Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-08-12 / 32. szám
SZOVJET IPARIRÁNYÍTÁS A szovjet—mozambiki gazdasági együttműködés keretében szovjet szakemberek nagy segítséget nyújtanak az afrikai ország mezőgazdaságának fejlesztésében is. Felvételünkön: üzbég szakemberek Namoula tartományban ellenőrzik a búza minőségét. (ŐSTK-felv.) EGYENJOGÚSÁG ÉS KÖLCSÖNÖSSÉG írta: IVAN ARHIPOV, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese K orunk egyik megkülönböztető vonása a gyarmati rendszer összeomlása. Ázsia, Afrika és Latin-Amerika egyre több országa szabadul fel az imperializmus ellen vívott igazságos harc eredményeként a gyarmati függőség alól, és indul el az önálló fejlődés útján. A Szovjetunió mindig a haladás, a demokrácia, a nemzeti függetlenség erőinek oldalán állt, mindig támogatta és támogatni fogja a szabadságukért küzdő népeket. A Szovjetunió a fejlődő országokhoz fűződő kapcsolataiban az internacionalizmus szellemében töretlenül folytatja az egyenjogúság, a szuverenitás tiszteletben tartása, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás és a kölcsönös előnyök elvein alapuló lenini politikát. Számos fejlődő országgal - Indiával, Angolával, Etiópiával, Mozambikkal, Afganisztánnal, Szíriával, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársasággal - a Szovjetunió barátsági és együttműködési szerződéseket kötött, és ezek jó alapot teremtenek —-a fennálló kapcsolatok fejlesztése és a béke megerősítése számára. A fejlődő országokkal kialakított gazdasági kapcsolatai révén a Szovjetunió jelentős segítséget nyújt ezeknek az országoknak a legfontosabb nemzeti feladataik megoldásához, gazdasági és politikai függetlenségük megszilárdításához. Az együttműködés egyik legfontosabb formája a kereskedelem. Csupán az utolsó évben a Szovjetuniónak a fejlődő országokkal lebonyolított áruforgalma több mint 2,5-szeresre nőtt, s a szovjet külkereskedelemben ennek az országcsoportnak a részesedése 1982-re elérte a 15 százalékot. A Szovjetunió legfontosabb kereskedelmi partnerei a fejlődő országok közül India, Irak, Afganisztán, Argentína és néhány más ország. ISZÚ 5 A függetlenségüket elnyerő államok gazdaságfejlesztési terveikben a gazdasági lemaradás mielőbbi leküzdése érdekében mindenekelőtt saját nemzeti iparuk és nagy hozamú mező- gazdaságuk létrehozására és fejlesztésére törekednek. E tervek teljesítéséhez gépekre és berendezésekre van szükségük, s ezeket elsősorban import útján tudják beszerezni. Éppen ezért a fejlődő országokba irányuló szovjet exportban is a különböző technológiai, útépítő, szállító-rakodó és más berendezések, valamint bizonyos nyersanyagfajták jelentik a fő tételt. Indiába például a Szovjetunió egyebek között gépeket és berendezéseket, gépipari kiegészítő termékeket, kőolajat és kőolajszármazékokat, valamint vegyi árut és sok más terméket szállít. A fiatal államoktól a Szovjetunió mindenekelőtt hagyományos exportcikkeket vásárol. A nemzeti ipar fejlődésével párhuzamosan a fejlődő országok exportjában egyre jelentősebb szerepet játszanak az ipari termékek, köztük azok, amelyeket a Szovjetunió közreműködésével létrehozott gyárakban állítanak elő. India például kohászati, bányászati és szállítórakodó berendezéseket is exportál a Szovjetunióba. Ezeket a Rancsinban és Durgapurban szovjet segítséggel épült gyárak állítják elő. India ezenkívül szállít kábeleket, villamos szerelvényeket, hőblokkokat és garázsfelszereléseket. Afganisztán földgázt és karbamidot, Guinea többek között bauxitot szállít. A fejlődő országokhoz fűződő gazdasági kapcsolatait a Szovjetunió tartós alapokra helyezi. Számos országgal van hosszú távú (jelenleg az 1981-1985-ös időszakra szóló) kereskedelmi megállapodása. Ez lehetővé teszi a kölcsönös szállítások előzetes tervezését és a népA havannai halászati kikötőt 1965-ben építették a Szovjetunió segítségével. Ma ez a kikötő bonyolítja le az áruszállítások 60. százalékát. A kubai kormány az utóbbi években nagy gondot fordít a kikötők korszerűsítésére, erre a célra 1990-ig 250 millió pesót költenek. (Telefoto: ÖSTK) gazdasági mérlegekben való figyelembe vételét. Néhány országgal - például Angolával, Mozambikkal, Indiával - a Szovjetunió 1990-ig szóló gazdaságfejlesztési programot írt alá. E programok megjelölik az együttműködés fejlesztésének konkrét irányait a kereskedelemben, valamint a népgazdaság, a tudomány és a technika különböző területein. Indiával a hosz- szú távú kereskedelmi, gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési programot 1979 márciusában írták alá. E program alapján kidolgozták a két ország egyeztetett javaslatait a megvalósítás első szakaszára, s ezeket figyelembe vették az 1980 decemberében kötött kormányközi gazdasági és műszaki együttműködési megállapodásban. A Szovjetunió és India tervhivatalai, minisztériumai és szakhatóságai most tanulmányozzák a két ország kereskedelmi és gazdasági kapcsolatainak továbbfejlesztésére vonatkozó újabb javaslatokat, azokkal a megállapodásokkal összhangban, amelyekre a két fél Indira Gandhi miniszterelnök 1982 szeptemberében a Szovjetunióban tett látogatása alatt jutott. A külgazdasági kapcsolatok fontos formája lett a gazdasági és műszaki együttműködés, amely az ipari és más népgazdasági létesítmények építésében való közreműködést, a műszaki konzultációt és a nemzeti szakembergárda kiképzését egyaránt magában foglalja. A Szovjetunió segítségével eddig több mint hétszáz iparvállalatot és más fontos népgazdasági létesítményt építettek fel és helyeztek üzembe a fejlődő országokban. A Szovjetunió és India között kialakult kapcsolatok a termékeny és kölcsönösen előnyös gazdasági és műszaki együttműködés jó példái. Az 1955 februárjában aláírt első szovjet-indiai gazdasági és műszaki együttműködési megállapodástól számítva Indiában a Szovjetunió közreműködésével több mint ötven ipari és más objektum épült és kezdte meg a termelést a vas- és színesfémkohászatban, a nehézgépgyártásban, a kőolajfeldolgozásban, a szénbányászatban, az orvosi- műszer-gyártásban, a kőolajkitermelésben, az energiaiparban és a műszergyártásban. A szovjet-indiai együttműködés keretében felépült vállalatok az állami szektor alapját képezik. Ezekből kerül ki az országban csapolt acél 40 százaléka, a kohászati és egyéb nehézipari berendezések csaknem 80 százaléka, a felszínre hozott kőolaj 80 százaléka, a feldolgozott kőolaj 30 százaléka, az előállított villamos energia több mint 20 százaléka, valamint a kőszén, a gyógyszerek és a műszerek jelentős része. Most van a tervezés stádiumában egy Vindjacsal- ban felépítendő nagy hőerőmű, és több nagy szénmező kitermelésének előkészítése: gyors ütemben folynak a visakha- patnami kohászati üzem és több más objektum építési munkálatai. Befejezéséhez közeledik a Bhilaiban és Bokaróban levő kohászati üzemek kibővítése - mindegyikük évente négymillió tonna acélt fog előállítani -, és hamarosan üzembe helyezik a Mathűrában épülő kőolajfeldolgozó üzemet. E gyre szélesebb körben fejlődik a Szovjetunió és a fejlődő országok tudományos és műszaki együttműködése. Ilyen együttműködés eredménye például a három, közös erővel felbocsátott indiai műhold. Nincs messze az a nap, amikor szovjet és indiai űrhajósok együtt repülnek a világűrbe. Jelentős sikereket értek el a szovjet és indiai tudósok egyebek között a napenergia hasznosításának, a szabványosításnak, a korrózióvédelemnek és egyes meteorológiai kérdéseknek együttes kutatásában. A szovjet-indiai tudományos-műszaki együttműködés tizedik évfordulója alkalmából Indiában rendezett tudományos napok érzékeltették, milyen óriási az érdeklődés a szovjet tudomány eredményei iránt, s milyen nagy tartalékai vannak az indiai tudománynak és technikának. A Szovjetunió és számos fejlődő ország - mint például Algéria, India, Afganisztán, Irak, Irán, a Jemeni NDK, Angola, Etiópia - kétoldalú gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési bizottságot hozott létre. A bizottságok üléseiken áttekintik a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok továbbfejlesztésével és hatékonyabbá tételével összefüggő kérdéseket, megvizsgálják a kölcsönösen vállalt kötelezettségek teljesítését, és konkrét döntéseket hoznak a tárgyalt kérdésekben. I. Vili. 12. A kevesebb több lenne Az SZKP KB júniusi plénumán Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára többek között kijelentette: „Nem válik az ügy ártalmára, ha jelentősen csökken a hivatalok, szervezetek száma. Az állásukból fölmentett emberek mindig fognak találni elfoglaltságot ott, ahol káderhiány van.“ Néhány nappal korábban jelent meg a párt elméleti folyóiratában, a Kommu- nyisztban Petroszjanc akadémikusnak, az Örmény Tudományos Akadémia tagjának javaslata az ipari minisztériumok számának drasztikus csökkentésére, a legfelső iparirányítás áramvonalasítására. Cikkének elején Petroszjanc akadémikus emlékeztet arra, hogy az októberi forradalom után, a Szovjetunió iparának kialakításakor a legfelső irányító szervek a népbiztosok voltak. A második világháború után a népbiztosi hivatal elnevezés minisztériumra változott, munkája tartalma azonban gyakorlatilag változatlan maradt. A gazdasági fejlődés során újabb és újabb iparágak jöttek létre, ezeket is minisztériumi szinten szervezték meg. így a minisztériumok száma gyors ütemben szaporodott. A korábbi elektrotechnikai ágazaton belül például kifejlődött és külön minisztérium hatásköre alá került a rádiótechnika, az elektrotechnika, az elektronika, a híradástechnika. Hasonlóképpen egyre tagoltabbá vált, egyre több minisztérium fennhatósága alá került az élelmiszer- és a könnyűipar. Mindezek eredményeként jelenleg - nem számítva az egyes köztársaságok miniszter- tanácsait - 64 minisztérium, továbbá számos állami bizottság és más központi irányító szerv tartozik a Szovjetunió Minisztertanácsának irányítása alá. A 64 minisztériumból 12 úgynevezett funkcionális jellegű; átfogó, teljes körű irányítási munkát végez a kül- ügyek, a honvédelem, a belügyek, az egészségügy, a pénzügyek, a közlekedés, az igazságügy, a kultúra, a távközlés, a tengerhajózás, a külkereskedelem és a belkereskedelem területén. A többi mind ipari jellegű minisztérium, melyeknek legfőbb feladata a népgazdaság ellátása nyersanyaggal, alapanyaggal, késztermékkel. Azt hihetné az ember - mutat rá Petroszjanc -, hogy valamely adott ipari minisztérium képes át-, illetve összefogni egy-egy ágazatnak vagy bizonyos nagyobb termék- csoport gyártásának irányítását. Ám ez a gyakorlatban egyáltalán nincs így - állítja az akadémikus, 3 megjegyzi: számtalan példát lehetne említeni annak bizonyítékául, hogy sok iparvállalat irányításában, sok iparcikk termelésében átfedések vannak, hiányzik a különböző irányító szervek munkájának összehangolása. Egyes ipari minisztériumok valamiféle mammutvállalatként tevékenykednek, amelyek még csak nem is egy iparág, hanem csupán egy ágazat vagy termékcsoport termelését irányítják. Az ipari minisztériumok ilyen nagy száma megnehezíti a munkájukat összefogó minisztertanács munkáját is, akadályozza a tervezés és az irányítás hatékonyságát. Az irányító apparátus a szükséges létszám- csökkentés helyett bővül, az önköltség csökkentése és a termékek minőségének javulása helyett éppen ennek az ellenkezője történik - állítja a cikkíró. Petroszjanc felveti az ipari minisztériumok számának jelentős csökkentését, s javaslatában hivatkozik arra, hogy Jurij Andropov az SZKP KB főtitkára a KB tavaly novemberi plénumán felhívta a figyelmet: a népgazdasági feladatokból kiindulva felül kell vizsgálni a komplex irányítás szervezeti formáit. Az átszervezés egyik lehetséges módja lehetne például az, ha egyetlen minisztériummá vonnák össze a 13 gépipari minisztériumot és szintén egy kézbe adnák a sok nyersanyag- kitermelési minisztériumot. Az új, immár összevont minisztérium tárcájának vezetője egyben a minisztériumi „vezérkar“, a kollégium élén állna. A kollégium tagjai lennének a korábbi miniszterek, akik egy-egy ágazat munkájáért lennének felelősek. így a minisztertanács mentesülne az ágazatok munkájának aprólékos ellenőrzésétől, elég lenne az iparfejlesztés központi problémáinak megoldásával foglalkoznia. Az új kollégiumok döntései kötelezően végrehajtandó minisztériumi utasítások formájában jelennének meg. Ha a kollégiumi tagok között nem lenne egyetértés, a vitás kérdésekben a miniszter- tanács döntene. Az összevont, számukban megfogyatkozott minisztériumok révén, egyebek között, jobban össze lehetne hangolni a vállalatok közötti áruszállításokat, jobban meg lehetne szervezni az alkatrészellátást, nagyobb eredményeket lehetne elérni a szabványosítás terén - mutat rá cikkében Petroszjanc akadémikus. (HVG)
