Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-08-26 / 34. szám
A Csehszlovák Televízió 1953. május 1-én sugárzott először műsort Prágából. Az idén tehát harmincéves jubileumát ünnepli hazánkban a televíziózás. Ebből az alkalomból jelent meg a prágai Panorama könyvkiadó gondozásában egy reprezentatív kiállítású könyv, Tisic tváfí televize (A televízió ezernyi arca) címmel. A három évtizedes múltra visszatekintő televíziózásunk évkönyvének, emlékező könyvének is tekinthető igen érdekes és tartalmas (több mint 250 oldalas) kiadványt Zdenék Michalec mérnök szerkesztette és állította össze, a gazdag képanyag (közel 300 színes és feketefehér fotó) összeállítója pedig dr. Vác- lac Kvasniőka. A könyvben olvasharét. Talán érdemes ide iktatni az interjú egyik érdekes kérdését és az arra adott választ: „-Az ön véleménye szerint mit adott a televízió az embereknek? Szándékosan nem mondok nézőket, mivel általában az emberekre gon- • dolok.- A televízió a család részévé vált. Az embereket nap mint nap össze- ' kapcsolja a hazával és a nagyvilággal. Ezt persze régebben a rádió is megtette. De a telvízió lehetőséget adott nézni, saját szemmel látni - és ez nagy ugrás a gondokodásra való hatásban. Persze a televízió az embereknek sok idejét is elvette. Régebben sok falusi és kisvárosi ember a szabad idejét beszélgetéssel és iszogatással a vendéglőben töltötte. Ma a családjukkal együtt a tévékész- lék előtt ülnek. A színházaktól és a hangversenytermektől hódítottuk el a közönséget. Aki kívánja a közvetlen kapcsolatot a színésszel vagy a hangversenyen fellépő művésszel, kívánja a semmivel sem pótolható autentikus élményt, az úgyis eljár továbbra is az előadásokra. Sőt, meggyőződésem, hogy sok műsorunk hangverseny- és színházlátogatókat nevel. Egy szövetkezeti tag a Skvore- ticei Efsz-ból a Kórház a város szélén című sorozat befejezése után kijelentette: »Egyszer el kell jutnom Prágába A televízió ezernyi arca tunk szinte csaknem minden kedvelt műsorról és azok népszerű közreműködőiről, a fényképek pedig felelevenítik számunkra többek között egy- egy népszerű, hazánk határain fúl is jól ismert tévésorozat jelenteit és azok rokonszernves szereplőit. Olvashatjuk a könyvben számos színész visszaemlékezését alakításaikról, legkedvesebb szerepeikről, a televízióval való, számukra is mindenkor élményt jelentő együttműködésről. Ezekben a visszaemlékező írásokban megszólalnak a könyv lapjain többek közt Mária Kráfovicová, Mikuláé Huba, Vladimír Menőik, Milos Nedbal és Ladislav Peéek nemzeti művészek, Nelly Gaierova, Ljuba Herma- nová, Jifina Svorcová, Emília Vásá- ryová, Stella Zázvorková, Zdenék Buchvaldek, Frantiéek Dibarbora, Ladislav Chudík, Miloé Kopecky és Ja- roslav Mouőka érdemes művészek és sokan mások. Nyilatkozataikban valamennyien igen nagyra értékelik azt a nagyszerű lehetőséget, hogy a „nagyvilágra kitárt ablak“, a televízió révén a nézők millióit gyönyörködtethetik játékukkal. Nagyszerű képes összeállítást találunk a könyvben a legemlékezetesebb tévéjátékokból, s a könyvnek ez a része beavat bennünket a sorozatok készítésének kulisszatitkaiba is. Jana Formánková a legnépszerűbb, külföldön is nagy sikerrel bemutatott tévésorozatának népszerű szerzőjével, Jaroslav Diet!lel készített interjút. Az író, aki mindig az életből meríti pozitív visszhangot kiváltó alkotásainak témáját, kilenc éven át a Bakalári (Igaz történetek az életből) című sorozatnak volt a főmunkatársa. Ismeretes, hogy ezek a rövid, 20-25 perces tévétörténetek a nézők levelei, ötletei alapján készülnek. Dietl a feleségével együtt kilenc esztendő alatt 100 000 olvasói levelet olvasott el és 280 levél alapján írt forgatókönyvet. Számára - nyilatkozata szerint ez igen jó iskola, felkészülés volt a hosszú lélegzetű sorozatok megírásához. Hogy menynyire szereti a munkáját, azt ez - az interjúból kiragadott - mondata jellemzi tlalán a legjobban: „ötven héten át jól érzem magam, így aztán valahogy azt a tizennégy napot is kibírom.“ Dietl évente ugyanis csak nagyjából két hetet fordít a teljes ki- kapcsolódásra, amikor nem a mindennapi megszokott és kedvelt munká- káját végzi. Jana Jandová dr Jan Zelenkával, A Csehszlovák Televízió múltjáról, je- igazgatójával készített interjút. A Csehszlovák Televízió mújtjáról, jelenéről és jövőjéről faggatja a „nagy szórakoztató kombinát" első embea színházba, hogy Kopeckyt élőben is lássam<• És így gondolkodik minden második ember. Lehet, hogy a mozikat - ahol szintén vetített kép látható, csak jóval nagyobb - kiürítettük. Ez azonban világjelenség, csodálkozni, még kevésbé bosszankodni nem szabad rajta. “ Kaleidoszkópszerüen - kép és szöveg segítségével - elevenednek fel előttünk a könyv lapjain az egykor lelkesen nézett műsorok. Bepillantást nyerhetünk a tévé-híradó készítésének rejtelmeibe, érdekes elolvasni Miroslav Hladky írását a telvíziós publicisztikáról. A Tánc és zene a televízióban című fejezetek kedvelt szórakoztató műsorokat, népszerű énekeseket, szólistákat és zenekarokat, ba- lettmüvészeket idéznek emlékezetünkbe. Kedvelt gyermekműsorok ismert mesealakjai színes fotókról mosolyogtak ránk a könyv lapjairól, és hasznos kis írás foglalkozik a gyermekeknek szóló műsorokkal, szerepükkel a gyermek személyiségének, érzelmi világának, értelmi képességeinek fejlesztésében. Nem feledkezett meg a könyv szerzője azokról sem, akikkel a leggyakrabban - nap mint nap - találkozunk a képernyőn: a bemondókról. Közülük öten - Marie Retková, Marta Skar- landtová, Marie Tomsová, Zdena Va- rechová és Milos Fryba - vallanak önmagukról, életükről, pályakezdésükről, a bemondói munka szépségeiről, örömeiről, de buktatóiról is. Talán itt említhetnénk meg a könyv egyetlen kifogásolható hiányosságát: kár, hogy a bratislavai stúdió bemondóiról nem készült hasonló írás. Jogosan megérdemelték volna, hiszen népszerűségben - és mesterségbeli tudásban is- teljesen egyenrangú partnerei a prágai stúdió bemondóinak. A könyv befejező részében érdekes adatokat tudhatunk meg a körzeti stúdiók munkájáról, a jövő televíziójáról, arról a tévékészülékről, amely a hangot- korszerű rádiókészülékeinkhez hasonlóan - sztereóban sugározzamajd. Itt olvashatjuk a Csehszlovák Televízió múltjára vonatkozó adatokat, három évtizedes fennállásának eseménynaptárát is és egyéb érdekes, statisztikai jellegű adatokat, melyekből értesülünk többek közt arról, hogy jelenleg a különféle közvetitőál- lomások segítségével a televízió első műsora számára hazánk területének 95 százalékán, a második műsor számára 65 százalékán kedvezőek a vételi viszonyok. SÁGI TÓTH TIBOR llllllllllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllillllllllllllllllllll Két lovon é> Angeli Gyurit nem lehet nem szeretni. Szenvedélyes, vadóc, önálló fiú, aki ismeri már az élet kutyaszorítóit. Még húszéves sincs, amikor bekerül a történelem harapófogójába. Az ötvenes évek közepén járunk; emberek ezrei indulnak „nagy osztálykirándulásra“. Köztük Angeli Gyuri, a szökött kiskatona, aki az életét menti. De mielőtt útnak indulna, felkutatja apját, aki egykor mérnök volt, most meg egy kocsimosóban tengeti életét. Hívja, menjen vele a „nagy útra“. S a kiégett ember tekintetében felcsillan az újrakezdés lehetősége. Menne is, hiszen semmi sem tartja vissza, dehát... ez az ő fia lenne? Mert Angeli Gyuri nehezebbnél nehezebb kérdéseket tesz fel neki. „Miért élsz? Miért vagy itt? - faggatja őt. - Miért hagyott el az anyám az első adandó alkalommal? Es te miért hagytál magunkra?“ Kérdések, amelyekre nem jön felelet. Az apa végül is marad. A fiú meg visszafordul. Később meggondolja magát és kiugrik a robogó vonatból. Angeli Gyurit Sándor Pál filmjéből, a Szerencsés Dán/'ef-ből ismerhetik a nézők. Életre keltőjét, Zsótér Sándort a Tanúkihallgatásban láthattuk először a képernyőn. Új arc, új név, friss tehetség. Elismerő szavak, felső fokú kritikák. És újabb szerepek... Norvég királyfi a Hamlet- ben, zilált lelkű fiatalember a Szellemidézésben, hátrányos helyzetű fiú a Fehér rumban - három bemutatásra váró tévéfilm. Álmos hang a telefonban; magas, vékony, ballonkabátos fiú a szemerkélő esőben. Rövidre nyírt haj, szelíd tekintet, félszeg mosoly, vékony ujjak. Egyszer tétova, máskor határozott válaszok.- Mit gondol, milyennek ismerték meg a Szerencsés Dániel alapján?- Bizonyára sokan azt hiszik, hogy ugyanolyan vagyok, mint Angeli Gyuri. Pedigóerösebb, határozottabb és céltudatosabb, mint én. Amikor elolvastam a szerepet, egy percig sem hittem, hogy el tudom játszani. Áztán mégis sikerült. Legalábbis azt mondják.- Sót, a bemutató után sokan nem is akarták elhinni, hogy ön dramaturg és nem színész, olyan nagyszerűen játszott.- Pedig nem volt könnyű dolgom. Azért nem, mert minden helyzetben kiderült, hogy mi az, amit nem tudok. De Sándor Pál kitűnő színész- vezető, és én nem akartam csalódást okozni neki. Végül is az könnyített a helyzetemen, hogy Tóth Zsuzsával, a film forgatókönyvírójával olyan színeket adtak a figurának, hogy szemérmességével és gyakori hallgatásaival feszültséget teremt és kíváncsiságot ébreszt a nézőben.- Esztergályos Károly tévéfilmjében, a Fehér rumban szintén érdekes sorsot formál meg.- Mint minden Esztergályos-alkotás, úgy hiszem, ez is éles vitákat kavar majd a nézők nyeregben koreben. a fiú, akit alakítok, még nincs húszéves, amikor kikerül az intézetből, és felkeresi egyedül élő anyját. Az asszony egyszer sem látogatta meg öt, és most sem örül igazán, hogy a srác becsöngetett hozzá. Tétova beszélgetésükből még az sem derül ki, hogy ez a nő valóban az anyja-e. A fiú'azonban nem tágít, neki ezt a címet adták, és tudni akarja az igazat, miért maradt magára a világban. Egyszer csak Fehér rum kerül az asztalra, és a nőnek nincs ereje elküldeni a fiút. Különös, törékeny kapcsolatukba végül is a hajnal hoz változást.- Ilyen szerepek után azon sem csodálkoznék, ha most azt mondaná, hogy meggondolta magát és pályát változtat.- Akárhány filmet forgatok is, még mindig kezdőnek érzem magam. Szempillantásokat, gesztusokat kell megtanulnom, trükköket és technikai fogásokat, amelyek nélkül nem lehetek mindig más. És el kellene végre döntenem: színészként vagy dramaturgként akarom-e élni az életem. Mert eddig minden ajánlatot elfogadtam. Ha hívtak, mentem, mivel mindent ki akartam próbálni.- Tehát ha holnap újabb ajánlattal keresik fel, ismét igent mond a rendezőnek?- Ha jó szerep lesz, akkor biztosan. Bár nem szeretnék egyszerre két lovat nyergelni. A rend- szertelen időbeosztás, amely a filmezéssel jár, szétszórttá kapkodóvá tesz. És írni legalább annyira szeretek, mint forgatni. Márpedig ehhez nyugalomra van szükségem. SZABÓ G LÁSZLÓ szlet Halász László A képernyő tekintete című könyvének A befogadó alternatívái: játszótárs, kibic, szurkoló vagy a kultúra elsajátítja című fejezetéből A sporttevékenység elsődlegesen a test mozgásából, fizikai akciókból szerveződik. A közönséget is közvetlenebbül indítja meg. Az akció sikerében közreműködő szurkolót a televízió nézővé alakítja át. Megszeliditő- tompító távolságot teremt a versenyzők és befogadók között. Olyant, amilyen egy opera Sport a tévében vagy színházi közvetítés szereplői és tévénézői között tapasztalható. Igaz, a távolságteremtés már-már különváló esztétikai élvezetnek veti meg alapját. Egy viharos tengeren hánykolódó hajó utasa vajmi kevés érdeklődést tanúsít a fetverödö tajtékok és a velük hangzó morajlás szépsége iránt. Az események sodrába vetett szurkoló közvetlen érdekeltsége miatt jobbára ugyancsak nem a versenyzők mozdulatainak szépségét, taktikájuk megkomponált eleganciáját, hanem eredményességét figyeli. Ezzel szemben a tévé előtt ülő néző, a tengeri vihart biztonságos és kényelmes parti házából szemlélőhöz hasonlóan, számos esztétikai finomságban is gyönyörködhet. A sokszemű kamerák, a rendező és operatőr esztétikai hatásra tudatosan is törekvő képkompozíciói kifejezetten erre ösztökélik. A sportolók arcának, egy-egy kiemelt mozdulatuknak, majd egész tevékenységüknek, illetve az egész versenynek együttes észlelése csak a tévénézőnek adatik meg - a távolságok váltása, a látószögek cseréje, a lassított ismétlések révén. Az a páratlan vízibalett, amelyet az úszómedencében a viz alatt elhelyezett kamerák mutatnak az úszókról forduláskor, mozgásművészeti élménynek is kivételes. Élettelibbé teszi mindazok esztétikai kultúráját, akiknek ízlését a művészet pallérozta, a mozgások szerveződésének ismeretét pedig a sportolás és szurkolói tapasztalat is megalapozta. Ók egyébként arra is képesek, hogy megfelelő emlékképeiket előhívják, és kiegészítő képzeletükkel csökkentsenek a kényszerű távolságon. így valamennyire előttük vannak a pálya, a medence, a szorító, a pást képen nem látható részei és versenyzői, sőt némileg maguk körül tudják a lelátón helyet foglaló társakat is. De a sportban rejlő lehetőségek kibontása ettől függetlenül is szellemi munka: elemzés és összevetés, helyzetmegítélés és következtetés, visszaemlékezés és előrelátás, szüntelen mérlegelés és értékelés, azaz véleményalkotás. Elfogultnak lenni, és mégis tárgyilagosságra törekedni, ellentmondásosan feszült állapot, de nélküle az értékrend felborul, eltorzul. A televízió rangos sport- eseményekre nyitott tekintete a befogadó kihívása. Szüntelenül meg kell próbálnia elhelyezni a játékot a sportban, a sportot a kultúrában, a kultúrát a világban és a világot önmagában. A néző ízlésének az is vallatója, ahogyan átéli és megítéli a sportot. A legkirívóbb az annál a nézőnél, akit éppúgy a televízió útján érintett meg a színház, az opera (és más művészet), mint - bármily furcsa - a kiemelkedő versenysport világa. A felkészületlenség, tapasztalatlanság mindegyikhez azonos módon közelíti. A sport kultúránk nélkülözhetetlen része. Az volt korábban is, de a televízió örvendetes határozottsággal kiáltotta ezt világgá. Bár nem érthetetlen az a félelem sem, hogy a versenysport által sugalmazott érték elnyomja a művészeti, tudományos, történelmi értéket: jóval ijesztőbb, hogy a mindenevő kultúrfogyasztói bekebelezés ezt is, azt is egyformán alaktalan masszává silányíthatja. fl) fl) <§m > 5 c *(U 5 w .X 'O r a I £ c I £ 5
