Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-06-24 / 25. szám
Gambia^ Dzsibuti Mauritánia Gurn^a^/^FelscJ^Ua^^' L/KJ- "1 V; f Nigéria ? Uganda BissauGuinea Sierra Leone ^ Libéria Libéria \ Elefáncsontpart / Togo Benin Ghána Egyéni ítői-Guinea^ Principe * Sao Tómé* Seychelle-szk Comore-szk. *• Mauritius Mozambik Afrikai országok a Szaharától délre J Szvázifold Lesotho A fekete-afrikai országok nagy része - mutatnak rá szakértők - független fejlődésük első két évtizedében mostoha sorsra kárhoztatta a mezőgazdaságot. Főként az iparfejlesztést erőltették és ultramodern presztízs repülőtereket, kongresszusi palotákat építettek. A mezőgazdaság elhanyagolásával párhuzamosan a földművelők társadalmi megbecsülése is mélypontra zuhant. Jó néhány afrikai országban hosszú időn át államilag szabályozott alacsony élelmiszerárakkal keresték a városi lakosság kegyeit. Mivel a falvak lakóinak megmozdulásaitól nem tartottak, a felvásárlási árakat alacsonyan szabták meg és ezzel a parasztságra hárították a terheket. A falvak lakói erre felhagytak az árutermeléssel, illetve tömegesen a városokba áramlottak. Másrészt sok afrikai országban bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaságot nem érdemes a legkorszerűbb technikával felszerelni. Hiányoznak ugyanis a megfelelő szakemberek, a parasztok nem rendelkeznek a gépek szakszerű üzemeltetéséhez szükséges ismeretekkel. A karbantartás és a javítás is akadozik, a drága berendezések sok esetben kihasználatlanul állnak a napon. Számos Afrika éhezik ummn Véres afrikai éhséglázadások vízióját vetítette előre nemrég az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) vezérigazgatója, ha nem sikerül megoldani a kontinens egyre súlyosabb élelmezési gondjait. A természeti katasztrófák, így a Szahel-övezetben immár két éve tartó pusztító aszály csak tovább súlyosbítja a helyzetet. „Nő a szakadék a gyorsan szaporodó népesség és az egyre csökkenő mezőgazdasági termelés között. Tragikus paradoxon ez ezen a hatalmas mező- gazdasági potenciállal rendelkező földrészen“ - állapítja meg a FAO nemrég közétett jelentése. Borúlátóak a világ legszegényebb kontinensének élelmezési helyzetéről szóló legújabb adatok. A világ 31 legszegényebb országából húsz afrikai, s a Világbank számításai szerint tíz éven belül öt afrikai ország közül négy az abszolút szegénységi határon vagy az alatt él majd. A fekete-afrikai országok élelmiszerellátása rosszabb, mint valaha - szögezi le az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet. A világgazdasági visszaesés miatt nyersanyagkivitelük megtorpant, egyre nehezebben tudják előteremteni az élelmiszerimporthoz szükséges devizát. A sok helyütt kudarcot valló mezőgazdaság-fejlesztési politika, másutt éppen a mezőgazdaság teljes elhanyagolása, a falusi lakosság városokba áramlása - mind-mind hozzájárul az agrártermelés visszaeséséhez. A FAO ez év júniusi ülésére készült jelentés hangsúlyozza: az egykor önellátó Afrika egy főre jutó élelmiszertermelése a hatvanas évek óta folyamatosan visszaesik. Az egy főre jutó élelmiszerfogyasztás 1981-ben 8 százalékkal volt alacsonyabb, mint 1970-ben. Ezzel egy időben mind több pénzt fordítanak élelmiszerimportra. A hatvanas évek elején Fekete-Afrika élelmiszer-szükségletének mintegy 2 százalékát, egy évtizeddel később már 10 százalékát volt kénytelen importálni. A FAO becslése szerint ez az arány 1985-re megközelíti majd a 20 százalékot. 1975-höz képest 1980-ra megduplázódott az afrikai országok gabonaimportja és elérte a 24 millió tonnát. A gyatra terméshozamok, a tartós szárazság és nem utolsósorban az állatállományt tizedelő különféle járványok a Szahel-övezet 17 országának és Afrika déli területeinek összesen legalább 120 millió lakosát érintik. A 80-as évek elején csupán a kukorica egy főre jutó termelése haladta meg a 60-as évek első felének átlagát. A FAO becslése szerint a világ szarvasmarha-állományának 14 százaléka található Afrikában, a marhahústermelésnek azonban alig 6 százaléka jut e kontinensre. Ami az egyes afrikai országok élelmezési helyzetét illeti, a Zöldfoki-szigeteken, Csádban, Maliban és Szenegálban a legújabb felmérések szerint a szárazság elpusztíthatja az idei gabonatermés nagy részét. Beninből, Togóból és a Középafrikai Köztársaságból hatalmas szavan- natüzekről érkeznek hírek. Ghánában az importkorlátozások miatt súlyos élelmiszerhiány lépett fel, egyes vidékeken tömeges méreteket öltött az éhezés. Etiópia néhány vidékén a kormány erőfeszítései ellenére sincs elég élelmiszer. Szomáliában sok százezer menekült napi táplálkozása teljes mértékben külföldi segélyszállítmányoktól függ. Tanzániában is a beígért élelmiszersegélyekre várnak. Afrika déli területein már két éve a század legkegyetlenebb szárazsága pusztít. Zimbabwében a fekete földművesek eső- isten kegyeiért imádkoznak. Botswana egyes területein a busmanok hónapok óta szinte csak vadon termő gyümölcsökkel táplálkoznak, mert a termés jó része megsemmisült. A gazdag Dél-afrikai Köztársaságban is ezrével pusztulnak el az állatok. A FAO szakemberei óvnak attól, hogy az afrikai élelmezési tragédiákért bárki kizárólag az időjárást, a szárazságot, máskor az áradásokat okolja. A keletafrikai Tanzániában nem a szárazság miatt hal éhen naponta legalább 150 gyermek. Nem törvényszerű - állítja a FAO hogy egy olyan kontinensen, ahol a dolgozók 65 százaléka mezőgazdasággal foglalkozik, így éljenek az emberek. ,,Afrika beteg és gyógyulására az egyetlen esély az élelmiszertermelés ugrásszerű növelése lenne“ - szögezte le nemrégiben a FAO igazgatója. Hiába nő ugyanis az élelmiszertermelés, ha nem tart lépést a népszaporulattal. Afrika lakossága évente három-négy százalékkal növekszik; a becslések szerint az ezredfordulón 700-800 millió ember él majd ezen a földrészen. A gépesítésben és a kemizálásban Afrika nemcsak a fejlett világtól, hanem a legtöbb fejlődő térségtől is elmarad. Míg egy hektár megművelt földre Európában átlagosan 130 kiló műtrágyát szórnak ki évente. Ázsiában 24 kilót, Afrikában pedig csak 8 kilót. A nagy ültetvények tulajdonosait leszámítva, a parasztoknak, gazdáknak nincs elég pénzük vegyszerekre és gépek vásárlására. Afrikában ezer mezőgazdasági foglalkoztatottra a hetvenes évek végén csak négy traktor jutott. káros hagyományt is le kell még küzdeni. Kelet-Afrikában például sok helyütt a családok annyira ragaszkodnak a jómód látszatát keltő szarvasmarhákhoz, hogy még akkor sem vágják le azokatT amikor éheznek a gyerekek. A mezőgazdaság fejlesztésére az afrikai országok többségének nincs elég pénze, s nélkülözik azokat a szakembereket, akiknek fejlesztési elképzelései érdekelnék a pénz hitelezésére hajlandó külföldi bankokat. A gondok megoldását sok helyütt a külföldi segélyek növekedésétől várják. A segélyek viszont csak tüneti kezelést nyújtanak, s nem sarkallnak önálló erőfeszítésekre. A Szahel- övezet országaiban 1974 óta közel tíz- milliárd dollár fejlesztési segély érkezett térítésmentes támogatás, kedvezményes hitel, élelem formájában a világ minden részéből. Az élelmiszerszállítmányok jelentős hányada azonban a közlekedés fejletlensége, gondatlanság vagy korrupció miatt nem jut el oda, ahol arra a legnagyobb szükség lenne. A FAO jelentése óvakodik attól, hogy egyértelműen állást foglaljon, milyen élelmezési stratégiát válasszanak az afrikai országok. Számos afrikai kormány úgy véli, hogy hagyományos agrártermékeik a „gyarmatáruk“ exportjának fellendítésével, az ásványkincsek bővülő exportjával kiegyenlíthetik az élelmiszerbevitel számláit. Mások szerint viszont a gyarmati időszakból örökölt monokultúrákat - a kávé-, a kakaó-, tea-.gyapot-, illetve földimogyoró-termelést - vissza kell szorítani az alapvető élelmiszerek belföldi fogyasztására szánt termelésének javára. A FAO jelentése elveti, túlzott leegyszerűsítésnek tartja a ,,vagy-vagy“ kérdésfelvetést. Afrika élelmezési gondjait csakis a helyes arányok kialakításával lehet megoldani úgy, hogy minden ország szükségletei szerint elegyíti a belföldi fogyasztásra szánt élelmiszerek, illetve a „gyarmatáruk“ termelését. (HVG) Éhező gyerekek Ugandában Az „Úr“ megbízásából r őkéjét 200 millió dollárra becsülik, szentnek véli magát, s az általa megalakított egyház hívei ,.atyának“ szólítják. Mun Szón Mjong az eredeti neve, de Moon atyaként ismert a világon. Egyike azoknak, akik ,,vallási alapokon" fanatizálnak tömegeket, de nem valamilyen nemes célért, hanem egyszerűen saját anyagi gyarapodásukért. Moon atya dél-koreai származású, ma 66 éves. Az ötvenes évek elején alapította meg szektáját, s azt Egyesült Egyháznak nevezte el. 1954-ben kezdte toborozni híveit Dél-Koreában, Japánban, majd az Egyesült Államokban, később Európában is, főleg Franciaországban. Egyes adatok szerint követőinek száma a hárommilliót is eléri. Kezdetben szorgalmasan hirdette az idét, s mivel - szerinte - isten korábban földre szállt küldöttei nem voltak képesek a világ átalakítására, ö maga vállalkozott erre a messiási szerepre. A legfőbb istenség azonban a pénz volt számára, ezért a szekta tagjainak alapvető kötelessége minden lehetséges módon pénzt szerezni. Moon atya híveinek le kell mondaniuk minden vagyonukról - természetesen az Egyesült Egyház javára. Emellett a szekta műhelyeiben dolgozniuk is kell napi 16-18 órát, sőt, „jövedelemkie- gészitésképp" kötelező számukra a koldulás is. Miután Moon atya elegendő pénzt szedett Így össze, tizenegy éve, 1972-ben • Moon atya egy szöuli gyűlésen osztogatja az „áldást“ Szöulból New Yorkba költözött, s egy külvárosi palotában éli fényűző életét. A szektatagok pénzéből olyan tőkét halmozott föl, amely jelenleg is virágzó vállalatok egész sorának megalapítását tette lehetővé. A Moon-féle cégek ginzen- gyökér-exporttal foglalkoznak, ékszerekkel kereskednek, áruszállítást vállalnak szárazföldön és vízen, s Japánban még lőfegyvereket is gyártanak. Az üzlet jól megy, de a szektafőnök, úgy tűnik, még többet akar, s ezért újabb áldozatokat követel híveitől. ,,Ha követőim közül csak tízezren egyenként háromezer dollárt gyűjtenének össze, az 30 milliót tenne ki. Ez elegendő lenne egy légitársaság megvásárlásához és az Empire State Building megszerzéséhez“ - fogalmazta meg Moon atya legfrissebb elképzeléseit. .. Amióta az Egyesült Államokba érkezett, a dél-koreai—amerikai szövetség erősítésének egyik legaktívabb híveként ismerik, kapcsolatai vannak a washingtoni Szöul-barát erőkkel, a vezető üzleti körökkel, s a CIA-vel is. Hamar kegyeikbe fogadták, hisz legfőbb jellemvonása a fanatikus antikommunizmus. Moon atya, nyilván ezért is, jó barátja volt a három és fél éve meggyilkolt Pák Csöng Hi diktátornak, de ma is szívesen látott vendég Szöulban, és szabadon hirdetheti eszméit. De nem csak Dél-Koreában, hanem az Egyesült Államokban és több nyugateurópai városban is különböző konferenciákon és úgynevezett tudományos tanácskozásokon tart előadásokat. Hogy nyilvánvalóan szélhámos? Az nem érdekes. Fő, hogy „az Úr megbízásából" harcol a „vörös sárkány" ellen. (pap-)
