Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-06-03 / 22. szám
1 szú 3. VI. 3. A kommunista világmozgalom törvényszerűen fejlődik abban az éles harcban, amelyet nemcsak a társadalom kommunista átépítésének valamennyi ellenfelével, hanem egyben a mozgalmon belüli opportunista és szélsőbaloldali tendenciákkal vív. Ezeket a tendenciákat fejezi ki korunk jobb- és baloldali revizionizmusa, amely Marx, Engels és Lenin tanításának „felgöngyölítésére“ törekszik. A revizionisták arra hivatkozva, hogy korszerűsíteni kell a kommunista mozgalom „elavult“ elméleti tanítását és politikai szándékait, gyakorlatilag megkísérlik felszámolni vagy legalább korlátok közé szorítani a munkásosztály tudományos világnézetét, annak lényegét, a kommunista mozgalom és a marxizmus-leninizmus elveit. Számos országban a revizionista hangulatok és nézetek létrejöttének és aktivizálódásának objektiv és szubjektív okai vannak. Ezek közé tartozik elsősorban a burzsoázia erős gazdasági, politikai és ideológiai nyomása, különösképpen az antikom- munisták támadásai, amelyeknek éle a kommunista mozgalom kevésbé szilárd és helytálló láncszemei ellen irányul. Főleg pedig a szociálreformizmus hatása, amelynek jobboldali vezérei megkísérlik nézeteiket ráerőszakolni a kommunistákra és fellazítani a kommunista mozgalmat. Mi több, a kommunistáktól nyíltan azt szorgalmazzák, hogy adják fel elveiket. Egyes szociálreformisták erre a célra megkísérlik felhasználni kapcsolataikat és együttműködésüket a kommunista mozgalommal. Szubjektív okok magyarázzák, hogy a burzsoázia és a szociálreformizmus növekvő hatást gyakoEGY SORBAN rajta. A szocializmus szilárdítása és fejlesztése elutasítását jelentené megkísérelni ennek a pluralizmusnak az érvényesítését a szocializmus egész szakaszában. A szocialista országokban bármiféle felhívás az ilyen pluralizmus visszaállítására, kísérlet a történelem kereke visszaforgatására. Az „eurokommunisták“ a proletár internacionalizmust torzítva úgy magyarázzák, mint a kommunista mozgalom egy párt általi központosított irányítását. Szembeállítják vele az „új internacionalizmust", az összes haladó erő nemzetközi szolidaritását. Csakhogy a proletár internacionalizmus sohasem korlátozódott a kommunista mozgalom nemzetközi egységének konkrét formáira és a mozgalmat sohasem irányította csak egy párt. Az SZKP- óriási tekintélye ellenére - sem a Kommunista Internacionáléban, sem feloszlása után nem követelte magának más kommunista pártok irányításának jogát. Szilárdan igazodik a testvérpártok kapcsolatainak normáihoz, amelyek a proletár internacionalizmus alapján jöttek létre, segíti kibontakozni együttműködésüknek és minden ország kommunistái nemzetközi egységének különféle formáit, amelyek megfelelnek az új feltételeknek. A proletár internacionalizmus szilárdítása, aminek megnyilvánulása nemcsak a kommunista pártoknak, hanem egyben az összes munkásszervezetnek az együttműködése is, nem áll ellentétben a haladó erők szolidaritása szilárdításával, hanem- ellenkezőleg -| elősegíti azt. Ez a folyamat az antiimperialista mozgalomban hozzájárul a munkásosztály szerepének növeléséhez. A baloldali revizionizmus harcba száll elsősorban mindazokkal az új következtetésekkel, amelyeket a kommunista pártok közösen dolgoznak ki, tekintetbe véve a munkásosztály forradalmi átalakító tevékenysége változó feltételeit és feladatait s harcol a marxizmus-leninizmus továbbfejlesztése ellen. Nem vesz tudomást mindarról, ami új és érinti a néptömegeket, és a mozgalmat igyekszik elszigetelni a tömegektől, szektásságba kergeti. A baloldali revizionisták teljesen alaptalanul a marxizmus-leniAZ ANTIKOMMUNIZMUSSAL rolhat a kommunista mozgalomra. így például ehhez a mozgalomhoz sok országban csatlakozik számos olyan ember, aki szellemileg nem eléggé edzett, nem rendelkezik a szükséges elméleti felkészültséggel és politikai tapasztalatokkal. Abban az esetben, ha a kommunista párt nem tudja idejében oktatásban részesíteni, eszmeileg megedzeni ezeket az új tagokat, a kommunista mozgalomba behurcolják nézeteiket, hangulataikat és ez néha hatással van a kommunista párt vezetésére is. A revizionizmus térhódításához rendszerint hozzájárul a kommunista mozgalom objektív feltételeinek és feladatainak megváltozása, ami új elméleti és gyakorlati problémák megoldását követeli meg. A kommunista mozgalom egyes alkotó részei ugyanakkor képtelenek helyesen értékelni az új helyzetet, levonni a következtetéseket és kidolgozni az új irányelveket. Kijelentik, hogy a végbemenő változások megkívánják nemcsak egyes következtetések és irányelvek korszerűsítését, hanem í": • a marxizmus-leninizmus elveinek és alapjainak revideálását is. A revizionizmus leleplezését és bírálatát nehezíti nemcsak az, hogy a forradalmi elmélet fejlesztése jelszavaival és az elavult megállapítások és irányelvek korszerűsítésének szorgalmazásával leplezi magát, hanem az is, hogy más-más időben az egyes országokban különfélék a megnyilvánulásai és változatosak a konkrét formák Mit hirdetnek az „eurokommunisták“ A hetvenes évek második felében a jobboldali revizionizmus sajátos megnyilvánulásává váltak az ún. eurokommunista nézetek. Változatosságuk ellenére vannak közös jellemző vonásaik. Elsősorban kétségbe vonják, sőt tagadják Lenin gondolatainak jelentőségét, a leninizmus jelentőségét a fejlett tőkés országok forradalmi mozgalma szempontjából. A leninízmust a marxizmus olyan regionális változatának minősítik, amelyet az elmaradott országoknak szántak. Szembeállítják vele a „marxizmus európai hagyományait“, a létező szocializmus tapasztalataival pedig a nyugat-európai országok szocializmushoz való átmenete útjáról-módjáról szóló hipotéziseket. Ezeknek a kísérleteknek a tarthatatlansága kézenfekvő. A leninizmus ugyanis korunk marxizmusa és általános érvényű. Ezt igazolták a kapitalista fejlődés eltérő fokát - alacsony, közepes, magas - elért országok forradalmi tapasztalatai különböző földrészeken és eltérő időszakokban. Éppen a szocializmus útjára már rátért országok fejlődése módjának és formáinak változatossága teszi lehetővé teljes bizonyossággal meghatározni ennek a folyamatnak legáltalánosabb törvényeit Nyugat-Európában is. Az „eurokommunisták" a létező szocializmust rendszerint úgy értékelik, hogy nem veszik tekintetbe országainak konkrét történelmi sajátosságait. Szembeállítják vele a „pluralista szocializmus“ modelljét. Egyáltalában nem számolnak azzal, hogy az ún. pluralizmus a gazdaságban, a politikában és az ideológiában minden szocialista országban a szocializmushoz való átmenet kezdeti szakaszát jellemezte és a szocialista építés folyamán túljutottak nizmustól való elhajlásnak minősítik a kommunista pártok új következtetéseit és irányelveik feltétlenül szükséges módosítását. A kommunista mozgalmat szakadársággal és opportunista elfajulással vádolják. A baloldali revizionizmus eszményíti és általánosítja néhány szocialista ország fejlődésének egyes vonásait, beleértve a dolgozók anyagi érdekeltségének korlátozását, a törvényesség megszegését stb. Nem ritkán mentegeti a baloldali szélsőségeket és a terrorizmust. Azonos kútforrás A lényeges különbségek ellenére a jobb- és a baloldali revizionizmusnak azonos a kútforrása és ezen felül mindkettő összefügg a nacionalizmussal. A jobboldali eltúlozza a -nemzeti sajátosságokat, a kommunista pártok konfrontációjához és a proletár internacionalizmus gyengüléséhez vezet. A baloldali félvállról, vagy semmibe veszi a nemzeti sajátosságokat és végül a proletár internacionalizmus eltorzításával eszményíti és igyekszik minden országra ráerőszakolni egy bizonyos ország forradalmi mozgalmának „követendő példáját“, ezen ország érdekeinek alárendelni minden más ország forradalmi mozgalmát. A revizionizmus nagy károkat okozott a kommunista mozgalomnak. Hatására degenerálódott néhány kommunista párt (például Burmában, Izlan- don). Néhány országban oka lett a kommunista mozgalom válságának, sőt, egysége megbomlásának (például Indonéziában, Brazíliában, Norvégiában, Svédországban, Indiában, Ausztráliában, Új- Zélandon, Spanyolországban). Kifejezésre jutott egyes kommunista pártok tevékenységében, főleg a nemzetközi kérdésekben elfoglalt álláspontjukban és megnehezítette valamennyi ország kommunistái nemzetközi egysége feltétlenül szükséges szilárdítását, valamint harcukat a haladó erők imperializmussal szembeni felzárkózásáért. Éppen ezért az antikommunisták örömmel fogadják, ösztönzik és támogatják a revizionizmus minden válfaját. Felhasználják a kommunista mozgalom, a létező szocializmus és a haladó erők elleni harcban. A revizionizmus szélsőséges formái, amilyen például a szélsőbaloldali terrorizmus, ezért kifejezetten összemosódnak az imperializmus leg- reakciósabb és legagresszívabb köreinek ideológiájával és gyakorlatával. xxx A revizionizmus tehát nagy veszélyt jelent a kommunista mozgalomra. Elsősorban azzal árt neki, hogy eltorzítja elveit és degenerációval fenyegeti. Ezzel egyidejűleg, visszaélve a kommunista eszmék növekvő vonzerejével, befészkeli magát a kommunista mozgalomba is, azt aláaknázza és lejáratja. Az imperializmus ezen túlmenően a revizi- onizmust felhasználja a kommunista mozgalom és a létező szocializmus elleni harcban. S ebben a harcban közeledik a legreakciósabb és a legagresszívabb körökhöz, az antikommunizmushoz. A kommunisták ezért legfontosabb feladataik egyikének tekintik a revizionizmus minden válfaja elleni harcot. IGOR KRIVOGUZ JELENE ÉS GYÖKEREI Az internacionalizmus eszméje abból indul ki, hogy a tőke, amint Lenin mondta, „nemzetközi erő“. Ez az erő csak úgy győzhető le, ha a munkások nemzetközi szövetsége és testvérisége szegül szembe vele. Az internacionalizmus lényege a szolidaritás, az együttműködés, a kölcsönös segítségnyújtás és valamennyi ország dolgozóinak összehangolt harca a háború nélküli világért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért. A Kommunista Kiáltványt, amelyet Marx és Engels 135 évvel ezelőtt írtak ez a jelszó zárta le: Világ proletárjai, egyesüljetek! Ez a jelszó különböző országok különböző nemzetiségű dolgozóit lelkesítette a kizsákmányolok elleni harcra és utat mutatott a jövő felé. Az imperializmus lánca megszakadt, s az internacionalizmus ismertető jegye is megváltozott, kritériuma a Szovjetunióhoz, az első szocialista országhoz fűződő viszony lett. A munkástömegek szolidaritásának megnyilvánulása segített a harcban, előmozdította az új rendszer megszilárdulását a Szovjetunióban. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom legfontosabb következménye a nemzeti felszabadító harc fellendülése volt. Olyan nemzetek léptek be a politikai életbe, amelyeket az imperializmus elnyomott és „kisorolt" a történelemből. Az elnyomott nemzetek imperialista ellenes, nemzeti felszabadításért folytatott harca összekapcsolódott a munkásosztály demokráciáért és szocializmusért vívott harcával. A kommunisták jelszava ma: „ Világ proletárjai és elnyomott nemzetei, egyesüljetek!“ A szocialista világrendszer létrejötte új tartalmat adott a nemzetköziség eszméjének. Létrejött a szocialista internacionalizmus, s ez a szocialista rendszerű országok ideológiai alapja, e pozíción állva nyújtanak egymásnak testvéri segítséget a nemzetközi fórumokon és építik legjobb tudásuk szerint az új társadalmat. A szocializmusra nem jellemzőek az antagonisztikus ellentétek, a kapitalizmusra viszont igen. Természetesen a szocialista országok között is lehetnek és vannak is véleménykülönbségek, mert eltérő a gazdasági fejlettség színvonala, a társadalom szociális szerkezete, mások a nemzeti sajátosságok és nem egyforma az egyes országok nemzetközi pozíciója, de a proletár internacionalizmus pozícióin állva elvtársi vitákban tisztázhatók a vitás kérdések, mód van az önkéntes testvéri együttműködésre. A forradalmi fejlődés jelenlegi szakaszát a benne részt vevő nemzetek és társadalmi rétegek erejének növekedése jellemzi. A proletár internacionalizmus, mint alapelv, lehetővé teszi a munkásosztály és az egyes nemzetek szolidaritási akcióit. A mai világban nagyon sokarcú a forradalmi harc, és jelentőségét mindaddig megőrzi, míg a munkásosztály nem teljesíti történelmi küldetését s nem építi fel a kizsákmányolás nélküli társadalmat. A szolidaritás nem jelenti a forradalmi harc formáinak és módjainak egyesítését, mert feltételezi, hogy az egyes országok a társadalmi feladatok megoldásának olyan útját választják, amely megfelel az adott ország feltételeinek, nemzeti sajátosságainak, mivel ezek hatással vannak a munkásmozgalom jellegére, a kommunista és munkáspártok fejlődésére. A nemzetközi kommunista mozgalom egységét nem foghatjuk úgy fel, hogy az összes pártot egyetlen minta szerint egységesítjük, sem úgy, hogy a különböző pártok a különböző kérdésekben kinyilvánítják teljes nézetazonosságukat . Amikor Oroszországban még csak kialakulóban volt a munkásosztály pártja, Lenin már akkor figyelmeztetett, hogy mindig különbözőek lesznek a helyi körülmények, a munkásosztály helyzete nem egyforma minden országban, eltérő lehet az egyes helyi vezetők véleménye is. Épp ez a sokszínűség biztosítja a mozgalom életképességét és egészséges fejlődését. Lenin nem ítélte el a változatosságot, sót ebben látta az erőt, a fejlődés forrását. A mozgalorp kontinuitását meg kell őrizni, az egység nem zárja ki a sokrétűséget, ellenkezőleg, nagyobb teret, s nagyobb hatáskört biztosít a pártok működéséhez. Ha sokszínűség természetes egy országon belül, és nem gátolja az elvi egységet, nemzetközi mértékben is szükség van rá, mert különböző országok kapcsolódnak be a forradalmi mozgalomba, történelmi és nemzeti sajátosságaik színesebbé teszik a forradalmi mozgalmat. A munkáspártok különféleképpen viszonyulnak az egyes kérdésekhez, s ez természetes. De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy megváltoztak az internacionalizmus jellemzői. Ellenkezőleg, az internacionalizmusnak az a küldetése, hogy egyeztesse a véleménykülönbségeket és közelítse az álláspontokat. Az internacionalizmus nem köti gúzsba a pártok lendületét és nem akadályozza meg, hogy saját országaik viszonyait figyelembe vevő, önálló politikát dolgozzanak ki. Az internacionalizmus mindig konkrét. A jelenlegi viszonyok közt, amikor az amerikai imperializmus agresszív politikája az atomháború veszélyébe sodorja a világot, az a legfontosabb internacionalista feladat, hogy harcoljunk e veszély ellen, a háborús és reakciós erők ellen. A kommunista pártok internacionalista együttműködése sosem volt merev. Ma nem szükséges, hogy a nemzetközi kommunista mozgalomnak egységes központja legyen. A pártok közt újfajta kapcsolatok keletkeznek, gyakoriak a regionális tanácskozások, javulnak kölcsönös kapcsolataik. Egyre nő a testvérpártok kongresszusainak jelentősége, mert szilárdítják a nemzetközi kapcsolatokat, lehetővé teszik a vélemények és tapasztalatok cseréjét. Az SZKP világnézetének lényegéből ered az általa vállalt és betöltött internacionalista kötelesség. Az SZKP KB főtitkára, Jurij Andropov hangsúlyozta, hogy a szovjet kommunisták ezután is mindent megtesznek, hogy tovább szilárdítsák a szocialista közösség országainak egységét, a közös célok és eszmények megvalósítására ösztönözve a világ kommunistáit. Az SZKP védi és fejleszti együttműködését a gyarmati elnyomás alól felszabadult országokkal, szolidáris a nemzeti felszabadulásukért és a haladás ügyéért harcoló nemzetekkel. B. LEJBZON
