Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-08-12 / 32. szám
< I szú 3 M ár néhány hét eltelt II. János Pál lengyelországi látogatása óta, de a nyugati tájékoztató eszközök ismételten visszatérnek ehhez az úthoz. Találgatásaikat sok esetben az utóbbi évek lengyelországi eseményei motiválják, különösen az a szerep, amelyet ezekben az eseményekben a római katolikus egyház és a Vatikán, pontosabban II. János Pál töltött be. Jogosan tartják a pápát számos olyan lépés szellemi atyjának, amely megnehezítette a lengyelországi haladó erőknek a helyzet konszolidálására kifejtett erőfeszítéseit. Többek között egybevetik a pápa két lengyelországi látogatásának tartalmát és eredményeit. Sok kommentátor úgy vélekedik, és nem alaptalanul, hogy a pápa 1979. évi látogatása azon politikai ideológiai tényezők közé tartozott, melyek megerősítették a hazai ellenforradalmi erőket, s többek között inspirálták szervezetük kialakítását az ún. független szakszervezeti mozgalom, a Szolidaritás leple alatt. így nem csoda, hogy a nyugati tájékoztató eszközökben számos találgatás látott napvilágot arra vonatkozóan, vajon mit hoz majd a második, lényegében új helyzetben megvalósított látogatás. Miután az ellenforradalmi erők Lengyelországot a nemzeti és nemzetközi katasztrófa peremére sodorták, az országban ma szocialista platformon a fokozatos konszolidáció folyamata megy végbe. Ezt a folyamatot a lengyel vezetők 1981. december 13-án hozott határozott intézkedései indították el, amikoris a rendkívüli állapot kihirdetésével gátat vetettek a felforgató akcióknak és lépésről lépésre megteremtették a feltételeket a helyzet javításához, a szocialista építés további fejlesztéséhez. A nyugati reakciós politikai körök ebben a helyzetben nem titkolták azt 9 reményüket, hogy a pápa második lengyelországi látogatása megzavarhatja ezt a folyamatot, nyíltan egy újabb politikai küldetés lehetőségéről beszéltek. Logikus, hogy a pápa látogatása, melyet ezúttal ,,a nemzeti remény zarándokújának“ neveztek, nagy figyelmet keltett a szocialista országokban és a világ haladó erői körében is. Nem felejtettük még el, hogy a pápa első útja során a lengyel katolicizmust politikai erőként akarta bemutatni, és a megromlott gazdasági helyzetben olyan, látszólag népszerű követelményeket támasztott, amely következményeikkel tovább bonyolították volna a társadalmi és gazdasági helyzetet. Nem véletlen, hogy a „szláv pápa“ első útját és törekvéseit annak idején a kommunizmusnak tett „merész kihívásnak“ nevezték. A Vatikán mai „keleti politikája“, amelynek keretében a szocialista országok vallási és politikai életének bonyolítására, az egyházak befolyásolására törekednek, sem maradhat figyelmen kívül. Egyelőre még nem tárhatjuk fel a katolikus egyházfő látogatásának összes összefüggését, de a legfontosabb aspektusokat már ismerjük. A XX. század végén az embernek el kell gondolkodnia afelett, hogyan lehetséges, hogy egy szocialista országban a maradi, sötét klerikalizmus nyolc napon keresztül nagy mértékben befolyásolni tudta a lakosság jelentős részének magatartását. Ilyen azonban a realitás és a kormánynak ezt figyelembe kell vennie. A pápa, mint a római katolikus egyház és a vatikáni állam feje látogatott Lengyelországba, a Lengyel Nép- köztársaság vezetőinek meghívására. A látogatás előkészítése hosszú és bonyolult folyamat volt. A lengyel állami szervek már 1982. áprilisában beleegyeztek a pápa látogatásába azzal, hogy az időpontot és a programot egyeztetnie kell a kormánynak, a Vatikánnak, illetve a lengyel egyházi vezetőknek. A lengyel állami szervek ezzel kapcsolatban hangsúlyozták, hogy a látogatásnak hozzá kell járulnia az állam stabilitásához, az európai és a világbéke megszilárdításához. Ezzel függött össze az a követelmény is, hogy a látogatáshoz meg kell teremteni a megfelelő társadalompolitikai feltételeket. Az állam és az egyház vezetői megállapodtak a látogatás előkészítésében folytatott együttműködésről, és abban, hogy a látogatásnak hozzá kell járulnia a nemzeti megértés elmélyítéséhez és a helyzet rendezéséhez. Az állam vezetőinek döntése nem volt könnyű. A pápát egy olyan országba hívták meg, ahol a katolicizmusnak mély gyökerei vannak. A papság nem kis része nyíltan olyan tevékenységet fejt ki ebben az országban, amelynek nincs semmi köze egyházi küldetésükhöz és azt célozza, hogy a politikai és állami hatalmat ellensúlyozzák. Egyes egyházi vezetők nyíltan javasolták, hogy az egyházat helyezzék mindenek fölé, legyen közvetítő és bíró a társadalom és a néphatalmi szervek között. Ezeket a kérdéseket mind figyelembe vették. A. Lopatka, az egyházügyi hivatal vezetője például a Politika című hetilapban arra a kérdésre válaszolva, mit nyer a Vatikán a pápa látogatásával, nyíltan megmondta, hogy vitathatatlanul „elmélyíti a vallásosságot“ és „megszilárdul az egyház pozíciója.“ A sajtóban és a szejmben nemegyszer rámutattak, hogy a papság egy része nyíltan fellép a kormány ellen, egyes papok „szent háborúra“ hívnak fel „az istentagadók és a marxisták ellen“. A kormány ennek ellenére, hajlandóságát tanúsítva a párbeszéd folytatására, elfogadta az egyháznak azt a javaslatát, hogy június 16-23-án hívják meg közösen a pápát Lengyelországba a czecto- chowai kegyhely ünnepségei alkalmából. Jaruzelski hadseregtábornok, a LEMP KB első titkára egyértelműen leszögezte, mit vár az állam az egyháztól és a pápától is: „Elvárjuk, hogy az egyház egybe tudja hangolni vallásos küldetését államunk kül- és belpolitikai érdekeinek respektálásával.“ A látogatással kapcsolatos kérdések alapos mérlegelése után az állami szervek 1983. június 14-én közleményt adtak ki, miszerint a pápát szívesen látott vendégként fogadják. Ugyanakkor leszögezték, a látogatásnak méltónak kell lenni a pápához, hasznosnak kell lennie a nemzet és az állam stabilitása szempontjából és semmivel sem szabad azt megzavarni. Az államtanács elnöke meghívó levelében reményét fejezte ki, hogy a látogatás hozzájárul az európai nemzetek és az egész világ béketörekvéseihez. A pápa válaszában kifejtette abbeli reményét, hogy a látogatás elősegíti a szellemi és az erkölcsi, a társadalmi és a gazdasági élet minden területén a társadalmi jólét áhított növelését. A kormány, a lengyel egyház és a Vatikán megállapodása leszögezte, hogy a pápa látogatásának kizárólag egyházi jellege lesz és főleg a czestochowai ünnepségre irányul. Ezt a tényt a lengyel egyház, a Vatikán képviselői, valamint maga a pápa is többször megerősítette. A vatikáni rádió még június 17-én reggel, a látogatás kezdetén is hangsúlyozta, hogy a lengyel egyház kizárólag vallási, „minden visszaélés és meglepetés nélküli“ látogatást készített elő. Az egyház egyúttal bejelentette, hogy a különböző rendezényeken a becslések szerint mintegy 15 millió hivő vesz részt. Megállapíthatjuk tehát, hogy az előkészítetek keretében az állam, a Vatikán és a lengyel egyház megállapodott arról, hogy a látogatás békés tesz és hozzájárul a pozitív társadalmi fejlődéshez. Ennek értelmében az állam széles körű szervező munkát végzett. A nyugati tájékoztató eszközök többsége azonban más szellemben kommentálta II. János Pál útját, új tehetőségeket látva ebben a Lengyelország elleni támadásokra, a meggyengült ellenforradalmi erők buzdítására. A nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve más szempontok is előtérbe kerültek. Mint tudjuk, az ellenséges erők bizonytalanságot, idegességet,feszültséget próbáltak kelteni, egy újabb fordulatban bíztak. Ez volt tehát a kulissza, amely mögött megvalósult János Pál pápa lengyelországi látogatása. Ú gy mint a látogatás előkészítése, maga a látogatás is ellentmondásos volt. A vallásos szempontokon kívül az egész látogatásra rányomta bélyegét a lengyel egyháznak és a Vatikánnak az a törekvése, hogy politikai tőkére tegyen szert és érvényesítse az olyan kizárólag „vallásos“ követelményeket, mint a rendkívüli állapot megszüntetése, általános amnesztia kihirdetése, az elítéltek szabadon bocsátása, az emberi és a polgári jogok „felújítása“, az államelle- nes tevékenység miatt elbocsátott személyek munkaviszonyának felújítása. Ugyanakkor felvetették azt a követelést is, hogy a pápa találkozzon Lech Walesával. A kormány visszautasította ezeket a követelményeket, a párbeszéd koncepcióját érvényesítette. Egyúttal kifejezte azt a reményét, hogy a látogatás nyugalomban, méltó légkörben valósul meg. Wojciech Jaruzelski a LEMP KB 12. ülésén kijelentette: „Reméljük, hogy a júniusi napok történelmi értékelésében túlsúlyban tesznek azok a tények, amelyek pozitívak a nemzet, az állam, a haza és a béke szempontjából.“ A pápa most megvalósított tizennyolcadik külföldi útjának igényes programja volt. Megállt Varsóban, Niepokalanow- ban, Czestochowában, Poznanban, Ka- towicebarv Wratislawban, Krakkóban és a látogatás magánrésze keretében a Magas Tátra lengyel oldalán is. Találkozott Wojcziech Jaruzelskival, a LEMP KB első titkárával, Jablonskival, a Lengyel Minisztertanács elnökével, a Nemzeti Megújhodás Tanácsának elnökével, a politikai, a társadalmi és az egyházi étet más képviselőivel. Az egyház kezdeményezésére Jaruzelski még egyszer találkozott a pápával, négyszemközt folytattak eszmecserét a legfontosabb kérdésekről. A másfél órás találkozóról kiadott közlemény reményét fejezte ki, hogy II. János Pál második lengyelországi látogatása hozzájárult a társadalmi étet békés és kedvező fejlődéséhez. Ezenkívül számos egyházi találkozón, miséken és más egyházi szertartásokon is részt vett. Ezeken a hivatalos adatok szerint mintegy 6,5 millió állampolgár volt jelen. Ez az adat megfelel az egyes rendezvényekről közölt újsághíreknek és az egyházi szóvivők jelentéseinek is, akik kezdettől fogva figyelmeztettek, hogy a vártnál lényegesen kevesebb hivő vett részt az egyes akciókon. Ami a pápa látogatásának értékelését illeti, már ma rámutathatunk fő vonásaira. Az egész látogatás bizonyos pozitívumokban tükröződik. Mindenekelőtt az országban nyugalom és rend uralkodott. A látogatásra annak ellenére sor került, hogy nyugaton és a katolikus egyházon belül bizonyos- befolyásos körök ellene voltak. A látogatás megerősítette, hogy Lengyelországnak és a Vatikánnak megegyeznek a nézetei a Lengyel Népköz- társaság mai határait, a béke és a fegyverkezési verseny megszüntetésének szükségszerűségét illetően. Egyúttal kiemelte, hogy a nemzetközi problémákat a tárgyalások és a békés együttműködés útján kell megoldani. A konszolidáció gyengítésére törekvő hazai és külföldi erők ellenére a látogatás rámutatott bizonyos tehetőségekre az állam és az egyház kapcsolatainak rendezésében. Mindenekelőtt megerősítette, hogy fokozatosan stabilizálódik a társadalmi és a politikai étet. Az állam képviselőivel, főleg Jaruzelskivel folytatott eszmecserék bebizonyították, hogy a politikai helyzet és a további fejlődés változatlan marad, ugyanúgy, mint Lengyel- országnak a szocialista közösségre irányuló orientációja. Bebizonyították, hogy a pápa látogatása nem változtatja meg Lengyelország eddigi irányvonalát, a kormány továbbra is megszilárdítja a szocialista államot és a szocializmus alapeszméi szerint jár el. U gyanakkor maga II. János Pál a látogatás kezdetétől tanúsította, hogy ö maga hogyan képzeli el a vallás szerepét és az emberek tudatára gyakorolt hatását a mai időszakban és milyen pozíciókra helyezkedik a szocialista rendszerrel szemben. Beszédeinek többsége vallásos jellegű volt, de számos olyan gondolatot is felvetett, amelyeknek tartalmát senkinek sem keltett külön megmagyarázni. Már megérkezésekor a varsói repülőtéren kifejtette szellemi együvétartozását a „bebörtönzöttekkel“. Varsóban mondott első beszédében, hasonlóan, mint más helyeken* is, kijelentette, „földijeivel együtt, különösen azokkal, akiket a leg- fájdalmasabban érint a csalódás, a megaláztatás, a szenvedés, a szabadság- vesztés, a sérelmek és az emberi méltóság megsértése, Krisztus keresztje alá áll, hogy tisztelettel megemlékezzen az év rendkívüli jubileumáról.“ Nyíltan politikai szemszögből méltatta az elhunyt Wyszynski kardinális hagyatékát. Czestochowában többször foglalkozott, „a nemzeti szuverenitás“, „a nem-' zeti szabadság“, kérdésével, „az utóbbi években a szuverén állam méltóságát felújító szülőföld szabadságával“, s emlékeztetett annak veszélyére, hogy „idegen hatalom“ a nemzet elpusztítására törekszik. Hangsúlyozta, hogy „a munkások 1980-ban saját maguk nevében, a szentírással és imával az ajkukon keltek fel.“ A legnagyobb figyelmet az ifjúságnak szentelte. Értékelte a bebörtön- zötteknek, az internáltaknak, az elbocsátottaknak és családjaiknak nyújtott segítséget. A keresztény humanizmus és erkölcs egész nyíltan politikai tartalmat kapott. Minden szavát átgondoltan és céltudatosan a lakosság széles rétegeihez intézte. Ügyesen kihasználta a történelmi példákat, valamint a bibliai idézeteket. Harcra szólított fel a szuverenitásért, a szabadságért és az igazságért, a párbeszéd feltételeként tüntetve fel ezeket. A niepo- kalanowi látogatása során kiemelte, hogy a szerzetesek és a magángazdálkodók életében el kell mélyíteni a vallásosságot. Czestochovában az idealista világértelmezésre szólította fel a fiatalokat, Poznanban a parasztsághoz fordult, Katowi- ceban a munkásosztályra, főleg a bányászokra és kohászokra terjesztette ki figyelmét, s kétségekkel nyilatkozott az új szakszervezetekről. Wratislavban az értelmiséghez fordult, Krakkóban a lengyel kultúra képviselőihez. Imáiba mélyedve nem is vette észre a nyíltan politikai jellegű transzparenseket, „a zarándokok“ felkiáltásait, akik beszédeivel kapcsolatban a feloszlatott Szolidaritást és annak „érdemeit“ emlegették. így felmerül az a kérdés, vajon nem volt-e igaza annak a vatikáni képviselőnek, akinek véleményét az amerikai Newsweek idézte: „A pápa érezte, hogy a lengyel nép szelleme legyengült (stabilizálódott a helyzet) és ezért ismét fel kell éleszteni. Abban a hitben távozott Lengyelországból, hogy ezt a célt elérte.“ A kormány többször tiltakozott. J. Urban, a kormány szóvivője többek között figyelmeztetett arra, hogy az egyházi összejövetelek részvevőinek egyes csoportjai politikai provokációkra, rendbontásokra törekednek, amelyek negatívan befolyásolhatják az egyház és az állam kapcsolatát. Egy másik esetben közölték, hogy több akciót, így például a győzelemre utaló kézfelemeléseket, különféle jelszavak hirdetését speciálisan a nyugati újságírók kamerái számára szervezték. Nem volt titok, hogy sok hivő és nem hivő nem értett egyet a pápa beszédeinek politikai vonatkozásával és csalódottan elítélték ezeket. így tehát nem tűnik teljesen alaptalannak számos megfigyelő azon megállapítása, hogy II. János Pál azt a nézetet akarta rákényszeríteni a kormányra és a népre, hogy csakis az állam és az ellenzéki erők „párbeszéde“ szavatolhatja a társadalmi igazságot. S mindez annak feltételével, hogy Lengyelország szuverén marad, Kelet és Nyugat között állva, mivel az állam kultúrája is Nyugatról származik és az egyháznak mindent meg kell tennie ennek megőrzéséért. E zekkel a nézetekkel meghatóan egybecsengett a pápának az a figyelmeztetése, hogy ez utóbbi esetben az Egyesült Államok bizonyára megváltoztatná a Lengyelország iránti viszonyát és számos gazdasági engedményt tenne.-A pápa feltevéseinek komolyságát maga Reagan amerikai elnök is alátámasztotta, aki előterjesztette azoknak az engedményeknek a listáját, amelyekben Lengyelország részesülne, ha eleget tenne a pápa óhajainak. II. János Pál a látogatás alatt nem mondott te arról a követeléséről, hogy találkozzon Lech Walesával. Nyugati újságírók szerint ezt a NATO-országok egyes politikusainak érdeklődésével és saját erkölcsi elkötelezettségével indokolta. A kormány jó akaratát tanúsította és a látogatás magán jellegű része keretében megvalósult a találkozó. A találkozó azonban kuriózum volt. Nemcsak Lech Walesa, hanem az Os- servatore Romano vatikáni napilap fő- szerkesztője is csalódott, az utóbbi vezércikkében azt írta, hogy Walesa elvesztette a játszmát és szerepét már végigjátszotta. Az olasz sajtóban megjelentek olyan feltevések, hogy V. Levi vatikáni körök külön utasítására írta ezt a vezércikket, de végül mégis Levi kényszerült lemondásra. MILAN SKÁLA VLADIMÍR PETR (A befejező részt a következő számban közöljük) .NAGY ZARÁNDOKÚM“ (1) 3. Vili. 12.
