Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1983-07-29 / 30. szám

A színpadon igazi showman. Énekel, táncol, komédiázik. Úgy szórakoztat, hogy közben maga is szórakozik. A kulisszák mögött zsebre tett kézzel, lehajtott fejjel jár; ha felnéz, nem tudni, mi bujkál a szemében: tartós fáradt ­akarom, hogy gyűrött legyen, eny- nyi az egész, öt perccel később már állva hallgatom. így mégis csak könnyebb a szemébe nézni.- Hol érzi jobban magát? A ka­mera előtt vagy a színpadon?- A felvevögép előtt. Ott javítani lehet, ha elhibáztam valamit. A fil­mezés azonban még a tévénél is jobban érdekel.- Tényleg, hogy kapta meg első filmszerepét?- A véletlennek köszönhettem. Annak, hogy én jutottam a rende­ző eszébe. Először egy mesefil­met forgattam, Honza, a kiskirály, ez volt a címe, aztán egy bűnügyi film következett, most pedig Vác­lav Matéjkával dolgozom. Pedig engem a zenés filmek érdekelnek igazából, olyanok, amilyeneket Gene Kelly és Fred Astaire forga­tott. De beszélhetünk a Kánkánról is, látta?- Nem.- Shirley MacLaine játssza a fő­szerepét: hat fiúval táncol egy­CSAK A ZENE, CSAK A TÁNC A főszerepben: Jirí Korn ság, vagy csak pillanatnyi szomo­rúság. Annyi biztos: nem tartozik a mosolygós emberek közé. Kezet is csak azzal fog, akiből meg akar őrizni valamit. Hellyel kínál, hát leülök. - Én állva maradok - mondja, s fél karjával a falnak támaszkodik mel­lettem. - Féltem a nadrágom, nem szerre. Te jó ég, micsoda fergete­ges tánc az!- És a Hairhez mit szól?- Profi munka volt, elismerem, de a Mindhalálig zenét sokkal job­ban szeretem. Még akkor is, ha a sztori nem éppen sokatmondó. De hát nekem a zene meg a tánc a fontos. A videokazettákat is Jifi Korn A test angyala és ördöge című filmben (Miloslav Mirvald felvétele) Új arc: Marina Levtova Marina Levtova leningrádi diáklány kiskora óta arról ál­modott, hogy orvos, méghozzá idegsebész lesz. Szülei - any­ja fiziológus, apja neuropafoló- gus - erősítették szándéká­ban. Aztán egyszeriben min­den megváltozott: Dinara Aszanova rendező meglátta egy osztályképen Jelena Cip- lakova mellett, kilencedikes korukban, amikor Jelena ép­pen sikerrel játszotta a fősze­repet a rendezőnő egy filmjé­ben. ,,Ismertess össze minket, de úgy, hogy ne tudja, ki va­gyok" - kérte Lénát. így tör­tént, beszélgettek a versekről, az iskoláról és Marina válasz­tott hivatásáról. Egy hónappal később, amikor Marina haza­tért a nyári táborból, meghívás várta a Lenfilm stúdióba, az Egy kulcs, amelyet nem sza­bad továbbadni című film alko­tócsoportjától. A stúdióban tudta meg, kicsoda a kedves Dinara. Marina a filmben Júlia Ba- juskinát játszotta. A gyermek­szerepek között ez főszerep volt. Júlia teljesen más alkatú, mint ó. Ideges, önző, hangsú­lyozottan független. Marina a figurába belevitte a maga líraiságát és őszinteségét. azért gyűjtöm, hogy bármikor le­vetíthessem magamnak kedvenc filmjeimet. Hogy addig ámuldoz­hassak Astaire sztepptáncán, ameddig jói esik. Igen, ő az első számú kedvencem... Ha látom, hogyan táncol, összeszorul a szí­vem. Sajnos, nekem nincsenek olyan jó koreográfusaim, mint neki voltak és jó tanácsokkal sem hal­moznak el a kollégáim. Ráadásul lakótelepi házban lakom, ahol nem táncolhatok úgy, mint egy próbateremben. És a rendezők­nek még jobban ki vagyok szolgál­tatva, mint a koreográfusoknak. Azt kell csinálnom, amit ők akarnak.- Miért? Mit játszana, ha válo­gathatna a szerepek között?- Mindent, csak komolyat nem. Szeretem a nagy bulikat, a mókát, a humort, legyen benne zene, tánc, egyszóval igazi szórakoztató filmeket és parádés show-műso- rokat szeretnék forgatni. Ehhez persze nemcsak nagyszerű csa­patra van szükség, hanem egy csomó pénzre is, márpedig ebből nem sok áll a rendelkezésünkre.- Mikor érzi jól magát a forga­táson?- Ha minden előre el van ké­szítve. Ez viszont nem jelenti azt, hogy akkor már nincs bennem félelem. Dehogy is. Én mindig iz­gulok, hát még akkor, ha úgy ér­zem, rajtam áll és bukik minden. De ha valaki belekotyog a mun­kámba, akiről tudom, hogy annyit sem ért hozzá, mint egy tízéves gyerek, akkor nagyon begurulok. Nem szeretem, ha olyanok akar­nak irányítani, akik a maguk dolgát sem tudják rendesen elvégezni.- Hogyan értékeli azokat a fil­meket, amelyekben eddig szere­pelt?- A mesefilm nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Pontosab­ban én többet vártam tőle. A for­gatókönyv elolvasása után úgy éreztem, hogy valami olyat fogunk csinálni, mint például A császár pékje volt. Sajnos, nem ez történt. Matéjka készülő komédiája, A test ördöge és angyala eddig tetszik, majd meglátjuk, mi marad belőle a vágóasztalon. Egy-két aprósá­gon azonban most is fennakad a szemem. A film cselekménye ugyanis a felső körökben játszó­dik, valamikor a húszas években, de a díszlet, a tárgyak, a jelmezek valahogy nem ezt tükrözik. Én leg­alább is így érzem.- Mostanában a húga is egyre többet filmezik. Milyen szemmel nézi a pályafutását?- Nézze, mi nem szólunk egy­más dolgába. Négyen vagyunk testvérek, mindegyikünk úgy éli az életét, ahogy jónak tartja. Ivettáról csak annyit: egy-két dolgot más­hogy csináltam volna az ő helyé­ben. Én ha elkezdek valamit, azt be is fejezem. SZABÓ G. LÁSZLÓ » ff A film után kedvet kapott a színészethez. Nem siette el, alaposan meggondolta dönté­sét. Mielőtt jelentkezett a film- főiskolára, két éven át dolgo­zott hétfőnként a Lenfilmben, hogy belülről megismerkedjék a filmgyártással, és aztán ha­tározzon. A filmesek hamar felfigyel­tek finomságára, költői adott­ságaira, intelligenciájára. Jött Az utolsó alkalom, A szöcske és Az én dolgom. Az utóbbi a Beloruszfilmnél ké­szült, és különösen érdekes volt. Ebben már igazi jellem­színészként, kifejezetten drá­mai színésznőként mutatkozott be. ,,Szeretem az irodalmat, kü­lönösen a verseket - mondja. - Szeretnék majd egyszer vers- összeállitással pódiumra lép­ni. Es nagyon vágyom egy ko­mikus karakterszerepre. “ (e) Claude Lelouch (Kádár Kata felvétele) Egyedül, mindent egyedül... CLAUDE LELOUCH AZ ÚJ HULLÁMRÓL A vékony, magas fiatalem­ber, aki sietősen kilép a liftből, harmincévesnek sem látszik, pedig a negyvenötöt is betöl­tötte. Gyors mozgású, minden iránt érdeklődő ember, aki szemlátomást nehezen tud egy helyben maradni. Egysze­rű öltözéke, erősen kidolgozott keze munkásembert sejtet, no­ha a világhírű filmrendező, Claude Lelouch áll előttem, többek között a nálunk is nagy sikerrel játszott Egy férfi, egy nő; Egy másik férfi, egy másik nő és sok más film alkotója.-ön a híres francia új hul­lám egyik sztár-rendezője...- Ne is folytassa - vág hirte­len szavamba -, rossz úton jár. Nem vagyok sztár-rendező, nem is szeretem, ha annak tartanak. Én nem hiszek az új hullámban. Igaz ugyan, hogy én is éppen akkor kezdtem játékfilmet készíteni, mikor az állítólagos új hullámosok, tehát az 50-es és 60-as évek fordulóján, s bár sokan engem is az új hullám nagyrabecsült társaságába sorolnak, mégis azt kell mondanom: új hullám nem létezett. Pontosabban mindig létezik új hullám, hiszen mindig jelentkeznek fiatalok a filmművészetben, s minden nemzedék új hullámként lép fel, noha többnyire nem nevezi magát így. De akkor -1957 és 1962 között - egy ügyes újságíróból és élelmes reklámszakemberből verbuválódott debütáns-csoport ,,új hullám“-nak kezdte nevezni magát. A megjelölés valójában csupán egyfajta figyelemkeltő reklámszöveg volt, amely azonban bevált. De ez mit sem változ­tat a tényen: csak az volt bennünk közös, hogy kortársak voltunk, filmesként ismeretlenek, és nem volt pénzünk a játékfilmkészítés­hez. Más nem tartott össze bennünket. Volt azonban egy - korábban elsősorban írásokkal jelentkező újságíró-kör (Truf­faut, Godard, Chabrol, Maile, Kast Waloroze és mások), mely különösen érdeklődött a filmkészítés iránt és mindenáron érvé­nyesülni akart. Bár külön-külön mást képviseltek és legfeljebb a személyes barátság tartotta őket össze, ők találták ki az „új hullám“ slogant, és később elméletet is találtak ki hozzá. Ha azonban jól „megkaparjuk“ ezt az elméletet, számos ellentmon­dásra bukkanhatunk, melyek elárulják, hogy ez az elmélet eléggé csinált volt. Ennek ellenére elég széles körben elterjedt, ám mire elterjedt, már szétesett. Mindössze négy-öt tehetséges, de egy­mástól egészen eltérő, külön utakon járó rendező maradt, akik mind a mai napig nagyon is hagyományos és szerintem igen jó francia filmeket készítenek. A sors furcsa grimaszának tartom, hogy ez az elsősorban üzleti jelszó később más országokban intellektuális szellemi irányzattá tudott válni, mely igen terméke­nyen hatott a jelenkori filmművészetre.- ön tehát elkülöníti magát az ,,új hullám"-tól?- Miért különíteném el? Számomra az „új hullám“ semmi mást nem jelent, csak azt, ami valójában volt. Pénzszűkében levő fiatalok filmkészítő vállalkozását, ahol a pénzszűke kikényszerí­tette, hogy a korábban önállóan alkalmazott forgatókönyvíró, operatőr rendező, forgalmazó és így tovább helyét mindig az illető alkotónak magának kellett betölteni. így alakult ki az az egyetlen vonás, mely az új hullámosokban is közös, hogy egyedül, mindent csakis egyedül csinálnak. Például, Truffaut maga írja, rendezi, vágja, produkálja és forgalmazza is filmjeit. És nem csak ö. Még sok nevet mondhatnék, akik hasonlóképpen járnak el.- Ez a magyarázata annak, hogy ön is valóságos egyszemé­lyes filmgyár, hiszen valamennyi filmjének producere, írója, rendezője, gyakran operatőre és vágója is?- Tizennyolc éves koromtól megszállott amatőrfilmes voltam. Megszoktam, hogy mindent magam csinálok. Ezen később sem tudtam változtatni. 1960-ban rendeztem első játékfilmemet, azóta Huszonnégyet forgattam. Mintegy száz dokumentumfilmet készí­tettem és a hosszabb-rövidebb reklámfilmek száma is jóval száz reiett van. Minden új feladatot úgy fogok fel, mint egy-egy finom csemegét, örömmel kóstolok bele. Ebből következik, hogy politi­kai dokumentációtól a westernig minden elképzelhető filmmüfaj- ban szívesen dolgozom. És annak ellenére, hogy francia rende­zőként tartanak számon, azt hiszem, én vagyok a legkevésbé francia filmrendező. Úgy gondolom, hogy Renoir, Becker, Pagnol, Sacha Guitry óta él és hat a francia filmkészítési hagyomány, melynek egyik eleme a csevegés. Renoir és Becker még cseveg, Guitry és Pagnol már fecseg. A nagy mesterek nagy sikereiket éppen azzal vívták ki, hogy a francia filmet csevegó-fecsegö filmmé változtatták. Nos jómagam a kevesebbet beszélők és beszéltetők táborába tartozom. Mint minden egykori amatőrfil­mes, én is hiszek a képek, a jelenetek hangulatában és kifejező erejében.- Min dolgozik most?- Edith és Marcel című filmem felvételein, ugyanis Edith Piaf és Marcel Gerdán, a 40-es évek világhírű profi boxvilágbajnoka szerelméről készítek filmet. Természetesen ezt a filmet is magam írtam, magam produkálom, rendezem, fényképezem és vágom is.- Vajon a mindent maga csináló Claude Lelouch szerepléssel nem próbálkozott?- Természetesen ezzel is próbálkoztam. 1957-ben főszerepet alakítottam Le propre de l’homme című filmemben. Rossz film volt és nagyon pocsékul játszottam. Azóta csak közeli barátaim kérésére vállalok egy-két szavas epizód jeleneteket. Azt se sokat. Tudomásul veszem korlátáimat. Színjátszásra szinte alkalmatlan vagyok... FENYVES GYÖRGY

Next

/
Thumbnails
Contents