Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-05-06 / 18. szám
Ma már a falvakon is szokássá vált, hogy a fiatalok a házaságkötés után önálló családi életet kezdenek. Csak a legszükségesebb ideig maradnak a szülőkkel, s aztán vagy házat építenek, vagy lakásba költöznek. A nagy családok, amelyekben nemzedékek éltek együtt, lassan már csak a múlt emlékei. Pedig volt és van is különleges vonzása a nagy családoknak. Soksok öröm, és természetesen az együttéléssel jelentkező gondok tarkították a mindennapi életet. Az egymás segítése, a problémák közös megoldása, s nem utolsósorban a szülök őszinte tisztelete, a gyermekek szeretete azok a tényezők, melyek összefogják a dédnagyszülőket, a nagyszülőket a gyermekekkel, az unokákkal. S hogy a mai önállósult családok között ez a kapcsolat milyen? Bizonyára szürkébb. A fizikai távolság sok esetben nagyon is távolra viszi az egy csáládba tartozókat. Hogyan is alakul egy mai nagy család élete, milyen különbségek voltak és vannak a nemzedékek életkörülményeinek alakulásában? E kérdésekre kerestem választ, amikor Szécsénkén (Secianky), a nagykürtösi (Vel'ky Krtis) járás egyik kis községében egy olyan családot látogattam meg, ahol négy nemzedék él egy fedél alatt. tartja magát. Mosolyogva mondta: - A legnagyobb büntetés volna számomra, ha már nem járhatnék... A sok szép virágról, s arról a csodálatos citromfáról is ő gondoskodik, amelyet több mint húsz éve ápolgat, és már második éve termést is hozott. Férje négy évvel idősebb. A házkörüli munkák egy részét ő is végzi (a favágást, a szőlő metszését rendszeresén vállalja), de az egészségi állapota az utóbbi években nagyon megromlott. Pedig néhány esztendeje még a községi építkezésekből is kivette a részét. Sokat dolgozott fiatal korától.- Amikor összekerültünk, a szüléinktől örökölt földeket műveltük - emlékszik vissza Mári néni. - Szinte hihetetlen, mennyit dolgoztunk. Pedig látszatja nem igen volt a sok munkának. Pénzt csak az A tágas, rendezett porta arról árulkodott, itt dolgoskezű emberek élnek. A kertben a fóliasátorban már a korai zöldségfélék, az üvegházban pedig a kiültetésre szánt virágok, palánták zöldelltek. AZ „ÓMAMA“ ÉS A „KIS NAGYAPA“ A kisunokák nevezték el így a déd- nagyszülöket: Kovács Jánost és Máriát.- A háziállatokról való gondoskodás az én feladatom - jelentette ki Mári néni, miután kezét kötényébe törülte. - A libákkal idén nincs szerencsém, de a kiscsirkék, amelyek itthon keltek, szépen nőnek. Tyúkok, pulykák és malacok is vannak. Legszívesebben mindig az udvaron vagyok, tennivaló akad körülöttük bőven, meg a kertet is szinte naponta körül- iárom. Mári néni hetvenéves, de még jól wimm (A szerző felvételei) Esténként a konyhában gyűlik össze a család eladott gabonáért, esetleg a jószágért kaptunk. Akkor lett könnyebb a sorsunk, amikor a földeket összeszántották. Az uram kitanulta a kőműves szakmát, építkezéseken dolgozott. Jól keresett. Én a háztartást vezettem. MRÁZÉK Leányuk, Margit, már egy más világban kezdett növekedni. Az ötvenes évek elején megalakult szövetkezetben talált munkát. Férje építőipari vállalatoknál dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Az építészet családi hagyománnyá vált: László fiúk vezető beosztásban építészmérnök.- Közös életünk, összehasonlítva a szüleimével, valamivel könnyebben kezdődött - mondotta Margit asszony - Felépítettük a házat, ami bizony abban az időben nem volt olyan egyszerű, mint manapság. Az anyagbeszerzés nehézségeire nem szívesen emlékszik a férjem. A gyerekek nevelésében anyu sokat segített, szinte magára vállalta. A helyi szövetkezet kertészetében dolgoztam, HARMINCNYOLC ÉV UTÁN Nemrégiben a lapokban is megjelent az a közlemény, amely hírül adta, hogy Moszkva mellett új kórházat építettek, amelyben a Nagy Honvédő Háború éveiben megrokkant katonákat ápolják. Erről jutott eszembe az a történet, amelyet szovjet újságíró kollégámtól hallottam. Leningrád közelében is van egy kórház, ahol a fasizmus elleni küzdelemben súlyosan megrokkant hazafiakat ápolják és gondozzák. A személyzetet önként jelentkezők közül jelölik ki, s három évenként váltják, így került oda Natalja Mihajlovna, aki a fasiszta orvtámadáskor mindössze egy heti boldog házasság után .búcsúzott el végleg ifjú férjétől. A győzelem napja után értesült, hogy férje ismeretlen körülmények között eltűnt a fronton. Ez a körülbelül ötvenvalahány esztendős özvegy több mint három évtized elteltével a Leningrád melletti kórházban viszontlátta elveszettnek hitt férjét. A férfi a háború utolsó nagy csatájában, a Reichstag ostromakor oly súlyosan megsebesült, hogy mindkét kezét és mindkét lábát tőből amputálni kellett. Saját kérésére eltűntnek nyilvánították, s feleségének ilyen értesítést küldtek. A tragikusan súlyos rokkant jobbnak látta, ha a felesége eltűntnek tudja. Nem nehéz elképzelni, milyen megrázkódtatást jelentett ez a váratlan kései találkozás a háború kitörésekor még boldog, gondtalan, ifjú párnak. Hiszen annak idején igaz szerelemmel kötötték össze sorsukat, családot szerettek volna alapítani, hogy gyermekeik és unokáik körében érjék meg öregkorukat. A fasiszta orvtámadás meghiúsította terveiket és sok millió szovjet állampolgáréval együtt ennek az emberpárnak a boldogságát is sárba tiporták a Wermacht katonái. És több mint három évtizeddel később, a véletlenek groteszk összejátszása folytán Natalja Mihajlovna és férje, Konsztantyin Leonyidovics újra találkoztak. Nem nehéz elképzelni, milyen kegyetlen, szívbemar- koló jelenet volt a két ember találkozása. Sem az érintettek, sem a szemtanúk nem tudtak parancsolni könnyeiknek. Natalja Mihajlovna ettől kezdve minden szabad idejét férje mellett töltötte, majd három évre szóló szerződése leteltével azt kérte az illetékes egészségügyi hatóságoktól, hogy férjét adják ki neki, vele akar élni és vállalja ápolását. Kérését teljesítették, férjét hazavihette. Konsztantyin Leonyidovics két hónap múlva meghalt. Mindössze ennyi ideig tudta elviselni ezt a tragikus boldogságot. Amióta megismertem Natalja Mihajlovna és Konsztantyin Leonyidovics szívszorongató történetét, május 9-én, a Győzelem Napján minden évben újra meg újra eszembe jut tragédiájuk. A fasiszta horda nem csupán boldogságukat pusztította el, de már születésük, sőt fogantatásuk előtt megölte gyermekeiket, unokáikat és utódaik sok-sok generációját. Elgondolom, hogy a szovjet népnek a húszmilliónyi emberveszteségen kívül mennyi fájdalmat, tragédiát, mennyi pótolhatatlan veszteséget okozott a fasiszta orvtámadás. Ekkor értem meg igazán a szovjet emberek békeszeretetét, s azt, hogy az egész emberiség számára milyen egyedülálló érték a nemzetközi béke és biztonság megőrzése, a harmadik világháború fenyegető katasztrófájának elhárítása. BERTALAN ISTVÁN míg egészségem engedte, de már több mint egy évtizede az ipotysági Piéta üzembe járok. Hetente váltakozva délelőtt, illetve délután és eszerint osztjuk be az itthoni teendőket: a nagymosást, takarítást, főzést. A TRENCSÉNYI CSALÁD Marika, a fiatalabb Mráz-gyerek, férj- hezmenetele után otthon maradt a szülői házban.- Egyelőre nem tervezzük, hogy elköltözünk innen - mondotta. - Helyünk van elég, kényelmesen elférünk. Nekünk két szobánk van, anyuéknak és a nagymamáénak is külön-külön bejáratú a szobájuk. S a most nappalinak használt kisszobát Marikának, ötéves lányunknak alakítjuk majd át. Ő óvodába jár. Karcsikával mostanáig gyermekgondozási szabadságon voltam. Én is a Piéta üzemben dolgozom. Még egy évig kértem halasztást, de csak akkor tudok visszamenni, ha anyukámmal váltva dolgozhatom, vagy ha módosítják a munkaidőmet. A férj, Károly, az Ipolysági (Sahy) Lakáskarbantartó Vállalat szerelőjeként dolgozik. Amolyan ezermester. Amit a ház körül szerelni, javítani vagy éppen hegeszteni kell, mindent megcsinál. Szívesen fényképez, vagy a maga készítette üvegházban a növényeket ápolja. Igyekvő fiatalember, nagyon gyorsan befogadta őt a család. KÖZÖSEN EGYMÁSÉRT A dédnagymama a családban a fő szervező. De nem osztogat utasításokat, mindent megbeszélnek.- Tulajdonképpen csak este van együtt a család - mondotta Mráz Margit. - A tágas konyhában együtt vacsorázunk, s aztán ki-ki a sajátjában zavartalanul pihenhet. Jól érezzük magunkat együtt. Akkor \ teljes a családunk, és nagy az öröm, ha Laci fiamék is hazajönnek a két kislánynyal. Nem is tudom hány kanalat, tányért mosogatunk egy-egy ebéd után. De sebaj...- Nem is tudom elképzelni a házat, az udvari az unokák nélkül - vallotta Mráz István. A dédnagyszülőknek is nagy öröm, ha afkicsikkel foglalkozhatnak. Kovács bácsi a kis Karcsikával órák hosszat eljátszik, míg az anyuka megfőz, kimos, kivasal. Nagy segítség ez.- A gyerekekre naponta kell mosni, hetente egyszer pedig nagymosás van - mondotta Marika. - Bizony, nyolcukról halomba összegyűlik a szennyes, de a géppel nem okoz nagy gondot a mosás. Az egyéb házkörüli munkákat közösen végzik, azokon kívül, amelyek mindenkinek „kijelölt feladatai“. Nyolcán egy fedél alatt, egy háztartásban. Megértik egymást. A másutt szinte megoldhatatlannak vélt generációs problémák náluk elsimulnak. Pedig mennyire más körülmények közt kezdték a családi életet Kovácsék a harmincas, Mrá- zék az ötvenes, Trencsényiék a hetvenes években. De a kölcsönös tisztelet, megbecsülés, szeretet összetartja a nagy családot. «I DEÁK TERÉZ Kovács Mári néni: „Az állatok gondozása az én feladatom.“
