának a tökéletesítésére - szögezi le a Pravda. A dolgozókat sújtó tervezetet szavazott meg a belga képviselőház (ČSTK) - A belga parlament képviselőháza háromnapos viharos vita után '111:93 arányban jóváhagyta az 1984-86-os évekre szóló költségvetés szociális célú kiadásainak a nagymértékű csökkentését. A kormánynak úgy sikerült keresztülvinnie a tervezet megszavaztatását, hogy egyúttal a bizalmi kérdést is felvetette. Azzal az ürüggyel, hogy 500 milliárd frankról két éven belül a felére kell mérsékelni a költség- vetési deficitét, a kabinet egész sor, a szociális szférát negatívan befolyásoló intézkedést helyez kilátásba. Ezekben az években évenként 2 százalékkal csökken a lakosság vásárlóereje a bérek befagyasztása következtében, valamint csökkennek az egészségügyre, az iskolaügyre, a munka- nélküli segélyre stb. fordított kiadások is. A képviselőházban jóváhagyott tervezetről csütörtökön szavaz a szenátus, ahol a kormányzó liberális és klerikális pártok szintén többségben vannak. Az ország legnagyobb szak- szervezetei élesen bírálták a kormány szándékait, mivel szerintük a nagytőke évente különféle pénzügyi kedvezmények formájában több milliárd frankot visszakap, míg a gazdasági válság terhei elsősorban a dolgozók vállaira nehezednek. Rendőrosztagokat vezényeltek a brit bányászsztrájk leverésére A CSU érzékeny veszteségei Bajorországban (ČSTK) - A vasárnap Bajorországban megtartott helyhatósági választásokon a nagyvárosokban előretörtek a szociáldomokraták (SPD), míg a bonni kormánykoalícióban is helyet foglaló keresztényszocialisták (CSU) érzékeny veszteségeket szenvedtek, habár a konzervatív vidéken megőrizték többségüket. A zöldek pártja is több képviselői helyet szerzett számos városi tanácsban. A legnagyobb meglepetést a müncheni választás hozta, ahol az első részeredmények szerint a klerikális CSU nagyarányú vereséget szenvedett az SPD-tól az új polgármester megválasztásakor. Mivel azonban az SPD jelöltje, Georg Kronawitter nem szerezte meg az abszolút többséget, a bajor főváros új polgármesterének személyéről április 1-én születik végleges döntés. A következő hat évben az SPD jelöltjei vezetik hat nagy bajor város helyi tanácsát és hét kerület élén is SPD-tagok állnak. A CSU érzékeny veszteségei ellenére továbbra is megtartott 12 polgár- mesteri tisztséget, és a kerületi tanácsokban is 43 képviselője lesz. A zöldek képviselői első ízben kerültek be München, NürnLetartóztatások Pandzsábban (ČSTK) - Az indiai biztonsági szervek a hét végén Pandzsab szövetségi államban, amely az elmúlt hónapokban az állandóan fokozódó véres zavargások és provokációk színhelye volt, a szikh vallási kisebbség szélsőséges harci csoportjainak kb. 200 tagját tartóztatták le. A PTI hírügynökség szerint a letartóztatottakat terrorista és felforgató akciók szervezésével, uszító propaganda folytatásával és vallási összecsapások provokálásával vádolják a Pandzsab államban többségben levő szikhek és az Indiában legelterjedtebb hinduista vallás hívei között. berg és Augsburg városi tanácsába. A bajorországi helyhatósági választások végleges eredményeit- tekintettel a választási rendszer bonyolultságára és arra, hogy a 37 ezer mandátumra 150 ezer a jelölt- legkorábban március 22-én teszik közzé. (ČSTK) - A brit televízió az ország háború utáni története egyik legnagyobb rendőrségi akciójának minősítette mintegy 8000 fős különleges rendőri alakulat átcsoportosítását Nagy-Britannia középső területén és az ország más helyein lévő szénbányákhoz. A kivezényelt rendőrosztagok feladata, hogy a múlt hét óta nem termelő bányák előtti sztrájkórsé- geket megakadályozzák a bányák védelmében. A brit bányászok a múlt hét elején azért hirdettek országos méretű sztrájkot, mert a kormány bányák egész sorának a bezárását tervezi, ami több ezer bányász elbocsátásával járna. Jelenleg már csaknem 180 bányára terjed ki a tiltakozó akció. A sztrájkoló bányászok azonban nem teljesen egységesek: a kormány nyomására és fenyegetései hatására néhol a bányászok a munka felvétele mellett szavaztak. A bíróság ugyanakkor nagy összegű büntetésekkel sújtotta azokat a bányászokat, akik saját munkahelyükön kívül segédkeztek a sztrájkórségek szervezésében. A rendőrség tömeges bevetése a sztrájkolók ellen a Thatcher- kormányzat nyilvánvalóan népellenes politikájának a bizonyítéka és azt támasztja alá, hogy a kabinet minden eszközzel fel kívánja számolni a dolgozók ellenállását. MA ILLINOISBAN ÉS MINWESOTÁBAW LESZ ELŐVÁLASZTÁS Mondale növelte előnyét Harttal szemben Demokrata párti politikusok a szovjet-amerikai párbeszéd mellett (ČSTK) - Walter Mondale volt amerikai alelnök a Puerto Ricóban megtartott vasárnapi előválasztáson tovább növelte előnyét legnagyobb párton belüli ellenfelével, Gary Harttal szemben. Mivel Hart ebben az államban egyáltalán nem jelöltette magát, Mondale mind a 48 elektort megszerezte magának. Ma lllinoisban és Minnesotában tartanak újabb előválasztást, ahol 171 és 75 elektor személyéről döntenek, akik majd a demokraták júliusi kongresszusán megválasztják a párt elnökjelöltjét. A Demokrata Párton belüli küzdelem jelenlegi állása: Mondale jelentős előnnyel vezet, mivel eddig már 491 küldöttet szerzett meg a maga számára, míg Hart csupán 261 -et. Gary Hart a New York Times- ben írott cikkében az Egyesült Államok nukleáris fegyverzetellenőrzési politikájának alapvető átértékelését sürgette. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi években rendkívül megnövekedett az atomháborús veszély, ennek ellenére Reagan elnök tovább ösztönzi a lázas fegyverkezést. Újraválasztására törekszik, hogy az Egyesült Államok atomarzenálját nukleáris fegyverek ezreivel gyarapíthassa, amelyekkel - szerinte - „megnyerheti az atomháborút“. Az Egyesült Államok elnökének ez a politikája vezetett a nukleáris fegyverek korlátozásáról megtartott amerikai-szovjet tárgyalások megszakadásához. A demokrata párt elnökjelöltségéért küzdő politikus cikkében leszögezte: amerikaiak millióihoz hasonlóan az a meggyőződése, hogy Reagan alapvetően helytelen politikát folytat. Jelenleg nincs fontosabb feladat, mint a béke megőrzése és az atomháború elhárítása. Éppen ezért Hart a nukleáris fegyverek és hordozóik minden fajtájú kísérleteinek, gyártásának és telepítésének kölcsönös befagyasztását előirányzó megállapodás létrejöttét szorgalmazza. ,,A nukleáris fegyverkezés rendkívül veszélyes az emberiségre nézve. E fegyverek gyártásának, kísérleteinek és telepítésének leállítása jelentené a nukleáris fegyverkezés korlátozásához vezető leghatékonyabb utat“ - hangsúlyozta Jesse Jackson lelkész, aki szintén a Demokrata Párt képviselőjeként küzd a párt elnökjelöltségéért. Jackson a faji megkülönböztetés elleni harc amerikai-arab bizottságának konferenciáján mondott beszédében síkraszállt a konstruktív amerikai -szovjet párbeszéd mellett egy kölcsönösen elfogadható fegyverzetkorlátozási megállapodás elérése érdekében. A salvadori rezsim egységei tehetetlenségükben mind gyakrabban állnak bosszút ártatlan polgári személyeken. Képünkön: kormánykatonák a fővárostól mintegy 20 km- re fekvő Las Guaras hídnál „szemlélik“ áldozatukat. (Telefoto - ČSTK) A salvadori partizánok végleg szétverték a kormányerők offenzíváját Növekvő intervenciós veszély Közép-Amerikában SOMOZISTÁK AKCIÓI NICARAGUA ELLEN Az SZKP Központi Bizottságának határozatát méltatja a Pravda