Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-08-05 / 31. szám
Miután a gothamieknek nem sikerült halat tenyészteniük a főtéri halastóban, elhatározták, hogy a közeli folyóra járnak majd halászni. Horgászbotokat, horgokat és emelőhálókat vásároltak, s nagy szenvedéllyel jártak pe- cázni. Egyszer pontosan tizenkét atyafi ment ki a folyóra. Egyikük a partról, másikuk a folyón evezve horgászott, s többször megesett, hogy némelyiküket majd elsodorta a víz. Amikor délben összegyűltek a parton a zsákmánnyal, Így szólt az egyik halász: JAN VLADISLAV Gothami halászok (ANGOL MESE)- Nem volna szabad ilyen köny- nyelmüen evezgetnünk a folyón, veszélyes dolog ez. Még belefullad valamelyikünk!- No, csak nem fulladt bele valaki? - ijedt meg egy másik halász. - A biztonság kedvéért meg kéne számolnuk egymást.- Helyes — bólintottak a halászok, és a legidősebb mutogatni kezdett a szomszédaira:- Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz, tizenegy! A gothamiek megijedtek. A biztonság kedvéért még egyszer számolni kezdték egymást, de a tizenkettedik most sem volt sehol.- Valamelyikünk belefulladt! Valamelyikünk belefulladt! - siránkoztak, és visszafutottak a folyóhoz, hátha meglátják ott valahol. Amikor már vagy egy órája keresték a megboldogultat, megállt mellettük egy lovas. - Mit kerestek, jó emberek? - kérdezte tőlük.- Ne is kérdezd - felelték a gothamiek. - Reggel tizenketten jöttünk el halászni, s most, hogy megszámoltuk egymást, csak tizenegyen vagyunk. Egyikünk biztosan belefulladt. A lovas végignézett a halászokon, magában megszámolta őket, és így szólt:- Hát hogyan számoltatok ti?- Hogyan számoltunk volna?- csodálkoztak el az atyafiak.- Úgy, ahogyan máskor szoktunk!- És egyikük mindjárt be is mutatta a lovasnak. Elszámolt egytől tizenegyig, s közben mindig rámutatott egyik komájára. Magára persze elfelejtett rámutatni.- És mit adtok, ha megtalálom a tizenkettediket? - kérdezte a lovas, amint látta, hogyan áll a dolog.- Minden pénzünk a tiéd, ami nálunk van - felelték a gothamiek.- Akkor adjátok ide - mondta a lovas, és eléjük tartotta a kalapját. A gothamiek mindent beleszórtak, ami csak a tarsolyukban volt, és aztán sorba álltak. A lovas az ingébe rejtette a pénzt, leugrott a lóról, és számolni kezdte a halászokat. Mindegyiküknek olyat csapott a vállára, hogy megtántoro- dott, és sorolni kezdte őket:- Ez az első, ez a második, ez a harmadik...- A gothamiek álltak, mint a cö- vek, és várták, hogyan végződik az egész. Jól végződött. Amikor a lovas a sor végére ért, olyat csapott az utolsóra, hogy az nyekkent egyet.- És ez a tizenkettedik!- mondta. A gothamiek körbe fogták a lovast, és hálálkodtak a szívességért:- Köszönjük kedves barátunk, megmentetted a kománkat a haláltól! Kövesdi János fordítása Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öregasszony. Elindult, hogy meglátogassa a kisuno- káját. Vett neki egy pár tükörfényes csizmát. Ahogy haladt át az erdőn, eléje ugrott egy nyúl.- Jó napot, nagymama - köszönt illendően. - Hová mész? Mit viszel a táskádban?- Megyek a kisunokámhoz, ezt a pár tükörfényes kiscsizmát viszem neki - válaszolta az öregasszony. (Litván népmese)- Mutasd csak, ha megtetszenek, én is csináltatok. A nagymama kivette a csizmákat a táskájából.- Hej, milyen aranyosak - kiáltott fel a nyúl. - Vajon nekem jók lennének-e? - És már próbálta is fel a kiscsizmákat. - Jók bizony, mintha énrám szabták volna - örvendezett a nyúl. - Hadd nézzem, tudok-e bennük járni. KIS ALLATLEXIKON Irta: Milena Lukesová és Bohumil Ríha; fordította: Kulcsár Ferenc; rajz: Varga Lajos TARISZNYARAK - Tarisznyarák, tarisznyád rejt-e finom pogácsát? - A rák bizony ezt nem tudja, Képes viszont kicserélni régi páncélját újra. És a folyót tengerre, és a tengert folyóra. Otthon érzi mindenütt magát, megmássza a magas pálmafát. De mit kezd a kókuszdióval? Van hozzá diótöröje: éles fogóollója. PARTI TARISZNYARÁK Az Északi- és a Földközi-tenger halászainak értékes zsákmányai közé tartozik. Hossza csak hat centiméter, mégis hatalmas ollója van. Szárazon és vízben egyaránt jellegzetes oldalazó mozgással halad. Az apályt a nedves homokba beásva vészeli át. Növénymaradékokkal, férgekkel, puhatestűekkel és kisebb rákokkal táplálkozik. (------12 10 8 18 12 13 21 1E» 3 17 26 2 ) Hát persze, hogy bűvös négyzetről van szó! Nos, neked csak az a dolgod, hogy beírd a négy üres mezőbe a megfelelő számokat, hogy azután a vízszintes és a függőleges sorok számainak összege mindig ugyanaz legyen. Mi a megoldás? Ugrott egyet az egyik lábával, ugrott a másikkal, és egyszerre csak elszaladt. A nagymama hazafutott a faluba, elpanaszolta a szomszédoknak, hogyan lopta el tőle a nyúl a csizmákat. El is indultak kutyákkal az erdőbe, hogy megkeressék. De bizony a tükörfényes csizmást nem találták. Csak nem ment tönkre az a szép csizma ilyen hamar a lábán? Szigeti Kálmán fordítása MEGFEJTÉS A július 22-i számunkban közölt Bűvös háromszög című feladatnak, mint egyik megfejtőnk is írta, többféle megoldása lehetséges. Például: 5-7-6- 2, 5-3-4-8, 2-9-1-8. Nyertesek: Bodon Enikő, Tornaija (Safáriko- vo); Halász Bernadett, Rád; Koncz Judit, Budapest; Kórintus Blanka, Krasznahorka- Hosszúrét (Krasna- horská Dlhá Lúka); Bar- czi Nándor, Királyrév (Král'ov Brod). ZS. NAGY LAJOS Teknő-dal Ez a teknő, ez a teknő, aki fürdik benne, megnő, olyan lesz, mint Imre, Bugár, a nagy dobó, nem a betyár. Csak belé kell heveredni, szagos szappanhabot verni, jól megmosni fejünk, fülünk, dalolva is fürödhetünk! énekelve, áriázva, legyék vidámság a házban! Ez a teknő olyan teknő, erős lesz a bennefekvö, csak jól mossa meg a karját, a hónát, a hónaatját; a térdét meg a bokáját, egyszóval az egész lábát, visítozzon és prüszköljön és csak akkor törülközzön, ha már szép patyolatfehér s álmossága az égig ér! Három rigó Három rigó feketén ül a körtefánkon, ezüst cérnát fütyül és lesi a kalácsom. A füttyszóért cserébe odadom a fánkom, s körtét kapnak jövőre - ha terem a fánkon. 1 I 1 I I I I I I I I ■ Ex I ökni készült a nyár, s éjszakánként augusztusi esőkkel búcsúzott a meleg gömöri völgyektől. A kis falu határából már asztagokba hordták az árpa- és a búzakévéket. Kora hajnaltól késő estig búgott a cséplőgép. Körülötte nyüzsgött volna a falu minden gyereke, ha János bácsi, az öreg gépész el nem zavarja őket.- Hiába fáj a lábam, az ostor szíja eléri a hátatokat - csattogtatta a lovak biztatására használt szerszámot. Ez mindig kéznél volt, hiszen a cséplés idején túl az öreg a szövetkezet kocsisaként hajtotta Sanyit és Bandit, a két sárgát. Bármennyire is vonzotta a cséplőgépet hajtó tüzes masina a gyerekeket, a reggelente megsuhogtatott ostor mindenkit távol tartott a forgásukban, rázásukban száz veszélyt rejtő gépektől. A kombájnokat akkoriban még csak a vasárnapi gyermekfilmek előtt vetített filmhíradókban csodálhatták meg. Bár ült közöttük egy kisfiú, aki már tudta, hogy jövőre aligha csépel egész nyáron a nagyapja, mert három kombájnt kap a szövetkezet. Azok a gyerekek voltak a szerencsésebbek, akik ezt a kisfiút, János bácsi unokáját tudhatták barátjuknak. Csaba és a négy-öt gyerek az ebédszünetben egy-egy kócdarabbal törölgethették a tüzes masina lendkerekét, s a legerősebb közülük már vizet is önthetett a ferde háztetőre hasonlító motor hűtőjére, örömük azonban igencsak kérészéletű volt, hiszen hamar eltelt az az egy óra, s az öreg zsebórájára pillantva szigorú pillantásokkal figyelmeztette a gyerekeket. Unokája kezébe nyomta az üres-ételhordót, s Csaba barátaival együtt már futott is hazafelé, hogy minél előbb visz- szatérhessenek. A SZEMÜVEG A háztáji földeken termett gabonát is ott csépelték. Egy-egy szövetkezeti tag szalmája kis kazlakban állt a cséplőgép közelében. Ez a valóságos kazal-erdő remek játszóhelye volt a kiváltságos társaságnak és néhány bátrabb, kamaszodó fiúnak. Ez utóbbiak között ott volt Karcsi is, aki János bácsi és Csaba szomszédságában lakott. Erős fiúnak ismerték, akinek erejét esze is megsokszorozta. Bolondult a motorokért, de az öreg sohasem engedte a gépek közelébe, pedig Karcsi többször is megkörnyékezte az öreget.- Nem kell már nekem segéd, azt a kis időt magam is kibírom - vetette oda az őt kérlelő kamasznak, aki értetlenül hallgatta az öreget. Mire Csabáék visszaértek, János bácsi dühösen tett-vett a masina körül. Csapkodott, másodszor is megolajozta a csapágyakat.- Nem láttátok a szemüvegemet? Amikor ebédeltem a búzászsákokra tettem. - Megszeppenve állt mindenki. Az öreg szemüveg nélkül hasonlított a mellette dohogó, tüsszögö motorra. A szemüveg estére sem került elő. János bácsi haragja akkorra már szótlansággá szelídült. A kazlak között játszók azonban tudták, hová lett a szemüveg.- Karcsi találta meg, és zsebre tette- suttogták egymásnak. - Bosszút akar állni az öregen, amiért nem engedi, hogy segédkezzen. Csaba az étéit izgalmaktól éjszaka nem tudott aludni. Kilopódzott Karcsiék kertjébe, s nézte a fiú szobájának az ablakát. Szerette volna megkocogtatni,' ha nem tartott volna tőle.-Jaj! Segitség! - kiáltott fel, amikor egy erős kéz szorítását érezte a válán.- Te vagy az Ka-karcsi? - fordult hátra.- Mit akarsz? Add vissza a nagyapám szemüvegét!- Dühöngött az öregúr, mi? Na, ne félj, visszaadom neki. Odateszed az éjjeli- szekrényére - s ezzel a még mindig remegő Csaba kezébe nyomta a szemüveget, majd elindult a házuk felé. Hirtelen megfordult, amitől Csaba ismét összerezzent.- Ne félj, Csabikám! Egy dolgot azonban szeretnék cserébe, mert azt tudod, hogy a szemüveg végleges eltűnésével befellegzett volna a ti gép körüli kiváltságaitoknak. Az idén már úgyis mindegy, két hét múlva jelentkeznem kell a szakközépiskolában. De majd jövőre... - itt megállt egy pillanatra, s megfogta Csaba vállát. — De jövőre... ugye elintézed, hogy nagyapád mellett segédkezhessek? Csaba sokat sejtetően hallgatott, mint aki már tud valamit... A szemüveget reggel János bácsi az éjjeliszekrényén találta meg. Amikor az öreg élénken érdeklődni kezdett, Csaba nyagymamája cinkosan hunyorított unokájára, s Így válaszolt:- Az este levetett nadrágod zsebében talátam meg. Az meg dörmögött valamit, s csendesen elindult az asztalok felé. Lassan ballagott, mintha csak a nyár mellé szegődött volna útitársnak. DUSZA ISTVÁN ÚJ 18 ■i ■■ Mi ■■ Wä Ml Mi WM MS 8 1983. Vili
