Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1983-11-11 / 45. szám

V áratlanul toppantam be az Érsekúj­várt (Nővé Zámky) Városi Nemze­ti Bizottságra. Régi ismerősömmel futot­tam össze a városban, aki a szívélyes üdvözlés után megkérdezte: „Mit szólsz a vnb kisüzeméhez... Az utóbbi időben sokat beszélnek róla, egyik részlegüket a tévében is bemutatták“. Aztán tovább sietett, engem pedig a kíváncsiság elvitt Ludmila Svarcová mérnökhöz, a vnb he­lyi ipari, kereskedelmi és közlekedési szakosztályának vezetőjéhez. Amikor megtudja, mi felől érdeklődöm, moso­lyogva megjegyzi.- Nincs ebben semmi különös, a vá­rosban a jnb által irányított három szol­gáltató vállalat és négy ipari szövetkezet tevékenykedik. A kisüzem négy évvel ezelőtt jött létre, s hogy jelenleg több szó esik róla, annak az az oka, hogy egyre több olyan szolgáltatást vezet be, amely­re szüksége van a lakosságnak. Azt javasolja, győződjek meg szemé­lyesen is erről. így hát Ivan Supalával, a kisüzem vezetőjével körútra indulunk. A legközelebb a másolatkészítő iroda van. Amíg az ott dolgozók az ügyfelekkel foglalkoznak, a kisüzem vezetője el­mondja, hogy ilyen szolgáltatás azelőtt nem volt a városban, pedig sok okiratról kell másolatot készíteni, főleg az idős embereknek bonyolult nyomtatványokat kitölteni, kérvényeket megírni. Alena Kutrl'ová, a részleg vezetője a követke­zőkkel toldja meg Ivan Őupala szavait.- Mindössze ketten dolgozunk itt. Szolgáltatásainkat havonta mintegy há­romszázan veszik igénybe. Az ügyinté­zés meggyorsítása érdekében a közel­múltban bevezettük az okmánybélyegek árusítását is. Az idő majd megmutatja, hogy mi lesz a következő lépés. Alig pár méterre tőlük található a cipő­javító részleg. Seres Imre és Róza Pál cipész havonta 5-600 pár cipőt javít meg. A vállalási idő két-hátom hét, de kisebb javítást, sarokcserét azonnal is elvégez­nek. A műhely, amelyben dolgoznak, nem a legkorszerrúbb, de megfelel a kö­vetelményeknek.- Évekig nem dolgoztunk a szakmá­ban, de hogy most itt szükség van ránk és a számításainkat is megtaláljuk, visz- szatértünk - mondja Seres Imre. Tovább rójuk a város utcáit, s útköz­ben a vezető elárulja, hogy az amatőr fényképészek részére filmelőhívó és fényképmásoló laboratóriumot létesítet­tek, amelyben tanácsot is adnak az ügy­• Seres Imre ismét cipészként dol­gozik feleknek. Az utóbbi természetesen ingye­nes. Mire mindezt elmondja, már meg is érkeztünk a helyszínre, ahol Gizela Su- palová fogad. Előzékenyen megkérdi, hogy mivel szolgálhat, s amikor meg­mondom, hogy csupán információval, ezt mondja:- Velem együtt dolgozik itt Ficza Jó­zsef né. Havonta több mint háromszáz megrendelőnk van. Munkánk tehát bőven akad, és még több lesz, ha járásszerte tudomást szereznek rólunk. A kulcskészítő műhelyt betegség miatt zárva találtuk, így hát a Bernolák tér felé vettük az irányt. Gyerekkocsikkal teli he­lyiségbe nyitottunk be, áhoí Gizela Panői- éinová szorgoskodik, egyedül van, mert a munkatársa szolgálati útra ment.- Eleinte nem volt sok munkánk, de most hogy már a nagykereskedelem ré­szére, a gyárral kötött egyezség alapján mi végezzük a jótállási javításokat is, előfordul, hogy száz gyerekkocsi is sora­kozik ebben a kis műhelyben - újságolja. - Gyakran a lakosságtól postán is érkezik javítani való. Mi a kocsikat rendbe tesz- szük és utánvéttel visszaküldjük a feladó­nak. Eddig még senkit sem utasítottunk vissza, s a jövőben sem lesz ez más­képp. Címünk: Bernolákovo námestie 29. 0 Gyerekkocsikat is javítanak Szeretném hangsúlyozni, hogy csak a hazai gyártmányú kocsikat javítjuk. A szomszéd helyiségből kalapácsüté­sek hallatszanak; Decsi Károly, a Reno- kov dolgozója a gázkályhákat szereli fel abban a helyiségben, ahol még az idén megnyitják a kerékpárok és a háztartási villamossági gépek javítóműhelyét s vele párhuzamosan a díszhalüzlet is megkez­di működését. Dél felé jutunk el Szilágyi Tibor és Nagy Imre kőfaragókhoz, műhelyük a ré­gi ravatalozóban van. Alig egy éve dol­goznak, de már jó hírnévre tettek szert, amit az is bizonyít, hogy több mint egy évre van munkájuk. Megnéztük a lakóte­lepeket is, ahol a kisüzem végezte el a tereprendezést és a parkosítást. Az élet tette szükségessé, hogy nyolctagú par­kosító csoportot hozzanak létre, amely­nek Peter Pokomy a vezetője. Ottjártam- kor éppen a Koliba-Dolina vendéglátó­ipari létesítmény környékét tették rendbe.- Gépeket a kisüzem autóparkjából kapunk. Egyébként gyorsan dolgozunk, ma elegyengetjük a terepet, holnap pedig elvetjük a füvet - mondja Peter Pokorny. - A több hektáros tó környékét is mi parkosítjuk." Egy ilyen rohamosan fejlődő városban, mint Érsekújvár, azt hiszem mindig akad majd munka a számunkra. 0 Az újváriak megkedvelték a virslis kiflit (A szerző felvételei) A kisüzem autóparkja túlnyomórészt a lakosságnak fuvaroz, az ő igényüket elégíti ki a festő és a kőműves csoport is. A parkolóhelyek őrzését is ők végzik. S hogy a felsorolt munkákra hányán vannak? Mindössze hetvenhatan, s eb­ben a számban benne van Sebők Gyulá- né és Bartal Dezsőné, akik az áruházzal szembeni büfében dolgoznak, s naponta mintegy nyolcszáz darab virslis kiflit ad­nak el. Mindent egybevetve, az évi for­galmuk több mint ötmillió korona, s ha nem is nagy, de nyereséggel dolgozik a kisüzem.- Helyiség kérdése, hogy mikor nyi­tunk asztalos és lakatos részleget. Ter­mészetesen itt is a lakossági szolgáltatá­sokat helyezzük majd előtérbe - tudjuk meg Ivan Supalától. Az irodába visszatérve előkerül a há­romnegyed év mérlege: a 3 millió 676 ezer korona bevételnek a 32,S százaléka ered a lakossági szolgáltatásokból, s ez csaknem huszonnégy százalékkal több, mint a múlt év hasonló időszakában volt. El akarják érni, hogy az év végére ez az arány elérje vagy legalább megközelítse az ötven százalékot.- A CSKP KB 6. ülésének határozatai­ból kiindulva a múlt év őszén felmérést készítettünk a szolgáltatásokról - mondja Ludmila Svarcová. - Mintegy ezer kitöl­tött kérdőív érkezett be hozzánk, az ész­revételeket megvitattuk a szolgáltató vál­lalatokkal. így nyitott többek között varró­gépjavító műhelyt a Novodev ipari szö­vetkezet, módosultak a nyitvatartási idők. A felmérés eredménye a kisüzem új szol­gáltatásainak bevezetése is. Az Érsekújvári Városi Nemzeti Bizott­ság kisüzeme helyes irányban halad, ezt az eddig elért eredményei is bizonyítják. NÉMETH JÁNOS I SZÚ 9 XI.11.- Hogy mit jelent számomra a Szovjet­unióban töltött öt év? - ismételte meg kérdésemet Borza Erzsébet mérnök, a Bratislavai Közgazdasági Főiskola taná­ra. - Nagyon sok mindent. Nemcsak szakmai ismereteket szereztem, hanem az emberek közti kapcsolatokra is sok szép példát láttam. A szovjet emberek kedvességét, vendégszeretetét, segítő­készségét nem lehet elfelejteni. Mint a legtöbb fiatal, ö is sok minden szeretett volna lenni: színésznő, orvos, matematikus és még ki tudja mi. A gim­náziumi évek alatt viszont egyre szilár­dabb lett az elhatározása: a Szovjetunió­ban akar tanulni. Édesapjától, aki több­ször járt barátaink országában, sokat hallott róla. Sikeres felvételi után került a Rosztovi Állami Egyetemre, ahol politi­kai gazdaságtant tanult.- Nem volt zökkenőmentes a kezdet, de olyan segítőkész emberek vettek kö­rül, hogy nagyon gyorsan megszoktuk új környezetünket és rövidesen otthon éreztük magunkat. Az igaz, hogy szorgal­masan tanultunk, de nem is lehetett más­képp. Ott szinte nem lehetett lemaradni. Egymást biztattuk, nagyon összetartot­tunk. Ebben bizony példát vehetnének a mi főiskolásaink, akik között nem igen beszélhetünk a kollektív szellemről. Bajban ismered meg barátodat - tartja a közmondás. Erzsébet asszony főiskolai éveit egy olyan kedves „teher", mint a fánya tette színesebbé, nehezebbé. A negyedik évfolyam megkezdése előtt már kislányával együtt érkezett a diákott­honba, természetesen a dékáni hivatal előzetes beleegyezésével. Verával már három éve együtt laktunk. Hallani sem akart arról, hogy a gyerek miatt máshová költözzön. Azt mondogat­ta: ha a jóban együtt voltunk, a nehezebb pillanatokban sem hagy egyedül. Nagyon sokat segített a kicsi körül. A szemeszter megkezdésekor össze­ült a harminc tagú „haditanács“, a cso­port tagjai: mi legyen a gyerekkel. Min­denki megígérte, utánanéz, mit lehetne tenni, kire lehetne rábízni. Másnap az egyik barátnője, Anasztaszja örömmel újságolta, hogy édesanyja vállalja a kicsi gondozását míg ők az iskolában vannak. Mindjárt meglátogatták őt a kicsivel együttt, hogy bemutatkozzanak. A néni­nek, Jevgenyija Szergejovnának az volt a kikötése, hogy csak ellenszolgáltatás, fizetés nélkül vállalja. Erzsébet ezen egy kicsit meglepődött, de a néni elmondta, miért döntött így. A második világháború utáni években, amikor az ő lánya szüle­tett, az NDK-ban éltek. Teljesen idegen emberek között. Akkor ott is akadt valaki, aki sokat segített neki, s ö most ebből a megértésből, szeretetböl akar tovább­adni legalább egy részt. S még azt is hozzátette, bízik benne, ha az ő lánya kerül hasonló helyzetbe, ö sem marad egyedül.- Főképp neki köszönhetem, hogy be­fejeztem a főiskolát Különben nagyon nehéz lett volna. Az az erkölcsi támoga­tás, segítségnyújtás, amelyben abban az évben részem volt, felejthetetlen - mon­dotta. Elmesélte azt is, hogy a dékán az egyik diákotthoni látogatása alkalmával hozzá is betért. Érdeklődött a kicsi felől, arról, hogyan oldja meg ellátását. Az ún. csecsemőkonyhán vette neki a napi ételt, mely mindig friss és viszonylag olcsó volt. A húsellátás viszont abban az időben nem volt folyamatos a városban, s arra már nem futotta idejéből, hogy sorba álljon. A dékán szólt a közeli diákétkezde vezetőjének, aki különben is járt bevásá­rolni, hogy vásárláskor gondoljanak a kis Marikára is. Attól kezdve már csak a szomszédba kellett járnia húsért.- Ebből is látszik, hogy a tanár-diák viszony mennyire más volt ott. Egyenran­gú partnereknek tekintettek bennünket. S ez kötelezett arra, hogy igyekezzünk a bizalmat kiérdemelni, elsősorban azzal, hogy jól tanulunk. De visszatérve még a kicsihez, el kell, hegy mondjam, milyen jó volt az egészségügyi ellátás. Ott beteg gyermekkel nem megy senki a rendelő­be, az orvos hívásra mindig házhoz jön Jevgenyija Szergejovna azóta is uno­kájának tartja a ma már első osztályos Marikát. Erzsébet asszonyt pedig lányá­nak tekinti, annyira összenőttek az együtt töltött idő alatt. Meghívásukra már járt Bratislavában is, nagyon tetszett neki a város, Prágában is kiváncsi volt minden történelmi nevezetességre.- Azóta már mi is voltunk látogatóban a Szovjetunióban. Felejthetetlen, egy életre szóló találkozások voltak ezek. Kár, hogy a barátnőim távolabbra kerül­tek, az egyik Magnyitogorszkban tanít, a másik Szibériába ment férjhez. Ha személyesen nehezebben is találkozha­tunk, a posta jóvoltából mindig tudunk egymásról. S az is kimondhatatlanul jó érzés, hogy bár nagyon távot vannak, tudom, hogy bármikor készek értem min­dent megtenni. Borza Erzsébet a főiskolai évek alatt a Rosztovban tanuló csehszlovák fiatalok SZISZ-szervezetének elnöke volt. Büsz­kén mutatta a szovjet és az egyéb baráti országok fiataljaival közösen szervezett akciókról készült felvételeket, melyek mindegyike a barátság, az együvé tarto­zás megnyilvánulása volt.- Az egyik kollégám Rosztovban tette le az aspiráns vizsgáját - folytatta. - Nagy meglepetésemre a dékán egy könyvet küldött általa nekem, ezzel is jelezve, hogy még emlékszik rendezvé­nyeinkre, a csehszlovák fiatalokra Én itthon készülök a vizsgára. Mondanom sem kell, milyen előnyöm a tökéletes orosz nyelvtudás. A tanulmányozott iro­dalom háromnegyed része orosz. A nem­rég megrendezett nemzetközi tudomá­nyos diákköri értekezleten is, mely orosz nyelven folyt, gtthonosan mozogtam. Ha még egyszer döntenem kellene, újra a Szovjetunióban való tanulást válasz­tanám Ezeket a szavakat édesanyja most már mosolyogva hallgatja. Pedig akkor, az indulás előtt nem volt neki mindegy. Marika néni még most is mély sóhaj kíséretében iegyzí meg:- Nagyon féltettem. Ő a legkisebb gyerek, beteges volt, izgultam, mi lesz vele. Most már örülök, hogy így végző­dött, s hogy a kis Marika jó! bírta a főisko­lás évet. Nagyon hálás vagyok a pót­nagymamának. Marika az első szavakat, sót az első kis verseket is oroszul tanulta meg. Azóta el is felejtette ezeket. De tavalyelőtt, ami­kor látogatóban voltak, igen szorgalma­san tanulta az orosz nyelvet. Édesanyja nem is bánná, ha valamikor ö is ott folytatná tanulmányait. Sok-sok becsüle­tes, lelkiismeretes, segítőkész embert is­merhetne meg. DEÁK TERÉZ Segítőkész emberek között éltem

Next

/
Thumbnails
Contents