Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1983-07-15 / 28. szám

Hetedik napja járom a várost. Alig marad időm másra, mert annyi az esemény, érdekes­nek ígérkező látni- és hallanivaló, hogy jófor­mán a nap valamennyi időszakára jut belőle. Kíváncsiságom pedig űz-hajszol egyik helyről a másikra, szinte sodródok az Incheba ’83 kísé­rőrendezvényeinek forgatagában. Egyszer a művelődési és pihenöpark valamelyik pavilon­jába, másszor a ruzinovi Téli stadionba, vagy sajtótájékoztatóra szól a meghívó. Tehát ilyen is a nemzetközi vegyipari nagyvásár, azon felül, hogy a nyilvánosság elé tárt kiállítási része a vegyipar évenkénti kirakata, egyfajta bemuta­tó mindabból, amit piacra kínál a kiállítók egész sora. Pavilon - félhomályban. Nem készült róla felmérés, de anélkül is alighanem toronymagasan a Slovchémia-tröszt lenne az első abban az összehasonlításban: vajon a kiállí­tók közül melyik tett legtöbbet az Incheba idején azért, hogy pavilonjába csalogassa a látogatókat. Ugyanis városszerte elhelyezett falragaszaik száma még talán a nagyvásárra hívókét is felülmúlta. És erre az M pavilon üvegfalain még egyszer rádupláztak, ami miatt aztán félhomályban úszott eme jelentős vegyipari trösztünk vál­lalatainak hangulatosan elkészített vitrinsora. De mit lát­tunk bennük? Csupán az újdonságok közül ragadjunk ki hármat. Emlékeznek-e még a Madit Uniói motorolajra? Tavaly fődíjat kapott érte a bratislavai Slovnaft, s még a múlt évben legyártották belőle az első 219 tonnát. A farkastoroki óriásgyár idei újdonsága a Pekol 80 jelzésű konzerváló folyadék. Csapágyak, acél és színesfém-alkat­részek tartósítására szolgál, hosszú távon is megakadá­lyozza a fémek korrózióját. Sok más előnye ellenére nem került az Incheba fődíjjal jutalmazott termékei közé. Arany­érmet kapott viszont a Georgi Dimitrov Vegyipari Művek terméke, a Virelon polipropilén kábel, amelyet első minő­ségi osztályban állítanak elő és a szőnyeggyártás fontos alapanyaga, tulajdonságaiban viszont felülmúlja Baleron nevű „testvérét“ is. Refoplast néven mutatták be újdonsá­gukat a smolenicei festékgyártók. Az öt színárnyalatban készülő keverék az épületek homlokzati részén és általá­ban a külső felületképzés során alkalmazható. Néhány gramm - egy hektárra. Kisebb vihart kavart az a hír, amely a Svájci Du Pont cég egyik termékére hívta fel a figyelmet. A Clean 75 OF gabona- és lenvédő szerből, mely Arany Inchebát kapott, néhány grammnyi mennyiség is elég egy hektárra, annyira hatékony. így az eddigiekhez képest százszorta kisebb adagban is kellően hat és nem veszélyezteti az emberi környezetet. Az óvatosabb hozzá­értők azonban figyelmeztetnek: minden vegyszer bizonyos értelemben méreg, ezért fontos, hogy alkalmazása az adott körülmények ismeretében történjen. Hoechst, Henkel, Bayer... élvonalbeli európai cégek, az Incheba hagyományos kiállítói. Mivel jelentkeztek az idén? A majnafrankfurtiak a mezőgazdasági termelés növelésé­hez hozzájáruló legújabb kutatási eredményeiket hozták el bemutatni, s ehhez a kiállítás idején tanácsadói szolgálatot nyitottak. A Bayer a tiszta vegyi anyagoktól kezdve egé­szen a műanyagféleségekig sok mindent kiállított, amelyek felsorolása is oldalszámba menne. Az előzőekhez hason­lóan jó kapcsolatok fűzik Csehszlovákiához a Henkel céget, amelynek egyik érdekes újdonsága, a Super sző­nyegtisztítópor: négyórás hatása után porszívóval eltávo­lítható valamennyi szennyeződés a szőnyegről. Mikrovatta és ultrahangos tisztítógép. Tapasztalatból tudom, hogy sok olyan gyár van az ország területén, ahol a termelési „hangzavar“ káros hatású, decibelekben mérve túl magas. Ezért találom rendkívül hasznosnak a hallásromlás megfékezésének minden kísérletét. Kezemben a litomyáli Vertex Kuver nevet viselő fülvédő mikrovattája, s hozzá a szakszerű használati utasítás. Az üvegszálas anyag egy apróság csak a kiállítás rengetegé­ben, de hasznossága vitathatatlan. Forgalmazásával a Rempo foglalkozik. Nem a decibelek, hanem ultrahangok játszák a főszere­pet a Nővé Mesto nad Váhom-i Gépesítési és Automatizá- ciós Kutató Intézet kétrészes tisztítógépében. Laikus szemmel nézve hajlamosak lennénk akár még korszerű fűtőtestnek is nézni ezt a berendezést, amely folyadékban ultrahang segítségével képes megtisztítani a finommecha­nikai, elektronikai és optikai alkatrészeket, s ma erre egyre több iparágban fölöttébb nagy szükség van. Háromórás flakon-elemzés. Szeminárium az aeroszo- ios szelepekről és töltőgépekről - ez áll az olasz Coster cég meghívóján. Kíváncsian ülök le a mintegy ötvenfónyi szakember közé. Rövid ismertetés a termelésről, majd megkezdődik a szakelőadás. Másfél órán keresztül a szó a szórófejek szelepei körül forog. Szinte látleletet adnak Madit Super, Madit Uni­ói... és az idei Slov- naft-újdon- ság a Pekol 80 konzervá­lószer a cég legújabb szeleptípusáról, ábrákat küldenek körbe róla, s mindenki kipróbálhatja az elé helyezett flakonokat, melyeket kétféle szórószeleppel láttak el, s azt bizonygat­ják vele, hogy az arányaiban különböző keveréknél is elérhető az azonos illat, ha a szívási mód más-más. Sok meggyőző érvelés hangzik el az újdonság javára, a szak­mabeliek láthatóan elégedettek. A szeminárium második felében a töltőgépekről hallgatnak végig egy előadást, alighanem sok-sok hasznos tapasztalattal. Változatlan alapterületen -kulturáltabb környezet­ben. Vasárnap reggel, pár perccel kilenc óra előtt. A ruzi­novi Téli stadion parkolójába egymás után gördülnek be a hazai és külföldi rendszámú személygépkocsik. Üzletkö­tők, gyógyszeripari szakemberek tucatjai tartanak az épü­let felé. Kezdődik az Incheba programjába fogadott IN- PHARMED kiállítás második napja. A környezet már első látszatra más, kulturáltabb, mint a régi jégstadionban volt. Gyakorlatilag ide helyezték át teljes egészében és válto­zatlan alapterületen a gyógyszerek és egészségügyi berendezések bemutatóját, s a megoldás sikeresnek ígér­kezik. Olyannyira korai ez az időpont, hogy az érzékeny műszerek egy részét ilyenkor még letakarva találja a láto­gató, kiállítóik úton lehetnek idefelé. Hazánk gyógyszergyártó vállalatait már hagyományo­san a SPOFA képviselői. Termékújdonságaik nevei ma még talán csak e területen jártasabbaknak mondanak valamit, annál feltűnőbb viszont, hogy úgyszólván vala­mennyi esetben eddig külföldről behozott gyógyszert pótolnak. Ilyen például a Venoruton helyébe lépő Cilkanol érmegbetegedést gyógyító kapszula, vagy a Dopamint pótló sokkállapotot megszüntető Tensamin injekció és sok más gyógyszer. A Szovjetunió standján a növényi eredetű köhögésellenes Glaucin, amelyet folyadékokkal is kevernek, és a belső daganatok gyógyítására szolgáló Ftorafur váltott ki nagy érdeklődést. Jugoszlávia aránylag nagy területen mutatta be újdonságait. Láthattuk például a Ferrum lek vaspótló orvosságcsaládot, a reumatikus betegségek kezelését elősegítő Dorsiflexet és a kapszula, valamint injekció formájában készülő Kalcort, amely aktivi­zálja, védi és felújítja a megsérült agysejteket. Kitűnő tulajdonságainak köszönve hatásos gyógyszer az alkoho­listák kezelésénél. Festékszóró külföldről - korrózióállóbb acél Ostra- váról. Magyarországqt először képviselte az Inchebán a nagyvállalatok mellett hét szövetkezet is. Közülük az egyik a keceli Vegyes Ipari Szövetkezet, az Interantikor szakkiállítás témakörébe vágó festékszóró falakkal és fülkékkel mutatkozott be. A típuscsalád két fő csoportban készül: oldalfallal és tetővel ellátott festékszóró fülkék, illetve oldalfal és tető nélküli szórófalak formájában. Mivel minden esetben vizes leválasztásúak, választék szerint padlószint feletti, vagy alásüllyesztett víztartállyal ké­szülnek. A Vítkovicei Klement Gottwald Vasműben gyártják az Atmofix acélt, amelyet a védőbevonatok nélküli szerkeze­tekhez használnak. Éppen ebben van legnagyobb előnye: az acélszerkezet felületére nem kell külön bevonatot tenni, s időközönként azt felújítani, mert már az Atmofix acél anyagának is megvan a korrózióálló tulajdonsága. Itt a sor további érdekességekkel, újdonságszámba menő termékekkel folytatódhatna. Ehelyett azonban kerül­jön ide a nagyvásár egyik jellemző vonása: a takarékos­ság. Erőteljes betörése a kiállítási életbe alighanem idővel szemléletváltást hoz magával. És ennek előszele már az idei Inchebán is fújdogált. J. MÉSZÁROS KAROLY Műszálak a bratislavai Georgi Di­mitrov Ve­gyiművek­ből, balról az aranyérmes Virelon po­lipropilén kábel (Gyökeres György felvé­telei) E feltételek megteremtésével lehetővé válik, hogy a kollektíva tagjai között igaz­ságosan, tárgyilagosan osszák el a béra­lapot. Tudjuk, hogy egyetlen gyenge pont miatt is szétszakad a lánc. Ez azt jelenti, hogy minél progresszívabb egy szerve­zési forma, annál tökéletesebbé kell tenni a „láncszemek“ kapcsolódását, annál következetesebben figyelembe kell venni az egymást feltételező tényezőket. Ho­gyan nyilvánul meg e követelmény a ska- licai gyár gépsorait kezelők gyakorla­tában? A gépsorokat 4-4 munkás kezeli, a gé­pek pontos működéséről pedig minden gépsoron 2-2 gépbeállító gondoskodik. Két gépsoron tehát tizenketten dolgoz­nak. Kiválóan összeforrott kollektíva ez a szocialista munkabrigád, számos jó helyezést ért már el a munkaversenyben. A kollektíva a komplex intézkedések alapelveinek áttanulmányozása után úgy döntött, hogy minden gépsoron eggyel csökkentik a gépkezelők számát. Minden gépsoron hárofu munkás és két gépbeál­lító maradt azzal, hogy a beállítok közül az egyik majd segít a termelő munkások­nak. A máshova áthelyezett két munkás bérét az anyagi érdekeltség növelésére használták volna fel. Itt is volt azonban egy gyenge lánc­szem; az elképzelést csak akkor tudták volna valóra váltani, ha sikerül kiküszö­bölni a sok üzemzavart, amely mindkét gépsoron sok gondot okozott. A gépsorok automatái számára sűrí­tett levegő adja az energiát. Ez az ener­giaforrás azonban távolról sem kifogásta­lan, a sürített levegő szennyezett, így az elosztók gyakran eldugulnak, ami sok­sok üzemzavart okoz. A Povazská Bystri- ca-i Vágmenti Gépgyár - a gépsorok előállítója - ráadásul nem gondoskodik elegendő pótalkatrészről. Ilyen körül­mények között a 12-tagú kollektívának éppen elegendő munkát adott az üzem­zavarok kiküszöbölése, a veszteglések során keletkezett termeléskiesés pótlása. A brigád ilyen körülmények között hiá­ba lelkesedett, hiába volt híve a prog­resszív szervezési és jutalmazási forma meghonosításának. Egészen ez év janu­árjáig ez volt a helyzet, amikor rövid cikk jelent meg a Pravdában a kollektíva gondjairól. A két érdekelt vállalat illetéke­sei azzal válaszoltak a figyelmeztetésre, hogy megegyezést kötöttek: rendszeres­sé teszik a pótalkatrészellátást. A skalicai gyár vezetése pedig hozzálátott a sűrített levegő vezetékrendszerének felújításá­hoz, így a két gépsor új és teljesen önálló vezetéket kapott. Az akció ezekben a na­pokban fejeződik be, a brigádszerú szer­vezést és jutalmazást így még ebben az esztendőben bevezethetik. Úgy véljük, nem érdemes siránkozni afölött, hogy több mint egy évet veszített a kollektíva. A tanulságokat azonban érdemes levon­ni, és le is kell vonni. Más vállalatokban is, ahol egy kis jóakarattal megvalósíthatók a pozitív elképzelések. MARIÁN FUSEK * jä - ® ws ä ^i if i I ;f 1 ;A f ■ J.jBH n v miß i si nil miiniin i n ^

Next

/
Thumbnails
Contents