Új Szó, 1984. február (37. évfolyam, 27-51. szám)
1984-02-10 / 35. szám, péntek
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA PENTEK 1984. február 10. XXXVII. évfolyam 35. szám Ára 50 fillér A jubileumi évben még igényesebben A Szövetségi Statisztikai Hivatal jelentése szerint tavaly a bruttó mezőgazdasági termelés volumene az előző évekhez viszonyítva 2,2 százalékkal nőtt. Adatok, tények bizonyítják Csehszlovákia Kommunista Pártja mezőgazdasági politikájának helyességét. Hiszen a CSKP történelmi jelentőségű IX. kongresszusa óta - amelyen meghirdették a falu szocialista átépítésének programját - a mezőgazdaságban olyan kedvező változások történtek, amelyekre még nem volt példa. Az elmúlt 35 év alatt az ágazatban korszerű nagyüzemi termelés alakult ki. A munkatermelékenység az iparszerű termelési módszerek alkalmazásával az egyéni gazdálkodási módszerekhez viszonyítva ötszörte nagyobb lett. Nem kell tehát szégyenkezni a megkezdett út miatt. Ellenkezőleg, ország, világ előtt minden túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a mezőgazdasági vállalatok dolgozói nagyon jó munkát végeztek az elmúlt időszakban. Erősödtek és izmosodtak az efsz-ek és az állami gazdaságok, tagjaik, illetve dolgozóik pedig egyre jobban élnek. Röviden: nem bánták meg, hogy a nagyüzemi gazdálkodás útjára léptek. A három és fél évtized után ezért mezőgazdasági dolgozóink a jubileumi évben - amikor megtartják az efsz-ek X. kongresszusát és összehívják az állami gazdaságok országok konferenciáját - a jó munkára visz- szatekintve és további eredmények elérésével készülődnek ünnepükre. A zárszámadó közgyűlések időszakában sok millió korona értékű vállalásaikkal köszöntik a jelentős évfordulókat. Olyan vállalások ezek, amelyekben egyre kevesebb a formalizmus és nagyobb teret kap bennük az irányításra, a szervezésre és általában a gazdálkodás javítására irányuló törekvés. Igényesebb munkára serkent a 22 élenjáró mezőgazdasági vállalat kezdeményezése is, mely a 7. ötéves terv feladatainak teljesítésére, a termelésnek a szükséglethez való szorosabb igazítására irányul, s amelyhez a napokban további 5 egységes földművesszövetkezet csatlakozott. Ezek a tervidőszak három éve alatt rendszeresen teljesítették bruttó és árutermelési tervüket, tehát jó a kiindulási alapjuk nagyobb feladatok vállalására. A hátralévő két évre már megtették a minden tartalék felhasználására irányuló konkrét vállalásaikat. Több milliós értékekről van szó, amelyek a zárszámadó közgyűlések időszakában még tovább növekednek. A vállaláshoz csatlakozó, a jobbakhoz felzárkózni akaró, de ma még gyengén gazdálkodó szövetkezetekben a tagok kötelezettséget vállalnak, hogy a jubileumi évben jobban kihasználják a lehetőségeket a gazdálkodás javítására. Tudatosítják, hogy a döntő fordulat elérése csakis a felületesség felszámolásával érhető el, csakis rugalmas szervezéssel, körültekintő gazdálkodással kamatoztathatják jobban a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság előnyeit, mozgósíthatják tartalékait. BALLA JÓZSEF Munkában az űrhajósok (Telefoto: ČSTK) SIKERES ÖSSZEKAPCSOLÓDÁS (ČSTK) - A Szojuz-T-10 űrhajó Leonyid Kizim, Vlagyimir Szo- lovjov és Oleg Atykov kozmona- utákkal a fedélzetén tegnap moszkvai idő szerint 12 óráig 14- szer repülte körül a Földet. Legénysége az előre meghatározott programnak megfelelően folytatja az előkészületeket az űrhajónak d özaljut-7 űrállomással való összekapcsolására. Tegnap közép-európai idő szerint 15 óra 43 perckor a Szojuz-T-10 űrhajó sikeresen összekapcsolódott a Szaljut-7 orbitális űrállomással. Az űrállomás közelítése automatikusan tör- (Folytatás a 2. oldalon) Csehszlovákia elítéli az USA kilépési szándékát az UNESCO-ból (ČSTK) - Az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezete mellett működő állandó csehszlovák misszió tegnap az UNESCO párizsi székhelyén nyilatkozatot tett közzé, amelyben elítéli az Egyesült Államok döntését, miszerint 1984 végével kilép az UNESCO-ból, és kifejezi Csehszlovákia támogatását a szervezet A kétoldalú kapcsolatok fejlődéséről (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap Bratislavában fogadta Miu Dob- rescut, a Román Kommunista Párt KB Politikai Végrehajtó Bizottságának póttagját, a KB titkárát, aki munkalátogatáson tartózkodik hazánkban. Az elvtársi légkörű találkozón szó volt a csehszlovák-román kapcsolatok fejlődéséről és néhány külpolitikai kérdésről. A délutáni órákban Miu Dobres- cu a Jaslovské Bohunice-i Atomerőműbe látogatott. Megismerkedett a V—1 -es Atomerőmű üzemelésével. programja iránt. A nyilatkozat egyebek között megállapítja: Az UNESCO Közgyűlése nemrég véget ért XXII. ülésszaka eredményeinek értékelésekor elismeréssel állapítottuk meg, hogy az UNESCO hű alapvető küldetéséhez. Hozzájárul a béke és a biztonság megszilárdításához, a nevelés, a tudomány és a kultúra terén való nemzetközi együttműködés kibontakoztatásához. Ennek az orientációnak köszönhetően a szervezet nagy nemzetközi tekintélyre tett szert. Csehszlovákia határozottan elítéli az Egyesült Államoknak az UNESCO-ból való kilépésre irányuló szándékát, amelynek célja a békés nemzetközi együttműködés meglevő és a jelen időszakban olyannyira szükséges rendszerének az alá- ásása. Politikai és gazdasági nyomással az Egyesült Államok igyekszik megváltoztatni az UNESCO tevékenységének haladó irányzatát. Nem felel meg neki az UNESCO elkötelezettsége a sürgető nemzetközi politikai kérdések megoldására kifejtett erőfeszítéseiben, a fajüldözés és az (Folytatás a 2. oldalon) Európa legyen atommentes térség Felhívás elfogadásával járult az athéni leszerelési konferencia (ČSTK) - Athénban befejeződött az Európa atomfegyvermentes övezetté való változtatásáról megrendezett nemzetközi értekezlet. A tanácskozáson 29 európai országból, valamint az Egyesült Államokból és Kanadából 64 békeszervezet képviselői vettek részt. A hattagú csehszlovák küldöttséget, amely tevékenyen részt vett a plenáris ülések és a bizottságok munkájában, Tomáš Trávníček, a Csehszlovák Nemzeti Front KB alelnöke vezette. 1. Be kell szüntetni az atomrakéták telepítését, és a rakétákat el kell távolítani. , __ 2. Meg kell teremteni a feltételeket az európai atomfegyverek korlátozásáról folytatandó tárgyalásokhoz. 3. Minden fegyverkezési aktivitást azonnal be kell szüntetni. Haladéktalanul be kell fagyasztani az atomfegyvereket, hogy az emberiség megszabaduljon az atomháború jelenlegi veszélyétől, és létrejöjjenek a fokozatos leszerelés lehetőségei. 4. Minden atomhatalomnak köteleznie kell magát arra, hogy elsőként nem vet be atomfegyvereket. 5. Be kell szüntetni az atomfegyver-kísérleteket s minden tömeg- pusztító fegyver kifejlesztését és gyártását. 6. Tárgyalásokat kell kezdeni a fokozatos európai atomleszerelésről, Európát atomfegyvermentes térséggé kell változtatni. 7. E téren fontos és hatékony lépés lehet azon békejavaslatok megvalósítása, hogy hozzanak létre atomfegyvermentes övezeteket a Balkán-félszigeten, Közép-Európában és Észak-Európában, s távolítsák el az atomfegyvereket olyan országok területéről, amelyek ilyen fegyvereket nem gyártanak. Ezenkívül lépéseket kellene tenni egy kormányszintű értekezlet összehívására, amely Európát atomfegyvermentes térséggé változtatásával foglalkozna. 8. A résztvevők síkra szálltak a nyugat- és a kelet-európai békemozgalmak és szervezetek kapcsolatainak fenntartásáért különféle gyűlések és találkozók útján. Támogatták a leszerelésért küzdő görög mozgalomnak azt a javaslatát, hogy az athéni konferencia héttagú nemzetközi konzultatív bizottságot alakítson, amely megvitatja a további közös békeakciók programját. (ČSTK) - Az erőátcsoportosítás után a feltételezett ellenség állásai elleni támadással folytatódott tegnap a csehszlovák néphadsereg, a szovjel hadsereg és a magyar néphadsereg közös hadgyakorlata. A szövetséges hadseregek harci akcióit végignézte Martin Dzúr hadseregtábornok, nemzet- védelmi miniszter, Josef Mevald, a nyugat-csehországi kerületi pártbizottság vezető titkára, valamint több más párt-, állami- és katonai tisztségviselő. Jelen volt Ivan Volosin vezérezredes, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnokának rangidős csehszlovákiai képviselője és Grigorij BoHazánk dolgozói kezdeményezöen részt vesznek a KGST-tagországok feladatainak teljesítésében Rudolf Rohlíček interjút adott a Csehszlovák Sajtóirodának (ČSTK) - Rudolf Rohlíček szövetségi miniszterelnök-helyettes, hazánk állandó KGST-képviselője tegnap interjút adott a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának hazánknak a KGST-tagországok együttműködésében való részvételéről. Egyebek között kiemelte: Csehszlovákia a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának megalakulása óta aktívan és kez- deményezően részt vesz a közösség feladatainak teljesítésében. Ez elősegíti a népgazdaság tervszerű fejlődését, a tagországok gazdasági és műszaki fejlődésének meggyorsulását, a kevésbé fejlett ipari tagállamok iparosítását, a munkatermelékenység szüntelen növekedését és a dolgozók életszínvonalának emelkedését. A KGST fennállásának első éveiben Csehszlovákia a közösség iparilag fejlettebb tagországai közé tartozott, és műszaki segítséget nyújtott a kevésbé fejlett tagállamoknak. A KGST javaslatára Csehszlovákia most is fejleszti acéltermelését, valamint fokozza számos gép és berendezés gyártását, hogy a többi tagország szükségleteit is fedezni tudja. A szocialista gazdasági integráció komplex programjának jóváhagyása után az együttműködés magasabb formáira tértünk át. Csehszlovákia aktívan bekapcsolódik a közös programokba. Az együttműködés eredményei közé tartozik például a közös tehervagonállomány és az egybekapcsolt energiarendszer. Elősegíti a Barátság kőolajvezeték és a gáztávvezeték üzemeltetését, a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank és a Nemzetközi Beruházási Bank tevékenységét. Az utóbbi időben számos többoldalú közös beruházási akcióra került sor. Csehszlovákia ezekhez is hozzájárult anyagilag, gépek és berendezések szállításával, valamint szakemberek kiküldésével. Gazdasági és tudományos potenciáljának növekedési ütemét (Folytatás a 2. oldalon) riszov vezérezredes, a hazánkban állomásozó középső szovjet hadseregcsoport parancsnoka. Az első vonalban küzdő egységek főerőinek támadása légi és tüzérségi előkészítéssel kezdődött. A feltételezett ellenség első védelmi vonala és géppuskaállásai elleni tüzérségi támadás megteremtette a feltételeket a harckocsizó és a gépkocsizó gyalogsági egységek támadásához. A harcba helikoptereket is bevetettek, amelyek a levegőből pusztították a feltételezett ellenséget. A harckocsik számára aknaszedők tették szabaddá az utat az aknamezőkön át. Az akció során kiváló volt a törzskarok együttműködése és munkája. Az előre megadott időpontban megjelentek a csehszlovák, a szovjet és a magyar harckocsizok és a gépkocsizó gyalogsági egységek. Áthaladtak az aknamezőkön, és folytatták a támadást. Ugyancsak a kitűzött időpontban a csehszlovák, a szovjet és a magyar hadsereg első vonalbeli egységei a hegyi terepen elérték a feltételezett ellenség védelmi vonalát. Előrenyomulásukat helikopterek fedezték. Néhány (Folytatás a 2. oldalon) DlVSZ-ülés Havannában (ČSTK) - A kubai fővárosban, Havannában ülésezik kedd óta a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség Végrehajtó Bizottsága. A küldöttek megvitatták a DÍVSZ 1984. évi akcióprogramját, valamint a XII. világifjúsági találkozó előkészületeit, megtartásának helyét és tartalmi kérdéseit. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A három szövetséges hadsereg közös hadgyakorlatának harmadik napja Jól felkészültek a Varsói Szerződés tagállamainak védelmére