Új Szó, 1984. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-20 / 17. szám, péntek
Lehet-e Fábry Zoltán drámai hős? Ősbemutató a Thália Színpadon Bár a címben felvetett kérdés sugallja önmaga költőiségét, válaszolni kell rá: lehet. Történelmi katasztrófák, csomópontok és forradalmi helyzetek az ember gondolkodásbeli autonómiájával és egyéniségével együtt jelentik azokat a feltételeket, amelyek között a drámai (tragikus) hősök „születnek“. A „drámai“ és „tragikus“, mint jelzők nem zárják ki egymást. Az utóbbi fogalom értelmét szű- kebbnek, minden esetben elbukást sejtetőnek érezzük, ezért maradunk meg az előbbinél, amely az egyén esetében bizonyos helyzetben lehet tragikus is, de nem feltételezi az egyszer és mindenkorra megmásíthatatlanul bekövetkezett bukást. Azért érezzük szükségesnek ezt a fogalmi tágítást, mert Fábry Zoltán élete kétségtelenül drámai fordulópontok hangzanak most el a színpadon), hanem az ember, aki még nem írta meg ezeket az írásokat, de mi nézők bizonyosak lehetünk (vagyunk) abban, hogy meg fogja írni. Mészáros László Egy tanú idézése című „játék egy életről“, valamiféle kimondatlan Fábry-legen- da elvárásainak próbál megfelelni. Az író életútját mutatja be a történelmi események, társadalmi változások tükrében. Helyenként úgy tűnik fel, hogy Fábry életútját valamiféle sorsszerűség irányítja, amely elől nem tud kitérni, s szembeszállni is csak védekező reflexszel, nem pedig tudatos, gondolatilag megtervezett tettekkel tud. A huszadik század történelme sorozatban produkált olyan rövid történelmi szakaszokat, mint a görög vagy a Shakespeare-i drámák témái. Éppen ezért az ezeket megsorozatából állt, de nem a szó szoros értelmében vett tragikus életút. Olyan drámai hős lehet, aki egyéniségével képes összefoglalni a társadalom egészének problémáit, egy világtörténelmi korszakot, és képes azt tetteiben kifejezésre juttatni. („A görög dráma és a Shakespeare-i dráma rendkívül rövid törtélemi szakaszban születtek. Shakespeare-nél a rendi kötelékek fellazulása, a görögöknél a nemzetiségi társadalom normáinak felbomlása, az egyén megjelenése jellemzik az időszakot.“ Almási Miklós: A modern dráma útjain.) Ha elfogadjuk ezt a meghatározást (márpedig kiválasztása ezt bizonyítja), meg kell keresnünk hősünk esetében ezeket a feltételeket. A Fábry Zoltán életművéről eddig megjelent kutatások bizonyítják, hogy alkotói hagyatékában a legegyértelműbb és legmaradandóbb értéket az antifasiz- mustól áthatott írásai képviselik. Műfajt teremtett, amelynek neve: antifasizmus. A világ jelenlegi állapota mintegy hitelesíti Fábrynak ebben a témában leírt gondolatait, s egyben figyelmeztető, intő szavakká emeli azokat. Éppen ez növelheti Fábry Zoltán alakját drámai hőssé. Egy világtörténelmi korszakban, amikor a társadalmi haladás erői csaptak össze a minden tekintetben reakciós fasizmussal, vált ő íróvá. Természeresen nem csupán ezért lehet drámai hős. Ha csupán ezt emelnénk ki, dogmatikusan ragaszkodnánk a nem kis mértékben kitágító értelmű gondolathoz a drámai hősről. Fábry Zoltán életútjában elsősorban a csomópontok (az I. világháború, a fasizmus előretörésének a felismerése, a II. világháború, és más tragikus események) kínálják a magot egy-egy drámai mű megírásához. Ehhez azonban nem elég az író alkotásaiból kivett idézeteknek oly módon történő fel- használása, amely egy életutat bemutató, színpadra szánt történetbe ágyazva azokat próbálja meg felidézni emberi és írói drámáját. A drámaiság nem magukban a történelmi eseményekben, hanem az azokat átélő és formáló emberekben van. Éppen ezért lehetne Fábry életének szinte valamennyi fordulópontja köré egy- egy drámát írni. Ezekben azonban már nem a szentként tisztelt író játszaná a főszerepet (akinek írásaiból szószerint idézett szövegek élő, bižonyos tekintetben az eseményekkel szembe forduló, azokon felül is emelkedő, azokat nem egyszer befolyásoló drámai hős csak akkor és úgy jelenhet meg a színpadon, ha nem az epikai műfajokba kívánkozó élettörténetét akarják bemutatni. Mészáros László darabjában pedig egy írósors történetén kívül alig találunk mást. Még a darab cselekményébe beépített, Fábry látomásaiban „élő“ alakok sem oldották fel azt a sematizmust, amelyet ez a mű sugall. Kezdve azzal, hogy ez a dráma egyfajta feltételezett elvárásnak igyekszik megfelelni, s az íróról, mint mindenkori alkotó (éppen ezért szenvedő, küzdő, szerencsés esetben talán meg is dicsőülő) emberről idilli képet fest. Nem utolsósorban azonban Fábry Zoltán alkotói és gondolkodói küzdelmének, az utókor számára egyértelműnek tűnő lépések megtételének ábrázolásában egyszerűsít, és majd minden esettjén az ismert írói alkotásokat mintegy illusztrálja. Nem véletlen, hogy Hon/át Lajos rendező nem tudott mit kezdeni a darabbal. Több esetben úgy tűnt fel, hogy a következetességben és pontosságban útját állta a színpadi tér, amelyet Platzner Tibor tervezett. Az ilyen kis méretű színpadon a szimultán játékterek óhatatlanul összemosódnak, különösen, ha az egyes jelenetek és hősök íróilag ennyire megformá- latlanok. Számos esetben megtévesztő volt, hogy a főhős képzeletében megjelenő Kolja (Érsek György) és Olga (Kövesdi Szabó Mária) számára hálóval leválasztott térben, valóságos (élő) alakok is mozogtak. Hasonló problémát vet fel a Lengyel Ferenc megformálta alak, aki a színlap tanúsága szerint többféle minőségben is kísérte Fábryt, miközben a színpadon először megszólaló drámaíró mai jelmezét viseli. Ráadásul ő a „számonkérés démona“ is, akit Fábry Zoltán színpadi halála előtt látni vélt. Egy-egy színészre legalább féltucatnyi olyan szerep jut, amelyek egyáltalán nem értelmezhetők. Vannak, mert az epikus történet létezésüket kívánja. így Várady Béla, Gombos Ilona, Ud- vardy Anna, Kádek Rita, Molnár László, Pólós Árpád, László Géza, Danyi Irén és Bocsárszky Attila feladatot teljesít, de jellemeket alig tud teremteni. Fábry Zoltánt Szögyéni Tibor alakította, mindvégig küzdve a szerep megíratlanságával, a drámai helyzetek kiérleletlensé- gével. A fiatal színész eszköztárának szegényessége eredményezhette, hogy Fábry Zoltán alakját teátrális gesztusok, hitetlen indulatok, eltúlzott szenvedések és örömök jellemzik. DUSZA ISTVÁN Gyökeres György felvétele a Nemzedékek sorozatból Tanulmánykötet a cigányokról A cigány lakosság társadalmi beilleszkedésének a folyamata az utolsó évtizedben felgyorsult. A munkaképes férfiak foglalkoztatottsága csaknem teljes, egyre több nő lép munkaviszonyba. Lakásviszonyaik javultak, általánosabbá vált a betegellátási szolgáltatások igénybe vétele. Megnőtt azoknak a gyermekeknek a száma, akik az 1-8. osztályt eredményesen befejezték. Ennek ellenére a cigányság társadalmi beilleszkedésének a folyamata még mindig nem kielégítő tempóban realizálódik, foglalkoztatási struktúrájuk, lakáskörülményeik nagyon sok esetben bántóan alacsony szintűek. Súlyos gond a cigánygyerekek teljes értékű óvodai ellátása, iskolai előkészítése, igen sokan kerülnek kisegítő iskolába. Bár a tanköteles korúak beiskolázása majdnem teljesnek mondható, a felsőbb osztályokba való feljutásuk aránya még mindig nem kielégítő. Növelni keli a teljes értékű középiskolai végzettséggel rendelkező cigány tanulók számát. Budapesten a Kozmosz könyvek sorozatban jelent meg a Cigányok - honnét jöttek, merre tartanak című tanulmánygyűjtemény Szegő László szerkesztésében. Megjelenését sok vita, többéves előkészítés előzte meg. A szerzők elfogultságtól mentesen, konkrét tényekre támaszkodva közelítik meg az egyes problémákat. Báthory Zoltán a „cigánykérdést“ taglalja mértéktartóan, objektivitásra törekedve elemzi. Idézzük néhány vitára serkentő gondolatát az integrációról és az asszimiláló- dásról: „Könnyen lehet, hogy a mai felnőtt gerenáció már asszimilálódó gyermekeinek egy része újra felfedezi cigányságát, szüleik (konformista) magatartását elítélve“. Nem fér kétség azon állításához, hogy „a cigányok ügye - akármilyen alternatívák bontakoznak is ki a jövőben - a szó legigazibb értelmében közügy.“ Olvashatunk a kötetben a ro- mológiai kutatásokról, ezek történetéről (Végh Mária), a cigányok történetéről (Tonka Miklós), a fasizmus évei alatti szenvedéseikről (Szőnyi János), a társadalmi munkamegosztásban való részvételükről (Kozák Istvánné), továbbá szokásaikról, hiedelemvilágukról, zenei hagyományaikról, népművészetükről, lakásépítési módjukról, egészségügyi helyzetükről, oktatásukról stb. Megtaláljuk a kötetben a magyar nyelvű romológiai irodalom bibliográfiáját is. A kötet nemcsak a pedagógusok számára értékes, akik a cigánygyermekek iskoláztatási eredményeit illetően kétségtelen érdemeket szereztek megértő támogatásaikkal, sok-sok türelemmel és vitathatatlan áldozatkészségükkel, hanem mindenki számára, akit ez a téma bármilyen indíttatásból érdekel, s legalább az ismeretterjesztés szintjén közelebbről is meg szeretné ismerni a cigányok múltját, jelenét. SZEBERÉNYI JUDIT A kérdésig sem rövid az út JEGYZETEK A GONDOLKODÁSRA NEVELÉSRŐL Mit gondolnak a gyerekek bizonyos jelenségekről, melyeknek szűkebb és tágabb környezetükben tanúi vagy egyenesen érintettjei? Sokat foglalkoztat ez a kérdés, ezért is fordultam meg az elmúlt években többször iskolákban és írattam, igazgatói engedéllyel, röpdolgozatokat különböző témakörben. Ugyanakkor újságíróként kötelességemnek is éreztem és érzem: közzétenni a gyermekek gondolatait, mindenkor abban a reményben, hogy odafigyel rájuk - akár pozitív, akár negatív kicsengésűek azok - a felnőttek rohanó, gyakran türelmetlen társadalma. Ilyen jellegű „közvélemény-kutatásaim“ során soha nem az érdekelt elsődlegesen, hogyan irnak-fogalmaznak a gyerekek, hanem, hogy mit. A dolgozatok otthoni osztályozásakor és válogatásakor azonban elkerülhetetlenül szembe tűnt a hogyan is: a külalak, a helyesírás, a kifejezési és fogalmazási készség, a mondatszerkesztés- és fűzés, na és nem utolsósorban, hogy mennyiben egyéni, illetve mennyiben konvencionális, másokat mechanikusan utánzó a vélemény. Tehát a puszta gondolat, állásfoglalás mellett mindaz, ami egy írásban a gondolkozás módjának és színvonalának a tükrözője, melyek közül talán csak a külalak kivétel, minthogy ennek esztétikai szintje nem feltétlenül az értelmi képesség függvénye, (mint tudjuk, számtalan csúnyán író zsenit ismer a művelődéstörténet). Nos, mit mutattak ilyen szempontból a dolgozatok? Mindenekelőtt az tűnt föl, hogy iskolánként változott az egy-egy osztály fogalmazásai által nyújtott összkép, mintegy igazolva, hogy nemcsak osztály és osztály, de iskola és iskola között is van különbség, amivel persze nem mondok különösebben újat. Néhány iskola egy-egy osztályának a munkáit öröm volt olvasnom a szóban forgó szempontból is, szinte kivétel nélkül mindegyiket. Itt nemcsak a fogalmazás formai jegyei tükrözték a gondolkozás jó színvonalát, a kreatív gondolkodást, hanem a tartalom ugyancsak, melyben többször egyéni vélemény, sajátos látásmód is megnyilvánult. Sajnos, más esetekben több volt a kevésbé megörvendeztető teljesítményből, és elég nagy számban a kimondottan gyengéből. Nem véletlen, hogy egy-két iskolában, illetve osztályban, sejtve a majdani „eredményt“, csak a legjobb tanulókat ajánlották figyelmembe, azaz közreműködésre a pedagógusok, jóllehet előrebocsátottam, hogy sem a gyerekek, sem az iskola nevét nincs szándékomban közölni. De megbocsátható volt részükről ez a magatartás, hiszen az ember, nem ritkán egész közösség, általában a legjobb oldaláról szereti föltüntetni magát, munkáját a világ előtt. Csakhogy én nem válogatottakra, az eminensekre voltam kíváncsi, minthogy az iskolát nemcsak ők alkotják, hanem mindenkire - az egész teljesítményére. így születtek meg azok a dolgozatok, melyek újfent igazolták számomra, amit ná- lamnál bizonyára a pedagógusok jobban tudnak, hogy: a gyerekek jelentős részének a gondolkozási szintje elmarad a kívánttól - természetesen nem a gyerekek hibájából. Befejezetlen gondolatok, töredékek, meghökkentően logikátlan mondatkapcsolások, zavarok a fogalomhasználatban (az egyik iskolában például többen keverték a „ritkán“ a „gyakrannal“), és helyesírási hibák megszámlálhatatlan mennyiségben - így jellemezhetném röviden ezeket a munkákat. Igaz, felkészülésre idő nem volt, de nem volt mások számára sem. Megjegyzem, így akar- va-akaratlanul a gondolkodás rugalmassága és fegyelmezettsége is próbáltatott e módszerrel. Az imént vázolt eredménnyel (is), mellyel elégedettek nem lehetünk, mégha az egész átlagán javítanak is a kitűnők. De hisz olyan jókat tudnak mondani ezek a mai gyerekek! - hallom az ellenvetést, ami igaz is. Félreértést kerülendő azonban, nem az ismeretek mennyiségéről és reprodukciójukról van szó, esetleg alkalmazásukról bizonyos helyzetekben, hanem a gyermekek birtokában levő ismeretek és tapasztalatok alapján történő kérdésfelvető és a kérdést megoldani igyekvő gondolkodásról. Az alkotó gondolkodásról, melynek egyik alapvető feltétele a problémaérzékenység. Mellesleg, az ismeretek is csak ilyen folyamatban képesek rögzülni az emlékezetben, különben előbb-utóbb kihullanak abból. Miért kell minderről beszélni? A ma iskolájának célja a gondolkodásra nevelés, ezt vannak hivatva elősegíteni az utóbbi években bevezetett oktatási módszerek. Anélkül, hogy kételkednék eredményességükben, úgy gondolom, hogy még mindig nem sikerült megtalálni az eszményihez közeli utat; egyes esetekben még mindig az ismereteknek, a tankönyv anyagának az elsajátíttatásán és számonkérésén van a hangsúlyr de talán pontosabb így: az ismeretelemek alkalmazására, a gondolkodtatásra már nem jut elegendő idő. Mind kevesebb a családban is, ahol a szülők örülnek, ha a házi feladat elkészítésében tudnak segíteni a gyermeknek, nem még külön problémafelvető feladatokat adni a számára, esetleg részt venni azok megoldásában. Aztán jön a televízió, újabb ismeretek, információk, készen kapott képek, szavak — gondolatok - özöne zúdul a már meglehetősen fáradt gyerekre. Mikor gondolkodjon? (Ami mellesleg frissítené is a szellemét.) Ha netán adódik is lehetőség erre, mikor és hol fejtse ki gondolatmenetének eredményét: saját véleményét vagy nézetét például valamilyen jelenségről, csiszolva egyben az önkifejezési készséget. Tisztában vagyok vele, hogy az oktatási szervek, a pedagógusok az iskolákban sokat töprengtek már és töprengenek ezeken a kérdéseken az új módszerek bevezetése óta. És nem eredménytelenül, amit bizonyítanak a jó példák. De azért még mindig van min gondolkodnunk. Ideértve természetesen a gondolkodás gyakorlásától elválaszthatatlan érzelmi nevelést is... BODNÁR GYULA ÚJ SZŐ 6 1984. I. 't. Szögyéni Tibor (Fábry Zoltán) és Danyi Irén (Csacsi) az előadás egyik jelentében (Bodnár Gábor felvétele)
