Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-09-30 / 39. szám
KI VÉDI MEG- Igen, ezt szeretnénk - válaszol de ez nem olyan könnyű, mert a szándék kevés, a munka jobb megszervezésével, a termelési agitációval, a kommunisták példamutatásával kell ezt általános ügy- gyé tenni. A VÉDJEGYET? F inom kacsapástétom. A dunaszer- dahelyi (Dunajská Streda) Baromfi- feldolgozó Üzem konzervrészlegének az innovációs programban készített legújabb terméke. Ahogyan asztalra rakjuk a dobozokat, s rendezgetjük, a mellettem állók lelkesen dicsérik a doboz külsejét: -Milyen helyes kiskacsa! Jól választották meg a színeket is. Ez a védjegy valóban tetszetős, könnyen felismerhető. Bizonyos, hogy újabb vásárláskor az ilyen védjegyű árut már keresni fogják. Mindez igaz, hiszen az önkiszolgáló boltok korszakában a védjeggyel ellátott csomagolásnak a szerepe fontos, mert a vásárló döntésére ösztönzőleg hat. Az áru minőségét persze csak akkor ismeri meg a fogyasztó, ha már kipróbálta, ha a finom kacsapástétomot már megkóstolta. Ismételten viszont csak akkor fogja keresni, ha az ismertté vált védjeggyel megbízható, állandóan azonos minőség párosul. Indokolt hát a kérdés:- Ki védi meg a védjegy jó hírét? Az üzemi pártbizottság elnöke, Bíró Ernő, nem hamarkodja el a választ.- Fogalmazzuk át ezt a kérdést úgy, hogy mit tesznek a kommunisták a minőségért. Helyeslem, tehát előbb sorra vesszük: négy pártcsoportba szervezve 81 tagja van az üzem pártalapszervezetének, az év első felében termelt 17 féle áru, a teljes választék 31,1 százaléka, első osztályú volt, 68,2 százaléka másodosztályú, és csak 0,7 százaléka volt harmadosztályú.- Ebből kitűnik - magyarázza hogy miért foglalkozunk rendszeresen, havonta a minőség javításának, a választék bővítésének a problémájával. Elsősorban a pártcsoportok megbeszélésein, azután a kommunisták vezette tizenkét munkabrigád tanácskozásain. Annak ellenére, hogy a laboratóriumban naponta, műszakonként, hivatalosan is ellenőrzik, értékelik a minőséget.- Hogyan függ össze a minőség javítása a választék bővítésével? Nem két különböző dolog ez?- Nem bizony - mondja -, mert előre tudnunk kell minden új termék gyártásának megindításakor, hogy mennyire munkaigényes a gyártása, mik a minőségi követelmények. És ezt mindenkinek tudni kell, nemcsak a kommunistáknak.- Úgyhogy - mondom én -, mindegyik árú védjegye jó hírnevének védelme mindenki ügye. Naponta, műszakonként, hivatalosan a laboratóriumban ellenőrzik, értékelik a készítményeket. Simik Katalin, a laboratórium vezetője, üzemi népi ellenőr, munkájában következetes és szigorú, ami egyébként tájékoztatásából is kitűnik.- Csak a megállapított tények számítanak - kezdi. - Mindjárt meggyőződhet erről személyesen is, mert hamarosan behoznak tíz dobozt a műszak készítményei közül. Egyet kiválasztok, felbontok. Tányérra borítom a pástétomot, és kóstolással megállapítjuk az ízét, illatát, színét, formáját, kenhetöségét. Mindent, amit szemmel, szaglással, ízléssel meg lehet állapítani. És nem egyedül, legalább négyen, öten. Ez az első. Utána laboratóriumi eszközökkel, vegyi elemzéssel ellenőrzőm, minősítem a megadott szempontok szerint a pástétom összetételét. Már meg is érkezett Krizsán Ilona, a munkacsoport vezetője. Kezdődik a kóstolás. Stekler Borbála, a pártbizottság titkára is jelen volt. Tréfásan megjegyzi:- ízlik, meg persze a minőségre is kíváncsi vagyok.- Úgy általában? - kérdem. Gyorsan lenyeli a falatka kenyérre kent pástétomot.- Igen, úgy általában nagyon is ízlik - mondja. - A minősítésre azonban konkrétan kíváncsi vagyok, mert pártbiMinőségel- lenőrzés a laboratóriumban. Balról jobbra: Simik Katalin laboráns és Stekler Borbála, az üzemi pártbizottság titkára (A szerző felvételei) zottságunk figyeli, nyomon követi az értékelés eredményét. Érdekeltek vagyunk. Az érdekeltségről már a pártbizottság irodájában beszélgetünk. Nyilvánvaló, hogy az üzem vezetőségével egyetemben a pártbizottság is érdekelt a minőség alakulásában, mert az üzem sok milliós értékű árut termel a hazai piacra havonta, és az év első felében 103,3 százalékra teljesítette a külföldi szállítások tervét. Tojást Ausztriába szállít, konzervkészít- ményeket Svájcba, a Német Szövetségi Köztársaságba, a Szovjetunióba. Ami azt jelenti, hogy jelen van a világpiacon, ahol ám kíméletlen a verseny, csak akkor érvényesül védjegyes árujával, ha annak kiváló minősége állandó.- Mindenki érti ezt az üzemben - véli a pártelnök amit bizonyít, hogy tizenkét munkacsoportunk közül a szocialista munkaversenyben kilenc már elnyerte a megtisztelő szocialista munkabrigád címet. Stekler Borbála megjegyzi:- Csak az a probléma, hogy a jutalmazási rendszerben még nem eléggé hatékonyan érvényesül a minőség szempontjából a dolgozók egyéni anyagi érdekeltsége. Erről vitatkoztunk legutóbb is a tagsági gyűlésen. Ez nyitott kérdés maradt. Nyitott maradt, mert a pártbizottság olyan jutalmazási rendszert ajánlott elfogadásra, melyben egyénileg, minőség szerint is külön értékelve a teljesítményt, jutalmaznák a dolgozókat. Ám a vállalat vezetősége eddig még nem fogadta el ezt a javaslatot. A konzervrészleg karbantartási műhelyében, a pártelnök munkahelyén, Molnár László mérnök, a részleg fiatal, kommunista vezetője, az innovációs program felelőse előbb azt beszéli meg a pártelnökkel, hogy miként kellene módosítani a daráló korongját, mert még nem eléggé finom az őrlemény, csak utána tájékoztat:- Tavaly három új készítmény, a finom kacsapástétom, a baromfi véres hurka, a baromfi pőre gyártását készítettük elő. Az idén tovább bővítjük a választékot. Pulykahúsból kétfélét, két új készítményt tervezünk. Darált baromfihúsból is egy újabb készítményt, valamint libapástétomot.- És a minőség?- A gyártás előkészítésével egyidejűleg tervezzük - válaszol. — Mikor a dobozra rákerül a címke, az már azt jelenti, hogy az áru becsületes, minőségi munka terméke. A pártelnök megjegyzi:- Úgy van az, hogy a védjegy jó hírét megszerezni nehéz. Csak elveszíteni könnyű, de visszaszerezni a legnehezebb. HAJDÚ ANDRÁS r E lénk vita, tárgyilagos bírálat és pártos légkör jellemezte a nyitrai Agrostav vállalatban az alapszervezeti pártbizottság legutóbbi ülését. A kilenctagú választott testület a jelenlevő kommunista tisztségviselők beszámolója alapján értékelte a vállalat gazdálkodását. A beszámolóból egyértelműen kiderült, hogy a mező- gazdasági üzemek közös vállalata megbízhatóan segíti a társszervezeteket beruházási feladataik megvalósításában. Ján Foltín igazgató hiteles adatokkal bizonyította a munkáskollektívák igyekezetét.- A hetedik ötéves tervidőszak félidejéig 327, az idén 71 millió korona értékű munkát végeztek el a szövetkezetek, állami gazdaságok építkezésein. Ez 4,5 millió koronával haladja meg a tervelőirányzatot, s 31 szocialista munkabrigádunk 204 tagjának szorgalmát, kezdeményezését dicséri.- Mi az oka annak, hogy a 600 fizikai dolgozónak alig 30 százaléka vesz részt a szocialista verseny- és brigádmozgalomban? - tették fel többen a kérdést az igazgatónak.-Tagadhatatlan, dolgozóink javarészénél nem sikerült felkelteni a mozgalom iránti érdeklődést. Persze, hibásak ebben az építésvezető mesterek is, akik bár tisztában vannak a népszerű mozgalom jelentőségével, mégis idegenkednek tőle, mert úgy vélik, hogy a gazdasági tartalékok feltárása a brigádtagok segítségével több veszödség- gel jár, mint egyéb módon. Másrészt nehezíti a politikai munkát és a brigádok szervezését az a körülmény is, hogy az építkezések száma meghaladja a hatvanat. Helyenként a szükségesnél is nagyobb a széttagoltság, s elég gyakori a munkahelyek változtatása és a szakmunkások átcsoportosítása. Ennek ellenére sem mondhatunk le azonban a szocialista brigádok számszerű gyarapításáról. Egyöntetű vélemény alakult ki abban is, hogy a széttagoltságból, a nagy távolságokból eredően az építkezéseken működő pártcsoportoknak nagyobb önállósággal, kezdeményezéssel kell dolgozniuk. A jogos igényt Pavol Mada, az alapszervezet elnöke az alábbiakban indokolta: - Egyre növekszik az olyan munkahelyek száma, ahol a társszervezetekkel - például a pogrányi Győzelmes Február és a nagycétényi Alsó-Nyitra Efsz-ben - közösen végezzük a szarvasmarha-telep építését. Hasznos és bevált, hogy a mezőgazdasági üzemekkel együttműködési szerződést kötöttünk. Ezáltal hatékonyabb lett a munka- szervezés, kölcsönösen növekedett a felelősség a határidők és a minőségi követelmények betartásáért. A munkahelyi pártcsoportoknak most arra kell törekedniük, hogy az itt dolgozó munkások, szocialista munkabrigádok kötelezettségvállalásait igazítsák a szerződésben foglalt konkrét feladatokhoz. Nagy gondot kell fordítani a rendet, a fegyelmet és a szervezettséget segítő belső ellenőrzés fejlesztésére is. Ezzel kapcsolatosan Maőay Stefan fejtette ki a pártbizottság álláspontját.- Közös vállalatunk állóeszköz-állományának értéke meghaladja a 82 millió koronát. Ebből a gépek, jármüvek értéke 36 millió korona. Nem lehet tehát az ágazatvezetők Elvszerű hozzáállással számára és számunkra sem közömbös, hogyan használják ki teljesítőképességüket.- Jóllehet, az elmarasztaló szavak vállalatunk legérzékenyebb területére estek - ismerte el Máőala Milan, az ellenőrző osztály vezetője - nem haragudhatunk a tárgyilagos bírálatért. A kialakult helyzetet magyarázni ugyan lehetne, de elfogadni nem. A problémákat jelzi: gyakran a külső szervek vizsgálatai tártak fel olyan mulasztásokat, visszaéléseket, amelyek megfelelő ellenőrzéssel megelőzhetők lehettek volna. Mindenesetre az utóbbi időben A tizenkét tagú szocialista munkabrigád Dávit Imre lakatosmester vezetésével a vállalat büszkesége (Csicsátka Ferenc felvétele) számtalan intézkedést tettünk arra vonatkozólag, hogy gazdálkodásunk szerves részévé tegyük az ellenőrző munkát. Ezt a tevékenységet azonban nemcsak az erre hivatott személyeknek, hanem a művezetőknek, csoport- vezetőknek és munkásainknak is végezniük kell. A mezőgazdasági épitővállalat fontos gazdaságpolitikai feladata a termelés hatékonyságának erőteljes növelése. Ennek kifejezésre kell jutnia a holt- és élőmunka-felhasználás hatékonyságában, a beruházási tevékenység színvonalának emelésében, a kivitelezési időtartamok csökkentésében, a minőségi követelmények érvényesítésében.- Vállalatunk - állapította meg a pártbizottság - mindjobban megfelel e követelményeknek. Szűk építőkapacitása ellenére megfelelően igyekszik kielégíteni a társszervezetek igényeit, s dicséretére legyen mondva, jelentős része van abban, hogy korszerű műszaki-technológiai megoldások felhasználásával a járás mezőgazdasági üzemeiben fejlett iparszerú és a fiatal nemzedék számára is vonzó állattenyésztő telepek létesültek. Az alapszervezeti pártbizottság az önálló jogi egységként működő és magasabb szervezettségű közös vállalat további fejlődésére is hasznos útmutatást adott. Ám szükségesnek tartja a gazdasági együttműködés előnyeinek rpt^d szélesebb körű felhasználását - főként a szerelőépítőipari alaptevékenység - bővítését. Az együttműködés fejlesztését a termelőeszközök rohamos fejlődése, a társ- szervezetek kialakult területnagysága, az ebből eredő szakosítás, a termelési adottságok hatékonyabb kiaknázása egyaránt megköveteli. A mezőgazdasági épitővállalat feltételei sajátosak a gazdasági propagandában, az agitációban és a tömegpolitikai munka végzésében. Ezért a cél elérése nagy erőfeszítéseket kiván a pártcsoportok kommunistáitól is. Ám csak akkor kapcsolódhatnak jól a feladatokhoz, segíthetik megoldásukat mozgalmi eszközökkel, ha tüzetesen ismerik a munkahelyek gondjait. Ez idő szerint a vállalat alapszervezetében 106 párttagot tartanak nyilván. Ez a létszám nagy erőt képvisel. De a munka eredményessége igényli, hogy a gazdasági vezetésben, a tömegszervezetekben dolgozó párttagok konkrét megbízatásokat kapjanak, jó példával járjanak elöl a munkában. Nagy a fejlődés ezen a téren az bizonyos, de a kommunistáknak helyenként szükségük van az alapszervezeti pártbizottság segítségére, ösztönzésére, hogy e tekintetben is keressék a legkedvezőbb feltételeket és módszereket. MICHAL HEGEDŰS, a járási pártbizottság munkatársa SZOMBATH AMBRUS, az ÚJ SZÓ szerkesztője