Új Szó, 1984. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1984-01-30 / 25. szám, hétfő

E zt a kétkötetes könyvet a magyarországi karácso­nyi piacon napok alatt szétkap­kodták, pedig az Ady-verssort idé­ző, Diák, írj magyar éneket című munkájában Nemeskürty István a magyar irodalomtörténetet írta meg 1945-ig. Csakhogy nem aka­démikus hüvösségü, terjedelmet, szavakat, jelzőket patikamérleggel mérő életrajzdkat gyűjtött össze, nem szakkönyvet adott az olvasó kezébe, hanem szellemes, lebilin- cselően érdekes - olvasmányt. Ehhez hasonló, egyszemélyes magyar irodalomtörténetet egykor Szerb Antal írt, s Nemeskürty erre zik az előadásmód. Ahol mindösz- sze igazat mondok, ott szárazabb, tanárosabb vagyok". Ennek az irodalomtörténetnek véleményem szerint három ki­emelkedő érdeme van. Az első, s talán legfontosabb az, hogy a szerző teljes és árnyalt képet igyekszik rajzolni az írókról, köl­tőkről. Többet, s olykor mást is mond el annál, amit egykor az iskolában tanultunk. Balassiról például rendszerint ,,szoknyák után kapdosó huszártiszt“ képe jelenik meg előttünk, s tény: ez is ő. Nemeskürty azonban a másik Balassit: a sokat olvasó, széleskö­rűen művelt, vagy nyolc nyelven beszélő, töprengő irodalomtudóst, az alig negyvenévesen hősi halált halt kiváló költőt mutatja be, kora európai költészetének egyik leg­nagyobb alakját. S fölteszi a kér­dést: vajon tiszta-e lelkiismere­tünk, olvassuk-e, ismerjük-e, ta­nítjuk-e, szeretjük-e igazán? Petőfi Sándor is korszerűbb, maibb, izgalmasabb ebben az iro­dalomtörténetben. Végigkísérjük a lánglelkü szabadságharcos rö­vid, viharos életét, megismerke­Irodalomtörténet, mint izgalmas olvasmány Nemeskürty István új könyvéről a nemes hagyományra épít. A Könyvvilágban megjelent be­szélgetésben erről így vall:,,Szerb Antal ragyogó olvasmányt írt, méghozzá humorral. Ez talán a vi­lág egyetlen iróniával, szellemes­séggel, angolos eleganciával áti­tatott irodalomtörténete (...) Me­részségem éppen az elődök iránti rendkívüli tiszteletből fakad. Abból az óhajból, hogy Szerb Antal mű­ve ne maradjon távoli kuriózum. Márpedig ha az ó kivételes kezde­ményezését nem folytatjuk, akkor 1934-ben megjelent, lezárult iro­dalomtörténete szép és becses múzeumi kinccsé válik." Nemeskürty páratlan felkészült­sége, áttekintése és szellemes stí­lusa magával ragadja az olvasót, aki önfeledten követi a szerzőt újabb és újabb szellemi kalandok­ba: fölfedezni vagy újra gyönyör­ködni irodalmunk becses kincsei­ben, értékeiben. A varázslat egyik titka abban rejlik, hogy a szerző mindenről, mindenkiről határozott véleményt mond, sőt olykor szub­jektív is. Nem rejti véka alá, hogy vannak kedvencei is: „A művészet élvezete szükségszerűen szub­jektív, kiválasztó, ha úgy tetszik: kivételező. Enélkül sótlan az egész... Én sem vagyok hát kivé­tel. Az irodalmat eleven - társada­lomban, történelemben élő - fo­lyamatnak tekintem. S igyekeztem is a magyar irodalom történetének tudományosan megalapozott hite­les képet adni. De azért, ahol szerelmeimmel találkozom, feliz­dünk a versek születésének em­beri, társadalmi hátterével, s köz­ben rádöbbenünk: milyen - jobb szó híján - modernek, lélektanilag is kimunkáltak alkotásai. Vajon hányán tudják, hogy Petőfi írta le a híres Ady-vers magját (,,Mint a kő, melyet fölhajítanak, Aztán lehull...“), s olyan verseket, vers­sorokat is alkotott, amelyekben Ady és József Attila pokla égett (,, Laktársam a kétségbeesés, Szomszédom a megórülés"). Ne­meskürty világos választ ad mind­azoknak, akik manapság Petőfit leginkább a nemzeti panteonba utalnák, s elavultnak tartják. Elfo- gódott szeretettel igazolja, milyen nagy költő ma is, mennyire örö­met, szellemi gyönyört adó. Csak olvasni kell, többet és alaposab­ban annál, ahogy az iskolában elvárták, s elvárják. Izgalmas az a jellemzés is, amit Mikszáth Kálmánról olvashatunk. A „nagy palócot“ ugyanis sokáig Jókai-utóddá fokozták, idillivé lá­gyították, elkendőzték írói, emberi nagyságát. Holott Mikszáth telje­sen más volt. Két máig ható fontos újítást alkalmazott a magyar szépprózában: műfajilag feltá­masztotta a sajátosan és eredeti­en magyar anekdotikus elbeszé­lést, s egy ,,mozgókép semmit sem kendőző realizmusával mu­tatta be a maga korának balvégzet felé rohanó társadalmát". Király István írta le először; ,,Nem a múl­tat eszményítő, busongó nemesi romantika, nem is a kiégett életek Könyvkiadás számokban Az elmúlt öt évben a Szovjet­unióban 9,5 milliárd könyv és bros- súra jelent meg. Ez 2,5 százalékkal több, mint amit a terv előirányzott. A kiadott könyvek száma öt év alatt 1,1 milliárddal emelkedett. A szépirodalmi könyvek megvá­sárlására a szovjet olvasók mint­egy 6 milliárd rubellel költöttek többet, mint az azelőtti öt év során. Az állami könyviadó a szépiroda­lom és a gyermekirodalom kiadá­sának fokozása érdekében tette a legtöbbet. A IX. ötéves terv évei­hez viszonyítva ezen könyvek vá­lasztéka 11,8 százalékkal, pél­dányszáma pedig 30,3 százalék­kal nőtt. A papírkészletek növeke­dését, valamint a megtakarított papírmennyiséget a gyermek- és szépirodalom, valamint az egész­ségügyi és a tájékoztató irodalom kiadására használták fel. Az idegen nyelvről oroszra, és az oroszból idegen nyelvre fordí­tott irodalmi művek száma évről évre nő. Csupán a központi kiadók öt év alatt csaknem 80 százalék­kal növelték az idegen nyelveken kiadott müvek számát. Napjaink­ban ötven nyelven jelennek meg szovjet irodalmi müvek, melyeket több mint 140 országban ol­vasnak. Ami az idegenből fordított mü­vek megjelentetését illeti, e téren a Szovjetunió vezető helyet foglal el. Évente több mint 2 ezer külföldi szerző művei jelennek meg, közel 120 millió példányban. Ezen belül jelentős helyet foglalnak el a kü­lönleges sorozatokban és „könyv­tárakban“ megjelenő irodalmi mű­vek. Az elmúlt ötéves tervben feje­ződött be a világirodalmi könyvtár 200 kötetes sorozatának megje­lentetése, megkezdték a világiro­dalmi gyermekkönyvtár 50 kötetes és a „klasszikusok könyvtára“ so­rozatának kibocsátását. A szocia­lista országok szerzőinek is szá­mos művét jelentették meg vala­mely sorozat keretében. A szovjet olvasók a 10 kötetes „finn könyv­tár“ és a 45 kötetes „amerikai könyvtár“ kötetei között is válo­gathatnak. A külföldi szerzők mű­veit „A XX. századi külföldi re­gény“ sorozatban és „A művészi próza modern mesterei“, valamint a „Klasszikusok és kortársaik“ ki­adványokban juttatják el olvasóik­hoz a szovjet könyvkiadók. (Budapress - APN) cinikus, frivolt szkepszise volt en­nek a művészetnek az éltető ele­me: hanem az ösztönző emberség igény, a konok, kemény valóság­szeretet, a meghatott áhitat az élet előtt:“ Még ma is az anekdotázó, pipázgató, mosolygós Mikszáth él sokakban, pedig ő ennél sokkalta keményebb, nagyobb iró. Hašek, Babel, Scott-Fitzgerald, Isher- wood, Huxley óta tudjuk - mutat rá a szerző -, hogy a látszólagosan szertekalandozó anekdotikus épít­kezés korfestő remekléseket ké­pes létrehozni, de ezt Mikszáth legjobb méltatói sokáig nem vették észre. És mindezt sokan még ma sem tudatosítják, a tanítási órákon sem, tehetjük hozzá. Illene hát Mikszáthot is megismernünk, föl­fedeznünk. A könyv másik pozitívuma, hogy fejlődésrajzot vázol fel, s megmutatja egy-egy motívum, téma, miként élt tovább, miként erősödik évszázadok múltán. Hel- tai Gáspár teremtette meg azt az anekdotázó novellaműfajt, amely azután Mikszáthban tökéletese­dett. Petőfi A kutyák dala, A farka­sok dala sem született volna meg egy Beninczky Péter nevű, tizen­hetedik századbeli elfelejtett költő nélkül, írja Nemeskürty. És Arany Toldija sem llosvai Selymes Péter nélkül. Sok-sok érdekes össze­függésről, irodalomtörténeti tény­ről olvashatunk. Nemeskürty - s ez a könyv harmadik erénye - több, szerinte méltatlanul elfeledett névre is fel­hívja a figyelmet. Például száza­dunk egyik kiváló magyar költőjé­nek tartja Bányai Kornélt, akiről bizony eleddig vajmi keveset tu­dunk. S a „regényiparossá“ silá- nyodott Erdős Renée-ról is megír­ja, hogy 1899-ben olyan verses­kötetet adott ki, amely Adyt előké­szítette. Ezt a könyvet napok alatt szét­kapkodták, de remélem azért va­lamennyi hozzánk is eljutott belő­le. Jó lenne, ha elsősorban a pe­dagógusok és a diákok vennék kezükbe, de persze, mások is. A könyv a kiválasztott szemelvé­nyekkel együtt ritka élményt nyújt, s arra is ösztönöz, hogy ne elé­gedjünk meg eddigi tudásunkkal, az olykor közhelyszámba menő megállapításokkal: alaposabban ismerjük mea irodalmunkat SZILVÁSSY JÓZSEF Világkönyvtár • Az amerikai irodalom olyan lámpásának nevezte Walt Whit­man a százhetvenöt éve született Edgar Allen Poe-t, amely ragyogó fényt áraszt, de sugarainál meg­melegedni nem lehet. Poe lírájá­nak kizárólagos esztéticizmusára gondolva jogos a whitmani megál­lapítás, ám jogos az az irodalom- történeti besorolás is, amely sze­rint Edgar Allen Poe az amerikai irodalom legmagasabb polcára emeltetett. Az alig negyven évet élt író, költő, esztéta legnagyobb fegyverténye tán az voit, hogy az egyre jobban elszaporodó, s az olvasók asztalára „vegyesfelvá­gottat“ tálaló magazinok korsza­kában megteremtője s első, elmé­leti megalapozója volt a modern novella műfajának. Poe novellái - közöttük a legismertebbek A kút és az inga, vagy a Morgue utcai gyilkosság - az emberben rejtőző ösztönök, félelmek, rettegések, lelki torzulások világába vezették el az olvasókat; többek között e műveinek tiszta logikára épülő s ugyanakkor a feszültségkeltés mesteri eszközeivel élő technikája miatt tartják őt a bűnügyi novella előfutárának. Lírájával - amelynek legismertebb darabja a magyarra tucatnál is többször lefordított A VAL0SAG REGENYE Michel Tournier: A Rémkirály Nehezen lendülünk bele a re­gény olvasásába. A keretnek szánt napló baljós feljegyzései 1938 január elején kezdődnek, s oly mélyen szántó gondolatokat vetnek fel, olyan összefüggésekre világítanak rá, s annyiféle asszoci­ációt villantanak fel, hogy alig győzzük kapkodni a fejünket. Mi­chel Tournier regényében társa­dalmi-politikai eszmekategóriák, filozófiarendszerek éledéséről, hatásáról és bukásáról - elsorva­dásáról - van szó. De nemcsak^ erről. Hisz az előtérben jól ismert figurák állnak: Göring és közvetlen környezete. Abel Tiffauges ga­rázstulajdonos kamaszkora óta komplexusok rabja. Különös eroti­kus élvezetet jelent számára a ci­pő bőrének érintése, később a gyermekek iránti beteges vonzó­dása (órák hosszat ődöng az isko­lák környékén, s figyeli játszado­zásaikat, fényképezi őket), s szin­te „kéjvágy“ gyötri a galambok, szarvasok és lovak láttán. A napló inkább dokumentum jellegű műfaj, mintsem szépirodal­mi ihletettségű, s ezért nem cso­da, hogy Tournier sem éri be ez­zel, hanem szétfeszítve ennek ke­reteit, a klasszikus regény útját járja, s legjellegzetesebb vonása a zeneiségen kívül az idősíkok váltakozása; „a folyamatos jelen“ mellett érvényesül „az elbeszélő múlt“ és „a múlt idejű előidejű- ség“ vagy másképpen „az általá­nos múlt“, ahogy a regény fordító­ja, Barta András írja a Rémkirály utószavában. Ezt a harmadik síkot úgy kell elképzelni, „mint mondjuk a képzőművészetben a szobor te­rét vagy a kép vásznát és keretét, vagy akár mindazt, ami ezeket az alkotásokat a legszélesebb érte­lemben körülvettte és körülveszi“. Megrázó Efraim hirtelen felme­rülő emlékképe az auschwitzi ha­láltábor életéről annál is inkább, mert aki egyszer látta, az soha­sem feledi a haláltábor-múzeum retteneteit, szabadságért vágyódó „ember-fényképeit“. A fasizmus mint megélt valóság: borzalmas. Szörnyeteggé válik exponált kép­viselői által, akik más-más szük­ségszerűség vagy megfontolás folytán e barbár, elembertelene- dett gépezet tagjai lesznek, amely gépezet fanatizálta és lemészárol­ta a kiválogatott véreit, a nem „fajtisztákat“ pedig intézménye­sen megsemmisítette. Az olvasó számára talán azért lehet időtálló a regény, mert hetek, hónapok múltán is megmarad előttünk Abel Tiffauges mozaikok­ból felépülő, ellentmondásos ké­pe. Nem feledjük el a vele történt, néha már-már abszurd, esemé­nyeket, miközben ő maga is szen­vedő félként kerül ki a megpróbál­tatásokból. A regény egyúttal tilta­kozás és mementó is: az ilyen barbárságnak többé nem szabad megismétlődnie. A regény olvastán nemcsak okosabbak leszünk, s gazdagod­nak érzelmeink, hanem a békéért való aggódásunk is közvetlenebb aktualitást nyer - mindenképpen állásfoglalásra kényszerülünk. So­kan azt állítják: az a legjobb re­gény, amelyben megvan szerelem és háború kettőssége, mert csak akkor érdekfeszító és sodró cse- lekményú. A Rémkirály a kettő közti űrt tölti ki úgy, hogy az író ebből is, abból is csipetnyit adagol hozzá, s mégis feledhetetlen lesz az olvasó számára. KÖBÖLKÚT! JÓZSEF A holló - az angol Coleridge szép­ségeszménye követőjének mutat­ta magát: versei a költői nyelv zenéjével, ritmusával szigorúan kiszámított szerkezetükkel, külö­nös szókapcsolataikkal, erős ér­zelmi töltésükkel egy kortalan szépségeszmény felé törtek. (V. P.) • Az emberiség jövője és gaz­dasági fejlődése elválaszthatatlan a béke megőrzésétől. Ezt erősítette meg az a 250 költő, író és iroda­lomtudós, akik hatvanhat ország­ból gyűltek össze Havannában, ahol három napon át vitáztak ko­runk művészeti kérdéseiből és a kubai irodalomról. Vitazárójában Antonio Perez Herrero, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizott­ságának tagja hangoztatta, hogy az USA kezdeményezte fegyver­kezési hajsza nemcsak a kultúra, de az ember létét is veszélyezteti a Földön. • Moszkvában befejeződött Makszim Gorkij műveinek 25 köte­tes kritikai kiadása. A sorozattal egyidőben regényeinek, novellái­nak és drámáinak további tíz önál­ló kötete is megjelent, amely a szélesebb olvasóközönség ér­deklődését hivatott kielégíteni. A kiadásokat mindkét esetben a Gorkij Világirodalmi Intézet és a Náuka kiadó rendezte sajtó alá. • A jövő évszázad könyvét már nem fogják nyomtatni, hanem szö­vegeiket mágneses szalagra rög­zítik majd. Ezeket az olvasó video- készülékeken játssza majd le. Ja­pán szakemberek ugyan megjó­solták ezt, de a már megjelentetett mágnesszalagos „könyvek“ iránt a feltételezettnél kisebb érdeklő­dés nyilvánult meg. Tehát az olva­sók még mindig inkább vonzódná­nak a fehér papírra nyomtatott fekete betűkhöz, mint az eddig is rabtartónak számító képer­nyőhöz? • A nagy orosz író, Lev Nyikola- jevics Tolsztoj Olaszországban élő unokája értékes kéziratokat aján­dékozott a Szovjetuniónak. A több mint kétezer különböző dokumen­tum Tatjana Albertini ajándéka­ként most a Tolsztoj-életmű kuta­tóinak rendelkezésére áll. Az ira­tok között számos olyan levél is található, amelyeket neves orosz művészek írtak Tolsztojnak. Töb­bek között a nagy realista festő Repin, a kiváló énekes Saljapin, az író Bunyin. •A párizsi Boujivalon levő Tur- genyev-házat irodalmi múzeummá alakították át. Az intézményt a nagy orosz író halálának száza­dik évfordulója alkalmából nyitot­ták meg. Jelenleg a múzeumban Turgenyev és kora címmel kiállítá­son mutatják be azt az anyagot, amelyet különböző szovjet kultu­rális intézmények kölcsönöztek erre a célra. • Az UNESCO statisztika alap­ján hazánknak jut a világelsőség az egy lakosra eső könyvtári köl­csönzések számát illetően. Az 50 milliót kitevő könyvalapot 2 millió 559 ezer olvasó forgatja. ÚJ SZŐ 4 1984. I. 30.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents