Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-07-01 / 26. szám
Aligha tudnám most már kideríteni, hogy minek a hatására történt, de szinte az első naptól kezdve, amikor először vettem újságot a kezembe, azt a sportoldalon kezdtem el olvasni. Ha valaki pedig a helsinki olimpia évében tanulja meg az írást, olvasást, akkor akár véletlenül is megjegyez az újságból bizonyos neveket. Leginkább bizonyos bajnokok nevét. így voltam én Csermák Józseffel, akiről később azt is megtudtam, hogy a mátyusföldi kisvárosban Szencen (Senec) született, ez pedig csak fokozta az érdeklődésemet, mivel hogy - ezt arrafelé nagyon is számon tartják - földiek vagyunk. Attól kezdve aztán mindaddig figyeltem eredményeit, amíg nem vonult vissza a dobókörből. Aztán eltelt vagy két évtized, amikor cikkírás ürügyén kezdtem utána kutatni, s az egyik ismert tévériporter csak annyit tudott róla, hogy: „tűzoltó valahol Tapolcán...“ Aztán, egészen váratlanul, szülővárosában találkoztunk, ahol nem kevés kiváncsi várta a kisváros messze földön híres fiát. Akinek életében a címben jelzett három tárgy nagyon is fontos szerephez jutott, legfeljebb más sorrendben... IFJÚKOR. (Valahol azt olvastam róla, hogy a ,,szegénysor legvégéről“ indulva jutott el a helsinki olimpia dobogójának tetejére, a világhír felé, így aztán életpályája eleve érdekesnek ígérkezett. Azo- kénál mindenesetre érdekesebbnek, akik talán eljutottak ugyanoda, de sok mindent ,,tálcán“ kaptak. Már első szavaiból is kiderül, hogy beszélgetőpartnernek szinte ideális. Nem lepett meg az sem, hogy válaszát visszakérdezéssel kezdte:) - Biztos, hogy ez mindenkit érdekel? Manapság ugyanis könnyen megkapja az ember a fiataloktól, ha a régi idők nehéz dolgairól beszél, hogy „állítsa le magát, fater, régi ez a lemez, ma már A győztes dobás közben más nóta járja.Persze, aki azt megélte, annak egészen más, hiába múlt el, utólag nem lehet kitörölni az ember életéből. Az enyémből sem azt, hogy korán félárvaságra jutottam, kisöcsémmel és még meg sem született kis húgommal. Én lettem a „férfi“ a házban, pedig éppen hogy csak beültem az iskolapadba. Emlékszem harmincnyolc nagy telére, amikor ha krumplit ehettünk, már nagyon boldog voltam, és arra is, hogy ha akkor nem segítenek a szomszédok, beteg édesanyámmal mindannyian éhen halunk. Amikor aztán valamelyest helyrejöttünk, s kellett a családnak a támasz, eljutottunk - vagy másfél évvel a háború vége előtt - némi kitérővel az Alföldre, egyik rokonunkhoz. Onnan pedig később Tapolcára, ahol szintén volt rokonunk. Előbb én, majd amikor a nemesgulácsi Három év a csúcsig • Szenei csúcs - Helsinkiben • Először túl a 60 méteren • Hódolat a szülőföldnek • „Akit a mozdony füstje megcsapott“ Helsinki után a bajnokok tablóján bazaltbányában megkerestem az útiköltséget, édesanyám és öcsém is, de ez már 1947-ben volt... PÁLYAKEZDÉS. (Három helyen háromfélét olvastam sportpályafutása kezdeteiről, most tőle szeretném hallani az eredeti ,,változatot“. Már csak azért is, mert szinte üstökösként tűnt fel a világ atlétikájának egén, és a kalapácsvetés legifjabb olimpiai bajnokát mindmáig Csermák Józsefnek hívják!)- A kőbányában rendesen megedzöd- tem, és dr. Papp Pál tapolcai körzeti orvosi az egykori atléta engem is fölfedezett. O szervezte a környéken a sportéletet és szinte minden héten történt valami. Én futottam, ugrottam, hajigáltam dr. Papp kedvenc szerét, a gerelyt, de a súlyt és a diszkoszt is. Már megyei versenyt is nyertem diszkoszvetésben, amikor 1949 tavaszán egy srác hozott valahonnan valami kiszuperált kalapácsot. Én azt elkönyörögtem tőle, de nem értettünk hozzá, és dr. Papp Németh Imrétől, a londoni bajnoktól kért tanácsot. Első versenyemen „kemény“ 21 métér valahány centit dobtam, de őszre már 31,5-nél tartottam. A bányában aztán még az ebédidőben is a kalapácsot hajigáltam. Viszont ezután télen rendszeresen jártam a tornaterembe, erősödtem, és tavaszra tíz métert javultam! A 41,50 méter pedig nagyjából már az ifjúsági világcsúcs körüli eredmény volt. Ősszel u'ánpótlás-válogatott lettem. Emlékszem, hogy 1951-ben, amikor az első edzőtáborozásra bevonultam, lekéstem a vacsorát. Persze aztán a reggelinél én voltam az első, odaültem egy asztalhoz, volt ott egy kancsó tej meg egy kosár kenyér. Megettem. Furcsán nézett a személyzet, aztán hoztak még. Azt is megettem. Talán akkor laktam jól életemben először. Az edzőtábor után viszont 51,21-et dobtam. Válogatott lettem, majd ősszel a Népszava nemzetközi versenyén Németh ugyan megelőzött, de 55,88-cal legyőztem a világcsúcstartó norvég Strandlit. Ekkor kerültem az olimpiai csapatba, és Helsinki évének tavaszán az első versenyen túldobtam az 57 métert. Rövidesen már az 58 méteren is túljutottam, aztán kimentünk Kijevbe. Ott meglepődtem, hogy a szovjet fiatalok milyen jók, és a versenyen a nem éppen szabályos dobókörből hármat dobtam csak - alig 49 métert -, azaz nem jutottam a döntőbe. Ezért nyertem aztán olimpiát! HELSINKI. - Ugyanis sokat gyötörtem magam, és rájöttem, hogy csak úgy van esélyem, ha nem hagyom magam befolyásolni a külső körülményektől. Kétségtelen, hogy rutintalan voltam még, de az olimpiát nem lehet megszokni, az négy- évenként van. fgy aztán az edzéseken gyakoroltam az „olimpiai döntőt“. Elképzeltem, hogy engem szólítanak, hogy a fülembe „beöntik az ólmot“, s nem hallok semmit, csak a dobásra koncentrálok. Eleinte ez nem sikerült, de egyszerre csak elkezdtem nagyobbakat dobálni. Eddig mindig a versenyen értem el jobb eredményt, most meg - már Helsinkiben - az első edzésen három-négy méterrel dobtam többet, mint korábban, s 59 méternél szinte mindig többet. Németh Imre nem akart hinni a szemének, mikor méregette vissza a hatvantól a becsapódás helyét.- A selejtezőszint 49 méter volt. Melegítőben dobtam - elsőre 57,20-at - olimpiai csúcsot. Senki sem dobott túl, én pedig nem dobtam tovább, spórolnom kellett az erőmmel a versenyre, mert a többiek legalább 10-15 kilóval nehezebbek voltak. Ebédelni sem tudtam. Nem úgy mint Puskás, aki az ebéd után éppen rágcsált valamit, amikor meglátott és már mondta is a „receptjét“: „Mit majrézol Jóska?! - mondta. - Fogod, eldobod hatvan méterre, aztán felülsz a dobogó tetejére, nehogy ellopják...“ Elsőre újabb olimpiai csúcsot dobtam. A másodikra csak kicsit, viszont rájöttem miért. Még mindig vezettem, amikor a harmadik sorozat következett. Az „ólmot“ menetrendszerűen „beöntötték“. Megtekertem, forogtam, s mikor kiengedtem a kalapácsot, éreztem, hogy ekkorát még életemben nem dobtam. A 60 métert jelző szalag megmozdult. Az emberek a nézőtéren talpra ugrottak, a rendezők, versenybírák meg futkároztak akár a pók a falon. Kitették a hatost, levették, újra kitették, majd még egy mérőszalagot hoztak. Akkor pedig, ugyebár - gondoltam magamban - különösebb baj nem lehet, mert ez minimum világcsúcs! Ki is írták nemsokára: 60,34. Azaz új olimpiai-, világ-, Európa- és magyar csúcs... Akkor pedig ez szenei csúcs is, villant át az Csermák József ma agyamon, majd valamiféle ismeretlen érzés kerített hatalmába. Aztán: zászlók, himnusz, dobogó. így lett Finnország harmadik „szülőhazám“... (Ha futólag kérdezik Helsinkiről, rendszerint elintézi azzal hogy:,, Akkor nekem húzta ki a fehér egér a szerencsecédulát...“ Ami azt illeti, erős kis fehér egér lehetett: Storch kereken másfél méterrel, Németh pedig 2,60 méterrel maradt el mögötte. Ők álltak még a dobogón.) ZSIVÓTZKY ARANYA. (Miután visz- szavonult, nem lett edző, megmaradt hivatásánál, és a vasútnál ma már magas tisztséget tölt be. Azért nem vállalta az edzóséget, mert szerinte az élsporthoz megszállottság kell, anélkül nem érdemes csinálni, és manapság csak kevesen vállalják azt a rengeteg munkát, ami a nagy eredményekhez kell. Csak egyetlenegyszer dolgozott edzőként: egykori versenyzőtársának, Zsivótzkynak segített a mexikói olimpia előtt.)- Zsivótzky már ott volt Rómában is, Tokióban is, és bár ő volt a világcsúcstartó, nyerni nem tudott, mexikó előtt pedig ott volt az újabb vetélytárs, Klim, akit még sohasem győzött le. Mondtuk is, hogy a Gyuszinak „Klim-axa“ van, aztán hozzáfogtunk. Gyula 190 centis magassághoz sohasem tudott 95 kilónál nehezebb lenni, pedig a 70 méteren felüli eredményekhez 105-110 kiló kell legalább. Szereztünk proteintablettákat, és Gyula három hét alatt 104 kiló lett, és méterekkel javult. Kegyetlen munkába fogtunk, állítom, öt bányász nem dolgozik annyit, mint ő akkor. Meglett az eredménye: Gyula Mexikóban utolsó dobásával megelőzte Klimet. VASÚT. - Mindig vonzottak a nagy gőzmonstrumok. Szencen kimentünk a vasútállomásra, felültünk a tolatok mellé vagy a lépcsőre és vonatoztunk. Egyszer aztán estére egyedül ugrottam a te- hervonatra, az elindult, és' nem állt meg csak Diószegen. Éjfél volt, mikorra gyalog hazaértem a sínek mentén. Viszont elhatároztam, hogy vasutas leszek. Már atletizáltam, amikor sikerült: 1950-ben forgalmi gyakornok, magyarán „praxi“ lettem Keszthelyen 401 forint havi fizetésért ... Aztán, amikor olimpiai bajnok voltam és a hat elemim még mindig „megvolt“, hozzáláttam a tanuláshoz. Tapolcán megígérték, hogy mozdonyvezető is lehetek. Teljesülni láttam gyerekkori álmomat, letettem fokozatosan a különböző vizsgákat, majd amikor a mozdonyvezetői vizsga is mögöttem volt, letettem a kalapácsot, és tettem a dolgom a vasútnál. De a mozdonyvezetés mégis csak álom maradt, mert meggyőztek, hogy nagyobb szükség van rám másutt. HONVÁGY. - Amikor negyvennégyben a nyomor elöl menekülve a vagonba raktuk kevéske ingóságainkat, keservesen sírtam, mintha csak éreztem volna, hogy soha többet nem kerülök vissza Szencre szenei lakosként. Szívemben azonban mindig is szenei maradtam, még ha ez a mostani Szene szinte a felis- merhetetlenségig megváltozott, más mint ahogy az emlékeimben él. Álmaimban még most is előfordul, hogy a Pincesoron húzom a prést, szaladgálok a haverokkal, akiknek már-már a nevüket is elfelejtem. Tulajdonképpen még tűzoltó is azért lettem, mert gyerekkoromban égett egy ház, és én akkor megfogadtam, hogy ha felnövök, tűzoltó leszek, hogy segíthessek. Most a tapolcai városi önkéntes tűzoltók parancsnokhelyettese vagyok.- Annakidején rendszerint vonaton utaztunk a válogatottal és rendszerint éjszaka. Én addig le nem feküdtem, amíg Szene mellett el nem haladtunk. Egyszer éjjel megállt itt a vonat. Egy pillanatra leléptem a földre... Volt egy csehszlovák-magyar viadal 1955-ben. Előtte kérdezték a csehszlovák vezetők, hogy mikor jártam itthon utoljára. Mondtam: azóta, hogy elköltöztünk, még nem voltam ... Aztán amikor jöttünk erre a mérkőzésre, Párkányban egyszer csak hallom a hangosbeszélőből: „Csermák József olimpiai bajnok szálljon le a vonatról...“ A csehszlovák sportvezetők egy kocsit adtak, amely elvitt a húgomhoz Nyitrára, és megnézhettem Szencen is a rokonokat, ismerősöket. Azóta már többször is voltam, de nem elégszer. Sajnos... Elhallgat. Elhallgatunk. Talán el is érzékenyült. Bizonyára arra gondol, hogy utazni jó; élni sok helyütt lehet, de a legjobb: visszatérni. Mert szülőfa- lu-szülövá- ros-szülóföld csak egy van. Még ha olykor mostoha is... MÉSZÁROS JÁNOS 1-----------A kalapácsvetés helsinki olimpiai bajnokságának végeredménye az eredményjelzőn (Kép és reprodukció: mészáros) VASÁRNAPI KIADÁS Index 48 097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő: Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csetö János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava. Gorkého 10. telefon: 309. 331-252, 332-301, szerkesztőségi titkárság: 550-18. gazdasági ügyek: 506-39 Távíró: 092308 Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava. Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében. 815 80 Bratislava. Martanoviőova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava, Jiráskova 5. telefon: 337-823, 337-825. Hirdetési iroda a közéleteknek: 815 80 Bratislava. Vajanského nábrezie 15. II. emelet, telefon: 551-83. 544-51. Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kős 14.70 A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenként Kős 13.-. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések. PNS, Ústredná expedicia a dovoz tlaőe. 813 81 Bratislava. Gottwaldovo námestie 6 zászló, mozgóm, kalapács...
