Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1983-07-29 / 30. szám

Moszkva, 1982 júliusa. Békegyülés a rigai pályaudvar előtti téren. Az előtérben a Békemenet ’82 skandináv résztvevői. (A TASZSZ felvétele) Előrelátva az 1983 tavaszán és nyarán bekövetkező újabb fellen­dülést a háborúellenes mozgal­makban, Charles Weak, egy vezető amerikai hírügynökség igazgatója sietett Jóelöre kijelenteni, hogy a „Szovjetunió kihasználja az atomháborútól rettegő emberek fé­lelmét“. De vajon hogyan árthat a béke ügyének a Szovjetunió, amely, noha maga is atomhatalom, aktivan harcol, hogy elkerüljük a nukleáris katasztrófát. ázadunkban már két világégés volt. Napjainkban reális ve­szélyt jelent egy harmadik világháború, amelyből - ez ma már kétségbevonhatat­lan tény - senki sem kerülhet ki győzte­sen. De milyen győzelemről is beszélhe­tünk, amikor kétségessé válik a földön az élet fennmaradása is? A szovjet emberek (eltérően például az amerikai állampolgárok jórészétől) saját bőrükön tapasztalták, mi a háború. Né­pünk húszmillió fiát áldozta fel 1941 és 1945 között a fasizmus ellen vívott harc­ban. Ilyen hatalmas veszteséget nem könnyű elfelejteni; ezt bizonyította a többi között az a békeakció is, amilyet a Szov­jetunió 1982 végén indított. A Csendes-óceánhoz kifutó Bajkál- Amur vasútvonal építői, fiatal munkások, úgy határoztak, hogy keletről nyugatra végigutazzák hatalmas országukat. Cél­juk kettős volt: először is, hogy kifejezzék aggodalmukat a növekvő háborús ve­szély miatt (épp abban az időben az amerikai fél magatartása következtében ismét zsákutcába jutottak a hadászati fegyverkorlátozásról folyó szovjet-ameri­kai tárgyalások), másodszor, hogy aláírá­sokat gyűjtsenek háborúellenes felhívá­sukhoz. A Békevonat összesen mintegy 20 ezer kilométert tett meg. Nagy pályaud­varokon és kis állomásokon egyaránt megállt. Az odagyülekezö emberek egyöntetűen írták alá a háborúellenes dokumentumot. A kézjegyeket áz út vé­gén, a Szovjetunió nyugati határán szá­molták össze - Bresztben, amelyet elő­ször ért 1941 nyarán a szovjet területekre rontó fasiszta seregek csapása. Húszmillió aláírás gyűlt össze - épp annyi, ahány halottja volt a háborúnak. ,,A gyermekkorom - a háború, játéka­im - patronok, az ifjúságom az újjáépítés volt. A háború megfosztott apámtól, és elvette tizenkét közeli rokonomat. Édes­anyám a háborús években rokkant meg a bányában, ahol férfiak helyett nők dol­goztak, és legidősebb nővérem az ő he­lyére állt be. Fivérem végigharcolta a há­borút, de nyomorék maradt. Jómagam tizenhat éves voltam, amikor munkába álltam, hogy részt vegyek az újjáépítés­ben. Jelenleg három gyermek anyja va­gyok és nem akarom - értik?! - nem akarom, hogy ugyanez legyen a sorsuk azoknak, akiket én szültem a világra. Gyűlölöm a háborút!“ Anna Novikova varrónő beszélt Így a számtalan gyűlés egyikén, amit a Bé­kevonat megállásakor rendeztek. Ha le­hetett volna, ez az asszoriy nemcsak saját nevét írja alá, hanem férjéét, három gyermekéét, édesanyjáét, rokkant bátyjá­ét és tizenhárom hozzátartozójáét is, aki­ket elvett tőle a háború. MIÉRT NEM BÍRÁLJÁK AZ OROSZOK A KREMLT? „.. .A társadalom nem nézheti közöm­bösen ezt a rohanást a szakadék felé. Nem bízhatunk abban, hogy a politikusok mindent megoldanak. El kell érnünk, hogy az egyszerű emberek akarata a le­szerelést szolgáló politikai erővé váljék. Fogjunk össze, Kelet és Nyugat, adjunk esélyt a békének és biztosítsuk a fiatalok jövőjét!“ Eliz Hubert, a Nők a Békéért és a Sza­badságért nevű nemzetközi liga elnöke beszélt így a leningrádi békegyülésen. Észak-európai társaival együtt ő is részt vett az 1982. évi békemenetben, amely több szocialista országon vonult végig, beleértve a Szovjetuniót is. Ezeknek a nőknek azt jósolták, tervük kudarcot vall. Azzal ijesztgették őket, be sem engedik menetüket a szovjet hatá­ron. Ezzel szemben valamennyien átha­ladtak Leningrádon, Kalinyinon és Moszkván, s érintették Szmolenszket, Minszket, Kijevet, Ungvárt és Csapot. Szovjet emberek is csatlakoztak a skan­dinávokhoz, velük együtt mentek Ma­gyarországra és Csehszlovákiába, hogy augusztus 6-án, Hirosima emléknapján Bécsben találkozzanak az osztrák béke­harcosokkal. A Leningrádi Fémművekben egy fiatal dán nő a következő szavakkal fordult orosz kortársaihoz: „Azzal beszélhettünk, akivel és aho­gyan akartunk és igazolhatjuk, hogy VII. 29. a szovjet emberek önként és tömegesen vesznek részt akcióinkban. Számomra csupán egyvalami nem érthető: miért nem bírálják a szovjet békeharcosok a kormányukat a fegyverkezésért ugyan­úgy, ahogyan ezt a nyugati békemoz­galmak tagjai teszik?“ Szergej Kozlov fúrómester erre a kö­vetkezőket mondta: „Kormányunk két évvel ezelőtt egyoldalúan 20 ezer katonát és ezer tankot vont ki Közép-Európából, az NDK-ból. Ha az ön logikáját követel­jük, akkor azért kellene bírálni, hogy miért nem vont ki minden katonát és tankot. Én azonban ezt nem tettem, mivel a szovjet lépés nem talált viszonzásra. Az NSZK- ban nem csökkent az amerikai katonák száma, a fegyverzet pedig nőtt." Egy hónappal e beszélgetés előtt, 1982 júniusában Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere az ENSZ-közgyűlés szónoki emelvényéről kijelentette: a Szovjetunió egyoldalúan kötelezi ma­gát, hogy nem alkalmaz elsőként nukleá­ris fegyvert. A közgyűlési küldöttek ab­szolút többsége, valamint az ülésszakra meghívott hetvenkilenc nem kormány­szintű szervezet képviselői lelkesen fo­gadták ezt a nyilatkozatot. A világsajtó bizonyos szenzáció jelle­get adott Gromiko felszólalásának, pedig ebben a s2ovjet lépésben semmi szenzá­ciós vagy váratlan nem volt. A Szovjet­unió kormánya egyszerűen csak követ­kezetesen valóra váltja a 80-as évekre kitűzött békeprogramot, amelyet még 1981 februárjában hirdetett meg az SZKP XXVI. kongresszusán. A szovjet küldöttség helyénvalónak tartotta, hogy emlékeztesse az ENSZ közgyűlését e program fő pontjaira: • Lemondás a nukleáris legyver elsö- kénti alkalmazásáról. 0 Szakaszos nukleáris leszerelés. 0A stratégiai fegyverzet korlátozása és csökkentése Európában. 0 Az atomrobbantások teljes és álta­lános betiltása. 0 A nukleáris fegyver elterjedésének megelőzése. 0 Atomfegyvermentes területek létre­hozása. 0 A nukleáris fegyverek betiltása és megsemmisí tése. Már ma is lényegesen csökkenteni lehetne a veszélyes katonai szembenál­lás szintjét. A Szovjetunió ez év február­jában a következő javaslatokat tette a haderő- és fegyverzetcsökkentésről fo­lyó bécsi tárgyalásokon:- állapodjanak meg a NATO és a Var­sói Szerződés fegyveres alakulatainak csökkentésében; Közép-Európában mindkét részen egyenlően és együttesen 900-900 ezer főben állapítva meg ezt a szintet - függetlenül azoktól az eltéré­sektől, amelyeket a felek adatai tartal­maznak;- előzetes tárgyalások nélkül, kölcsö­nös példamutatás alapján csökkentsék Közép-Európában a szovjet és az ameri­kai csapatok létszámát 20, illetve 13 ezer fővel;- a fenti szovjet és amerikai csapat­csökkentés után fagyasszák be a bécsi tárgyalások közvetlen résztvevőinek fegyveres erőit, és fegyverzetét, és hagy­ják azt így a végső megállapodásig. Felmerül a kérdés: e program mely pontja ellen kellene tiltakozniuk a szovjet békeharcosoknak? Nyilvánvalóan a szovjet fegyverzet nem kevésbé korszerű és elriasztó, mint az amerikai. Csakhogy a Szovjetunióban kivétel nélkül minden fegyverfajta később jelent meg, mint Nyugaton, és az kény­szerű válaszlépés volt. Ezt Washington­ban pontosan tudják. A Szovjetunió azt javasolja, hogy Eu­rópában egyáltalán ne tartsanak nukleá­ris fegyvert, sem közép-hatótávolságú, sem pedig harcászati változatban. Mivel az USA erre nem hajlik, a szovjet fél kész arra, hogy Európában csupán annyi ra­kétát hagy, amennyivel jelenleg a NATO- országok rendelkeznek. Ezzel egyidöben megállapodásra kell jutni a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverhordozó repülőgépek egyenlő szintű és számú csökkentésében. Ily mó­don teljes egyenlőség alakulna ki a raké­ták és repülőgépek viszonylatában, még­pedig összehasonlíthatatlanul alacso­nyabb szinten a jelenleginél. AKTÍV OPTIMISTÁK „Ha Európában atomháború törne ki, már az első napokban több, mint 300 millió ember pusztulna el a kontinens 650 millió lakójából. Nem maradna épen egyetlen város sem. Egy ilyen katasztrófa veszélybe sodorná az egész európai civi­lizációt.“ Jevgenyij Csazov, ~a Szovjetunió egészségügyi miniszterhelyettese mond­ta ezt Moszkvában, a Békemenet '82 résztvevői előtt. Csazov akadémikus egyike volt azoknak, akik létrehozták az „Orvosok a nukleáris háború megelőzé­séért“ bizottságot. Amikor amerikai kollé­gájával hozzákezdett a szervezéshez, Don Quijoté-nak nevezték. Egy év sem telt azonban el, s már az NSZK-ban, Kanadában, az USA-ban és Ausztriában is egymást követték a legbe­folyásosabb orvosok fellépései. „Embe­rek tízezrei csatlakoznak aláírásukkal eh­hez a mozgalomhoz, és ez már önmagá­ban is komoly hozzájárulás a béke meg­őrzéséhez, illetve annak erősítéséhez“- mondta az akadémikus. „Én mindig tisztában voltam azzal, hogy a szovjet emberek, akik megismer­ték a háború minden szörnyűségét, nem akarhatják annak megismétlődését- mondta Brita Andre svéd festőművész a Szovjet Nőbizottságban tartott találko­zón. - Most, a Szovjetunióba látogatva, ismét bebizonyosodott: önök nem csu­pán ellenzik a háborút, hanem a legaktí­vabban küzdenek is a háború réme ellen, önök aktív optimisták és ez a legna­gyobb bók, amit egy népnek lehet mon­dani.“ A Szovjet Békebizottság még 1949- ben alakult, neves kultúrális személyisé­gek kezdeményezésére. Tíz évvel ké­sőbb hivatalos szervezetként is beje­gyezték a Szovjet Békealapot, amelynek ma mintegy 80 millió önkéntes betéttulaj­donosa van. A Szovjetuniónak majdnem minden állampolgára anyagilag támogat­ja a háborúellenes mozgalmat. Jól emlékszem arra az időre, amikor a külföldi békeharcosok fölöslegesnek tartották szervezettségüket. Számukra elég volt a jóakarat és néhány pacifista jelszó. El kellett jutni az öngyilkos konflik­tus közvetlen veszélyéig, hogy megért­sék: az imperialistáktól nem lehet szép szóval „kikönyörögni“ a békét. Különösen viharos fejlődésnek indult a háborúellenes mozgalom a 80-as évek küszöbén, amikor a Nyugat kezdemé­nyezésére a fegyverkezés újabb minősé­gi szakaszba lépett, a korábbinál sokkal nagyobb veszélyeket rejtve magába. Napjainkban a békeharcosok jelentős befolyást gyakorolnak a bel- és a külpoli­tika alakulására egyaránt. „A népek egyre határozottabban lép­nek ki a történelem színterére - mondta 1982 novemberében az SZKP Központi Bizottságának ülésén Jurij Andropov fő­titkár. - Olyan beleszólási jogra tettek szert, amelyet senki sem tud elfojtani. Aktív és céltudatos lépéseikkel képesek eloszlatni a nukleáris veszélyt, megóvni bolygónkon a békét és az életet. A Szov­jetunió Kommunista Pártja és a szovjet kormány a jövőben is mindent megtesz azért, hogy ez így is legyen.“ A mai háborúellenes fellépéseket a tö­megesség és a szervezettség jellemzi, ami korábban sok helyen bizonyos iróniát váltott ki. Érthető, hogy minél jobban szélesedik a háborúellenes mozgalom, annál több olyan személy csatlakozik ehhez a moz­galomhoz, akik kevéssé igazodnak el a világpolitika szövevényeiben, valamint a fegyverkezési hajsza részletkérdései­ben. A NATO és a Pentagon propaganda szakértői ezeknek az embereknek azt a látszatra egyszerű ugyanakkor rendkí­vül agyafúrt tanácsot sugallják, hogy egyáltalán nincs szükség semmiféle fej­törésre. A számok egybevetése úgymond a szakemberek dolga, a békeharcosok ügye pedig kormányuk bírálata. És ez utóbbiban nem kell különbséget tenni, hiszen mindannyian egyformán felelősek a fegyverkezési hajsza felgyorsulásáért. De a különböző kormányok állásfogla­lása ebben a kérdésben nagyon is eltérő, és szándékos összekeverésük szakadást idéz elő, és viszályt kelt a háborúellenes mozgalomban. Nem lehet olyan gyakorlati követelés a nukleáris leszerelés és a há­borús fenyegetés elkerülése terén, ahol a Szovjetunió állásfoglalása szétválna a háborúellenes mozgalom ismert jelsza­vaitól. Ezzel szemben az USA nyíltan semmi­be veszi a békeszerető közvélemény minden követelését (még saját országá­ban is), nem ad beutazó vízumot külföldi békeharcosoknak, s politikájával nagy kárt okoz a népek közötti megértés politi­kájának. Érthető hát, hogy a háború- és imperialistaellenes mozgalom nem egy­szer Amerika-ellenes jelleget ölt. De mi köze ehhez „Moszkva kezének“? PAVEL NAUMOV, a Szovjet Békebizottság elnökhelyettese Az új amerikai közepes hatótávolságú rakéták nyugat-európai elhelyezése ellen tiltakoztak ez év július 2-án az NSZK-beli Mainzban megtartott háborúellenes tüntetés résztvevői. (CSTK-felv.) „MOSZKVA KEZE“ ÉS A HÁBORÚELLENES MOZGALOM

Next

/
Thumbnails
Contents