Új Szó, 1984. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1984-01-27 / 23. szám, péntek

Tanárképzés közösségi szellemben Látogatás a Komenský Egyetem magyar tanszékén Vasárnap: MELÓDIA ’83 - DÖNTŐ Lapozgatom a bratislavai Ko­menský Egyetem bölcsészettudo­mányi karának évkönyvét. Dátu­mok, nevek, tények... Vargabe tűk, amelyek a mához, a magyar nyelvi és irodalmi tanszék jelené­hez vezetnek. 1951 - Sas Andor és Csanda Sándor megalapozza a tanszék munkáját, 1959 - meg­alakul a bölcsészettudományi kar ónálló magyar tanszéke, a peda­gógiai főiskola pedig Nyitrára ke­rül. Újabb változás: 1977 - a Ko­menský Egyetem magyar tanszé­kén egyesítik az alap- és középis­kolák magyar szakos tanárainak a képzését. A következő oldalon ez áll: Tíz-húsz évvel ezelőtt csú­fján öt-hat hallgató végzett éven­te, mostanában már tizennyolc- húsz szerez diplomát, hiszen nö­vendékeik száma több mint száz­húsz. Képzésükről nyolc oktató gondoskodik. Köztük dr. Csanda Sándor professzor, a múvészettu- dományok doktora, tanszékvezető egyetemi tanár; ö tájékoztat a tan­szék munkájáról, gondjairól, a képzés színvonaláról.- Fő feladatunknak azt tartjuk, hogy a magyar tanítási nyelvű is­kolák számára jól felkészült ma­gyar szakos tanárokat képezzünk. Korábban csak középiskolai taná­rokat neveltünk, néhány éve azon­ban az alapiskolák felső tagozatá­nak magyar szakos tanárjelöltjei is nálunk szerezhetnek diplomát. Ezért természetesen emelték a felvehető diákok számát. Tan­székünkön a leendő magyar sza­kosok színvonalasabb oktatásban részesülnek, jobb alapokat kap­nak, mint a hatvanas-hetvenes években a pedagógiai főiskolán. Oktatóink igényesek és szigorúak, hiszen kötelességüknek tartják, hogy a hallgatók ne csak az irodal­mat, hanem a nyelvtant is tudják. Az államvizsgákon örömmel álla­píthatjuk meg, hogy évről évre emelkedik a jelöltek tudásszintje. Az alap- és középiskolák magyar szakos tanárainak képzése mellett tanszékünk a magyar szakosok tudományos továbbképzését is el­látja: a doktorátusi, a filológiai tu­dományok kandidátusa és a mű­vészettudományok doktora cím is nálunk szerezhető meg. Állandó bizottságunk viszont csak az első cím megszerzésére van, a többi­hez alkalmi bizottságot kell össze­állítanunk, általában szlavista szakemberek segítségével. Éven­te egy két tanár doktorátust kap nálunk, öt extern aspiráns pedig nemrég lett kandidátus. Humán értelmiséget nevelünk tehát, hi­szen végzőseink nem csak peda­gógusként helyezkednek el, ha­nem szerkesztőségekben, kiadók­ban is vállalnak munkát. Oktatóink a leendő magyar szakosokon kívül újságírónövendékeket is taníta­nak, s a tárgyat idegen nyelvként a levéltár és történelem szakosok­nak is oktatják.- Hallgatóik különböző gimná­ziumok növendékeiből tevődnek össze. Vajon milyen felkészült­séggel érkeznek?-Az utóbbi két-három évben jobb a diákok felkészültsége, mint korábban volt, több az eredmé­nyesen felvételizó, de a helyzet még kedvezőbb is lehetne. Sokan ugyanis még mindig azt hiszik, hogy ha magyar anyanyelvűek, tanulniuk sem kell a nyelvet, nem tudatosítják, hogy szakunkon a nyelv és irodalom alapjaival tisz­tában kell lenni. Gyakran tapasz­taljuk/hogy a pályázók jóval keve­sebbet tudnak, mint amennyit tud­niuk kellene. A gimnáziumok vég­zősei a felvételi vizsgán nyíltan elmondják, hogy olykor a nyelvtanórán is irodalmat tanul­taik, így aztán sokan még az alap­vető nyelvtani szabályokat sem ismerik. Nem véletlen tehát, hogy az első két évben éppen a leíró nyelvtan okozza a hallgatóknak a legnagyobb nehézségeket, az a tantárgy, amelyet már az érett­ségin is tudniuk kellett volna főleg azoknak, akik hozzánk jelentkez­tek. Vannak persze olyan esetek is, amikor a diákok maguk készül­nek a felvételire, nem elégedve meg az iskolában tanultakkal. Az ideális azonban az lenne, ha a gimnázium készítené fel őket úgy, hogy nyelvtanból és iroda­lomból egyaránt megfeleljenek. Általánosítani persze nem akarok, hiszen ahány iskola, annyi tanár, az azonban biztos, hogy rendsze­rint helyesírásból és irodalomel­méletből gyengébbek, mint iroda­lomtörténetből. Viszont irodalmi ismereteik is gyakran könyvizúek, kevés az olvasmányélményük, hi­ányzik a művek önálló elemzésé­nek a készsége, s nem látják összefüggéseiben a kort. az írót s életművét.- A magyar szak iránti érdeklő­déssel, a pályázók számával elé­gedettek-e? Van-e lehetőségük a válogatásra?- A múlt tanévben ötven jelent­kezőből húsz jutott be - ennyit ve­hettünk fel. Válogatási lehetősé­günk mostanában tehát van. A je­lentkezők száma azonban sza­konként változik. A magyar-szlo­vák szakpárosítás iránt mindig na­gyobb az érdeklődés, mint a ma­gyar-orosz iránt. Szeptembertől magyar-történelem szakot is indí­tunk, előreláthatólag ez is sokakat vonz majd. Célszerűnek találnánk, ha magyar-angol, vagy magyar -német szakot is létesítenének, hiszen ilyen képesítésű tanárokra is nagy szükség lenne a déli járá­sokban.- Gondolnak a műfordító-után­pótlásra is?- Igen, a hallgatók féléves sze­mináriumon ismerkedhetnek meg a fordítás kérdéseivel. Ez persze nem sok, tudjuk, de többre nem is nagyon van lehetőségünk, hiszen szorít bennünket az idó. A nyelv- művelés során azonban módunk van arra is, hogy érintsük a fordí­tás problematikáját, s foglalkoz­zunk a stilisztikai helytelenségek­kel. Legalább ennyire fontosnak tartjuk a tolmácsképzést is, ennek megalapozása azonban a bölcsé­szettudományi kar feladata lenne, de csak világnyelvekre képeznek tolmácsokat, fordítókat. Szorít az idő - említette a tan­székvezető egyetemi tanár. A szakmai továbbképzést, a tudo­mányos munkát, a szakképzett­ség növelését azonban minden oktató szem előtt tartja. Irodalmá­raik, nyelvészeik rendszeresen publikálnak, emellett bekapcso­lódnak a Szlovák Tudományos Akadémia kontrasztív nyelvészeti kutatócsoportjának munkájába, tudományos terveinek, feladatai­nak teljesítésébe, s több gyűj­temény társszerzői. A magyar tan­szék tagjai számos hungarológiai témájú tanulmánygyűjteményt, monográfiát, több száz recenziót, kritikát, tanulmányt, középiskolai tankönyveket és főiskolai jegyze­teket írtak. Foglalkoznak a szlo­vák-magyar összehasonlító nyel­vészet, a szlovákiai magyar nyelv­járások, a nyelvtörténet és a nyelvhelyesség vizsgálatával is. Ezért aztán új alkotó tehetségekre lenne szükségük, hangsúlyozta Csanda Sándor, és azt is szorgal­mazzák, hogy a tanszéken egy tudományos munkatárs a magyar tanítási nyelvű iskolák kérdéseit vizsgálja. Tudományos munkára - ugyan­úgy mint más főiskolákon - ter­mészetesen a magyar szakos hall­gatóknak is lehetőségük van. Sót, aki már tanulmányai első évei­ben bekapcsolódik a tudományos diákköri munkába, később a diplo­mamunka megírása során nagy hasznát veszi ennek. De erről szóljon bővebben dr. Szabómihály Gizella, akit az oktatók az egye­tem egyik legjobb hallgatójaként emlegetnek, ötéves tanulmányait négy év alatt fejezte be, s most adjunktusként működik a tan­széken.- Saját tapasztalataim alapján mondhatom, hogy minden hallga­tónak a javára válik, ha részt vesz a tudományos diákköri munkában, mert ezáltal a közéleti szereplésre is felkészül, ami egy pedagógus esetében, ugye, elengedhetetlen. De még ennél is fontosabb, hogy közben gyarapszik tárgyi tudása. Én rendszeresen bekapcsolódtam ebbe a tevékenységbe, kétszer az országos fordulóba is bejutottam és negyedik díjat nyertem. Bár az érdeklődés évente megvan a hall­gatók között, ennek ellenére örül­nék, ha még aktívabbak lennének, önálló ötletekkel jelentkeznének, s így pezsgőbbé tennék ezt az életet. Persze, nem hagyhatjuk fi­gyelmen kívül azt sem, hogy hall­gatóink meglehetősen túlterheltek. Idén fordítói versenyt is rendez­tünk, erre tizennégyen neveztek be. A résztvevőknek publicisztikai, illetve szépirodalmi szöveget kel­lett szlovákból átültetniük magyar­ra. A dolgozatok javítása során szembetűnő volt, hogy főleg az elsőévesek görcsösen ragaszkod­tak az eredeti szöveghez és sze­gényes szókincsük miatt nem tud­ták visszaadni az írás értékét, hangulatát, stílusát. Ennek okát abban látom, hogy az iskolákban keveset olvasnak, fogalmaznak, sokszor szó szerint tanulnak, nem látják meg a lényeget, az irodalmi és a nyelvtani összefüggéseket. Fontos lenne, hogy javuljon a stí­lusérzékük, és előtérbe kerüljön a problémaláttató tanítás.- Úgy tudom, a bölcsészettudo­mányi kar tantervének módosítása után egy új tantárggyal, a politikai- társadalmi gyakorlattal bővült a hallgatók órarendje.- A gyakorlat azt a célt szolgál­ja, hogy aktivizáljuk a hallgatókat és kollektív szellemet alakítsunk ki körükben. Mint pedagógusok ugyanis tömegpolitikai munkát is végeznek majd, s erre fel kell készíteni őket. Persze nagyon fontos, hogy ezek az előadások ne legyenek formálisak, hanem tar­talmasak, vonzók, érdeklődést el­keltek. Hiszen senkinek sem lehet közömbös, hogy milyenek lesznek a holnap tanárai, nyelvészei, iro­dalmárai, kritikusai, fordítói. TÖLGYESSY MÁRIA Kassán (Košice) a Szakszerve­zetek Házában vasárnap este hat órakor kezdődik a csehszlovákiai magyar popénekesek és -zeneka­rok idei versenysorozatának, a Melódia '83-nak a döntője, mely, a rendezvény történetében elő­ször, szerzői kategóriában is zajlik majd. Ezért is reméljük, hogy e ta­lálkozó minden korábbinál több ér­téket hoz, melyek a következő időszakban még színvonalasabb munkára ösztönzik a popzene amatőr művelőit, egyben szilárdít­ják a mozgalom bázisát. Azt a bá­zist, melynek szervezett építésé, nemzetiségi viszonylatban, tulaj­donképpen a hetvenes évek má­sodik felében kezdődött, amikor a CSEMADOK Központi Bizottsá­ga elhatározta a Melódia létreho­zását, valós igényből született jó elgondolás nyomán. Az előző Melódiákat, koncepci­ójukat, lebonyolítási rendszerüket sok - köztük jogos - bírálat érte annak idején, mégis, ma már nyu­godtan elmondhatjuk, teremtődött általuk hagyomány ebben a fon­tom a fiatalok tízezreit érdeklő és aktivizáló műfajban. Bizonyítja ezt egyebek között, hogy az idei ver­Nagygéresberi (Veľký Horeš) kétosztályos magyar tanítási nyel­vű óvoda működik. Igazgatója Gönczi Béláné.- E falu szülöttje vagyok. Sze retem a falumat és a munkámat. Életcélom volt, hogy óvónő le­gyek, mert mindig vonzódtam a kisgyerekekhez. Ezért végeztem el Komáromban az óvónőképzőt. Huszonhat éve vagyok a pályám. Sok gyerekünk papája-mamája is hozzám járt már. A gyerekek (a nagycsoporto­sok) kórusban köszönnek, amikor belépünk az osztályba.- Az idén húsz-húsz gyerek jár egy-egy osztályba. Nem tudnám pontosan megmondani, miért, ta­lán a népesedési tényezők okán is, csökkenőben van óvodásaink száma. Míg 1980-ban hatvannál több gyerekünk volt, nyolcvanegy­ben 54, nolyevankettóben pedig 46.- Eléggé zsúfoltak az osztá­lyok ...- Az igazság az, hogy óvodánk régi iskolából átalakított épületben van. Nincs külön hálótermünk, sem éttermünk, úgyhogy minden tevékenység a rendelkezésre álló térben zajlik le. A hivatalos megál­lapítás szennt sem felel meg az óvoda a korszerű követelmények­nek. Előnye ugyan, hogy zajmen­tes helyen van; a termek központi fütésesek és világosak. Egyéb­ként az óvodát a földművesszö- vetkezet patronálja. Ha kérünk, meg szoktuk kapni a segítséget. Például a szövetkezet tartja rend­ben a kertet, feltölti a homokozó­kat és így tovább. A nagygéresi óvodában négyen látják el a nevelómunkát. Mind a négy óvónő képesített. Ilyenkép­pen biztosítva van a gyerekek szakszerű felkészítése az iskolá­ba, amit az is elősegít, hogy az óvoda igyekszik szoros kapcsola­tot tartani a két iskoia első osztá­lyával, rendszeresen eljárnak oda, így a gyerekek idejében megba­rátkoznak jövendő „munkahelyük­kel“. Amint az óvoda pedagógusai elmondták, a szülőkkel is jók a kapcsolataik, meg szokták vitat­ni a felmerülő problémákat.- öt éve dolgoznak új program szerint, mely nagyobb igényeket támaszt, szemléletesebb munka- módszereket követel meg, ami persze elegendő megfelelő se­gédeszközt is feltételez- Azt hiszem - válaszolja hatá­rozottan az igazgatónő - segéd­eszközökkel kellőképpen el va­gyunk látva. Amit megrendelünk a központi segédeszköz-raktárból, jobbára mindent megkapunk. Van egyebek között rádiónk, magneto­fonunk, lemezjátszónk, televízi­ónk. Két éve kaptunk a járási pe­dagógiai központtól egy hét és fél ezer koronás Katka nevű didakti­kai gépet, KE-31-es kisgépeket (ez utóbbi minden gyereknek vaui). senyekbe, a Csallóköztől a Bod­rogközig, összesen közel 150 énekes és zenekar nevezett be, köztük 36 szerző. Sokan éltek tehát a lehetőség­gel: mérték össze „zenei erejü­ket“ másokkal, miközben bizo­nyára hasznos tapasztalatokat is gyűjtöttek. Mint saját versenyeiken például a színjátszók, énekkarok, tánccsoportok. A járási forduló és a két területi döntő után 11 énekes és 10 szer­zemény maradt versenyben, vagy­is jutott a kassai központi döntő­be, őket láthatja, illetve hallhatja majd a közönség. És a Bojtorján együttest, mely vendégként lép fel. Hogy mi lesz a döntő után, milyen lehetőségek nyílnak a győztesek előtt, ha nem csak győztesek, hanem valóban tehet­ségek is, jó popzenei értékek te­remtői? Szeretnénk hinni, e kér­désre már, legalábbis nagyjából, megvan a válasz. A döntővel kap­csolatos nyitott kérdésekre pedig maga az esemény adja meg.-bor Saját költségvetésünkből ősszel vásároltunk csaknem két és fél ezer koronáért tizenöt darab prog­ramlapot Szlovák nyelvű hangle­mezeket is küld a járás, ezeket a szlovák nyelvoktatásban hasz­nosítjuk. Az anyanyelvi oktatáshoz magyar hanglemezeket vásárol­tunk. Számos egyszerűbb segéd­eszközt magunk készítünk el (például A nagyapó nagy répája című meséhez mi készítettük el a bábfigurákat). Egyébként vala­mennyi technikai segédeszközt igyekszünk minél jobban kihasz­nálni.- Báboznak is?- Igen. Tanítjuk a gyerekeinket bábszínházát is játszani, nagyon szeretik. Csak helyhiány miatt a paravánt nemigen tudjuk alkal­mazni. Gönczi Béláné a járás 12 peda­gógiai körzetének egyikében mód­szertani vezető. Nagy- és Kiskö­vesd (Kamenec), Kisgéres (Malý Horeš), Zemplén (Zemplín), Szen­tes (Plešany) és Rad tartozik a körzetébe. A járási pedagógiai központ irányításával ősszel pe­dagógiai napokat tartottak. Erejé­hez mérten ellátogat körzete óvo­dáiba és módszertani segítséget nyújt a kolléganőknek Figyelemre méltó az ún. mikrokörzetekben fo­lyó módszertani munka.-Többnyire három falu alkot egy-egy kiskörzetet, ahol kétha- vonként jövünk össze. Újdonság­nak számít, hogy nyílt órákat tar­tunk a mikrokörzetben. Ilyenkor mindig a meghívó kolléganő vá­lasztja ki a témát. A többiek főként arra figyelnek, hogy a nyílt órán fellépő óvónő milyen módszerrel dolgozott, milyen feladatot, célt tű­zött maga elé, mennyiben sikerült azt teljesítenie, hogyan használta fel a segédeszközöket stb. Az óra után közösen elemezzük a látotta­kat, tapasztaltakat, örvendetes, hogy a kolléganők nem idegen­kednek az új formától. A nyílt órák főként azoknak a kolléganőknek nyújthatnak sokat, akik egyosztá- lyos óvodában egyedül tanítanak, így nincsenek magukra hagyatva sem. A nagygéresi óvodában több értékes módszertani könyvet lát­tunk, melyek főként az anyanyelvi és esztétikai neveléshez szüksé­gesek. íme néhány cim: Az óvodai irodalmi nevelés módszertana; Kis Jenő Kis Jenóné: De jó játék ez, gyerekek; Granasztói Szilvia: Játsszunk a bábuval; Esztétikai nevelés az óvodában; Magyar né­pi gyerekjátékok; Forrai Katalin: Ének az óvodában stb. Hátha valaki nem ismeri és nem használja ezeket a kiadványokat. Nem egészen igaz, hogy az emlí­tett két tárgyhoz nincsenek segéd­könyvek. Vannak, csak be kell szerezni őket, ha szükséges, akár némi utánjárással is. KÖVESDI JÁNOS Gyökeres György felvétele Egymást segítve Egy bodrogközi óvodában ÚJ SZÓ 6 1984. I. 27.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents