Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-10-07 / 40. szám
a kabátját, távozott az ajtón, a szobába, ezt dörmögte: andta, írassam alá. > z ellenőrző könyvecskét, ió osztályos fiam táskáját, és ínörzöt. Két darab kettes és felfedeztem a következőket: len. Zavarja társait, és nem ésekkel.“ am a fejem. Nem, a tanítónő kétséget nem támasztottak ízták képzeletemet. Szemem >, százlakásos házat láttam, a kislámpa az egyik ablaknál, tek fölé hajló ősz fej. Kimerült, j, elvhű tekintet. Megértettem, nazt az elvhűséget várják el. iszítés, csak a kettős követelég segíthet nekünk egészsé- déket nevelni. megjegyzése mellé azonnal antja a káliumpermangánátot, tt hagymát, elalvás előtt nem sgyzésekkel sem törődik.“ NSKAITE ■ JH| uMk m m III fii rwm ! hazajött az ivadékom, kinyi- s előhúztam ellenőrzőjét. Na- talajra találtak: „Órák alatt táblánál kényeskedik. A haja, itt a toliam: „Nem lehet behív- iadta valakinek az ezüstkana- o mores!“ késett a válasszal: „A magaakítani a televíziótól!“ - pró- lenni. N maradt az ellenőrző. Világos izerűség csírázni kezdett. De o üzenet: „Leöntözte vízzel az Ita és eldugta a szomszéd am ki én. nem javul!“ került meg!“ nég most sem javult!“ ; meg!“ alkedik!“ cerültü!“ ártó hallgatás következett. És őrző nem irkafirkának való. ető kézzel csaptam össze az atettem a táskába. Nos, már az elvem, hogy nem érdekel, Ha békében kell hagynom, Jtvánból fordította: BÁN PÉTER meg tudja lepni az embert. Azt ívelek, s ezzel mindennek vége, Inak. De ha idő jártával (néhány ban körülnézünk, észrevesszük, opár ágakon, mennyi egyéni és ük akár a kérgen, amely lehet kersárga vagy feketés, sima, csillog, ráncos, barázdált, pikke- támló - minden vesszőn megis- ki, mindegyik magán viseli az ellegét. Hátha még az ágrend- építését vizsgáljuk! Egy egész logy pontos kifejezést találjunk igrendszer minden változatára, oldalra nyúló, girbegurba és ;, van, amelyik egyenesen, van, i tör elő a törzsből vagy a vázILJA ILF - JEVGENYIJ PETROV Eszmecserék tea mellett Hárman voltak a családban: papa, mama és a fiú. A papa régi bolsevik volt, a mama régi háziasszony, a tizenkét éves élettapasztalattal rendelkező, kurtára nyírt fiú pedig régi úttörő. Úgy tetszhetett, minden a legnagyobb rendben. Ennek ellenére napról napra családi viták robbantak ki a reggeli tea közben. Legtöbbnyire a papa kezdte a beszélgetést.- No, mi újság az osztályban?- kérdezte.- Nem az osztályban, hanem a csoportban - javította ki a fia.- Százszor megmondtam, papa, az „osztály“ reakciós, feudális fogalom.- Jó, jó. Legyen csoport. Hát akkor mit tanultatok a csoportban? Nem tanultunk, hanem feldolgoztunk. Legfőbb ideje volna megjegyezned.- Rendben van: mit dolgoztatok fel?- Azt dolgoztuk fel, hogy milyen hatást gyakorol a lasszalianizmus a reformizmus születésére.- Ejha! Lasszalianizmus? És megoldottátok a feladatokat?- Hát persze.- Ez már derék. És milyen feladatokat? Nyilván nehezeket?- Nem mondhatnám. A materialista filozófia feladatait a Kommunista Akadémia és az agrár-marxisták közös közgyűlésén felvetett problémák fényében. A papa arréb tolta teáscsészéjét, megtörölte szemüvegét a zakója szélében, és fürkésző pillantást vetett a fiára. Külsőre semmi változás. A gyerek olyan, mint máskor.- Hát oroszból mostanában mit tan... ízé, dolgoztok fel?- Legutóbb kollektive tanulmányoztuk az „Előre a lósörényre!“ című költeményt.- Lóról olvastatok? - kapta fel bizakodva a fejét az apa. Miért nyerítesz, szilaj paripám, mért lógatod a fejed?- Lósörényről - javította ki szárazon a gyerek. — Talán nem is hallottad még? Lépjen a láb indulóra, Vadásszatok mind a lóra! Hajtsd végre a fegyvertényt, Gyújtsd a drága lósörényt!- Először hallom ezt a... hm... különös költeményt - jegyezte meg a papa. - Ki a szerzője?- Arkagyij Parovoj.-Talán az egyik fiú? A csoportból?- Dehogyis fiú!... Szégyeld magad, papa. Régi bolsevik létedre... nem ismered Parovojt! Láng- lelkú költő. Nemrég írtunk dolgozatot róla: „Parovoj művészi hatása a nyugati irodalomra.“- No és nem gondolod - tudakolta óvatosan az apa -, hogy ennek a Parovoj elvtársnak a művészetében kissé kevés a költői érzület?- Mért volna kevés? Remekül kidomborítja a ló számára haszontalan sörény gyűjtésének fontosságát a matracipar szempontjából.- Valóban haszontalan?- Tökéletesen.- És lófülnek gyűjtésével nincs szándokotokban foglalkozni? - kiabálta indulattól remegő hangon az atya.- Égyetek inkább, egyetek- szólt közbe békítőén a mama.- Örökösen csak vitatkoztok. A papa sokáig hümmögött, vállát vonogatta, és mérgesen düny- nyögött, az orra alatt. Végül összeszedve önuralmát, ismét talányos fiacskájához fordult.- No és hogy pihentek, hogy szórakoztok? Mivel töltitek mostanában a szabad időtöket?- Mi nem szórakozunk. Arra nem jutott idő.- Hát mit csináltok?- Birkózunk. A papa felélénkült.- Éz már beszéd. Emlékszem, magam is pompásan szórakoztam ilyesmivel gyerekkoromban, bras roulés, tour de tété - karfogás, fejátfogás, békaállásban. A francia birkózás nagyszerű dolog.- Miért francia?- Hát milyen legyen?- Rendes elvi birkózás. Eszmei összecsapás.- És kivel csaptatok össze?- kérdezte a papa hirtelen elcsüggedve.- A lebegyevizmussal.- Hát ez meg mi az ördög? Ki az a Lebegyev?- Az egyik fiú.- Egy rossz magaviseletü társatok? Valami csirkefogó?- Rettentő rosszul viselkedik, papa! Egész sor szuper-sarkalatos hibába esett a machizmus, a mahajevizmus és a mechaniciz- mus értékelésében.- Hát ez egy rossz álom!- Az bizony! Már két hete csak ezzel foglalkozunk. Tegnap politikai röpgyűlést hívtunk össze. A papa a fejéhez kapott.- És hány éves?- Kicsoda? Lebegyev? Már nem fiatal. Elmúlt nyolc.- Nyolcéves gyerek, és ti harcoltok ellene?- Szerinted hogy kéne? Opportunistának tenni? Elkenni a problémát? A papa reszkető kézzel felkapta az aktatáskáját, és útközben feldöntve egy széket, elviharzott. Megtámadhatatlan gyermeke lenéző mosollyal kiáltott utána:- És még régi bolsevik! Egy másik alkalommal szegény papa kinyitja az újságot, és egyszer csak diadalmas kiáltást hallat. A mama összerezzent. A fiú mély zavarban hajolt a csészéje fölé. Ő már olvasta a Központi Bizottság határozatát a iskolákról. Két füle rózsaszínben játszott, mint a hízinyulé.- Hát akkor - szólalt meg különös mosollyal az apa - most vajon mi lesz, Nyikolaj Szitnyikov negyedosztályos tanuló? A fiú hallgatott.- Mit dolgoztatok fel tegnap kollektive? A gyerek továbbra is némaságba burkolózott.- Kiirtottátok végre a lebegye- vizmust, kibékíthetetlen, ifjú ortodoxok? Síri csend.- Beismerte már az a szegény gyerek a szuper-sarkalatos hibáit? Egyébként melyik osztályba jár?- A nullás csoportba.- Nem a nullás csoportba, hanem az előkészítő osztályba!- mennydörgött az atya. - Ideje volna megtanulnod! A fiú hallgatott.- Tegnap olvastam, hogy ezt a te Arkagyijodat, ezt a Parovozo- vot, vagy hogy hívják, szóval ezt nem vették fel az írószövetségbe. Hogy is írta a költeményében? „Hajtsd végre a fegyvertényt, Rángasd ki a lósörényt“?- „Gyújtsd a drága lósörényt“- suttogta könyörgően a gyerek.- Igen, igen. Egyszóval: „Lépjen a láb indulóra, Vadásszatok mind a lóra!“Már emlékszem. Ez még azóta is hatást gyakorol a világirodalomra?- N-nem tudom.- Nem tudod? Ne rángasd a szád szélét, mikor a tanítóddal beszélsz! Ki írta a Holt lelkek-et? Ezt sem tudod? Gogol írta. Gogol.- A teljesen elzüllött, reakciós életérzésű, kisszerű misztikus...- darálta megörülve a fiú.- Egyketted! - harsogta bosz- szúállóan az apa. - Olvasni kell Gogolt, tanulni kell tőle, feldolgozni majd ráérsz tíz év múlva az Akadémián. No de hadd halljunk valamit, Nyikolaj Szitnyikov, New Yorkról.- Ott mutatkoznak meg legélesebben a kapitalizmus ellentmondó... - kezdte éneklő hangon Kolja.- Ezt magam is tudom. Inkább azt áruld el, melyik óceán partján terül el ez a város? A fiú hallgatott.- Mennyi a lakosainak száma?- Nem tudom.- Merre folyik az Orinoco folyam?- Ném tudom. ,- Ki volt II. Katalin?- Termék.- Hogyhogy termék?- Rögtön eszembe jut. Feldolgoztuk... Megvan! Az izmosodó kereskedelmi kapitalimus korszakának terméke...- De azt mondd meg, ki volt! Miféle tisztséget viselt?- Ezt nem dolgoztuk fel.- Vagy úgy! És mik a hárommal oszthatóság ismérvei?- Inkább egyetek - szólt közbe a mama, akinek megesett a szíve a fián. - örökösen csak vitatkoztok.- Dehogyis. Csak hadd mondja meg, mi is az a félsziget! - tajtékzott a papa. - Hadd mondja meg, mi az a Kuro-Szivo! Hadd mondja meg, minek a terméke volt Madarász Henrik! A talányos fiatalember felugrott helyéről, reszkető kézzel zsebébe dugta a csúzliját, és elviharzott.- Bukásra állsz! - kiáltott utána a boldog atya. - Mindent elmondok az igazgatónak! Végre mindenért megfizetett. RADVÁNYI ERVIN fordítása ágakból, mások elegáns könnyedséggel, folyamatosan hajtanak ki, egymás mellett, mintha megfésülték volna őket, megint mások merőlegesen szöknek a magasba, és vannak terpedtek is, akadnak csüngő ágak, mereven kiállók, fonadékszerűek, elterebélyesedők, izmosak és csontszikárak vagy üstökszerűek; bársonyosan lágyak és húsosak, vagy kemények és szárazak, mint a rózse. Minden bokor, minden fa mást hoz létre a maga fajának és fajtájának megfelelően. Csak a lombhullás után vehetjük tüzetesen szemügyre a természetnek ezt a végtelen változatosságát, és még inkább akkor, amikor a fákat, bokrokat belepte a zúzmara. Pedig még nem szóltam a gyökerekről, arról, hogy ott milyen csodálatos és fajra, fajtára jellemző különbségek vannak színben, növekedésben, a hajszálgyökerek mennyiségében, a fásodásban, sarjképzésben és a gyökérkiterjedésben. Ezt már az ember nem is tudja kellőképp méltányolni, talán csak a teremtő nézi kedvteléssel, és mondja elégedetten, hogy micsoda gyönyörű gyökérkoronája van ennek a fának, amannak a cserjének. Milyen szép föld alatti ország, gondolja hozzá. De egyáltalán emberi, azaz helytelen szemléletre vall, amikor ilyen és ehhez hasonló balgaságokat mondunk: ősszel a természet sorsába beletörődve elhalálozik. Először is a természetnek jó, mert az esetek túlnyomó részében nem hal meg; másodszor egyáltalán nem esik abba az érzelgős gyengeségbe, hogy csak úgy beletörődne sorsába. Ellenkezőleg, nagyon is aktívan és eltökélten vág neki a télnek, mintha így vélekedne: Micsoda beszéd, fel kell készülnünk! összeszedjük és mozgósítjuk minden erőnket, hogy ellen tudjunk állni. Áldozatok nélkül persze nem megy; lemondunk minden lombról, levélről, korlátozzuk az anyagcserét, a cukrot, a keményítőt, valamennyi vegyi anyagot kivonjuk a forgalomból, s elraktározzuk a gyökerekben. Lássunk csak dologhoz, mit sem segít, ha csak nézünk és siránkozunk; minden pillanatban ránk törhet a hideg, nos, így már érett fával fogadjuk, amely ki is áll valamit, de arra is képes lesz, hogy újra sarjadjon, új virágot hozzon, mihelyt kievickélünk a nemszeretem télből. Tartsunk ki, és készítsünk össze mindent a tavaszra - ez most a jelszó. Amint látjuk, ha mond valamit ősszel a természet, az aztán igazán nem beletörődés, hanem inkább férfias bátorítás. Egy éjjel aztán váratlanul gorombán rálehel mindenre a fagy. Szürkés zúzmara borítja be a fákat. A kopár ágak páratlan szépsége, amit eddig nem eléggé vettünk észre, egyszerre jól láthatóan kirajzolódik. Milyen merev, rideg és szigorú lett egyszeriben minden, csoda, hogy nem csörömpöl vaspálcák, acélhuzalok módjára. Minden kész, minden egyes csupasz, kemény ág páncélos erőd, amelyen belül védi magát az élet. Csupasz ágakról beszélünk, a valóság pedig a védő páncélba öltözött növényvilág. MAYER JUDIT fordítása CSONTOS VILMOS Elfutott a fekete ménes Elfutott a fekete ménes, Az egykori szilaj paripák. A vén bojtár - hetvenöt éves, Rétjére néz: nincs rajta virág. A paták nyomát dér MKarja, Sarjúrendjeit szél fújta szét, Mielőtt azt kazalba rakta. Könny fátyolozza tekintetét... Elfutott a fekete ménes, Az évek is velük futottak. A vén bojtár - úgy tisztességes: A Számadóhoz bekopogtat, S jelenti: a szolgálat lejárt, Amit hűséggel teljesített. Farkast űzött, elkerült betyárt, Szél ellen karámot kerített. A bért nem említi meg - minek? Élt a Számadó jóvoltából. Nem tartozott soha senkinek, Sőt, kortyinthatott más is Kulacsából. Akkor se sírj! Akkor se sírj, ha már cserbenhagyott a nyár. Akkor se, ha látod: nincs egy szál kalászod, s az asztalod lapja kong - nincs semmi rajta. S ha elnézel messzi, látod ködbe veszni azt a fénylő mezsgyét, mely csábított: menj még! S megtorpansz - úgy állsz ott. Célod, igazságod mintha vesztett volna, csillag se lobogna, olyan éjbe értél. Hiába reméltél, hiába daloltál, visszhangtalan voltál. Akkor se sírj, ha fáj. Egy nyíl szíven talál, s belehullsz a csendbe. Az a naplemente szépít majd meg téged, s gyújt csillagot véled! 4I4. Ragyogj! Sosem volt igaz tetted, ha mindig célt tévesztett. Ha lelked nem űz, sarkall, korod fényt hiába vall. Kémlelhetsz kéklő égre, borulhatsz nyögve térdre Krisztus-kép előtt - lángod, ha nem gyújt világosságot. Tétova jobbra-balra lépted, ha porban hagyja nyomait, szelek szárnya, fütyülve szerteszórja. Tettedet lelked lángja fonja be sugarába. S varázs legyen, igézet mindenkinek - a fényed. Légy hű társa a napnak, ragyogj, s nem csak magadnak! Fázó fajtád is lássa: érette gyúltál lángra, a fényed neki hoztad, s meleged annyi volt csak, mit reá pazaroltál. Akkor is ha daloltál.
