Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-11-04 / 44. szám
L KRÓNIKÁSOK FIGYELMÉBE,.. Prológus helyett Fischer Ármin nyényei (Nenince) körzeti orvos a nagybirtokos kastélyában lakott. Két- három további szobában kórterem volt a környező falvak módosabb betegei számára. Egy tavaszi napon, ha elmékezetem nem csal, 1933-ban, parasztszekéren egy barna bőrű szép fiatalasszonyt hoztak be ide.- Aranyos, doktor úr-könyörgött a férje, egy fiatal cigány férfi -, segítsen rajta, nem tudja megszülni gyermekünket... Az orvos a hamutányérban elfojtotta füstölgő szivarját, majd így szólt a kocsisnak, Antolik Jánosnak:- Tüstént vezesd ki a lovakat az istállóból, hozzál oda friss szalmát és a fiatalasszonyra teríts takarót... Megtörtént. Miközben az orvos az istállóban nekilátott munkájához, a zárt ajtó előtt összeverődött a major jó néhány dolgozója. Tőlük távolabb mezítlábas béresgyerekek izgatottan suttogták egymásnak: - Ez a cigánynő az istállóban szüli meg gyermekét, mint szúz Mária Betlehemben. .. A kíváncsi gyerekek karéjában ott voltam én is. S láttam, amikor a szülés után a boldog apa hálás köszönetét mondott az orvosnak. Vi- lágrajött a kis cigánygyerek. Fél évszázad telt el azóta. Érdekelt az istállóban született gyerek sorsa. Él-e, van-e családja, mivé lett? S vajon az édesapja, Oláh Béla, aki annak idején egy cigánybanda kontrása volt, emlékezik-e arra a napra?- Hogyne emlékeznék, kérem szépen? Arra is, hogy a doktor a szülésnél nyújtott segítségéért száz koronát kért tólem. Honnan is vettem volna? Azt válaszoltam, hogy amikor építkezni fog, vályogtéglát vetek neki. Ennek mindig a mestere voltam. A több mint nyolcvan éves, de még el nem nyűtt öregember így folytatja: - Az istállóban született kisfiú sorban már a negyedik volt. Különben, kérem szépen, a feleségem huszonegy gyereknek adott életet. Többségük azonban meghalt. Kilenc él még közülük - Béla, Józsi, Rudi, Edit, Natasa, Ilona...- Hány unokája van? - szakította meg a nevek felsorolását Vámos Géza, a Busái (Busince) Hnb elnöke. A megkérdezett zavarba jött: - Hát, ezt nem tudom. Biztosan van vagy harminc, de lehet ötven is. Azt azonban tudom, hogy a gyerekeim közül a Rudi, no meg az istállóban született Béla sikerült a legjobban. Béla az építőiparban dolgozik és Alsózöllőben lakik. Ott kérdezzen rá. Meg is tettem.- Rendes, tisztességes ember. Gyermekei is jólneveltek - így hangzott érdeklődésemre az első válasz.- Oláh Béla községünkben a polgári bizottság tagja. A községszépítési társadalmi munkában mindig az elsők között vesz részt. Már évek óta itt lakik. Közénk tartozik - így jellemezte egy másik helybeli.- Csak nézze meg, hogy milyen szép házat épített. Sok verejtékébe került, míg lebontotta helyén a régi gazdaházat. Az egyik lánya derekasan helytáll állatgondozóként a szövetkezetben, a másik pedig pin- cérnö. Mindannyian tisztességes, dolgos emberek. Új, még vakolatlan ház mellett állunk meg. A háttérben garázs, az udvaron rengeteg baromfi, a ház végében oszlopon galambdúc. A garázs nem üres, sárgászöld Skodát „rejteget“. Megnéztem, eddig harmincezer kilométert futottak rajta.- Hová jutottak el legmesszebbre? Bélá felesége, a szép, üde és beszédes Oláh Mária adja meg a választ: - Jártunk már vele Táborban, Béla fiunk katonai eskütételén. Rudi fiam ült a kormánykerék mögé. A gondos anya, aki nyolc gyereket nevelt fel, így folytatja: - Útközben még el is pitye- regtük magunkat. Az örömtől. Gondolja csak meg: a saját autónkon tehettük meg az utat. Mint a régi időkben a módos emberek. S amikor Béla leszerel, neki is veszünk autót. Megvan már a pénz a bankban... A háziasszony a lakásba tessékel: - Az elülső szobában Rudi lakik, aki nemrég nősült. Kitanult marós, a nagykürtösi LlAZ-ban dolgozik. Drahos és Józsi ugyanott lakatosnak tanul. Nemsokára már ők is keresni fognak. Aliz pincérnő, Magda a szövetkezetben dolgozik, Vladko tizenhárom éves és jól tanul, a legfiatalabb Adrian pedig az alapiskola második osztályos tanulója. Éppen ő lép ki a második szobából. Autószerelő vagy a szövetkezetben traktoros szeretne lenni. Majd hozzáteszi: - A Vlado meg szakács. Az anya elmosolyodik: - Az nem is lesz rossz,, sokat kell nálunk főzni. Rendszerint tizenhármán üljük körül az asztalt, néha tizenheten is. Semmiben sincs hiányunk. Jól élünk. Láthatta, bőven van baromfink és a malacunk karácsonyig talán eléri a kétszáz kilót is. Nálunk senki sem unatkozik. Drahos és Józsi például postagalambot tart, vagy száznegyvenet. Gyakran vesznek részt velük kiállításokon, versenyeken. Ez is pénzbe kerül, de a fiúk inkább így szórakozzanak, ahelyett, hogy kocsmázná- nak, vagy csavarognának. Id. Oláh Béla: „Bizony sokat változott a világ azóta.. Ifj. Oláh Béla: „Nekünk bizony. ..“ Közben hazaérkezik a férj is. Szikár, fekete hajú ember. Kemény kézszorítása elárulja, hogy a légkalapáccsal dolgozni férfimunka. Kis dobozt húz elő a zsebéből, belőle vadonatúj órát. A felesége elé teszi: - Úgy gondolom, a fiú örülni fog neki. Vasárnap ugyanis rokoni látogatásra mennek a szomszéd faluba s az óra születésnapi ajándék lesz. A házigazda a hátsó szobába invitál. Megmutatja két tévékészüléküket, a hűtőszekrényt, a fürdőszobát és a házastársak szerényebben berendezett, de tiszta lakószobáját is. - Nagy a család és senki sem szeret egymás hegyén-hátán lakni. A szocializmusnak köszönhetően ma mi is embermódra élhetünk. Persze, elsősorban nekünk kell törekednünk. Engem személyesen ez a könyvecske kötelez... s a levéltárcájából előveszi a CSKP tagkönyvét. Epilógus Azokban az időkben, amikor Oláh Béla megszületett, a járásban csak négy orvos volt. Ha valaki súlyosabban megbetegedett, akkor elszállították Zvolenbe, Losoncra (Lu- cenec) vagy a magyarországi Balassagyarmatra. Ez azonban csak ritkán fordult elő, az embereknek kórházra nem volt pénzük. A szocializmus azonban ebben a járásban is nagy változásokat hozott. Ma, egyebek között, a járási székhelyen 276ágyas, korszerű, jól ellátott kórház van - most bővítik -, a járásban pedig 15 körzeti és négy üzemi egészségügyi központ. Ebben a nem nagy járásban több mint száz orvos és 624 nővér, laboráns stb. gondoskodik az emberek egészségéről. A nagykürtösi kórházban természetesen van szülészet is. Oláh unokái már ott látták meg a napvilágot. S még valami. Míg 1955- ben a járásban egészségügyi célokra mintegy ötmillió koronát fordítottak, addig most évente nyolcszorta többet. Ebben a járásban csak az orvosságok évente több mint nyolcmillió koronát merítenek az állami költségvetésből. Olyan tények ezek, amelyek arany betűkkel szerepelhetnek a nagykürtösi járás krónikájában ... BATORI JÁNOS Amolyan sikerélmény, hogy g kazánház ebben az évben el is készült. S ehhez hasonlóan örültem annak is, amikor például tavalyelőtt elkészült az ímelyi kultúrház. Viszont nem titkolom, hogy amióta az üzemi pártszervezet elnöke vagyok, az ilyen kapcsolatteremtésre és az ügyintézés segítésére jóval kevesebb időm jut. Most már, sajnos, nem tudom -úgy ellátni képviselői tisztemet a lakosság körében, mint korábban. Tudja, borzasztóan szép és egyben nehéz képviselőnek lenni, ha átérezzük a felelősséget. Ha valamilyen ügyes-bajos dolgot kell elintéznem, mert ezt vállaltam, akkor a lényeg rátalálni arra, aki tud és hajlandó segíteni. Őszintén mondom, néha el is keseredek. Előfordul, hogy magamban imigyen dohogok: „fütyülök az egészre“. De aztán mindig feleszmélek, a jobbik énem azt sugallja - hohó, hát miért is választottak meg, hogyan is nézhetnél az emberek szemébe, ha visszariadnál a nehéz- ' ségek elöl?- Úgy hallottam, elég gyakran szólal fel a bizottsági üléseken és a plénumüléseken is hallatja szavát...- Főleg a helyi építőipar, általában a beruházások kérdéseihez szólok hozzá. Ehhez- munkámnak köszönhetően- valamelyest értek. Építési ügyekben többnyire én vagyok a törvényjavaslatok előadója. Ennek a tevékenységemnek a megítélésére, persze, mások hivatottak. _ Képviselőtársaim néha azzal ugratnak, hogy túl sokat beszélek. Csakhogy ahhoz, hogy egyáltalában beszélhessek ilyen fórumokon s főleg a tőlem távolabbra eső kérdésekről, mert ezek is napirendre kerülnék, tisztességesen. gondosan kell felkészülnöm. Sokkal jobban, mint azok, akiknek az adott „témákkal" összevágó főiskolai képesítésük van. Esetenként rengeteg anyagot tanulmányozok, aztán a terepre is ki kell „ruccannom“, hogy megismerjem a helyzetet, az emberek nézeteit, véleményét, javaslatait. Tisztségviselőkkel csakúgy elbeszélgetek, mint munkásemberekkel. S nemegyszer - főleg a bizottsági üléseken - éppen az ő véleményüket tolmácsolom.- Többnyire milyen kérdésekben kérik ki a segítségét?- Olyanokban is, amelyeknek intézése, szigorúan véve, nem is tartozik az SZNT képviselőjének tennivalói közé. Sokan jönnek a családi problémáikkal, a házépítéssel stb. kapcsolatban. Nemrég az egyik idős szomszéd néni keresett fel halálos üzemi baleset áldozatává vált fiának anyagi természetű ügyével. Hát ilyen esetekben aligha lehet nemet mondani. Különösen akkor nem, ha az ember a kérelmet jogosnak látja. Az is megtörténik, hogy az adott ügyben illetékes tisztségviselő kerek perec megmondja: „Vince, ezzel hagyjál fel, a panasz jogtalan, mert...“ S az érveket elfogadom.- Utolsó kérdésem, hogyan is állunk azzal az ógyallai ügygyei?- Tíz éve foglalkoztat a dolog. Miért legyen ott két tisztító mű, ha eggyel is műszakilag megoldható a város és a sörgyár szennyvizének derítése s tízmilliókat lehetne megtakarítani. Arról nem is beszélve, hogyha most nem sikerül áttörni, akkor idővel elkészül az új sörgyári tisztítótelep, a város viszont egymaga, anyagi eszközök híján, képtelen külön derítőt építeni. Akár az ezredfordulóig változatlanul nyitott marad a városi csatornahálózat megteremtésének oly fontos kérdése. A közös mű létrehozásának gondolatát ugyan kü- lön-külön helyesnek tartja minden érdekelt szerv, mégsem sikerül az érdekeket összehangolni. Azok a szervek, amelyek erre törekedtek, már belefáradtak ebbe... Ő maga, amolyan utolsó mohikánként, még nem adta fel a reményt. Várja az SZSZK Erdő- és Vízgazdálkodási Minisztériuma helyettes miniszterének válaszát. Mert hátha most, a tizenkettedik órában, az ügyben kedvező fordulat áll be. Tudja, hogy ennek érdekében tenni — képviselői joga és kötelessége. Derűlátását pedig kommunista meggyőződése diktálja GALY IVÁN- A nőknek sokkal köny- nyebb, mint a férfiaknak! - panaszkodott egy férfi, aki egyedül nevelte fel a fiát. A gyerek hatéves volt, amikor a szülők elváltak, s tíz évvel ezelőtt szenzációszámba ment, hogy az egyéves pici az anyjánál, a hatéves az apjánál maradt. Az akkor huszonhat éves fiatalember mosott, főzött a gyerekre, óvodába, majd iskolába hordta. Környezete fejcsóválva figyelte - női társaságban nevetség tárgyát képezte (ugyan már, értenek is a férfiak a gyerekneveléshez!), férfi kollégái, barátai folytonosan ugratták, alig akadt, aki elismeréssel szólt róla. Mindenfelől gyanakvó pillantások kísérték, de Egyedülálló apák a legmegajázóbb mégis az volt, hogy a nemzeti bizottság illetékes osztályának felelős dolgozója is heti látogató volt .az otthonában, ellenőrizte, vajon rendben tartja-e a gyerek holmiját (benéztek a szekrénybe!), mos-é rá, eteti-e, törődik-e vele. Mondjuk ki nyíltan - bizalmatlanul méregették az egyedülálló apát. A férfi, visz- szagondolva a megalázó helyzetekre, még ma is zúgolódik.- Mit gondolnak, kik ellenőriztek? Nők! - mondta a társaságnak (szerencsétlenségére többségben voltak a nők.).- Ha pár perces késéssel mentem a gyerekért az óvodába vagy a napközibe, láttam az arcukon a kaján mosolyt, hogy biztosan a cimboráimmal söröztem... Százszorosán kellett bizonyítania, hogy - a gyereknevelés tudományát tekintve- egyenrangú a nőkkel. Egyenjogúságát keserves tapasztalatok árán vívta ki, éppúgy, mint környezete őszinte elismerését.- Miért nem hiszik el, hogy az apa éppúgy szereti a gyerekét, mint az anya? A férfiak elhiszik, de a nők nem akarják tudomásul venni! Miért nem hiszik el, hogy az apák is képesek áldozatot hozni a gyerekükért, nemcsak az anyák? - Haragja megszelídült már, nincs benne keserűség, állította, de következő kijelentésével rácáfolt: - Hányszor fordul elő, hogy a gyámügyi szervek ellenőrzik az elvált asszonyt, hogy törődik-e a gyerekével, gondját viseli-e? A társaság női tagjai - igaz, nem egyhangúlag - igazat adtak a panaszkodónak. Igaz, hogy nem minden nő alkalmas a gyereknevelésre, és vannak- szerencsére nem sokan akiknek (hadd idézzem a férfi dühös szavait): „törvényes úton kellene megtiltani, hogy gyereket szüljenek.“ De a gyereknevelésre alkalmatlan nők a maguk, a férfiak gyerekét szülik meg, szúrta oda valaki,- természetesen nő - fullánkos megjegyzését. A jópofa tréfálkozásnak induló csipkelődés kis híján vádaskodássá fajul, ha egy kétszeres nagymama védelmébe nem veszi a férfiakat, kijelentve, hogy köztük is akadnak a gyerek érdekében mindent - rossz házasság terhét, vpgy a válás okozta anyagi csődöt - vállaló apák, akik ha a bírósághoz fordulnak az igazukért, vagy maguknak követelik a gyereket, nem feltétlenül a pénzért teszik. Ám arra nem egy példa akad, amikor „elhagyott“ feleségek a gyerekért teszem felkiáltással ki- semmizik a volt férjet, s a gyereket pedig zsarolásra használják.- Nagyon gyűlölhet bennünket - jegyezte meg egy asz- szony. A férfi felemelte a kezét. Karikagyűrű csillogott az ujján.- Dehogy, - mosolyodott el.- A jövő héten nősülök. ■ K. CS. XI. 4.
