Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1983-07-22 / 29. szám

hajóval érkezik New Yorkba, elsőnek a Man­hattan szigetének déli csücskét, a Wall Street-et és környékét öve­ző századeleji felhőkarcokókat, meg a Világkereskedelmi Központ két ikertornyát pillantja meg. Aki repülőgéppel jön a nyolcmilliós nagyvárosba, s a repülőtér felől közelíti meg a Manhattant, az az East River hídjairól a 30. és a 60. utca közén elhelyezkedő tornyo­kat - a neves Empire State Buil- dinget, a Chrysler és a Pan Ameri­can székházát, az ENSZ épületét- látja meg elsőnek. Ha Párizs klasszikus szépségét- mint egyesek állítják - elrontják a felhőkarcolók, New York harmó­niáját éppen ezeknek az ötven­hatvan, vagy még több emelet ma­gas épületeknek az összhangja adja meg. Ebből kerekedik ki a skyline, amely megközelítőleg a várossziluettnek felel meg ma­gyarul. Két tényező - a rendkívül ma­gas telekárak és a minden súlyt záadnunk, amely a megelőző ti­zenkilenc év alatt épült ugyaneb­ben a szűk körzetben. New York­nak ez az úgynevezett középváro­si negyede (mert van egy másik üzleti központja is: az Alsóváros) hovatovább pontosan olyan lesz, amilyennek Európában New Yor­kot elképzelik: felhőkarcoló felhő­karcoló hátán. Ez a folyamat egyébként más gyorsan fejlődő amerikai nagyvá­rosokra - Atlantára, Houstonra, Dallasra, Phoenixre - is jellemző, de azoknak az üzleti központját legalább már Így is tervezték: szé­les utcákkal, sugárutakkal, sőt gyorsforgalmi autópályákkal, amelyek állják ezt a forgalmat és nyüzsgést. A New York-i Közép­város tervezői viszont három-négy emeletes házakkal számoltak... Pedig Manhattan szigetén még igazán lenne hely terjeszkedni, ám a vállalkozók ragaszkodnak ehhez a szinte tenyérnyi darabkához. Mint valaki találóan megjegyezte: olyanok, mit a Capitaly nevű játék simán kifizette, hiszen összesen 18 millió dollárt fizetett ki a telekért. Az AT és T épülete teljes költségei állítólag elérik a 200 millió dollárt. A történet csattanója az, hogy mi­re büszke főhadiszállása elké­szült, az AT és T - tavalyelőtt még a világ leghatalmasabb monopóli­uma - egy bírósági ítélet értelmé­ben kénytelen volt tizennyolc ki­sebb társasággá felosztani magát. Az itteni irodahelyiségekre azonban bizonyára így is akad bérlő... Sajátos paradoxon, hogy még a múlt évben is miközben az ame­rikai gazdaság a válság mélypont­ján volt és egyre növekedett a munkanélküliség, a vállalatok ezrei mentek csődbe, a számos nagy monopólium profitja zavarta­lanul gyarapodott és mind több irodaépületre volt szükségük. Pe­dig számos ipari óriáscég - példá­ul a Texaco és a Union Carbide - éppen nemrégiben helyezte át központját New Yorkból más váro­sokba és helyük megürült. ÚJ SZÚ 15 1983. VII. 22. A FELHŐKARCOLÓK 1932-ben (akkor fejezték be a középen látható RCA-épületet) a New York-i Középváros még egészen ,, szel lös“ volt elbíró manhattani gránit - tette lehetővé, hogy a századfordulótól kezdve egymást követve épülje­nek New Yorkban a felhőkarcolók, ötven esztendeje avatták fel az Empire State Building irodaházát, amely 102 emeletes és 380 méter magas. Noha a városban azóta felépült a 110 emeletes 412 méter magas Világkereskedelmi Köz­pont, sőt Chicagóban az annál is csaknem 30 méterrel magasabb Sears-torony, mégis az Empire State Building marad a felhőkar­colók és egyben New York jel­képe. A város lakói megszokták és sokáig kedvelték ezeket a szuper­épületeket. Az utóbbi időben azonban fokozatosan kezd elegük lenni belőlük. Nem azért, mert egyszerűen megunták őket, nem szeszélyből vagy esztétikai okok­ból, hanem azért, mert a felhőkar­colók hovatovább elborítják, fojto­gatják Manhattan szigetét, azaz magát New Yorkot, (hiszen az itte­niek csaknem teljesen azonosítják a két fogalmat). Azelőtt, ha valaki kipillantott egy felhőkarcoló harmincadik vagy negyvenedik emelétán elhelyez­kedő iroda kinyithatatlan ablakán, nagyon messzire ellátott. Hiszen New Yorkban még a belvárosban is két-három emeletes házak voltak többségben. Ezért rendszerint csak távolabb, néhány utcányira fogta el a tekintetet a következő égnek törő csupaüveg-irodaház. Az elmúlt évtizedekben mindez megváltozott. 1979 óta csaknem másfél millió négyzetméternyi iro­dateret magába foglaló harminc felhőkarcoló épült egy alig nyolc­szor huszonhat utcányi területen. Ezt azonban ahhoz a száznegy­venkét hasonló óriáshoz kell hoz­résztvevöi, akik minden egyes tel­ken maximális számú házat vagy szállodát akarnak felépíteni. Egy monopólium például sze­met vetett a Szent Bertalan-temp- lom Park-sugárúti épületére, pon­tosabban arra a telekre, amelyen az áll. Súlyos milliókat ajánlott fel, csak bontsák le és építsék fel másutt a templomot. A régi helyén pedig - ez a bankok útja - egy pénzintézetnek akartak ötvenki­lenc emeletes palotát emelni. A hí­vek nem nagyon akarták ezt, majd maga a város tiltotta meg az üzle­tet ilyen formában, mivel a Szent Bertalan-templomot építészeti műemlékként tartják számon. Az egyházközség ezekután eladta... a levegőit A bank jogot kapott arra, hogy csaknem kétszáz méter magas űrkorszak-stílusú irodator­nyát a templom bizánci kupolája fölé építse. Hasonlóképpen „adta el a levegőt" maga fölött egy milli­omosok számára épülő társasház céljaira a világhírű Modern Művé­szet Múzeuma is. A Madison-sugárút és az 56. utca sarkán a közelmúltban ké­szült el az American Telegraph and Telephone (AT és T) nevű monopólium 193 méter magas iro­daháza. (Szomszédságában pe­dig nemrégiben került tető alá az IBM még néhány méterrel maga­sabb felhőkarcolója). Nos, az AT és T épület helyén néhány kisebb ház állott. Az egyiknek a tulajdo­nosa, Allan Glaser, aki jólmenő szőrmeüzletet tartott e házban, csak fantasztikus összegért, egy és negyedmillió dollárért volt haj­landó megválni tőle. Az építtető­nek, aki azért vette meg, hogy lebontsa, ez meg sem kottyant, és A Park- és a Madison-sugárút új felhőkarcolóinak gazdái azon­ban elsősorban az amerikai köz­gazdászok által posztindusztriátis- nak nevezett társadalom tipikus termékei. Vagyis rendszerint olyan cégek bérlik ezeket az épületeket, amelyek semmit sem termelnek: bankok, biztosítóintézetek, hatal­mas ügyvédi irodák, hirdető- és távközlési vállalatok stb. New Yorkban ezért - bár közben más területeken meglehetős a munkanélküliség - mind több jogászt, közgazdászt, pénzügyi szakembert, komputer- és telefon­kezelőt, gépírót alkalmaznak. Ezeknek elég nagy része jól fize­tett munkaerő, ami növeli a keres­letet a lakások iránt és rettentő gyorsan emeli azok árát. (Itt az eleve nagyon magas lakbérek duplázódnak meg rövid idő alatt.) Ami azelőtt elképzelhetetlen lett volna: New Yorkban ma szabályos lakáshiány van, ha nem is a szó kelet-európai értelmében. A felhőkarcolók további követ­kezménye, hogy immár megold­hatatlan a belváros közlekedése. A negyven-ötven emeletes iroda­házakkal beépített negyedben annyi ember fordul meg, hogy a délutáni csúcsidőben nyolc, de délben is csak tíz kilométer itt a gépkocsik óránkénti átlagos ha­ladási sebessége. Majdnem érdemesebb tehát ezekben az utcákban gyalogosan közlekedni. Ám a viszonylag szűk járdákon - különösen munkakez­déskor, - végzéskor és ebédidő­ben - olyan sűrű a tömeg, hogy minduntalan meg kell állni. Sietni, kilépni egyszerűen lehetetlen. Pe­dig a New York-i városfejlesztési hivatal szakértői szerint ebben a negyedben mind az úttest, mind a járdák zsúfoltsága még legalább tíz százalékkal fog növekedni a mostani évtizedben... A többet álló, mint haladó autó­buszok, személygépkocsik kipufo­gó gáza valósággal megmérgezi ennek az iroda- és bevásárlóne­gyednek a levegőjét, és a jövőben ez is rosszabbodni fog. A manhattani Középváros fel­hőkarcolóiban dolgozók túlnyomó többsége nem saját gépkocsin, nem is buszon vagy taxin, hanem földalattin jár a munkahelyére. (Pontosabban: jár be, hiszen eb­ben a negyedben csak irodaházak állnak, itt senki sem lakik.) A földalatti vasút igazgatósága most próbálja összeszedni a pénzt egy több mint 7 milliárd dolláros felújítási programra. Az elavult ko­csipark helyett új, a jelenleginél üzembiztosabb, jobban szellőztet­hető vagonokat akarnak beszerel­ni. Azt Ígérik, hogy a szerelvények nem lesznek piszkosak, az állo­másokon pedig lehet majd léle­gezni. Ez nem oldja meg azonban a metró elképesztő zsúfoltságát. Ellenkezőleg: a városi szervek szerint az a következő években tovább fokozódik, még akkor is, ha egyszer végre elkészül az immár tizenhat esztendeje, Luca széke­ként épülő új, keresztirányú szárnyvonal a 68. utca alatt. A túlzsúfoltság érzése azonban nemcsak a földalatti szerelvényein nyomasztja a New York-i Közép­városban dolgozókat. Bár Jonathan Freedman toron­tói pszichológus Zsúfoltság és vi­selkedés című könyvében elveti azt az elméletet, amely szerint a zsúfoltság érzése eleve káros az egyénre, kritikusai arra figyelmez­tetnek, hogy a kanadai tudós a sa­ját nagyvárosa gyakorlatára építi elveit. Márpedig Torontóban (bár ez a metropolisz is felfelé terjesz­kedik) a hatóságok nagyon odafi­gyelnek az építkezés, a fejlesztés emberi léptékének megtartására. New Yorkban viszont már régen elkéstek ezzel, és az itteni pszi­chológusok éppen a kő, a beton, az üveg, a motorok, a zaj és az emberek minden elképzelhető mértéket felülmúló felhalmozásá­val magyarázzák a város lakóinak rossz közérzetét, mitöbb az őket rekordarányban megtámadó neu­rózist, depressziót és egyéb lelki­nyavalyákat. A felhőkarcolók persze nem nő­nek az égig. Valahol egyszer bizo­nyára vége szakad annak, hogy csöppnyi területen egyre csak emelik a beton- és üveghegyeket. De ami felépült, az belátható ideig, sőt nyilván azon túl is megmarad. Minden bizonnyal a mai New York-iak ükunokái is látni fogják a felhőkarcolókat, mitöbb, velük együtt és közöttük fognak élni. KULCSÁR ISTVÁN A 70-es évek stílusára jellemző ez az irodaház, amelyben - akárcsak a tükörben - látszanak a szemben lévő épületek is Az 5. Sugárút és az 57. utca kereszteződésében nemcsak az úttesten, hanem a járdán is megszokott jelenség a „forgalmi dugó“ 1 V rrtiTOT WUUKM mm

Next

/
Thumbnails
Contents