Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1983-07-15 / 28. szám

A Szocialista Munka Hőse A Liptovsky Mikuláá-i Május 1. Posztógyár szövödé- jének hármas számú műhelyében szinte naprakészen szerkesztett faliújság tudósít az élmunkás-mozgalom eseményeiről és eredményeiről. Rövid írásos beszá­molók, fényképek, újságkivágások között mindig a leg­jobbak névsora és teljesítményük kimutatása van a díszhelyen. A lista évek óta ugyanazzal a névvel kezdődik.- Ez csak természetes, hiszen a név viselője, Anna Kruteková már két évtizede a legjobb szövőnőnk - szö­gezi le gyorsan Juraj Hanes, a műhely mestere. - De, hogy egészen pontos legyek, Anka huszonnegyedik éve dolgozik a kezem alatt és még egyszer sem volt baj a munkájával. Sőt! Amióta betanult - ez körülbelül egy évig tartott - állandóan túlteljesíti a normát. Ennek még akkor is megtalálja a módját, ha történetesen rosszabb minőségű, gyakran szakadó fonal jut a gépeire, vagy más körülmény lassítja egy időre a tempót. Bámulatos szorgalma mellett kezdeményezéseit, sikereit is ismeri az egész gyár. Évekkel ezelőtt például az elsők között tett felajánlást a technológiai fegyelem megszilárdítá­sára, a takarékos nyersanyag-felhasználásra és a gyártmányhibás szövetek részarányának csökkenté­sére. A vállalásokba foglalt ígéreteit sorra beváltotta, így többek között jelentős határidöelónyben elvégezte a hatodik ötéves tervidőszak reá jutó feladatait, majd 34,3 százalékkal túl is teljesítette azokat. Ezt követően tavalyelőtt 131, az elmúlt évben pedig 137 százalékra teljesítette a normát. Most is jócskán előre dolgozik, de a munkán túl áldozatkészségéről, szerénységéről ugyancsak példát vehetnek a többiek. A faliújságtól néhány lépésre kezdődik a gyár legki­válóbb szövőnőjének „birodalma“. Tíz Benniger- típusú gép sorakozik egymás mellett. A régi, jól bevált masinák hibátlanul működnek. Csattogásuk - a többi­vel együtt - naphosszat remegteti a műhely levegőjét. Hangosan kell kiáltoznunk, s közben egymás száját is figyelni, hogy megértsünk minden szót. Ezért inkább abban állapodunk meg, hogy majd a műszak után beszélgetünk.- Tizenöt éves koromban jöttem a gyárba - mondja délután Anna Kruteková, amikor már a váltótársa serénykedik a gépek körül. - Ez az első munkahelyem.- Miért kezdte ilyen fiatalon ezt a könnyűnek seho­gyan sem jellemezhető munkát?- Dolgos munkáscsaládból származom. A mi vidé­künkön pedig akkor még különösen tisztelték a koronát, s a gyárakat is. Előttem három nővérem jelentkezett ide. Otthon sokat meséltek a munkájukról, megmutat­ták a szép keresetüket. Akkor még nem láttam szövő­üzemet. Azonban hamarosan iskolai tanulmányútra készültünk ebbe a gyárba. Nem mondom, amikor beléptünk a műhelybe, nagyon furcsa volt az állandó csattogás, de a látogatás végén mégis döntöttem. Aztán hamar megszerettem ezt a munkahelyet, a többi­eket, a sokféle anyagokat ami elkészül a masinákon. Talán az tetszik a legjobban, hogy soha nincs egyhan­gúság, gyakran cseréljük a mintákat, gyönyörű a mun­kánk eredménye.- És a kereset?-A pénzzel sincs baj. Ha túlórázok, még meg is toldják a fizetést, a kiváló minőséget és az anyagtaka­rékosságot pedig külön prémiumokkal jutalmazzák. Tehát e tekintetben is csak jól járhat, aki rendesen dolgozik.- Voltak már nehéz pillanatai is a gyárban?-A betanulás aránylag könnyen ment. Szívós ter­mészetem van. Ezért később különösebb nehézségek nélkül megbirkóztam az egyre komolyabb feladatokkal is. Igaz, rengeteget segített ebben a jó kollektíva, mert nálunk úgy van, hogy együtt örülünk, vagy bánkódunk. Két évvel ezelőtt mégis azt hittem, hogy végleg abba kell hagynom a munkámat. Olyan szerencsétlenül csúsztam el, hogy eltört a jobb csuklóm. Borzasztó SZÚ lassan, nehezen forrottak össze a csontok. Jó negyed­évig kellett dajkálnom a gipszet. Amikor végre levet­ték, és visszajöhettem, már nagy lemaradásom volt a tervteljesítésben. Főleg azért bántott a dolog, mert komoly felajánlással jelentkeztem az akkori munkaver­senybe. Amíg betegállományban voltam, kigondoltam ugyan, hogy a túlórázással és a hétvégi ráhatásokkal miként tudom majd mielőbb bepótolni a mulasztást. Egy valamire nem számítottam. Amikor a több mint három hónap után újra a fonalvetélőért nyúltam, nem oda mozdult a kezem, ahová kellett. Ösztönösen meg­ismételtem a mozdulatot. Megint nem engedelmeske­dett sem a csuklóm, sem az ujjam. Erre belémhasított a megdöbbenés: én már itt nem dolgozhatok! Otthon végigsírtam az éjszakát. Másnap reggel keményen összeszorított fogakkal és azzal az elhatározással jöttem be, hogy mindenáron, akár vért izzadva is megtanulom használni a bal kezemet. Eleinte elég nehézkesen ment, de aztán egyre jobban sikerült. Közben kitartóan hajlítgattam, tornáztattam a fájós csuklómat és az ujjaimat. Azóta már rendbe is jött a kezem. Anna Kruteková két évvel ezelőtt sem csalódott önmagában. Szinte naponta túlórázva és a legtöbbször lemondva a hétvégekről, fokozatosan bepótolta a lemaradást, majd október utolsó napján elégedetten nyugtázta, hogy teljesítette az 1981 -es feladatait. Az év végéig aztán 131 százalékra növelte elvégzett munká­jának a tervezetthez viszonyított eredménymutatóját.- Nagy csalódás lett volna számomra, ha nem sike­rült volna ez a bizonyítás - sóhajtott fel a tavalyelőtti szorongásokkal teli napok rossz emlékétől megköny- nyebbülten - Alighanem oda lett volna az önbizalmam, mert attól is tartottam, mit szólnak a többiek, ha kommunista létemre adóssággal zárom az évet. Tizenegy éve tagja a CSKP-nak. Amikor benyújtotta a felvételi kérvényt, az ifjúsági szövetség gyári alap­szervezete volt az egyik ajánlója. Most is a fiatal dolgozók között látják a leggyakrabban. Tapasztalatai­(A ÖSTK-felvétele) val, tanácsaival segíti beilleszkedésüket a legjobbak kollektívájába. Rendszerint a gyárban tanuló és gya­korló vietnami lányokat is az ő gondjaira bízzák. Azok, akik eddig kikerültek a keze alól, a legügyesebb szövő­nőkkel is felveszik a versenyt. Gyakran megáll a volt tanítványok gépeinél. Kíváncsi a helytállásukra, szá­mon tartja a sikereiket, problémáikat.-A legtöbbször elég egy-két meleg emberi szó, máris könnyebben vidámabban megy a munka - bizonygatja. - Azt tartják rólam, tudok bánni az emberekkel. Egyszer talán ezért döntötték el a gyár vezetői, hogy kiemelnek, mondván, eleget szolgáltam már a gépek között, megérdemlek egy kényelmes irodát, ahonnan a munkaverseny szervezése lesz a dolgom. Három napig bírtam ki ott. Hiába próbáltak marasztalni, visszajöttem a műhelybe. Itt érzem jól és teljes értékűnek Tnagam Eddig még ritkán volt példa arra, hogy fiatal dolgozó részesült a legmagasabb állami kitüntetésben. Anna Kruteková harmincnyolc évesen érdemelte ki A Szocia­lista Munka Hőse címet. Amikor az idei május 1. alkalmából a prágai várban köztársasági elnökünktől átvette az ötágú aranycsillagot, nem tudta megállni, hogy a meghatódottságtól ki ne csorduljon a könnye. LALO KÁROLY Ü nnepélyes zászlófelvonással kezdődött. A 205 pionírruhás, kéksapkás hetedikes diák meg- illetödve figyelte az árbocra felkúszó zászlót. Fehér mezőben vörös kereszt - a segítségnyújtás szim­bóluma. Ők, az ifjúsági egészségügyi csapatok tagjai, a járási versenyek első helyezettjei azért gyűltek össze Trenőínben, hogy bizonyságot tegyenek tu­dásukról. A 41 öttagú csapat tagjai izgatottan vára­koztak, míg sor kerül rájuk. Ezalatt mi megkértük dr. Pavel Mrázt, a verseny igazgatóját, ismertesse a versenyfeladatokat.- A verseny célja, hogy a gyerekek tisztában legyenek a segítségnyújtás elméleti és gyakorlati kérdéseivel. A részvétel feltétele, hogy a csapat tagjai gyógynövényeket gyűjtsenek, hogy ismerjék a közúti közlekedés szabályait, tisztában legyenek a pionirszervezet és a Vöröskereszt tevékenységé­vel, tudjanak a legfontosabb politikai eseményekről, a forradalmi hagyományokról - tájékoztatott. - De hadd ne beszéljek én, gyerünk, nézzük meg őket munka közben. Az első csapat már leadta egészáégügyi táskáját, naplóját s ketten éppen a földön heverő bábu „felélesztéséhez“ készülődtek.- Jól csinálják s elég gyorsan is - magyarázta a látottakat -, szükség esetén már életet menthet­nének. A 13 éves gyerekek fegyelmezetten, tiszte­lettel jelentették a feladat végrehajtását, s menetel­ve mentek a következő állomásra. Ott sem időztek sokáig, jól feleltek a kérdésekre, tisztában voltak a pionírszervezet és a Vöröskereszt céljaival. Nem a győzelem a fontos A gyógynövény-vizsgán -ts helytálltak, s a kötelező ötven korona értékű gyógynövénynél többet «dtak le. Nem okozott gondot a közlekedési teszt és helyes válaszokat adtak az elméleti kérdésekre is. Majd a gyakorlat következett - ettől a versenyfel­adattól félt egy kicsit mindenki. Az elsősegély nyújtási gyakorlatokat dr. MiloS Brix és dr. Duéan Magdin vezették - tudtuk meg kísérőnktől. A pokrócon két gyerek feküdt. Az egyik lábán „nyílt törés" éktelenkedett, a másik kezéből csak úgy patakzott a „vér". A csapat tagjai szemrebbe­nés nélkül odasiettek a két beteghez és szakszerű mozdulatokkal látták el őket. Brix doktor elégedet­ten szemlélte a fiatalok munkáját. Megtudtuk tőle, hogy sok felnőtt tanulhatna a gyerekektől..- Hozzá­értéssel, ügyesen dolgoznak, amit megtanítottak velük, azt tudják is. Sajnos még mindig akadnak, akik nem a legújabb, a korszerű segítségnyújtás ismereteit oktatják. Itt nekünk kell tenni valamit, gondolom, ezen segítene az oktatók részére szer­vezett tanfolyam. Az egységes rendszer kidolgozá­sa nagyon sürgető feladat - mondotta. Mialatt a csapat ellátta a két beteget, bekéredz­kedtünk a „sebesültek“ szobájába. Mária Ftybári- kovát munka közben zavartuk meg. Ö maszkírozta a gyerekeket, bevallom, hitelesen. Hogy munkájá­hoz mit használt? Gyurmát, csontdarabokat, festé­keket, kenőcsöket, sok-sok műanyagcsövet, hogy ezeken keresztül folyjon a vért helyettesítő ételfes­tékekkel befestett folyadék. A csapat tagjai edzettek, nem ijedtek meg a sérü­lésektől, jól végezték munkájukat, de egyet bizony elfelejtettek: megkérdezni, hogy a beteggel tulaj­donképpen mi is történt. De közben új csapat érkezett. Kinéztünk az ablakon, amely alatt az ifjú vöröske­resztesek egy „égési sebekkel“ elcsúfított gyereket kötöztek, majd a másik „eltört lábát“ tették sínbe. A műveletek alatt keveset beszéltek, mindenki tud­ta, mit kell tennie.- Add gyorsan a steril kötszert - súgta Jarmila Krasőanská Iveta Petroviőovának, akivel együtt dolgozott.- Lenka add a sínt, de siess - szólt Sofia Podmanická, miközben ügyesen kötözte a lábat. A versenyfeladat bevégeztével sorba álltak és elkö­szöntek a szenei egészségügyi csapat tagjai. Fellé­legezve dugták össze fejüket. Egymás szavába vágva mesélték el Irena Salkoviőová tanárnak a verseny eseményeit. Arra gondoltunk, hogy vajon hány óra gyakorlás kellett ahhoz, hogy ezek a mozdulatok ennyire beidegződjenek? A verseny ideje alatt nem zavar­hattuk kérdéseinkkel a csapatok tagjait. Csak ami­kor vége lett, tudtuk meg, hogy a gyerekek tanáruk segítségével hetenként egyszer, de verseny előtt többször is találkoznak és veszik át a kérdéseket. Nevetve mondták, hogy mi minden baja volt már mindegyiknek, amit a többinek kellett „meggyógyí­tania“. Vidámak, felszabadultak voltak, pedig köz­vetlenül a verseny után sokan még el is pityeredtek, amikor rájöttek, hogy valamire rosszul feleltek. Oka a szégyenkezésre igazán nem volt senkinek sem. Mint minden versenynek, ennek is voltak győztesei, legjobbjai. De nyertesek voltak mindazok, akik a versenyen részt vettek, hiszen új tapasztalatokat, barátokat szereztek, tanultak és látták egymás munkáját. A csapatok munkáját segítő, figyelemmel kísérő felnőtt vöröskeresztesek megnyugodva összegez­ték - felnövekvőben van az új generáció, amely erősíteni fogja a vöröskeresztesek népes táborát. PÉTER FI SZONYA 0 »

Next

/
Thumbnails
Contents