Új Szó, 1984. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-18 / 15. szám, szerda
BOHUSLAV CHŇOUPEK BESZÉDE ÚJ SZÓ 1984. I. 18. (Folytatás az 1. oldalról) már akkor nem voltak helyénvalók azok az illúziók, melyek szerint minden simán fog menni. Az élet ezt végül is megerősítette. Ezen az úton sok akadályt, csapdát és farkasvermet halmozott fel. A madridi találkozó azonban bölcs döntést hozott: összehívta ezt a konferenciát. Madrid bebizonyította: milyen mélyek a politikai realizmus gyökerei; milyen nagyfokú azoknak a felelősségérzete, akik szívükön viselik a világ további sorsát; milyen vonzó továbbra is az enyhülési politika, amely elég erős ahhoz, hogy ellenálljon azoknak, akik el akarták temetni. Igen, a feszültség csökkentésének politikája, a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének ez a módja a jelenlegi feltételek között, az atomkor egyetlen ésszerű alternatívája, amely egyenlő előnyöket biztosít mindenki számára, ellenállt ellenzői támadásainak, s most felkínálja tartalékait. Ezért is reménykedve várjuk a stockholmi konferenciától, hogy jelentős mértékben hozzájárul az enyhülési folyamatnak a katonai területre való kiterjesztéséhez. Erre egyértelmű felhatalmazásunk van. Ezt tartalmazza a madridi találkozó záródokumentuma. Feladatul tűzi ki számunkra, hogy új, hatékony lépéseket tegyünk a bizalom és a biztonság megszilárdítására és a leszerelésre. Ami minket illet, azzal az elhatározással jöttünk ide a svéd fővárosba, hogy maximálisan hozzájáruljunk e tanácskozás konstruktív lefolyásához és pozitív eredményeihez. Ebben látjuk a feszült nemzetközi légkör javításának egyik útját. Úgy, hogy - amint azt újévi beszédében Gustáv Husák államfő mondotta - az emberiség jobb sorsot érjen el annál, mint hogy konfliktusokkal teli világban és az atomfegyverek árnyékában éljen. Közös feladatunk annál is nehezebb, mivel rendkívül bonyolult nemzetközi helyzetben jöttünk össze. Ez az új amerikai közepes hatótávolságú nukleáris rakéták nyugat-európai telepítésének megkezdése következtében annyira kiéleződött, hogy teljes joggal tartják a háború utáni időszak legrosszabb légkörének. Az imperializmus fokozódó agresszivitása nemcsak Európában, hanem a világ más térségeiben is megnyilvánul, elsősorban a Közel- Keleten és Közép-Amerikában. Az imperialista körök, mindenekelőtt az Egyesült Államok hibájából a fegyverkezés újabb fordulója kezdődött meg. Az ő hibájukból hiúsultak meg a genfi tárgyalások a nukleáris fegyverekről. Zsákutcába vezették a bécsi tárgyalásokat a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről. S mindez azért történt így, mert a Szovjetunió és a szocialista országok békejavaslatait rendszeresen visszautasították arra törekedve, hogy megszerezzék a katonai erőfölényt. Az az elképzelés, miszerint az újonnan telepített nukleáris fegyverek a leszerelési tárgyalásokon „érvként“ szerepelhetnek, tarthatatlan és hibás önámítás. Az ilyen módon folytatott tárgyalásokra tett kísérlet csak egyetlen eredményhez vezet: a tárgyalások megakadályozásához és a feszültség kiéleződéséhez. Ugyanezt eredményezi az az álláspont is, miszerint a Pershingek elhelyezése gyakorlatilag semmit sem jelent. Vajon állíthatjuk-e az események ilyen alakulása miatt aggódó embereknek, hogy az új amerikai rakéták nem károsították a Kelet és a Nyugat közötti kapcsolatokat, és nem veszélyeztették az európai biztonságot? Vagy felszólítani a Szovjetuniót, hogy térjen vissza a genfi tárgyalóasztalhoz, tekintet nélkül a katonai-stratégiai egyensúly megbontását jelentő amerikai rakéták megkezdett telepítésére? Lehet-e terjeszteni azt az illúziót, mintha Stockholm és a tanácskozás keretében megvalósuló kétoldalú megbeszélések helyettesíthetnék a szovjet-amerikai leszerelési tárgyalásokat? Ami a tárgyalóasztalhoz való igazi visszatérést illeti, támogatjuk a Szovjetunió álláspontját, amely Jurij Andropov legfelsőbb szovjet vezető november 24-i nyilatkozatában jutott kifejezésre. Ez világosan leszögezte: amennyiben az USA és a NATO- országok hajlandók lesznek visz- szatérni az amerikai közepes hatótávolságú rakéták európai telepítésének megkezdése előtti állapothoz, a Szovjetunió kész lesz ugyanezt megtenni. Mi Csehszlovákiában nem maradhatunk közömbösek a kialakult helyzet iránt. Annál kevésbé, mivel országunkat nyugati határaink közvetlen közeléből fokozott rakétanukleáris fenyegetés veszélyezteti. Tehát abból az irányból, amelyre történelmi tapasztalataink alapján érzékenyebbek vagyunk. Sosem engedjük meg, hogy megismétlődjön München és annak következményei. Tényleg nem vagyunk naivak. Ebben a minőségileg új katonai stratégiai helyzetben éppen ezért hoztuk meg az elengedhetetlen védelmi intézkedéseket, vagyis megkezdtük a harcászati-hadműveleti rendeltetésű rakétakomplexumok kiépítésének előkészítő munkálatait. Ezeknek a rakétáknak olyan ható- távolságuk lesz, hogy elérjék a nyugat-európai országokban elhelyezett új amerikai rakéták állásainak többségét, és semlegesítsék azt a fölényt, amelyet a Pershing rakéták repülési idejének rövidségével szereztek velünk szemben. Csehszlovákia, akrácsak varsói szerződésbeli szövetségeseink, ugyanakkor nem osztja a „félelem egyensúlyának“ és a „fegyveres békének“ a koncepcióját. Az ilyen hozzáállás a mi korunkban a józan ész provokálását jelentené. Főleg, hogyha tudatosítjuk - amint azt az atomháború elítéléséről szóló, nemrég jóváhagyott ENSZ-határozat kimondja -, hogy egy ilyen háború Földünkön a civilizáció pusztálásához vezethetne. A nukleáris korban valóban nem érvényes az a séma, hogy az ütközetek az egyik harcoló fél győzelmével érnek véget. Ezért időpocsékolás volna azt fontolgatni, milyen lépések szükségesek a háborúban elért győzelemhez. Épp ellenkezőleg. Azon kell elgondolkodni, hogyan lehetne időben és hatékonyan megakadályozni a fegyveres konfliktust. Az atomháborút mégis csak akkor lehet túlélni, ha elhárul a veszélye! Csehszlovákia álláspontja napjaink legfőbb kérdéseivel kapcsolatban egyértelmű. Azon alapul, hogy kitartóan törekszünk a béke megőrzésének politikájára, a háborús veszély elhárítására, a nemzetközi biztonság megerősítésére, a feszültség csökkentésére, a kölcsönösen előnyös együttmúködés bővítésére. E keretek között, a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése politikájának elvei alapján fejlődnek kapcsolataink az európai biztonsági és együttműködési konferencia részt vevő országainak többségével. Nem kevésbé következetes álláspontunk olyan létfontosságú kérdésekkel kapcsolatban, mint amilyen a lázas fegyverkezés megszüntetése és a leszerelésre, főleg a nukleáris leszerelésre való átmenet, a nemzeti függetlenség és szuverenitás, a határok sérthetetlensége tiszteletben tartása elvének megerősítése, a belügyek- be való be nem avatkozás, az erőszak alkalmazásáról vagy az azzal való fenyegetésről való lemondás, a népek egyenjogúsága és az a joguk, hogy maguk döntsenek sorsukról, valamint az államok közötti kapcsolatokban további általánosan elismert elvek. Mindezt meggyőzően bizonyítottuk az elmúlt időszak valameny- nyi jelentős nemzetközi eseménye során. A Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének prágai ülésén, a hét európai szocialista ország legfelsőbb párt- és állami vezetőinek moszkvai találkozóján, a prágai békevilágtalálkozó fórumán csakúgy, mint az ENSZ-közgyűlés XXXVIII. ülésszakán. Ezt bizonyítják a Varsói Szerződés tavaly januári politikai nyilatkozatában foglalt javaslatok, mindenekelőtt az a megállapodási javaslat, hogy a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai kölcsönösen mondjanak le a katonai erő alkalmazásáról, és tartsanak fenn békés kapcsolatokat. Csehszlovákia, amelyet ennek a dokumentumnak a terjesztésével bíztak meg, átadta ezt az okmányt 134 ENSZ-tagállam kormányának, a világszervezet főtitkárának, számos politikai pártnak, társadalmi mozgalomnak és nemzetközi szervezetnek. Magyaráztuk lényegét, és megvilágítottuk a feltett kérdéseket. Elmondható, hogy a dokumentumot sok országban érdeklődéssel fogadták, bár a NATO-tagállamok, amelyekhez elsősorban fordult, eddig nem válaszoltak rá. Meggyőződésünk, hogy éppen a feszült nemzetközi helyzetre való tekintettel az ilyen megállapodásról szóló tárgyalásoknak már maga a megkezdése is az államok jóakaratának tagadhatatlan megnyilvánulása lenne, s azt bizonyítaná, meg akarják találni a háborús veszély elhárításához, az enyhülési politika további kibontakozásához és a béke megőrzéséhez vezető utat. Hiszen épp ez a javaslat önti konkrét formába és fejleszti tovább az erő alkalmazásának és az azzal való fenyegetésnek az ENSZ Alapokmányában is rögzített, általánosan érvényes tilalmát. Olyan módon konkretizálja és fejleszti, amelyet az Alapokmány nemcsak megenged, hanem feltételez is. Hasonlóképp teljesül így a mi konferenciánk megbízatása is, amely rögzíti az államoknak azt a kötelességét, hogy a kölcsönös kapcsolatokban tartózkodjanak az erő alkalmazásától és az azzal való fenyegetéstől. Magjává a Varsói Szerződés és a NATO tagállamainak az a kötelezettségvállalása válhatna, hogy sem egymás ellen, sem harmadik államok ellen elsőként nem alkalmaznak sem nukleáris, sem hagyományos fegyvereket. A megállapodást ki lehetne egészíteni mindkét tömb tagállamainak olyan konkrét kötelezettségvállalásaival, amelyek a váratlan támadás veszélyének elhárítására, a kölcsönös bizalom megszilárdítására s az egyenlőség és az egyenlő biztonság alapján folytatott leszerelési tárgyalásokra irányulnának. A megállapodásra vonatkozó javaslat azonban lényegesen tovább mehetne a háborúnak mint a nemzetközi politika eszközének a szerződéses kizárására irányuló s a történelemből ismert számos kísérletnél. Ugyanis nemcsak a kötelező normát - a katonai erő elsőként való alkalmazásának kiküszöbölését - tartalmazza. Jóval többet követel, aktív együttműködést a nemzétközi biztonság megszilárdításának legfontosabb területein, a békés kapcsolatok elmélyítésére vonatkozó kötelességet. Elfogadása épp ebből a szempontból jelentős hozzájárulás lenne a helsinki megállapodások megvalósításához. A napnál is világosabb, hogy e kötelezettségvállalás szerződésben történő kifejezésének jóval nagyobb politikai és jogi súlya lenne annál, hogy az államok csupán kinyilatkoztatják, fegyvert csak a támadásra adott válaszként alkalmaznak. A megállapodás nyitva lenne más, nem csak európai államok előtt is. Nem vitás tehát, hogy messzemenő jelentőségű javaslatról van szó, s nem egyszerűen nyilatkozattételről. Ellenkezőleg: olyan konkrét és kötelező intézkedésekről, amelyek megvalósítása hozzájárulna Európában a bizalom megerősítéséhez, a stabilitás és a biztonság fokozásához. További rendkívül fontos lépés lenne kontinensünknek a nukleáris katasztrófától való megvédése űtján, ha az atomhatalmak kötelezettséget vállalnának, hogy elsőként nem alkalmaznak nukleáris fegyvert. E cél eléréséhez hozzájárulna az atommentes övezetek vagy folyosók létrehozása, ahogy azt Európa északi, délkeleti és középső részén vetették fel. A sűrűn lakott európai kontinens számára a bizalom és a biztonság szempontjából vitathatatlanul nagy fontosságú lenne a vegyi fegyverek felszámolása. Ez irányban fokozatosan vegyi fegyverektől mentes övezeteket lehetne létrehozni, ahogy azt a Varsói Szerződés legújabb, a NATO-hoz intézett január 10-i fontos javaslata feltételezi. Ennek megvitatása céljából hasznosnak tartanánk, ha a meghatalmazott képviselők még az idén tárgyaló- asztalhoz ülnének. A konferencia mandátumának szavaival kifejezve, minden ilyen intézkedésről teljes biztonsággal elmondható, hogy katonailag jelentősek, és ebben az értelemben teljes mértékben megfelelnek a konferencia küldetésének. Nyilvánvaló azonban, hogy az ezekről a kérdésekről folytatott tárgyalások megfelelő megegyezési szándékot követelnek meg. Hasonlóan fontosnak tartjuk a bizalom és a biztonság megszilárdítására irányuló intézkedések egész további skáláját. A róluk folyó tárgyalásokat ugyanakkor nem kezdjük úgyszólván a nulláról. A részt vevő államoknak ma már vannak bizonyos tapasztalataik ezeknek az intézkedéseknek az érvényesítéséről, legyen szó a nagy hadgyakorlatok előzetes bejelentéséről, megfigyelők cseréjéről stb., ahogy azt a helsinki Záróokmány is lefektette. Úgy gondolom, hogy valamennyi részt vevő állam véleménye megegyezik abban, hogy e tekintetben tovább lehet lépni, ami csökkentené a katonai konfrontáció lehetőségét, és hozzájárulna az európai biztonság, a bizalom és a béke megszilárdításához. Bohuslav Chňoupek befejezésül meggyőződését fejezte ki, hogy a résztvevők képesek a konferenciát olyan eredményekkel befejezni, amelyeket az európai népek joggal várnak el tőle. Ez azonban valamennyi résztvevőtől azonos felelősséget követel meg. A csehszlovák küldöttség- mondta Bohuslav Chňoupek- mindent megtesz azért, hogy teljesüljön a stockholmi konferencia megbízatása, amelyet a madridi találkozó jelölt ki. Politikai irányvonalunk változatlan. Azok a kezdeményezések, amelyeket e politika szellemében fogunk előterjeszteni, azonos politikai nevezőből indulnak ki: ez pedig következetes törekvésünk a békére, a biztonságra és az együttműködésre Európa és az egész világ népei között. A valósággal ellentétben Az amerikai külügyminisztérium jelentése a salvadori helyzetről (ČSTK) - Az amerikai külügyminisztérium a Reagan-kormány megrendelésére jelentést dolgozott ki a salvadori rezsimről. Ezt hétfőn hozták nyilvánosságra, és a Kongresszus elé terjesztik. A dokumentum a valósággal ellentétben azt állítja, hogy Magana elnök rendszere „a válság politikai rendezésére törekszik“, s ezt a salvadori „antidemokratikus baloldali erők“ akadályozzák. A jelentés szerint az utóbbi időben „nagymértékben javult“ a helyzet az emberi jogok tiszteletben tartása területén. A dokumentum nyilvánvaló célja, hogy kedvező légkört teremtsen a salvadori rezsimnek szóló további katonai támogatás elfogadtatásához. A jelenlegi költség- vetési évben négyszeresére, tehát 250 millió dollárra növeli Washington ezt a támogatást. A jelentés állításait tegnapi sajtókonferenciáján cáfolta a polgári szabadságjogok amerikai szövetségének egyik vezetője. Katolikus egyházi forrásokra hivatkozva közölte, hogy 1983 második felében a salvadori kormánycsapatok és a halálbrigádok 2615 polgári személyt gyilkoltak meg. xxx Január első két hetében a salvadori partizánok 400 kormánykatonát tettek ártalmatlanná, és mintegy 500 különböző gyalogsági fegyvert zsákmányoltak. Ugyanebben az időben 242 kormánykatona adta meg magát a hazafiaknak, s ezek többségét a Vöröskereszt közvetítésével már hazaengedték. A salvadori partizánok a fővárostól mintegy 140 kilométerre keletre fekvő Chapeltepique városból kiűzték a kormánykatonákat, elfoglalták a városi tanács épületét, és a főtéren népqyűlést tartottak. Vélemények Reagan beszédéről (CSTK) - Reagan amerikai' elnök hétfőn külpolitikai beszédére visszatérve, a nemzetközi sajtó és több politikus is megállapítja, hogy változatlan az amerikai magatartás a rakétatelepítés ügyében, az elnök fellépése kizárólag propagandacélokat szolgált. A TASZSZ hi|rügyhökse<j szerint Reagan lényegében újra megerősítette a jelenlegi kormányzatnak azt az eltökéltségét, hogy az erő pozíciójából kiindulva alakítsa viszonyát a Szovjetunióhoz. Az amerikai elnök semmi olyan új elgondolást, konstruktív javaslatot nem terjesztett elő, amely kifejezte volna az USA készségét, hogy lemondjon világuralmi terveiről. Az ABC amerikai tévétársaság a Fehér Ház egyik munkatársára hivatkozva leszögezte, Reagan beszédének célja az volt, hogy módosítsa az amerikaiak és a nyugat-európaiak benyomását, miszerint Reagan olyan elnök, aki háborúra készül. Tegnap több amerikai szenátor is bírálta az elnök beszédét, amely a szovjetellenes kirohanások és a párbeszédre való felszólítás egyvelege volt. Claiborne Pell demokrata párti szenátor véleménye szerint az elnök felhívását a párbeszédre konstruktív javaslatok formájába kell önteni. Charles Percy republikánus szenátor ugyancsak szorgalmazta, hogy az USA elnöke az üres szavak helyett végre konkrét javaslatokkal álljon elő. Görögország Változások a kormányban (ČSTK) - Andreasz Papandreu görög kormányfő hétfőn este bejelentette a kormányának összetételében végrehajtott változtatásokat. Ezek közül a legjelentősebbnek Aposztolosz Laza- risz volt gazdasági -miniszternek, aki 1982-ben távozott a kormányból, a miniszterelnöki hivatal miniszterévé történt kinevezését tartják. Lazarisz a tisztségben Agamemnon Kutszojogoszt váltja fel, aki a belügyminiszteri tárcát veszi át.
