Új Szó, 1984. február (37. évfolyam, 27-51. szám)
1984-02-17 / 41. szám, péntek
Tánc - ahogy tetszik A Kubai Nemzeti Balett bratislavai fellépéséről Érzelmek festője František Jiroudek hetvenéves Két nap, amely megrengette színházi életünket - így foglalhatnánk össze egy mondatban a Kubai Nemzeti Balett múlt heti ven-- dégszereplését, amely még a legigényesebb nézőknek is kellemes meglepetéssel szolgált. Hét egy- felvonásost láthattunk; köztük négy kiemelkedő és három átlagon felüli tánckompozíciót, ez az arány jelzi, hogy Alicia Alonso együttese méltó a világhírre. Méltó, mert nagyszerű koreográfusokat és kitűnő stílusérzékű, jól felkészült, muzikális táncosokat foglalkoztat. Olyan alkotóművészeket, akik egytől egyig a táncnak, a táncszínháznak élnek, ahol a díszlet egyszerűségében is kifejező, a jelmez stílushű, a színpadi effektusok pedig nem is annyira a látványosságot, mint inkább magát a táncot szolgálják. Ha a koreográfiákról minőségi sorrendben akarunk beszélni, akkor elsőként Ivan Tenorióról kell szólnunk. Arról a művészről, aki Bernarda Alba háza című nagyszerű munkáját néhány évvel ezelőtt a Szlovák Nemzeti Színházban is színpadra vitte és kitörölhetetlen élménnyel gazdagított bennünket. Tenorio most két kompozíciójával volt jelen: Hamletje feljutott a shakespeare-i csúcsra - felrázott és elgondolkoztatott bennünket. A „lenni vagy nem lenni“- kérdést úgy teszi fel, hogy a választ is megérezzük, a terheket igenis hordani kell. A kompozíció kezdő és záróképe egy széken ülő olvasó, kezében Shakespeare drámájával. A bevezető kép után eltűnik, majd színre lép a hős és megelevenedik előttünk Hamlet drámája. Egy mai, huszonéves fiatalember sorsa, aki nem tud és nem is akar megbékélni a világgal, környezetével, de még önmagával sem. Aztán a dráma végén ismét színre lép az olvasó és Hamlet teste mellett felveszi Rodin Gondolkodójának pózát. Alfredo Gomez kellemes zenéje nagyszerűen hangsúlyozza a dráma fordulatait, Hamlet és Ophélia kettősét pedig egyenesen felejthetetlenné teszi. Az Estudios para cuatro-ban Tenorio új arcát ismerhettük meg- Astor Piazzola ritmusos, mai muzsikájára úgy mozgatta az egész együttest, és úgy elegyítette a klasszikus táncot a latin-amerikai folklórral, hogy a végeredményt Bob Fosse (a Mindhalálig zene c. film rendezője) napjaink neves koreográfusa is megirigyelhetné. A Prológus a tragédiához Brian McDonald alkotása Bach zenéjére. Hatásos, jól megkomponált mű. Ott ér véget, ahol Othello és Az újságírónak ritkán van olyan szerencséje, hogy a szenzáció házhoz jön, le sem kell hajolni érte. Velem ez történt. A duna- szerdahelyi (Dunajská Streda) Csallóközi Múzeumban éppen tanúja voltam annak, amikor Pomi- chal Richárd, az intézmény fiatal tudományos munkatársa egy rendkívül jó állapotban fennmaradt őstulok koponyával, csigolya és egyéb csontokkal, továbbá a már kihalt óriásszarvas csontjaival futott be. A lelet az alistáli (Hroboňovo) tőzegbányából került elő. A telep dolgozói, Öllé Béla és Seszták Béla fedezték fel, ők hívták fel rá a múzeum dolgozóinak figyelmét. Szerencsére a legszebb leletnek, a jól fél méteres szarvval ékeskedő hatalmas koponyának jóformán semmilyen bántódása sem esett, csupán a homloki részt zúzta be tenyérnyi helyen a bagger kanala. Nagyon megfelel arra, hogy a múzeum gyűjteményét gazdagítsa és kézzelfogható képet adjon a Csallóköz faunájáról abból a korból, amely Európában az ember megjelenésének első nyomait viseli magán. Pár nappal később pedig már dr. Anna Durišovával, a Szlovák Ofélia jelenete a Hamletben Desdemona tragédiája kezdődik: a mór hadvezér zsebkendőt ajándékoz szíve választottjának. Amikor lehull a függöny, még egyikük sem sejti, hogy Jágó a halálba kergeti őket. La Diva - In memoriam Maria Callas. Alberto Mendez koreográfiája talán meg sem született volna Alicia Alonso nélkül. A Kubai Nemzeti Balett másik nagy mestere pontosan tudta, mit kell tennie és meddig mehet el, hiszen Alícia Alonso nem kevesebb, mint 63 évével igyekszik illúziót kelteni, ugyanúgy ragyogni, tündökölni, mint a világ legnagyobb opera- énekesnője. A koreográfus nem rak nehéz terheket Alonso vállára; nincsenek fergeteges fordulatok, igényes lépéskombinációk, - inkább az arc, a mágikus szemek, a keresztbe font karok, a nyitott, hosszú ujjak, no meg a zene vált ki olyan hatást, hogy a néző előtt mégiscsak „megjelenik“ Callas. Az a Maria Callas, akinek egyetlen mosolyáért, egyetlen tekintetéért is versengtek a férfiak; Mendez színpadán majdhogynem négykézláb követik őt. Alonso először csak egy helyben, a zongora mellett, földig érő, mély kivágású fe^ kete ruhában Verdi, Rossini és mások zenéjével azonosulva kelti életre a végzetek asszonyát, aztán néhány perccel később belenéz a tükörbe, hatásosan ledobja ruháját, kibontja hosszú fekete haját és világos jelmezben táncolni kezd. A férfiak csupán asszisztálnak: minden lépését lesik. Majd csodálatuk, hódolatuk jeléül felkapják őt, és attól fogva Alícia Alonso többet van a magasban, a táncosok karjaiban, mint a földön. Nyolc kar, nyolc szem vigyáz Nemzeti Múzeum paleontológia! osztályának munkatársával és dr. Peter Holeccel, a Komenský Egyetem Természettudományi Kara geológiai és paleontológiai tanszéke tanársegédével jártuk a helyszínt, hogy a ritka szép lelet nyomára jussunk. A két szakember is igazolta, hogy az őstulok (Bős primigenius) és az óriásszarvas (Cervus elaphus) maradványok a holocén korból származnak, tehát körülbelül tízezer évesek. Pontos korukat azonban majd csak a rádióizotópokkal végzett vizsgálatok derítik ki. Öllé László, az alistáli tőzegbánya szivattyúberendezésének gépésze készségesen megmutatta azt a helyet, ahol a leletek előkerültek. A társaságomban levő szakemberek mintákat is vettek az egyes réteglerakódásokból, amelyekben helyenként majdnem karvastagságú „nádszálak" még elég ép állapotban fellelhető maradványai is fennmaradtak. A csontokat mintegy két és fél méterre a felszín alatt markolta fel a gép. Pontosan ott, ahol a tőzegréteg a kemény agyagréteggel találkozik. Amíg a helyszínen jártunk, a pontos meghatározás szerint az albári (Dolný Bar) határ rá - ő meg mosolyog, a haját lengeti és megpróbál Callas lenni. És a legnagyobb csoda az, hogy sikerül is neki. Alberto Mendez műve A tűz poémája is, amely a táncképek összességét tekintve sokkal inkább akrobatikus mutatványnak tűnt fel, semmint modern tánckompozíciónak. Az alkotó Prométeusz legendáját akarta elmesélni, aki felharagította Zeuszt, mert elvette az istenek tüzét és az embereknek adta, de a mítosz mondanivalója, az ember örökös igazságkeresése nem juthatott el a szívünkig, mert belefeledkeztünk a látványba, az előadók nehéz .és sokszor veszélyes, már- már cirkuszba illő mutatványaiba. A Flora és a Tisztelet Whita-nak már másféle, de ugyancsak izgalmas színfolt a társulat palettáján. Az előbbi hét nőt mutat be: az arcok egytől egyig csinosak, kedvesek, a jellemek azonban - akárcsak a táncok stílusa - különbözők, az utóbbi pedig egy cselekmény nélküli klasszikus balett, amelyben tisztán ragyog fel minden lépés, minden mozdulat. Ennyit a koreográfiákról. Ami pedig a táncosokat illeti, Andres- Williams (Othello), Lazaro Carre- no (Hamlet) és Jorge Esquivel (Prométeusz) a világ bármelyik együttesében helytállna, mert mindent tudnak a táncról. De Alícia Alonso a többiekből is kitűnő táncosokat faragott. Nincs az a stílus, amely idegen lenne ezektől a temperamentumos, hajlékony, nagyszerű kéz- és erős lábtechnikával dolgozó fiataloktól. Ezért is van az, hogy ahol egyszer már megfordultak a világban, oda mindig visszavárják őket. SZABÓ G. LÁSZLÓ Ivánka-dülőjében, az említett mélységben innen is, onnan is újabb csontok kerültek elő, bizonyítékául annak, hogy a környéknek a civilizáció hajnalán, tehát a mammutok, őstulkok, óriásszarvasok korában gazdag állatvilága volt, ami az ember jelenlétének is előfeltétele lehetett. Az említett szakemberek szerint alighanem egy vízmeder lehetett e helyen, ahová az állatok inni és fürödni jártak. Aztán valamilyen oknál fogva elsüllyedtek a mocsárban. A turfa teljesen oxigénmentes környezete jól konzerválta a csontokat, nem indulhatott meg a bomlási folyamat. Az említett őstulok koponyája, szarvai és csontjai valóban olyan állapotban vannak, mintha csak tegnap kerültek volna a földbe. A fumin anyagoktól kissé barnásvörös színezetet kaptak. Bizonyára érdekes adalékul szolgálnak a Csallóköz állat- és egész élővilágának történetéhez. E helyen mondom még el, hogy az őstulok több faja a történelem folyamán kihalt. Egyetlen fennmaradt alfaja a mai szarvasmarha. Az érdekes lelet egyelőre a múzeum lerakatában várja, hogy re- parálják. PALÁGYI LAJOS Ahol hajdanán féldrágaköveket bányásztak a régiek, ahol a Jizera vize folyik, ahol a Krkonoše szirtjei dombokká szelídülnek - ott született František Jiroudek. Kisiskolás korában aztán Szlovákiába került s tizenkilenc éves koráig a Sze- pesség varázslatosan szép vidékén, majd Liptóban élt. Ékszerdobozban tehát, ahol páratlan szépségű városok, falvak ragyognak a völgyek alján. Vallomása szerint ennek köszönheti, hogy festő lett, balladás hangulatú lélek, aki pályája során később sem tudott, és nem is akart elszakadni attól, ami döntő élmény volt életében: a táj. Mélységes,, csontig érzékelt gyönyörűség, amiből szeretet fakad, a szeretetből pedig a feladat: megmutatni, értelmezni ezt az élményt. Hogyan is dönthetett volna másképp, mint úgy, hogy festő lesz? Ezért aztán 1933-ban Prágába ment. Előbb az iparművészeti iskolába jelentkezett, de rövidesen belátta, hogy nem a legjobb címen kopogtatott, így került át a műszaki főiskolára, ahol a rajztanári képesítés reményében csaknem két esztendeig tanult, míg egyszer valahol meglátott egy képet: megbabonázva állt előtte. Azonnal megkereste a kép alkotóját, Vilém No- wakot, aki a képzőművészeti akadémián tanított. Már a találkozás első órájában tudta: ez az a cím, ez az az ember - micsoda szerencse! Ettől kezdve Nowak iskolájának lett a hallgatója és kettejük között egy életre szóló barátság szövődött. František Jiroudek élete döntő eseményének tartja a véletlent, amely annak idején azzal a Nowak képpel összehozta. Nyilatkozta is egyszer: - Ha ez másképpen történik, akkor is festő lettem volna, de nem az a festő és nem az az ember, aki végül is 1ettem. - Életrajzának és életművének közelibb ismerete ezt fényesen igazolja is. Kivé lett František Jiroudek? Most, hogy életének hetvenedik esztendejéhez ért - gazdag és rendhagyó életművel a háta mögött - tárgyilagosan kimondható: a huszadik századi cseh festészet klasszikusainak sorában kell jegyezni a nevét. De ha a nemzeti művészet határait túllépve, az európai festészetben akarjuk megtalálni őt, akkor ott sem nehéz ráakadni. Jiroudek nem csak a tehetsége által lett az, aki lett. Egy olyan szellemiség elkötelezettjeként élte és éli életét, amely a művészet és a politikum törvényszerű egybetartozásának okán, forradalmi magatartásával vált európaivá, huszadik századivá. Amikor 1935- ben Vilém Nowak növendékeként az akadémiára ment, egy olyan alkotói közösségbe, szellemi, művészeti áramkörbe kapcsolódott be, amely a cseh szellemtörténet igen jelentős fejezeteit írta. Később, amikor 1939-ben a fasiszta megszállók erőszakkal bezárták a cseh egyetemeket, ez a szellemi magatartás politikai ellenállássá, antifasizmussá, következetes bal- oldalisággá vált. A legjobbak magukévá tették mindazt, amit azokban az időkben vállalni kellett, mert az emberség, a történelem így kívánta. A leghaladóbb cseh művészek mellett olyan nevek is csoportosultak Vilém Nowak köré, mint Ján Mudroch, Ján Želibský, Bedŕich Hoffstätter, a magyar Nemes Endre vagy Peter Matej ka. A második világháború előestéjén ezek a művészek már egyértelműen kényelmetlenek voltak mindazoknak, akik sem a politika, sem az esztétika terén nem kívántak újat, emberibbet. A Vilém Nowak féle iskolát ma már a művészettörténet kétségtelenül a cseh és a szlovák képzőművészet legragyogóbb időszakának tartja, hiszen mindazok, akikből verbuválódott, életük során bebizonyították: európai rangú életműveket teremtettek, a modern képzőművészet bozótjaiból jutottak a korábban felfedezetlen tisztásokra. František Jiroudek már a kezdeti esztendőkben olyan műveket alkotott, amelyek nem csak saját életművének, de egyáltalán a nemzedék teljes oeuvrejének elemi részét jelentik. Ezekben az időkben zömmel műtermi hangulatok, portrék kerültek ki ecsetje alól - két, párhuzamos kísérleti irányra összpontosítva festett művek, amelyek mintegy demonstratíve vállalják a keresést, mi több, ellentmondásaiban mutatják fel. Nyitott, manírok nélküli, őszinte festészet tehát, amely nem csak egyértelműen beszél, de a sajátos eszközök által az alkotói világ diszkrécióit is szándékosan teszi szemlére. Színvilága adekvát módon a sötét árnyalatokra koncentrál, de fel-feltúnik, mintegy riasztójelként villan meg a vásznakon egy-egy erős, már-már harsány szín is. Mindez módfelett tudatos, mondhatni célszerű eleme annak a művészeti határozottságnak, mely František Jiroudek festészetét az örök kísérletezés keretein belül is jellemzi. A művész beavat abba,- amit már birtokol és abba, amire kíváncsi. Mert tudja, hogy a művészet nem öncélú és állítja: a művészet közösségi, életet majd az lehel bele, aki látja, akit megbotránkoztat vagy akinek gyönyörűséget jelent. 1936-ban Nápolyban állítják ki három képét - közönség elé először tehát külföldön kerül. Nem sokkal később a fasizmus nyilvánvaló fenyegetése, a spanyol polgárháború iránti rokonszenv, a humánum és az erőszak pártos szembeállítása jelenik meg a vásznain. Filla, Janoušek, Muzika, Čapek, Lauda, Tittelbach, Jiroudek és még nagyon sokan - tudják: Madrid alatt Európa jövőjéért ropognak a fegyverek. Műveiket egyszerre lehetne kiállítani Picasso Guernicájával, mert ugyanarról beszélnek. Nyelvük is rokon és már semmi okuk arra, hogy idille- ket fessenek. A portrék tekintetében Európa szomorú sorsának ködfelhöi mozdulnak: 1942-ben már kész a Sebesült című festménye, 1943-ban pedig a megrázó drámaiságú Pánik, valamint a Vakok és a bolond. Ugyanekkor már sorozatban készülnek a háborúellenes ciklusok vázlatai is, tanulmányai s egy döbbenetes kép, a Megölt galambok. De alkot ebben az időben maradandóan szép tájképeket, lefest egy antik tragédiajelenetet, színházi jeleneteket, öltözősarkokat, színészarcokat, a színpadi hátország jelenésre váró alakjait, színpadi próbát. Mozzanatsorok, metaforák allegorikus rendjévé áll össze mindez, hogy a rettentőről emberi hangon szóljon, az igazat mondja. Szinte érthetetlen, miből is eredhet, hogy e zaklatott időkben egy festő ilyen „nyugalommal“, ennyire céltudatosan és termékenyen dolgozzon. Nyilván a küldetéstudat az, ami Jiroudek számára megteremti az alkotás belső feltételeit. A tudat, hogy a művésznek minden időben alkotnia kell, mert a kifejezetien, kimondhatatlan öl, pusztít, és háborúban a múzsák ne hallgassanak! A világégés utáni évtizedekben František Jiroudek alkotói világa csodálatosan kiteljesedett. Festői hangja megváltozott, témái a már tényleges nyugalomról, a rendről szólnak, eszközei és közlendői líraibbak, színvilága pedig korszakos váltások után lenyűgöző pompává alakul. Legmarkánsabb korszakát a kék végtelen árnyalatainak feltárása kíséri, de vannak olyan vásznai, kivált tájképek - ahol szinte minden lehetséges színt alkalmazva teremti meg a csodát miközben képes magát a harsányságtól távoltartani. Művei ma szerte a világban megtalálhatók, hazai és külföldi kiállításainak sora szinte leltároz- hatatlan. Nevét ismerik, megbecsülik s mindenütt Csehszlovákia szocialista kultúrájának legjobb reprezentánsai között jegyzik. 1963-ban Klement Gottwald Állami Díjjal tüntették ki, a következő évben érdemes művész lett, 1976-ban nemzeti művész, 1978- ban újra Klement Gottwald-díjat kapott, 1979-ben pedig a Munka Érdemrenddel tisztelték meg. 1970-től a Prágai Képzőművészeti Akadémia rektori tisztjét tölti be, ahol a képzőművészet egyik legjobb pedagógusát is tisztelik benne. KESZELI FERENC Érdekes lelet a Csallóközben ÚJ SZÚ 6 1984. II. 1>.