Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1983-12-09 / 49. szám

II ■■ Csicsay Alajos Szembe jött velem Télapó Gyermekkoromban Télapó messze Északon élt, ahol nem a Nap meg a Hold világít az égen, hanem az északi fény. Onnan lá­togatott el hozzánk minden tél ele­jén rengeteg ajándékkal. Csak azt nem értettem, hogy Télapó ho­gyan ismerhet minden gyereket és honnan tudja, ki melyik házban lakik? És miképpen lehetséges, hogy Télapó zárt ablakon át' is a cipőmbe tudja rakni sok szép ajándékát? Diót, almát, kockacuk­rot, amit szánkón hozott. Olyan szánkón, amelyet rénszarvasok húznak és nem is a földön siklik, hanem a levegőben. A rénszarva­sok is a levegőben úsznak, csak a csengőik hangja hallatszik el messze a határban, arrafelé, ahol holdfénnyel takaróznak a nyulak és csillag ragyog minden fa te­tején. Azért néha féltem is Télapótól, hátha beírja nevem a fekete köny­vébe. Mert ahányszor egy gyerek neve a fekete könyvbe került, any- nyi szálból font virgácsot tettek a kisördögök az ajándéka mellé. Tudta azt mindenki, hogy Télapó csomagokkal teli szánkója mellett a kisördögök is ott szaladgálnak. Hosszú a farkuk, mint a fekete macskáé, és ha meglátja őket va­laki, nyelvet öltenek rá, meg sza­márfület is mutatnak. De nem kel­lett ám félni tőlük, mert csak ját­szottak, s az öreg Télapó is jóked­vűen kacarászott rajtuk. Az is előfordult, hogy a szófoga- datlan gyerekek cipőjébe ajándék helyett széndarabokat meg fony- nyadt krumplit tett Télapó. Ezért egy cseppet haragudtam rá, mert sehogy sem fért a fejembe, hogy annyira rossz gyerek is létezhet a világon, aki ne érdemelne meg szebb ajándékot. No, meg retteg­tem is a gondolattól, hátha majd egyszer én is így póruljárok. Vagy netán összetéveszt valakivel, ami könnyen megeshet egy öreg em­berrel. Nem engem fenekeit el egyszer a tanító is más helyett? Bár azt még elviseltem némi sírás- rívás árán, de nem tudom, mit tettem volna Télapó igazságtalan­sága miatt. Szégyenemben talán világgá is mentem volna. Ám hozzám mindig jóságos volt Télapó. Még a legszomorúbb esz­tendőkben is ellátogatott hozzánk, mikor édesapámat a háborúba vit­ték. Nem is kértem én akkor Tél­apótól mást, minthogy ültesse ma­ga mellé a bakra édesapámat és repítse haza rénszarvasfogatán. Megírtam neki szép nyomtatott betűkkel, mi a kívánságom. Az volt az én első levelem. Hanem ahogy nőttem, nődögél- tem, kezdtem kételkedni Tél­apóban. Hátha nem is létezik? Hátha valaki más csempészi ci­pőmbe az ajándékot? Talán nincs is a világon rénszarvasszánkó meg északi hóbirodalom. Merő ki­találás az egész. Meg is bűnhődtem kételyeimért, mert egyszercsak hiába tettem ki fényesre tisztított cipőmet az ab­lakba, üresen maradt. Édesanyám vigasztalt kedves szavaival.- Nagy fiú vagy te már, neked ezután mi adunk ajándékot.- Tehát nincs Télapó, és nem is volt sohasem - jelentettem ki mér­gesen. S halljatok csodát! Ahogy balla­gok minap az utcán, hát ki jön velem szemben óriási puttonnyal a hátán? Maga Télapó. Szakasz­tott' olyan, mint hajdan volt gyer­mekkoromban, csak most éppen gyalog járt. Amikor közelébe ér­tem, megemeltem előtte a kalapo­mat és tisztelettel meghajtottam a fejem. Ó meg erre megfenyege­tett az ujjával és nemtetszöen in­gatta a fejét. Valamit mondott is, de nem értettem. Az arca szigorú volt, ám a szemén láttam, hogy mosolyog. Azóta sem hagy békén a gon­dolat, vajon mit vétettem ellene, hogy így megdorgált? IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIH Lubomír Feldek Mit festett a hercegkisasszony? Történt valaha, hogy egy bizonyos hercegkisasszony nagyon vágyó­dott egy olyan virágra, amelynek minden szirma különböző színű. Kijelentette: ahhoz megy feleségül, aki ilyen virágot visz neki. Mivel azonban senki emberfia nem vitt neki ilyen virágot, a hercegkisasszony­nak nem volt kihez feleségül mennie. Fülembe jutott híre ennek a hercegkisasszonynak, elmentem hozzá, és ezt mondtam neki:- Kedves hercegkisasszony, olyan virág, amelynek minden szirma más színű volna, nem nő széles a világon. De ha már ilyen virágra vágyódsz, fogadj föl kertészednek, s én megpróbálok kinevelni egyet. Felfogadott, s a várkert zugában kineveltem egy fehér virágot.- Ó - kiáltott fel a hercegnő, amikor odajött, hogy szemügyre vegye a munkámat. - Nem sikerült! A te virágod tiszta fehér! Nem mehetek feleségül hozzád!- Sajnálom - mondtam. - Hát akkor megyek is haza. De fogadd el tőlem ajándékul ezt a vízfesték készletet, maradjon rólam legalább ez az emléked. A hercegkisasszony elfogadta a vízfestéket, én meg hazamentem. Ám csupán egyetlen éjszakát aludtam ágyamban, üzenet jött máris: térjek vissza, de azonnal, a szent pillanatban a várba, mivelhogy csoda történt. Fehér virágom az éjjel megszínesedett. S mindegyik szirma más-más színű! A hercegkisasszony feleségül jön hozzám! Megvolt a lakodalom. Végeztével a vendégek szétszéledtek, én meg egyedül maradtam feleségemmel, a hercegkisasszonnyal.- Kedvesem - mosolyodtam el mitől olyan festékesek az ujjaid?- Festegettem a vízfestékkel, amit ajándékoztál nekem - mondta a hercegkisasszony.- És mit festettél? - kérdeztem.- Festettem, amit festettem. Miért kérded, ha tudod? Éjszaka esett, s reggelre a virág ismét fehér lett. Lemosta más-más színeit az eső. De a hercegkisasszony feleségem maradt már. — Zalabai Zsigmond fordítása Koncsol László v Sárkány-mese Tarka égen tarka sárkány: víg zsinóron leng, lebeg, lágy szelekben hempereg, hímes lepke, ritka látvány, szél dbálja, lengeteg, s gyermek őrzi, kisgyerek. Boldog sárkány: könnyű szálon illeg, táncot, mórikál, meg-megugrik s meg-megáll, rojtos farka mint az álom, hosszan úszik, szállva száll, huppan, lebben, táncikál. Hívja őt egy tarka lepke: „Vár a játék, szállj velem, épp a szellőt kergetem. Hagyd a gazdád, szedte-vette, jer, csapongjunk szertelen, tarkán, estig, fényesen." Csábítgatja fenti felhő: „Ide, testvér, ide szállj, innen tág a lenti táj, több a város, több az erdő meg a rét, a tó, a nyáj. Hagyd a gazdád - jössz-e már!?" Dong a virgonc, gyors bogárka: „Én a csipcsup, te a nagy - te a szellők dísze vagy, jöjj a víg bogárka-bálba, hagyd a gazdád, messze hagyd, tánc-forogni szállj, szaladj!" Fönt kering a lassú gólya: „Messze, messze, jó komám, szállók őseim nyomán póthazámba, pálma-szóra. Tenger, új tó-tartomány: vár a messze rád s reám. “ Csélcsapong a füsti fecske: „ Tépd pórázod, szállj tova, hív az égi korcsolya. Helyben illegsz, mint a kecske: szaggasd láncod, ostoba, több a »hoh-nál a »hova«!" Dübörög a repülőgép: „Ember műve vagy te is, jer világgá, jer, te kis táncos-láncos, röpdösó kép, s hagyd a szélre: messze visz. Gazdádnak pedig: fityisz!" „Válj szabaddá, tépd zsinórod, most szakítsd el, mard, harapd!" huhogott a szél. „Harapd!" És a sárkány mgdalózott, és a zsineg elszakadt, és a sárkány... Hm, a sárkány... ? Négy-öt szaltó, s a csavargó el-kinyúlt, bordatörten földre hullt, némi riccs-reccs, némi jajszó, majd a balga elcsitult, némán szenvedést tanult. De a gyermek fölemelte s heizavitte, haza ám, igazított a nyakán, majd a bordát tette helyre, ragasztó, jó spárga, s lám, jobb is, szebb is lett. (Talán.) Újra fönt a tarka sárkány, tiszta égen leng, lebeg, langyos szélben hempereg. Táncosán száll zsineg-szárán: az, ami csak így lehet, s jól vigyáz rá a gyerek. Langstein Erzsébet illusztrációja A gólya Október végén az évszakhoz képest szép időjárás volt. A leve­lek már lehullottak a fákról, de a napocska még kellemesen me­legített. így a gyerekek még kijár­hattak a füzesbe játszani. Egy napon három kisfiú boldo­gan fedezett fel ott egy gólyát, amely sártól szürkén lépegetett a bokrok között. A gyerekek összedugták a fejüket, majd úgy döntöttek, hogy megfogják az itt­rekedt gólyát, hazaviszik és gond­ját viselik. Miután megszületett a haditerv, elindultak a gólya felé. Bekerítéssel próbálkoztak, de a gólya mindig kicsúszott a ke­zükből. Másnap alig várták, hogy újra kimehessenek a füzesbe megnéz­ni barátjukat, örömmel látták, hogy a gólya még mindig ott van. Vajon hol és hogyan töltötte az éjszakát? És újra megpróbálták megfogni, de a gólya mindig ügye- ' sebbnek bizonyult. Mire odaértek hozzá, felemelkedett a levegőbe és a hátuk mögött szállt le. így játszadoztak a gyerekek há­rom napig. A harmadik nap éjjelén lehűlt a levegő, és a gyerekek aggódni kezdtek ,,játszótársuk“ miatt. Bíz­tak abban, hogy talál magának egy meleg helyet. A következő napon azzal indultak el a gyerekek a gólyához, hogy mindenáron megfogják. Sokáig keresték, míg végre megtalálták egy bokor tövé­ben. Halott volt már. Az éjszaka hidege végzett vele. És a gyerekek könnyes szem­mel állták körül. Bartos László (Felsőszeli - Horné Saliby) AZ ORMOKRA NEM HÍVJÁK AZ EM­BERT: ODA FEL KELL KAPASZ­KODNI. Manet GONDOLKODOM. TEHAT. . Tréfás nyelvújítás Anyanyelvével szívesen játszik, anyanyelvén örömmel tréfálkozik az ember. Játékos erőpróbára, tréfás nyelvújításra hívogatunk. Már meglevő, ki­próbált, komoly szavaink mellé kellene kitalálnod olyanokat, amelyek eléggé pontosan kifejezik az eredetik jelentését, de ráadásul mulattatóan érde­kesek, ingerlőén ötletesek is. Segítségül egy példa: PÁLYAUDVAR - Síntér (férfi) FODRÁSZ ISTÁLLÓ KONNEKTOR KULCSLYUK HANGSZÓRÓ A legötletesebb megoldásokat közöljük és jutal­mazzuk. Szemléld figyelmesen a hat mintás tárcsát és rögtön felfedezed, hogy kettő közülük egyforma. Melyik a két ikertárcsa ? MEGFEJTÉS A november 25-i számunkban közölt feladatok megfejtése: 1. Júlia, László; 2. a 7-es. Nyertesek: Farkas Péter, Komárom (Komámo); Faáanga Éva, Zseliz (Zeliezovce); Fülöp Henrik, Érsekújvár (Nő­vé Zámky); Kulcsár Tünde, Léva (Levice); Kiss Zoltán, lllésháza (Eliásovce).

Next

/
Thumbnails
Contents