Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-10-21 / 42. szám
Soltész István (az előtérben) és Ján Kohl munka közben (Gazdag József felvétele) a villamos-szekrényben egy meghibásodott alkatrészt cseréltek ki. Az ismerkedés könnyen ment. Mindkettőjükben közvetlen, nyílt embereket ismertem meg, s ezért a beszélgetésünk is könnyedén gördült.- Hogy miként kerültem a vasúthoz? - kérdez vissza Soltész István. - A nagybátyám vasutas volt, ő ösztönzött. Igaz, az alapiskolában minden áron a mezőgazdaságba próbáltak irányítani. Talán azért, mert kedvtelésből már gyermekkoromban is jól tudtam rózsát, gyümölcsfákat oltani...- És sejtette, hogy milyen munka van a vasúton?- Lényegében nem tudtam, noha szülőfalumat - Nagyidét is érinti vasútvonal. Akkor csak egy volt biztos: J A VONATOKNAK M ikor nálunk Studenkán abbahagyták a személy- szállító vasúti kocsik gyártását, s Magyarországon - Győrben - is leállították ezt a munkát, az NDK-ból kezdtük behozni az úgynevezett 41-es típusú, új vasúti személyszállító kocsikat. Az esetleges hibákat azonban csak utólag tudtuk megállapítani. Mivel a legtöbb gond a villamos berendezésekkel adódott, megkértem két szakemberünket: Soltész Istvánt és Ján Kohlt, hogy próbáljanak valamit kitalálni e probléma megoldására. Alig telt el két-három nap, már jelentkeztek is nálam, mondván, hogy mester, megvan. Hinni sem akartam, hogy ilyen hamar sikerült nekik, de tény, hogy bizonyítottak. Csináltak egy olyan speciális villanymotort, melynek segítségével az említett kocsikon helyben ellenőrizni lehetett és lehet a villamos berendezések működését. Ezután már nem kellett próbaútra küldeni a kocsikat, s ez igen jelentős idő- és költségmegtakarítást jelentett - mondja Ján Lukáőik, a kassai (Kosice) vasúti személyszállító kocsikat javító műhely mestere, s hozzáteszi, hogy harminc vílíanyszerelő dolgozik náluk. Míg az említett két fiatalembert a munkahelyükön megtaláltam, elég sokat kellett bolyonganom a vágányok között. Még nem korszerű műhelyben, jóformán a szabad ég alatt javítják a vasúti kocsikat. Ez a munka téli körülmények között bizony cseppet sem lehet könnyű. Ján Kohlt és Soltész Istvánt egy vasúti kocsiban találtam meg, amint villanyszerelő akartam lenni minden áron! A vasúti szakmunkásképző iskola villanyszerelői szakát Zvolenban végeztem el. 1962-töl dolgozom ezen a munkahelyen.- Én kassai vagyok, s tulajdonképpen hasonló módon • kerültem ide, mint Pista - mondja Ján Kohl. - A nagybátyám szintén itt dolgozott mesterként, ő ajánlotta nekem ezt a szakmát. Igaz, gyerekkoromban a repülősöknél szerettem volna elektrotechnikus lenni, de hát nem sikerült. Lehet, hogy jobb is. Jól érzem itt magam. A mi feladatunk a vasúti kocsik villamos berendezéseinek javítása, de úgy is mondható, hogy mindenesek vagyunk. Ha szükség van rá, akár asztalos- vagy lakatosmunkát is tudunk végezni, sőt esztergályozunk és hegesztőnk is. A lényeg az, hogy a meghibásodott kocsit a lehető legrövidebb ideig vonjuk ki a forgalomból.- Mi adja a legtöbb munkát? /- Rengeteg kár, és nekünk természetesen munka keletkezik abból, hogy sok vasúti kocsit kilopnak, főleg akkor, amikor az állomásokon leállítják. Úgy tűnik, hogy sok a rádióamatőr, mert a tranzisztorokat, a tirisztorokat szerelik ki elég gyakran. Annak idején csináltunk egy pótzárat, s mivel a vezetőink javaslatunkat jónak találták, elküldték a gyárba is. Onnan aztán kaptunk egy köszönőlevelet, de más nem történt.- Máskor is előfordult, hogy így reagáltak gyakorlati tapasztalatokra épülő újítási javaslataikra?- Eddig több mint hetven újítási javaslatot adtunk be - mondja Ján Kohl. - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden simán ment. Az a tapasztalatunk, hogy a kisebb jelentőségű újításokat nagyobb előszeretettel veszik és nyugtázzák is, mint a komolyabbakat.- És ez nem szegi kedvüket?- Mit mondjunk? Sikerélményre szüksége van az embernek, és az is fontos, hogy szeretnek, a munkánkat megbecsülik - vallja Soltész István, s a kollegája is bólogat. - Nem félek a problémáktól, hiszen nehézségek nélkül alighanem az életünk is szegényebb lenne. Valahogy úgy van, hogy a munka számomra örömet, jóleső érzést jelent.- Itt van például a beázások kérdése - folytatja visszakanyarodva az újításokhoz Soltész István. - Ugye előfordul, hogy esős időben egyes kocsik beáznak, s a víz a villamos berendezésekhez is eljut. Ilyen esetekben régebben az volt a gyakorlat, hogy az egész villamos berendezést ki kellett szerelni, megszárítani, visszaszerelni és csak aztán lehetett a kocsit ismét a forgalomba állítani. Ez sok időt, munkát jelentett. Mi ezen is elgondolkodtunk és kifejlesztettünk egy olyan hordozható szárító gépet, amivel a beázott villamos berendezéseket kiszerelés nélkül megszáríthatjuk, üzembiztossá tehetjük. Vagy itt van a te ötleted is az irányítószekrénnyel. Egyszerű megoldás, de nagy a jelentősége. A két fiú látja, hogy magyarázatkérően nézek, ezért Soltész István tovább folytatja:- Az irányitószekrénynek a személyszállító vasúti kocsik világításának biztosításánál van nagy szerepe, s a vonat alján van elhelyezve. A kerekektől felcsapódik a víz, a sár - ez összegyűlik benne, s előbb vagy utóbb meghibásodást idéz elő. Janó kiötlötte, hogy egy elvezető csapot kell a szekrény aljára készíteni, s így az odakerülő csapadék kifolyik, nem gyülemlik össze. Egy ilyen szekrény kilencezer koronába kerül. Azelőtt gyakran kellett cserélni, most már nem - és így sorolhatnánk azokat a további dolgokat, amikre munka közben jöttünk rá. Abban, ahogyan dolgozunk, mi egyébként semmi különöset nem látunk. Szerintünk ez így van rendjén. Amit teszünk, azt a vasútért tesszük, azért, hogy mehessenek a vonatok, mert a vonatoknak menniük kell! Úgy érzem, tisztességes vallomás ez. Soltész istván és Ján Kohl olyan két fiatalember, aki tudja: ahhoz, hogy holnap jobban élhessünk, ma okosabban kell dolgozni, mint tegnap. És hát azért is, mert a vonatoknak menniük kell... SZASZÁK GYÖRGY AMÍG A SZŐLŐ ÁTVEVŐRE TALÁL A nap tűző sugarai jó pár órája szertefoszlanák a reggeli ködöt. A déli fekvésű domboldalakon szüretelök százai jókedvűen, tereferélve dolgoztak' A mezőgazdasági üzemeknek idénymunkások is segítettek, a kertbarátoknak pedig a rokonok és a jó szomszédok. Ilyenkor egy- egy szőlóparcellán a kiegészült nagy családok jókedvűen szedik a fürtöket. Igyekeznek, hiszen a szőlősgazda csak akkor nyugodt, ha a termés egy részét eladta, a többiből pedig újbort készített. A pincében lévő hordókat meg kell töltenie, így kívánja a bortermelők becsülete. Dél felé megindulnak az első járművek a mézédes szőlővel a párkányi (Stúrovo) és a köbölkúti (Gbelce) borfeldolgozó üzembe. Akiknek szerencséjük van, azok a muzslai szőlőhegyen létesített átvevőhelyen adják el a termést. Bizony nem könnyű a feladat. Egyesek órákat, mások napokat várnak, amíg értékesíteni tudják a szőlőt. Többször előfordult, hogy a szombaton felkínált szőlőt csak hétfőn adhatták el. Volt, akinek több átvevőhelyen is kellett próbálkoznia, míg szerencsével járt. Ilyesmit hallok, amikor a muzslai szőlőhegy felé közeledek. Húsz-harminc tébláboló, türelmetlenkedő ember különböző módon üti agyon az időt. Gyakran tekintgetnek a falu felé vezető aszfaltútra, - várják, mikor jön már a traktor a billenős pótkocsival. Az egyik azt mondja, inkább zsákot hordana valamelyik raktár emeletére, minthogy itt tétlenkedjen. Ez a legrosszabb. Kínjukban szidják az átvevőt és egymást is. A tágas tér szélén egy régi épületben Janicsek Ferenc, a párkányi borüzem megbízottja egy termelővel végez elszámolást. Ö is zúgolódik, panaszkodik. Ki tud itt igazságot tenni? Kevés a műanyagedény. Elosztása okozza a legnagyobb gondot. A billenős kocsit is ritkán vontatja föl a traktor. Mit tehetnek? Várni kell. Talán jövőre - amikor rakodót építenek — lényegesen megváltozik a helyzet. A párkányi borüzem adja az anyagot, a munkát pedig a kertbarátok helyi szervezetének tagjai végzik el. Akkor talán több lesz a müanyagedény és az ígéret szerint kapnak még egy billenős pótkocsit. A füvön heverészö emberek mintegy varázsszóra egyszerre ugranak fel. Vége a várakozásnak. Morvái László traktoros felhúzatta a billenős pótkocsit. Itt az alkalom, átadható a szőlő. Az átvevő máris rendelkezik. Le akarja küldeni a pótkocsiról az embereket, de azok nem mozdulnak. Árgus szemmel figyelik, kinek milyen édes a szőlője. Mintát vesznek az első kádból. Nagy Imre szőlőjének 17a cukor- súlyszázaléka. A táblázat szerint 6,20 koronát kap érte kilogrammonként. Janicsek Gyula 20,8-es cukorsúlyszázalékú szőlőt szállított be, Mikus János pedig 21 fokosat. Most már serényen folyik a munka, az emberek is jobb kedvre derülnek. Mehetnek dolgozni, mert a várakozásból nem lehet megélni. Az értékesítésre bizony rámegy jó néhány nap szabadságuk. Emiatt jogosan zúgolódnak. Lassan besötétedik, de szőlőt szállító jármüvekkel továbbra is találkozunk az utakon. Hosszú sorokban várakoznak a párkányi borüzem udvarán. Vojtek Tibor üzemvezető tehetetlenül mondja, hogy mindennap így van ez szüret idején. A tervezett mennyiség 20 százalékát a kertbarátok szállítják. Nehéz velük egyeztetni a szállítási tervet. Bár a felvásárlást negyven napra tervezték, mindenki hamarabb túl akar adni áruján. A köbölkúti borüzem előtt is hosszú sorban állnak a járművek. Már csillagok ragyognak az égen, de a termelők még mindig reménykednek, hátha átveszik tőlük a szőlőt. Jó néhányuknak mégis visz- sza kell fordulniuk, és - amint mondják - másnap újra próbálkozniuk. Olyan állapotban akarják eladni, hogy jó bort készíthessenek belőle. Érezze a Párkány környéki szőlőhegyek zamatét az, aki ebből a nedűből iszik. BÁLLÁ JÓZSEF A termelők árgus szemmel figyelik, amint Janicsek Ferenc átvevő megállapítja a szőlő cukorsúlyszázalékát Tétlenségre ítélt várakozók (Hajdú András felvételei)
