Új Szó, 1984. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1984-01-21 / 18. szám, szombat

ÚJ szú 7 1£»84. I. 21. Szovjet részvétel a téli olimpián (ČSTK) - A Szarajevóban sorra kerülő XIV. téli olimpiai játékokon a szovjet sportolók valamennyi, tehát tíz sportágban rajthoz állnak. A szovjet válogatott a legnépeseb­bekhez tartozik, 120-125 sportoló utazik Jugoszláviába. Olimpiai főpróbát jelent Szarajevó a bob­versenyzők számára. így lehetne összefoglalni a moszkvai sajtó- konferencia főbb pontjait. Az érte­kezletet Marat Gramov, a Szov­jetunió Minisztertanácsa Sport és Testnevelési Bizottságának és a Szovjetunió Olimpiai Bizottságá­nak elnöke tartotta. A legutóbbi, Lake Placid-i olim­piával összehasonlítva a csapat­ban jelentős fiatalítás ment végbe. Tagjainak átlagéletkora 22,1 év. Jelentősen megnövekedett a 18 és 19 éves sportolók száma. A szovjet csapatban nyolc olim­piai bajnok, 34 világbajnok lesz (beleértve a jégkorongozókat is). Közöttük van a sífutó Nyikolaj Zimjatov és Raisza Szmetanyi­SPORTHÍRADÓ • Szombatra és vasárnapra ter­vezték az országos gyorskorcsolya­bajnokságot, amelynek színhelyéül Svratkát jelölték ki. A szervezők min­den erőfeszítése ellenére a jégfelületet nem sikerült a versenyre megfelelő módon előkészíteni, így az elmaradt. • A Bohemians ’84 elnevezésű nemzetközi sakktornán, amelyet Prá­gában bonyolítanak le, az élcsoport állása jelenleg a következő: Ambrož, Baňas. Ôpaček és Meduna egyaránt 6,5, Tringov 6 (1) ponttal. Meduna győzött Možný ellen, döntetlent hozott az Adamski (lengyel) - Danner (osztrák), a Pekárek - Baňas, az Ambrož - Špa- ček és a Jankovec - Modrý találkozó. • Vrátnán a kedvezőtlen hóviszo­nyok miatt elhalasztották Szlovákia 7. főiskolás sibajnokságának küz­delmeit, a lesiklószámokban. • Petr Janečka válogatott labdarú­gó csütörtökön újabb gyomormütétnek vetette magát alá Prágában. • Norvégiában az 1983-as év leg­jobb sportolójának a női maratón világ­bajnokát, Greta Waitzot minősítették. • Az olasz Francesco Moser Me­xikóvárosban az egyórás kerékpáro­zásban 50,809 km-es teljesítménnyel új világcsúcsot állított föl. Az eddigit 1972 óta a belga Eddy Merckx tartotta 49,432 méterrel. • A férfi kosárlabda BEK-ben a következő mérkőzéseket játszot­ták: Banco Roma - Maccabi Tel Aviv 82:67, Colombani Cantu -CF Barcelo­na 64:63. A nőknél: Vicenza — UBV Wien 78:47, Budapesti Tungsram- Stade Francais 83:52, Düsseldorf- Levszki Szófia 63:57. • Topoľčanyban barátságos férfi kézilabda-mérkőzésén: Poľnohospo­dár - Tatra Koprivnice 22:20. Nem kis meglepetést keltett, hogy a FIDE, a Nemzetközi Sakkszövetség a múlt év második felének adatait feldolgozva kiadta a sakkozók ranglis­táját, amelyen Gari Kaszparov 10 Élő­ponttal megelőzi Anatolij Karpov világ­bajnokot. Pedig ebben az időszakban a világbajnok is kitünően szerepelt: első lett a hannoveri nemzetközi tornán és ugyancsak győzött a hollandiai Til- burgban, a hagyományos ,,szuperver­senyen“. Viszont Kaszparov - amellett hogy a világbajnokjelöltek páros mér­kőzésén legyőzte Korcsnojt, megnyer­te az elmúlt év legerősebb összetételű tornáját a jugoszláviai Niksics-ben. így lett Kaszparov, 2710 ponttal listavezető a 2700 pontos Karpov előtt. Bemutat­juk egyik győzelmét, melyet joggal az 1983-as év egyik legszebb játszmájá­nak tekinthetünk: Vezérindiai védelem Világos: Kaszparov - Sötét: Portisch Niksics, 1983 1. d4 Hf6 2. c4 e6 3. Hf3 b6 4. Hc3 Fb7 5 a3 d5 6 cd5: Hd5: 7 e3 Hc3: (7.. ,g6! Kaszparov-Korcsnoj, a londoni páros mérkőzés 1. játszmája, melyben sötét jó játékhoz jutott) 8. bc3: Fe7 9. Fb5 + c6 10 Fd3 c5 11 0-0 Hc6 12. Fb2 Bc8 13. Ve2 0-0 14 Bad1 Ve7 15. c4! cd4: (számításban jött 15... Ha5 16, d5 ed5: 17. cd5. c4) 16. ed4: Ha5 17 d5! ed5: 18 cd5: Fd5: 19 Fh7: -I- Kh7: 20 Bd5: 0-0 (20. Hc4- re 21. Bh5 + Kg8 22. Ve4, 20... g6-ra 21. Vd3! Kg8 22. Vd4 illtve 20... Vc2- ra 21. Ve5! -el fokozható a támadás) 21 Fg7:ü KG7: 22. He5! (ez a csatta­nó, Hd4-re Bh8 jöhetett volna) 22... Bfd8 23 Vg4 + Kf8 24 Vf5 f6 (Fd6-ra 25. Vf6 dönt) 25. Hd7 + Bd7: (vagy 25... Kf7 26. Vh7 + Ke6 27. Bel + Kd5: 28. Ve4 + Kd6 29. Ve6 matt) 26 Bd7: Vc5 27 Vh7 Bc7 28. Vh8 (elkerüli a csapdát, a látszólag erős 28. na, a gyorskorcsolyázó Natalja Petruszjeva és Szergej Hlebnyi- kov, a sílövő Alg'rmantasz Salna, és Jurij Kasparov, a műkorcso­lyázó Jelena Valova és Oleg Va- sziljev, a szánkózó Vera Zozula és Szergej Danyilin, a jégkoron- gozó Vlagyiszlav Tretyak, Vja- cseszlav Fetiszov, Szergej Ma­karov és mások. „Az olimpiai játékok mindig nagy ünnepet jelentenek- hangsúlyozta Gramov. - A sza­rajevói téli olimpia azért is jelen­tős számunkra, mert olyan sportágak szerepelnek műso­rán, amelyek a Szovjetunióban már hagyományosan nagy nép­szerűségnek örvendenek. Ezt igazolja az a tény, hogy a Szov­jetunió népeinek téli spartakiád- ján 1982-ben 35 millió ember állt rajthoz“ - fűzte hozzá Gramov. Marat Gramov a továbbiakban a szovjet és a külföldi újságírók kérdéseire válaszolt. A sajtókonfe­• Negyedik országos bajnoki cí­mét szerezte az Egyesült Államok műkorcsolya-bajnokságán a Carrut- hers testvérpár (Peter és Kitty). • A Statisztika után a Tolnai Vö­rös Lobogó asztaliteniszcsapata is bejutott a női BEK döntőjébe. Dolgát megnehezítette, hogy idegenben kel­lett mérkőznie a Mladoszt Zágráb együttesével, amelynek soraiban sze­repel Batinics is. A tolnaiak 5:3 arány­ban győztek. A legtetszetősebb Bolvári II. sikere volt, aki Batinicsot 2:1 arány­ban legyőzte. • Nemzetközi labdarúgótornán Quitóban Chile 2:1 arányban g'yőzött Románia ellen. • Guayaqvuil is nemzetközi lab­darúgótorna színhelye. Egy ered­mény: Ecuador - Lengyelország 1:1. • Úgy látszik világjelenség a né­zőszám csökkenése labdarúgásban. Brazíliában tavaly mintegy harmadára csökkent a mérkőzések iránti érdeklő­dés. Két indokot emlegetnek a szak­emberek. Az egyik a növekvő infláció, a másik az ott is elharapódzó erőszak. • Kitzbühelben a lesikló Világ Kupa edzésén leggyorsabb a svájci Zurbriggen volt (2:04,13), az osztrák Resch (2:04,68) és Flaschberger (2:05,15) előtt. • Los Angelesben a városi ta­nács elutasította Tom Bradley pol­gármester javaslatát, hogy a nyári olimpia alatt tartsák be a hotelszo­bák árszintjét. A szállodatulajdonosok arra számítanak, hogy az átlagos 50 dolláros árat a játékok alatt 200 dollár­ra is emelhetik. • Magyarországot mindössze nyolc sportoló képviseli Szarajevóban, a téli olimpián: négy sílövő, egy jég- tánckettös, egy-egy gyorskorcsolyázó és sílesikló. Bd3-ra, mely 29. Bg3-al fenyeget, a 28... Vf2: +! meglepetés következne - Bf2:-re Bel + és Kf2:-re Fc5 + majd Bh7:-el még sötét kerekedne felül) 28. Kf7 29 Bd3! Hc4 30. Bfd1 He5 31 Vh7 + Ke6 (Kf8-ra Bd8+) 32. Vg8 + Kf5 33 g4 + Kf4 34 Bd4 + Kf3 35. Vb3 + és sötét feladta. 1342. sz. fejtörő A. Kopinin („Sahmati“ 1951 I. díj) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Ka8, Vf6, Bf3, Ha6 és f8, Fh1, gy: b3, b5, e2, f5 és g3 (11 báb). Sötét: Kd5, Vc1, Bd4, Hc3 és d3, Fg1, gy: f7 (7 báb). A megfejtés bekül­désének határideje: január 30. A meg­fejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk“ megjelölés­sel. A helyes megfejtést beküldők kö­zül ketten minden héten könyvjutalmat kapnak továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. A mai, 1342. sz. fejtörővel újból indul a létraver­seny! Az 1340. sz. fejtörő megfejtése: 1. Ff5ü (A. Bolus) Az e heti nyertesek: Palsovics Veronika, Borsa; Koncz László, Pelsőc (Plešivec). DELMÁR GÁBOR rencián reszt vett néhány él­sportoló és sikeres edző, köztük Ligyija Szkoblikova, Anatolij Ta- raszov és Alekszandr Gorskov. Az 1984-es nyári olimpiai játé­kok színhelyén tett látogatás ered­ményeivel kapcsolatos kérdésre Gramov a következőket válaszol­ta: „A legtöbb problémakörben közös nevezőre jutottunk Los Angelesben a szervező bizott­ság tagjaival. Látogatásunk vé­gén jegyzőkönyvet írtunk alá, amely különböző kérdéseket érintett: a közlekedést, elszállá­solást, az edzéseket. A szovjet küldöttség távozása után az USA külügyminisztériuma beje­lentette a Szovjetunió nagykö­vetségének: az 1984-es olimpiai játékok szervező bizottsága el­nökének nem állt jogában, hogy az említett dokumentumot alá­írja. Az eddigi olimpiai játékok so­rán soha nem volt dolgunk álla­mi szervekkel. Most viszont az amerikai külügyminisztérium igyekszik vitába szállni velünk az egyes határozatok érvényét illetően. Mindössze egy dolgot kérünk: pontosan tegyenek ele­get azoknak a biztosítékoknak, amelyeket Ronald Reagan, az USA elnöke tett a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak“ - hang­súlyozta Gramov. Végezetül nagyra értékelte a szarajevói téli olimpiai játékok előkészületeit: „Ez nemcsak az én véleményem, hanem Juan Antonio Samaranchnak, a NOB elnökének is meggyőződése“ - jelentette ki Gramov. Király Kupa (ČSTK) - Essenben folytatódtak a tenisz Király Kupa küzdelmei. Nagy- Britannia 2:1 arányban legyőzte Íror­szágot, Svédország pedig 3:0-ra a Szovjetuniót. A csehszlovák válo­gatott ma 15.00 órakor Nagy-Britan- nia ellen lép pályára, s a találkozó győztese jut a vasárnapi döntőbe. Vasárnap délelőtt a Szovjetunió Íror­szággal játszik az I. divízióban mara­dásért. Dániával Prágában Ülésezett a Csehszlovák Labdarúgó Szövetség vezetősége és értékelte az I. liga őszi idényét. Eleget tett František Havránek ké­résének, hogy 1984. július 15.-i hatály- lyal felmentsék a válogatott főedzője tisztsége alól. Az átigazolási időszakban 158 lab­darúgó kérését tárgyalták meg, akik egyesületet kívánnak változtatni. A Bolgár Labdarúgó Szövetség ké­résére a Bulgária-NSZK mérkőzés ve­zetésével Christovot bízták meg. A nyugatnémet együttes várnai edző- táborozása keretében találkozik a bol­gár válogatottal. Döntés történt, hogy május 16-án Prágában rendezik meg a Csehszlo- vákia-Dánia barátságos mérkőzést. Manapság min­den nemzetközi verseny, minden EB és VB korelnö­kének járó tisztelet­beli címet előre oda lehet adni Dragu- tin Surbeknek és szinte biztos lehet benne a rendezőség, hogy nem az marad az egyetlen cím, amit egy-egy versenyen kap. Pedig már másfél évti­zede is elmúlt, hogy nagy meglepetés­re Lyonban az EB-n az egyesben aranyérmet szerzett. Akkor 22 éves volt, azóta viszont egyetlen egyszer sem tért haza érem nélkül sem EB-ről, sem VB-ről! Igaz, szólóban nem tudott már a dobogó tetejére állni, de nyert két VB-t párosban, az egyiket öt évvel ezelőtt Sztipancsiccsal, amikor Phen- janban a korábban ugyancsak világ- bajnokságot nyert, Jónyer-Klampár kettős ellen győztek, a másikat tavaly Tokióban Kaliniccsal és ez volt az öreg kontinens egyetlen diadala a tavalyi VB-n. Még csak az érdekesség kedvéért említjük, hogy két VB-ezüstje és kilenc bronzérme is van a két évvel ezelőtti EB-n, Budapesten mintegy bemelegí­tésként a VB-re nyerték Kaliniccsal az aranyérmet Eddig tizenkét Európa 12-n állt rajthoz és mindössze kétszer hiányzott, akkor sem azért, mintha nem harcolta volna ki az indulás jogát. A ranglistán mindig az első tizenkettő között volt, tavaly azonban, amikor tá­volmaradt, helyette Secretin indult, aki viszont így elmondhatja, hogy minden Európa 12-n ott volt. Eddigi eredményeiből is kitűnik, hogy az elnyühetetlen, jobbkezes asztalite­niszező, akinek elsősorban tenyeres pörgetései védhetetlenek, ideális pá­rosjátékos, a vegyes párosban is szin­te minden versenyen a dobogón vé­gez. Mivel az egyesben általában ne­hezebben érvényesül, ezúttal inkább a dobogó mögötti helyek valamelyikére pályázhat Surbek (Mészáros-felv.) Felmérés a TOP 12 előtt (ČSTK) - Az európai asztalite­nisz ranglistaverseny előtt Anglia nemzetközi bajnokságát január 26-tól 28-ig rendezik Brightonban. Erre Vladimír Miko és Zdenék Šváb edzők vezetésével a Broda fivérek, Grman, Kasalová, és Masaríková utaznak. Panský és Hrachová nem tart velük, hogy idehaza minél jobban felkészül­hessen a-Top 12-re. Orlowski jelenlegi működése színhelyén, az NSZK-ban készülődik. A legjobb hazai asztalitenisze- zök ma és holnap úgynevezett ligatornákon mutatkoznak be. A legjobbak között eddig csak a TJ Vítkovice férfi, valamint a TJ Vítkovice és a Štart Praha női csapata biztosította a részvétel jo­gát. A férfiaknál a következő talál­kozók lesznek: Baník Ostrava- TJ Vítkovice és NHKG Ostrava- Baník Havíŕov szombaton, Ha- víŕov - Banik Ostrava és Vítko­vice - NHKG vasárnap. E találko­zók színhelye egyaránt Ostrava lesz. Prágában szombaton Sparta Praha - Lokomotíva Bratislava, VŠ Praha - VP Frýdek-Místek, vasárnap pedig Sparta - Frýdek- Místek és VŠ - Lokomotíva Bra­tislava mérkőzés kerül sorra. A nők szombaton az ostravai stadionban, a Štart Praha - Vít­kovice B és a Sparta Praha - Vít­kovice A, vasárnap a Vítkovice A - Štart és a Vítkovice B - Sparta mérkőzést bonyolítják le. Bratislava szombaton a Loko­motíva - Spartak Vlaáim A és az Orbis Praha - Spartak Vlašim B, vasárnap a Spartak Vlašim B - Lokomotíva és a Vlašim A - Orbis Praha mérkőzést ren­dezi. Jégkorong A cím védője legyőzte Kanadát (ČSTK) - Az egyesült álla­mokbeli Blomington városában már tizenegyedszer mérkőzött meg egymással az USA együt­tese, az olimpiai bajnoki cím védője és Kanada olimpiai vá­logatottja. A házigazda 5:3 (1:1, 1:1, 3:1) arányban győzött. Eddig mindkét együttes négy-négy győ­zelmet aratott és három találkozó­juk döntetlenül végződött. A Szovjetunió válogatottja Münchenben az NSZK együtte­sét 6:2 (1:1, 2:1, 3:0) arányban legyőzte. Gólütők. Vasziljev, Ma­karov, Szkvorcov, Kaszatonov, Sepeljev és Homutov, ill. Kuhl és Reindl. A találkozót 4500 néző előtt a csehszlovák Šubrt vezette. Mindkét találkozóját meg­nyerte az ausztriai Feldkirchben a Dukla Jihlava együttese. Az elsőn 7:6 (4:2, 0:1, 3:3), a másodi­kon 7:3 (3:0, 2:1, 2:2) arányban győzött az osztrák bajnok, a helyi VEU elleni BEK-találkozón. Budapesten a nemzetközi tornát Magyarország együttese nyerte 6 ponttal a 4 pontos Fran­ciaország, a 2 pontos Dánia és a pont nélküli Bulgária előtt. Futball felsőfokon í/o A nyolctagú döntőjének sorozata lesz a legna­gyobb labdarúgóesemény, amelyet Franciaország hét városában június 12-27 között rendeznek meg. Ezzel csaknem párhuzamosan június 9-19 között a Brazil Labdarúgó Szövetség fennállása 70. évfor­dulójának tiszteletére nagy nemzetközi tornát bo­nyolítanak le. Ez sokban hasonlít majd az 1979 végén és 1980 elején megrendezett Mundialitóhoz (fiók-világbajnoksághoz). Azon, mint ismeretes, Uruguay volt a házigazda s a többi volt világbajnok közül (Brazília, Argentína, az NSZK, Olaszország és Anglia) csak a legutóbbi nem vett részt. Helyette a FIFA a rendezők és a részvevők beleegyezésével Hollandia szerepelt. Uruguay első világbajnoki címe megszerzésének 50. évfordulóját az említett torna megnyerésével ünnepelte. A döntőt 1930-ban és 1980-ban is Montevideóban játszották. A brazilok is egyszer rendeztek VB-t (1950- ben), de a fináléban kikaptak az uruguayi együttestől. Júniusban feltehetően Rio de Janeiró- ban és Sao Paulóban a volt világbajnokok közül a házigazdán kívül Argentína, Uruguay és Anglia szerepel, Hollandia ismét helyettesít, ezúttal az NSZK válogatottját, amely Franciaországban igyek­szik megvédeni kontinensbajnoki címét. Az olaszok feltehetően kitértek a részvétel elől. A mezőnyt Mexikó válogatottja egészíti ki, amely 1986-ban a Mundial házigazdája lesz. A brazilok nem titkolják, hogy ami 1950-ben nem sikerült, most sikerülni fog. Az NSZK válogatottja Jupp Derwall, szövetségi r1 kapitány vezetésével bulgáriai edzőtáboro­zásra készül. A színhely Várna, ahol február 16-án hivatalos Bulgária-NSZK nemzetek közötti mérkő­zést rendeznek. Derwall rendelkezésére 28 játékos áll, s köztük néhány újonc, mint például Bockenfeld (Düsseldorf), Brehme (Kaiserslautern), Bruns és Frontzeck (Mönchengladbach), Falkenmayer (Frankfurt) és Schafer (Stuttgart). Az együttes az EB döntői előtt a következő erőpróbákon szerepel még: február 29-én Brüsszelben Belgium, március 28-án Hannoverben a Szovjetunió, április 18-án pedig Strasbourgban Franciaország csapatával ta­lálkozik. Az EB döntőjének rendezői már a sorso­lásnál úgy igyekeztek irányítani a dolgokat, hogy a francia és a nyugatnémet együttes majd a döntő­ben találkozzon. Ezért meglepő, hogy az előze­tes egymás elleni erőpróbát mégis megtartják. AAint ismeretes, Csehszlovákia labdarúgó-vá- IVI logatottja a világbajnoki selejtezők során utolsó mérkőzését majd az NSZK csapatával ide­genben vívja. A nyugatnémetek kijelölték a rájuk odahaza váró VB-selejtezők színhelyét. így 1984. október 17-én Kölnben Svédországot, 1985. októ­ber 16-án Stuttgartban Portugáliát, november 17- én pedig Münchenben Csehszlovákia együttesét fogadják. Mindez azt igazolja, hogy elsősorban csehszlovák-nyugatnémet esélyre számítanak a vi­lágbajnoki részvétel ügyében. (za) Surbek, a korelnök

Next

/
Thumbnails
Contents