Új Szó, 1984. február (37. évfolyam, 27-51. szám)

1984-02-07 / 32. szám, kedd

ÚJ szú 3-.084. II. 7. Letartóztatták a santiagói tüntetés 22 résztvevőjét Márciusban ismét tiltakozási napot tartanak A salvadori hazafiak újabb kilenc falvat foglaltak el Hondurasban támaszpont épül washingtoni közreműködéssel (ČSTK) - A chilei rendőrség vasárnap Santiagóban 22 embert tartóztatott le az ellenzéki Népi Demokratikus Mozgalom (MDP) nagygyűlésének befejeztével ki­robbant zavargások során. (Az MDP-t a Chilei KP, a Szocialista Párt egyik szárnya és a független baloldal alkotja.) A mintegy 7 ezres nagygyűlé­sen Manuel Almeyda, az MDP elnöke arra szólította fel a másik ellenzéki tömböt - a centrista és jobboldali pártokat tömörítő De­mokratikus Szövetséget hogy alakítsanak egységes ellenzéki frontot a Pinochet-rendszerrel (ČSTK) - A felkelőket képviselő csádi ideiglenes nemzeti egység­kormány (GUNT) a belviszály tár­gyalásos, békés rendezésére tö- 'rekszik, mondotta a líbiai Tripoli- ban tartott sajtóértekezletén Gou- kouni Oueddei, a GUNT elnöke. Hangsúlyozta, hogy az ideiglenes kormány már számos enged­ményt tett, például a nemrég Ad- disz Abebában az Afrikai Egység­szervezet égisze alatt megtartott konzultációkon. A találkozót, amelynek az AÁSZ kezdeménye­zésére kellett volna létrejönnie, azonban zátonyra futtatta Hissé- ne Habré, a rendszer vezetője, aki nem volt hajlandó elutazni Addisz Abebába. Goukouni Oueddei a GUNT ne­vében hajlandónak mutatkozott további kompromisszumokra, hogy helyre lehesen állítani a bé­két és a stabilitást az országban. Ugyanakkor azonban figyelmezte­tett rá; ha nem kezdődnek újra a tárgyalások a csádi helyzet ren­(ČSTK) - Shikoku-sziget térsé­gében hétfőn megkezdődött a ja­pán és az amerikai légierő, valamint a haditengerészet nagyszabású hadgyakorlata, összesen 170 japán és 120 ame­rikai repülőgép vesz részt a had­gyakorlaton, köztük F-15-ös va­dászbombázók, s egy AWACS fel­derítő rendszerrel ellátott repülő­gép is. Az eddigi 56 közös amerikai-ja­pán légi hadgyakorlat közül a mostani a legnagyobb, és első­ként vesz részt rajta a haditenge­részet is. Azoknak a támaszpon­toknak a közelében, amelyekről a hadgyakorlatra repülőgépeket vezényeltek, hétfőn tüntetéseket rendeztek. Ezek résztvevői tilta­koztak a múlt héten kezdődött Team Spirit 84fedőnevű amerikai -dél-koreai hadgyakorlat ellen is. A Fülöp-szigeteki Metro Manila Times című lap tegnapi vezércik­kében bírálta a japán hadsereg erősítését. Az USA nyomására vSSIIHB HUN SEN kambodzsai külügy­miniszter Phnom Penhben tartott sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy a vietnami-laoszi-kambod- zsai külügyminiszteri hármaskon­ferencián számos olyan indítványt terjesztettek elő az indokínai tér­ség országai közötti egyenjogú párbeszédre és együttműködésre, amely a térség valamennyi népé­nek érdekeit szolgálná. A KANADAI Winnipegben be­fejeződött az a négynapos béke- konferencia, melyen az egész or­szágból több mint 170 küldött vett részt. A résztvevők rámutattak ar­ra, hogy mielőbb meg kell állapod­ni a nukleáris fegyverek csökken­téséről, ugyanakkor bírálták a Reagan-kormányzat militarista politikáját. szemben. Követelte továbbá az alkotmányozó nemzetgyűlés meg­alakítását, az eltűnt személyek sorsának kivizsgálását, az emig­ránsok hazatérésének engedélye­zését és Pinochet politikai rendőr­ségének a felszámolását. Almey­da az ország dolgozóit arra szólí­totta fel, hogy vegyenek részt a március 27-re meghirdetett újabb országos tiltakozási napon. A nagygyűlés befejeztével a résztvevők Pinochet-ellenes jel­szavakat kiabálva az utcákra vo­nultak, s itt támadt rájuk könny­gázzal és vízágyúkkal a rend­őrség. dezéséről, a GUNT kénytelen lesz tovább folytatni a fegyveres harcot. A Nation című amerikai hetilap nyilvánosságra hozott egy doku­mentumot, amely leleplezi, milyen diverziós akciókat hajtott végre az Egyesült Államok Csádban. Meg­írta, hogy a CIA 1981-ben titkos hadműveletbe kezdett, amelynek célja volt segíteni Habrének meg- dönteni az AESZ égisze alatt 1979-ben létrejött ideiglenes nem­zeti egységkormányt. 1980 tava­szán Hisséne Habré, aki akkor hadügyminiszter volt, a kormány­ban szembehelyezkedett Oued­dei vei, de vereséget szenvedett és Szudánba menekült. Kérelmé­re Washington 1981 végéig 10 millió dollár értékben adott neki fegyvereket. Az anyagi segítség és a fegyverszállítások egészen 1982 nyaráig érkeztek az Egyesült Államokból, amikor Habré és hívei elfoglalták a fővárost, N’Djamenát. megvalósított japán újrafelfegy- verzés komoly aggodalmat kelt a környező ázsiai országokban, mindenekelőtt azokban, amelyek a második világháború idején a ja­pán invázió áldozatai voltak. A tokiói Jomiuri Simbun ame­rikai katonai körökre hivatkozva közölte, hogy az USA az 1985-ös költségvetési évben megkétszere­zi a Japánban levő katonai tá­maszpontjainak építésére fordított összegeket. A lap úgy tudja, hogy (ČSTK) - Genfben ma kez­di meg munkáját a leszerelé­si konferencia - ezentúl így nevezik a leszerelési bizott­ságot, amely több mint húsz évig létezett. Ez alatt az idő alatt a bizottság megmutatta, hogy a fegyverzet korlátozá­sáról és a leszerelésről foly­tatott nemzetközi tárgyalá­sok hatékony mechanizmu­sának lehet tekinteni. A TASZSZ szovjet hírügy­nökség ezzel kapcsolatos kommentárjában megállapítja, hogy a genfi leszerelési bizottság aktív részvételével dolgoztak ki olyan jelentős dokumentumokat, mint a levegőben, az űrben és a víz alatt végrehajtott atomfegy­ver-kísérletek betiltásáról szóló szerződés, az atomcsendegyez- mény, a tömegpusztító fegyverek­nek a tengerek és az óceánok mélyén való elhelyezése betiltásá­ról szóló megállapodás, a bakteri­ológiai és mérgező fegyverek fej­lesztésének, gyártásának és fel­halmozásának betiltásáról szóló konvenció és sok más hasonló egyezmény. A bizottság munkájá­nak elismerését jelenti az is, hogy tagjainak száma 18-ról 40-re nö­vekedett. A genfi fórumon most öt nukleá­(ČSTK) - A Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) egységei ismét jelentős sikert értek el: Chalatenango tartományban újabb kilenc falut foglaltak el - közölte a Radio Venceremos. A jelentés szerint a partizánok jelenleg az ország középső részén fekvő tarto­mány 90 százalékát ellenőrzik. San Salvadorban katonai forrá­sok közölték, hogy a hadsereg súlyos kudarcaira való tekintettel megkezdték a különleges partizánellenes zászlóaljak megerősítését. Az UPI hírügy­nökség által idézett források arról is beszámoltak, hogy az év végéig újabb 5 ezer fővel bővítik a kor­mánycsapatokat. A salvadori had­seregnek jelenleg 25 ezer katoná­ja van. Arturo Rivera y Damas San ez az összeg eléri a 81 millió dollárt. Ennek az egynegyedét fordítják a Misawa amerikai légi bázis kibő­vítésére, hogy leszállhassanak itt az F-16-os vadászbombázók is. Az Akahata, a japán kommu­nisták lapja ehhez hozzáfűzte, mi­szerint a békeszerető japánok nem hajlandók belenyugodni ab­ba, hogy a felkelő Nap országa Washington nukleáris tartalékává változik. ris hatalom, valamint a katonai szempontból fontos országok részt vesznek. Rajtuk kívül min­den állam javaslatokat terjeszthet elő, és részt vehet a konferencián való megvitatásukban. A genfi fó­rum gyakorlati jelentősége azon­ban jóval nagyobb lehetne. Már több éve tárgyalásainak napirend­jén szerepelnek az olyan rendkívül fontos kérdések, mint a nukleáris háború elhárítása, az atomfegy­ver-kísérletek általános és teljes betiltása, a nukleáris fegyverkezé­si verseny beszüntetése, a lesze­relés, az atomfegyverekkel nem rendelkező államok biztonságá­nak garantálása, a vegyi, a neut­ron- és a radiológiai fegyverek betiltása stb. E kérdésekben a megállapodást elsősorban az Egyesült Államok obstrukciós ma­gatartása gátolja, amely a Rea­gan-kormányzat hivatalba lépése után fokozódott. Az USA a genfi leszerelési bizottságban és más fórumokon ugyan a tárgyalások illúzióját keltette, valójában azon­ban a fegyverkezés fokozására és a feszültség növekedésére töre­kedett a világ különböző térségei­ben - állapítja meg a TASZSZ. Az ENSZ-közgyűlés XXXVIII. ülésszaka határozott hangú felhí­vást hagyott jóvá, amely a lesze­relési bizottság tevékenységének Salvador-i érsek vasárnapi misé­jén elmondta, hogy februárban ed­dig a jobboldali terror újabb 65 áldozatot követelt. További 18 személyt ismeretlen helyre hurcol­tak el. Az érsek szerint a halálbri­gádok áldozatainak száma az elmúlt öt esztendőben elérte a 45 ezret. A hondurasi kormány azt sze­retné, ha az Egyesült Államok fenntartaná és növelné katonai je­lenlétét Hondurasban - jelentette ki vasárnap Roberto Suazo Cor­dova hondurasi elnök. Egyben bejelentette, hogy kormánya az USA-val együttműködve Puerto Castilla kikötőben haditengeré­szeti támaszpontot kíván építeni. Az államfő azt is megerősítette, hogy júniusban újabb amerikai -hondurasi hadgyakorlat kez­dődik. James Sasser amerikai szená­tor, aki Tegucigalpában tartózko­dik, kijelentette, hogy az amerikai katonák a Reagan-kormány tervei szerint akár öt évig is Honduras­ban maradhatnak. Nincs remény a (ČSTK) - Brüsszelben tegnap megkezdődött az Európai Gazda­sági Közösség tagállamainak gaz­dasági és pénzügyminiszteri érte­kezlete. A miniszterek foglalkoz­nak a közöspiaci költségvetési reform és az egységes mező­gazdasági politika kérdéseivel, aktivizálását szorgalmazza, s fel­hívja a figyelmet a bizottságnak arra a feladatára, hogy ki kell dol­gozni a leszerelés általános prog­ramját. A Szovjetunió és a többi szocia­lista ország ezzel kapcsolatos bé­kekezdeményezései világszerte széles körű visszhangra találtak. Ezek közül a legfontosabb, hogy az atomhatalmak mondjanak le a nukleáris fegyverek elsőkénti bevetéséről, vállaljanak kötele­zettséget arra, hogy lemondanak a katonai erőről, befagyasztják nukleáris fegyverzetüket, és meg­akadályozzák a lázas űrfegyver­kezést. A szovjet vezetők az utób­bi időben ismét megerősítették: készek kihasználni bármilyen reá­lis lehetőséget a tárgyalásokra olyan céllal, hogy gyakorlati meg­állapodás szülessen a nukleáris fegyverzet korlátozásáról és csök­kentéséről az egyenlőség és az egyenlő biztonság alapján. A z USA-n és NATO-beli szö­vetségesein most a sor. Őket terheli a felelősség a nem­zetközi helyzet súlyosbodásáért. Nem csupán szavakkal, hanem konkrét tettekkel kellene bizonyí­taniuk, hogy készek a komoly tár­gyalásokra - szögezi le végezetül a TASZSZ. Nem „félreértés“ ,,Ha nem is beszéli tökélete­sen a nyelvünket, nem kerül­hette el a figyelmét, hogy rend­kívül udvariatlan kijelentésekre ragadtatta magát az ország kormányának egy tagja ellen, és a Franciaország belügyeibe való durva beavatkozással lé­nyegében túllépte a hatásköré­ből eredő jogát“ - ez áll abban a levélben, amelyet Charles Fiterman francia közlekedési miniszter intézett Evan Galbra- ithoz, az Egyesült Államok pá­rizsi nagykövetéhez. Az ameri­kai diplomata egy héttel ezelőtt égy rádiónyilatkozatban durva kirohanást intézett a Francia Kommunista Párt ellen, nem­csak azt juttatva kifejezésre, hogy Washington szemében szálka az FKP részvétele a kormányban, hanem sértő kijelentést tett Charles Fiter­man kommunista közlekedési miniszterre is. Washington természetesen igyekezett ,, félreértésként ‘ ‘ magyarázni az incidenst, amelyre a francia kormány igen gyorsan reagált. Mauroy miniszterelnök rögtön az eset után a miniszterelnöki palotába kérette az Egyesült Államok nagykövetét, és közölte vele, hogy elfogadhatatlannak tartja a francia kormányban való kommunista részvételt bíráló és a kormány egyik tagját sér­tegető kijelentéseit. A Fehér Ház viszont,, teljes bizalmáról“ biztosította a sértő és minősít­hetetlen magatartást tanúsító gazdag bankárt, aki Reagan elnök személyes barátja. (ČSTK) Iránban megerősítették a halálos ítéleteket (ČSTK) - Az iráni legfelsőbb bíróság megerősítette a tavaly májusban betiltott Iráni Néppárt (Tudeh) 13 tagja elleni halálos ítéleteket - közölte vasárnap az AFP hírügynökség a helyi sajtóra hivatkozva. Az iszlám katonai törvényszék irodája az AFP tudósítójának megerősítette a halálbüntetések kimondását. Nem volt hajlandó azonban közölni az elítéltek nevét. megállapodásra tehát azokkal a problémákkal, amelyek miatt a legélesebbek az ellentétek az egyes tagországok között. Politikai megfigyelők semmiféle lényegbevágó határozatot nem várnak az üléstől. Gaston Thorn, az Európai Közösségek Bizottsá­gának elnöke az elmúlt napokban beismerte, hogy nem indokoltak azok a remények, hogy sikerült megoldani a pénzügyi és költség- vetési kérdésekben fennálló ellen­téteket. Az emberi jogokról (ČSTK) - Negyvenhárom állam képviselőinek részvételével Genf­ben hétfőn megkezdődött az ENSZ emberi jogokkal foglalko­zó bizottságának 40. ülésszaka. A napirendi pontok között szerepel az emberi jogok megsértése az Izrael által megszállt arab területe­ken, Salvadorban, Guatemalában és Afrika déli részén, továbbá a népek önrendelkezési joga és ennek érvényesítése a gyarmati uralom alatt levő népeknél. Megtalálták az indiai diplomata holttestét (ČSTK) - Ravindra Mhatret, az angliai Bimninghamban levő indiai kon­zulátus munkatársát, akit pénteken ra­boltak el, tegnapra virradó éjszaka hol­tan találták Birminghamtől mintegy 40 kilométerre. Az emberrablók, akik magukat a széfsőséges ún. kasmíri felszabadító hadsereg tagjainak mondták, egymillió font sterling váltságdíjat és bizonyos politikai engedményeket követeltek. Az indiai diplomata meggyilkolásá­val kapcsolatban jndira Gandhi kor­mányfő elnökletével tegnap rendkívüli ülést tartott a politikai ügyek kormány- bizottsága. CSÁP A FELKELŐK A BÉKÉS RENDEZÉS ÉRDEKÉBEN KÉSZEK TOVÁBBI KOMPROMISSZUMOKRA AMERIKAI ÉS JAPÁN RÉSZVÉTELLEL Nagyszabású erőfitogtatás a Távol-Keleten Lehetőségek és akadályok A TASZSZ a ma folytatódó genfi leszerelési konferencia kilátásairól A salvadori gyerekek sorsát jelképezi ez a kép, amely a népellenes rezsim katonáinak San Salvador-i díszszemléjén készült. A kor­mánycsapatok és a hírhedt halálbrigádok áldozatai között nem egy esetben gyermekek Is voltak. (Teletelő - CSTK)

Next

/
Thumbnails
Contents