Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-10-21 / 42. szám
Egyetlenegy sincs! - kiáltot- linél messzebb tolni a kérvé- innét, az ég szerelmére!... jy csomó más munka van, ind íjak, előléptetés... mondtam. - Bízzon rám egy bódét, egy szemafort, vörös ókat... Vagy azokat is megnéha előfordul, hogy engedékenységemet átkozva, mégiscsak megteszem. Valahogy sosincs kedvem átállítani a váltót A váltóm rendkívül egyszerű szerkezet. Mondják, hogy vannak sokkal bonyolultabbak is, ám az ilyeneket a sokkal egyedülállóbb örök kezelik. Én még nem vagyok eléggé magányos. Még rám mosolyognak a lányok a vagonabla. Ez jobban megfelel magá- Ha minden kötél szakad, ell. i a kérvényt. vagyok. Van egy saját bó- villanykörte füt - egyébként ígít. A váltó sincs messze; s én napjában néhányszor izem ezt az utat. Teljesítik, a fizetésem attól függ, t. Előfordul, hogy valamilyen vonatok, de ez ritka. 1 legfontosabb - erre hamar iláljam, mikor jönnek a vona- Jem nincs. Igaz, rám akarták visszautasítottam, inkább az ;ozom. Egyébként kétszeres égem, mert nemcsak azt kell í-e vonat, hanem azt is, hogy i váltót. 'al a vonat áthaladása előtt togy jön-e. Éppen időben, érjek a váltóhoz, s ott pedig, vonat fényei, néhány röpke id, hogy eldöntsem, át kell-e falában nem állítom át, de kokból, úgyhogy korlátlan lehetőségeim vannak az öntökéletesítésre. Az én váltómhoz vezető központi sínpár itt válik ketté egy jobb és egy bal oldali ágra. Ezt a terminológiát egyszer s mindenkorra meg kell jegyezni, és sohasem szabad szem elöl téveszteni. A váltót a vonat áthaladása előtt kell átállítani, az áthaladás után már késő. Vagyis hogy utána is át lehetne állítani, de ennek kevés értelme lenne. És semmiképp se szabad átállt tani, amikor a vonat épp áthalad rajta, mert ennek beláthatatlan következményei lennének. Erre nyomatékosan figyelmeztetett mesterem, aki maga is egyedülálló váltóőr volt, de aztán váratlanul visszatért hozzá a felesége a gyerekükkel, s ezzel arra kényszerítette, hogy munkát változtasson. Miután átállítottam a váltót, általában mellette szoktam állni, s a jobb kezemben sárga zászlót tartok. Közben az elsuhanó ablakokra emelem a tekintetem; remélem, hogy az utasok méltányolják igyekezetemet, pontosságomat és teljes önzetlenségemet. Persze, nem várok semmiféle elismerést, ám igen jól esik, ha egyik-másik nő kidob egy szál virágot vagy egy gyerek grimaszt vág. Legtöbbször azonban csak az üres üvegeket vágják ki az ablakon, és ettől nagyon ideges leszek. Miután áthaladt a vonat, megkenem a váltót, majd visszatérek a bódémba. És akkor következnek a percek, amelyek kedvéért feladtam régi hivatásomat, és beálltam egyedülálló váltóőrnek, aki még a munkásszálláshoz sem ragaszkodik. Előveszem szeretett játékomat, az NDK-gyártmányú, tizenkét milliméteres nyomtávú játékvasutat, és összeszerelem a padlón. Mozdonyom csak egy van, de váltóm számtalan, ezek némelyike összehasonlíthatatlanul bonyolultabb annál, amelyért a fizetésemet kapom. Kezemet az elektronikus irányítópultra helyezem, majd lehunyom a szemem, és végigfuttatom ujjaimat a billentyűkön, mintha zongoráznék. Hallom, hogy csettegnek a váltóim, és zümmögve robog a kis mozdony. Még egyszer sem siklott ki, pedig olyan bonyolult utat jár be, hogy megáll az eszem. A játékhoz tökéletes magányra van szükség, egy szál egyedül kell lennem; kétségtelen, hogy ez a játék nem való a munkásszállásra. így a szakmában is tökéletesíthetem magam. Ilyen gyakorlat után semmiféle nehézségem nincs a gondjaimra bízott váltó kezelésével, csak unalmas. Unalmas, mert a választásról, hogy erre vagy arra menjen-e a vonat, igazán nem álltíhatom, hogy teljesen igénybe venné ihletemet és fantáziámat. Leginkább az keserít el, hogy munkám, a játéktól eltérően, teljesen értelmetlen. Néhányszor már meggyőződhettem arról, hogy mindkét sínpár egyenlő jogú; teljesen mindegy, hogy a vonat melyiken folytatja az útját. De ez még mind semmi: nagyon jól tudom, hogy az én váltómtól vagy öt kilométerre van egy másik; ugyanolyan szerkezetű, de ellentétesen működik, egyesíti a két sínpárt. Ott is van egy váltó, meg egy váltóőr, akinek harminc évi gyakorlat van a háta mögött. Bármelyik sínpáron küldöm felé a vonatot, visszaállítja a központi vonalra. Mást nem is tehet. Egyébként azt hiszem, már kiismert, és jó előre tudja, hogy a jobb vagy a bal oldali sínpáron kell-e várnia a felőlem érkező vonatot. Egyébként ö is teljesen, tökéletesen magányos. BRATKA LÁSZLÓ fordítása CSICSAY ALAJOS Valahonnan messziről ugató kutyák hangja röppent át a falun. Egyébként sötét csend ült a házak felett. A közvilágítást éjiékor mindig kikapcsolják, mivel rendelet szabályozza, hogy takarékoskodni kell a villanyárammal. Az öreg Bálintnak álmodnia kell. Régi megszokott szerepe ez, még a népszínművek idejéből. Mindenre pontosan emlékszik. A rikítóan tarka színfalakra, Imrére, aki guruspánt tűzött a kalapja mellé, hogy a közönség jobban kacagjon. A sör- szagú kocsmára, ahol nemrégen azt énekelte mély rekedt hangon az emberek fülébe, hogy: Szeressük egymást gyerekek...- Menjen a francba, öreg! - lökte oldalba egy bunkó pasas, aztán engesztelésü! hozzátette. - Tudhatná, hogy humbug az egész, ma már mindenki önmagát szereti. Bálint csalódottan lötyögette féldecijét a kecskelábú asztalhoz.- A fiam. Hallottad, hogy meghalt a fiam? - nézett üveges szemekkel a szomszédjára. A tehenész megvonta a vállát. Valóban nem tudta, hogy Bálintnak fia volt. Ilyen kótyagos öregeknek mindenféle megfordul a fejükben.- Csak kortyolva igyon, bátyám! - intette az öreget. A kutyaugatás nekicsapódott az ablaknak. Bálint összerezzent. Szerette volna kinyitni a szemét, de sehogy sem ment. Jó lenne megkérni az asszonyt, hogy segítsen, de nem jutott eszébe a neve. Mindig a Terus tolakodott a nyelvére, de ezt mégsem mondhatja neki, hiszen Terus is meghalt. Elsírta magát. Úgy bőgött, mini gyerekkorában, szipogva, amit szörnyen restellt. Csak meg ne lássák ezek az idegenek. Mit mondana nekik, mi baja lett.- Janika! - nyöszörögte. Közben az öregasszonyt kereste, de nem látta sehol. — Takarják be a Janikát keresztanyám! - mondta a vén Kollernénak. - Szépen kérem, tegyék rá a pokrócot, mert megint lázas! Ugyan mi lehet a neve ennek a másik asszonynak? - gyötörte ismét a gondolat. Micsoda szégyen! Hiszen a felesége. Kellene tudnia a nevét. Ennyivel tartozik neki, már csak azért is, hogy hozzájött.- Mert kellett neki a ház, meg a nagy kert. Gebedj meg, Jánosunk, ha ilyen szívtelen voltál! Bálint János mosolygott. Megint eluralkodott rajta a gonoszság, örült, hogy a húgát így kisemmizhette. Igaza volt a vigécnek, gondolt megint a kocsmai jelenetre. - Mindenki önmagát szereti.- Te is meghalsz egyszer, Bözsi - csillapította a húgát. - A vejed ki sem állhat. Azt hiszed balga, ha a kertem meg a házam az övék lehetett volna, téged jobban megbecsülnének? Tévedsz! Megint eljöttél károgni felettem, pedig még nem érkezett el az órám. Csak hajnal van, és én álmodom. Ez az én szerepem a guruspá- nos színdarabból. Én vagyok a molnár, aki a tapadón hempereg, és butaságokat hord össze álmában. Téged is csak álmodlak Bözsi, akár Kollerékat meg Janikát. Ahogy magában kimondta a fia nevét, megrezzent. Ilyenkor szoktam felébredni, gondolta. Most fel kell nyitnom a szememet és rátekintenem az ablakra. Odakinn világosodik már. Valaki elkergethetné a kutyákat, de hiába is mondanám, úgy sem hallja meg senki. Valóban csak a ház meg a kert hozta ide ezt a másik asszonyt? Pedig olyan becsületes, szép tiszta a szeme. Neki sohasem beszélt a fiáról. Talán mert neki is van egy fia, aki majd mindkettőjük örököse lesz. Mondhat, ki mit akar, igaza van a Böskének. Ma is számít, ha az ember hagy valamit maga után. Akkor, ott idegenben ilyesmire nem gondolt. Kit érdekelt akkor az ingatlan! Csak az volt a fontos, hogy megmaradjanak. Egyszer kirakodni a vagonokból, letelepedni valami csöndes helyen, jó nagy parasztportán, ahol biztonságban érezheti magát az ember. Bosszankodott, hogy mindenki jól viseli az utat, csak éppen az övéi nem. Asz- szony is, gyerek is göthösek. Különösen a gyereket féltette. Mindenki tudta, hogy jámbor legényke. Mindig úgy aludt el a deszkán, hogy oldalra billent és a feje alá tette'a sapkáját. Úgy is halt meg, ahogyan aludni szokott. Párnának feje alá gyűrte a sapkáját és meghalt. Éppen akkorra, mire megérkeztek. Az első dolguk volt a temetés, aztán nekiláttak a kirakodásnak és dolgoztak mindent, ami jött. A gazda jóravaló ember volt. Megbecsülte mindkettőjüket és részvéttel volt irántuk. Furcsa. Ilyen apró részletekkel nem szokott jelentkezni nála a múlt. Most azon töprengett, hogy mikor a kutyák ugattak, valóban sírt-e vagy csak álom volt az is. Valaki hangosan köhögött az utcán. Egy másik hang élesen azt mondta: Jó reggelt! Bálint János felnyitotta a szemét. Az ablakra nézett. Odakinn valóban hajnalodon már. Kezét a rádió kapcsolójához emelte. Éppen kezdték mondani a hajnali híreket. Minden reggel azt hallja, hogy felboly- dul a világ. így megy ez szüntelen, amióta az eszét tudja. Ez az öreg recsegő masina, zölden pislogó szemével, behozza a szobába a világot. Milyen kegyetlenül gyilkolják egymást az emberek, gondolta. Valami bántóan éles zenét sugároztak a hírek után. Lehalkította a készüléket, és a hajnali álmára gondolt. Érdekes, hogy mennyire nyomja a mellét olyankor valami. Az utóbbi időben gyakran jelenik meg nála álmában a fia. Pedig neki talán sohasem volt fia. Biztosan nem volt sohasem. Mosztaj Kerim (baskir) Szülőföldem gyönyörű taja Szülőföldem gyönyörű tája! Hogy útra oly sűrűn kelek, szélként, folyóként útra válva, bocsásd meg hűtlenségemet! Ne költözzön szívedbe bosszú fiad ellen, ne vedd zokon, hogy a föld orsójára hosszú utak fonalát csavarom! De lásd, mily gyorsan visszatérek, találkozások és utak és szorongató messzeségek minket el nem választanak! Mert bennem zúgnak mennydörögve tajtékzó vízeséseid, szemembe égtek mindörökre csillaghullásos éjeid. Ha hideg táj, idegen ország jeges vizéből ittam én, sötét mélységből a te orcád sugárzott meghitten felém. Te vagy a nedv a gyökeremnek, lombomnak fény, a lét maga... Nélküled senki-semmi - benned vagyok erős, bárhova menjek, te velem vagy, szülőhaza! Lator László fordítása Raszul Gamzatov (avar) Tűzhelynél A tűzhelynél ülök. Pislogó, bágyadt lángok, Küszködő, kormozó, kis semmi tűz, lehet. De a sok-sok vörös, szétolvadó zsarátnok, Mint régi, ismerős csillagok fénylenek. A kályha torka tátog. A gyerekkor felett, A szülőföld felett égnek a csillagok; Okos, komoly, megfontolt apám-mesét lesek, Tisztán csengő, szelíd anyám-dalt hallgatok. Éjfél. A tűzhelyajtót behajtom. Vége van. Sötét van. Csillagok, parázs, füst - semmi se. Csak csöppnyi melegben egy percre boldogan, Csak apám meséje, csak anyám éneke. Nyilasy Balázs fordítása Abduzsabbor Kahhori (tadzsik) Titkom Az ég és a hó tág terében, itt, apáim szülőföldjén, szemem színezödött a kékben, Pillantásom kapta a fényt. S a szív - mi lehet? Kicsi... dobog... de egész életem a tét, hogy ha elhalkul, rögtön hallom barátaim üzenetét. Az életemben mély barázdák, mint a földbe vájt keréknyom. A szenvedély, a nyugtalanság bélyeget üt homlokomon. Már ősz hajam is szembetűnő - a munkát és a gondokat őrölte fehérre az idő sorsom malomköve alatt. A tied vagyok, hazám. Folyók, madárének, zúgó vihar - örökre adatott, mint a szó, gyötrő könny és dalok hangja. Kapecz Zsuzsa fordítása
