Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1983-04-08 / 14. szám

Felvételünkön a KGST legutóbbi moszkvai végrehajtó bizottsági ülésének résztvevői láthatók.

(ÖSTK felvétele)

eddig elértünk. Minden KGST-tagország rendkívül nehéz, bonyolult esztendőt zárt tavaly, s az idei semmivel sem lesz köny- nyebb. A mostani év az ötéves tervidőszak felezőpontja, tehát ilyen szempontból kulcs- fontosságú. Egyrészt lehetőséget kínál a tavaly elmulasztott feladatok teljesítésére, másrészt jó alapot teremthet a tervidőszak hátralevő két évéhez. A tavaly elért eredmények statisztikájából ugyanis közismert, hogy a KGST-országokban tavaly ugyan a globális célkitűzéseket sikerült teljesíteni, de számos részterületen akad még törlesztenivaló. Az idei évre egyes KGST-országok mérsékelték a növekedés ütemét, mások - köztük hazánk is és a Szovjetunió is - a tempó bizonyos fokú gyorsabbra váltását tervezik. Nem kétséges, hogy az idei feladatok teljesítéséhez még megfeszítettebb munkára lesz szükség. Valamennyi tagország a hatékonyabb tervezési és irányítási módszereket, a minőségi követelményeket, az anyagtakarékossági szempontokat állítja előtérbe, miközben nem tévesztheti szem elől a világpiaci fejleményekre történő gyors reagálást.

Maga az élet diktálta követelmény mindenkor: alkalmazkodni a változó feltételekhez. Érvényes ez többek között a gazdasági életre is. A jelenlegi világgazdasági körülmények között rendkívüli jelentőségű, hogy milyen gyorsan reagálunk ezekre a változó külső és belső feltételekre. Úgy is mondhatnánk, aki késedelem nélkül, rugalmasan változtat a már elavult, de addig bevált módszereken, félig- meddig csatát is nyer. Feltéve, persze, ha helyes az újonnan választott orientáció.

Tisztában vannak ezzel a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának tagállamai is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a félévenként sorra kerülő végrehajtó bizottsági üléseken, valamint az egyes szakbizottságok tanácskozásán tüstént napirendre tűzik az újonnan felmerülő kérdések, módosuló feltételek megvitatását, illetve eldöntik az adott helyzetben a legjobb, leghatékonyabb közös lépéseket.

A világgazdasági korszakváltásnak nevezett folyamat, némi késéssel ugyan, de éreztette és ma is érezteti hatását a szocialista országokban, hiszen a mi gazvilággazdasági helyzet és a kiéleződött nemzetközi politikai légkör tovább fokozta. A szocialista országok ebben az alapvetően megváltozott külső és belső helyzetben a legcélravezetőbb kiutat - mint utaltunk rá - a kölcsönösen előnyös együttműködés fejlesztésében látták. Ám egyre világosabb lett, hogy az új jelenségekyproblémák régi módszerekkel nem orvosolhatók. Egyre inkább szükségessé vált az együttműködés új irányait hosszú távra meghatározó stratégia kidolgozása.

KGST

IGÉNY

AZ INTENZÍV IRÁNYVÁLTÁS

daságaink sem hermetikusan elzárt üvegbúra alatt fejlődnek. Az enyhülés éveiben erőteljesen kibontakozott kelet-nyugati együttműködés folytán számos szállal kötődnek a tőkés országok gazdaságához, s ily módon az ott bekövetkező gazdasági rengések utórezgései nálunk is érződnek. A korszakváltás - amelynek kezdete az első olajválság beköszöntésének időpontjára tehető - a tőkés világban példátlan méretű inflációt, gazdasági visszaesést, munkanélküliséget eredményezett. Ezek a későbbiekben tartósnak bizonyuló válságtünetek áttételesen kihatással voltak a szocialista országok népgazdaságaira, romlottak a kereskedelmi cserearányok, számos nyersanyag megdrágult, így a magas árak begyűrűztek hozzánk is, s nem » utolsósorban a nyugati gazdasági pangás miatt több megrendelést visszamondták.

Ilyen feltételek között a KGST-országok- nak sürgető választ kellett adniuk a kihívásra. Az egyes KGST-ülésszakokon alaposan mérlegelték az újonnan kialakult feltételeket és közös elhatározással számos, a negatív hatásokat enyhítő intézkedés született, főleg a szigorú energia- és anyagtakarékosságra, a tagországok fűtőanyag- és energetikai bázisának közös kihasználására, az importot visszafogó, az exportot pedig ösztönző lépések meghozatalára.

B

onyolította a helyzetet, hogy a KGST- országoknak ezekben az években egy másik problémával is szembe kellett nézniük: fokozatosan minden tagállamban kimerültek az extenzív fejlődés forrásai és ezután csakis a fejlődés intenzív tényezőinek az előtérbe helyezése jelentette az egyedüli járható utat. Jelképesen mondva tehát a szocialista országok két tűz közé kerültek: egyrészt számos alapvetően fontos nyersanyag megdrágult, másrészt az extenzív fejlődés szakasza lezárult. A tagállamok közgazdászai, illetékes szakemberei számos olyan intézkedést javasoltak, amelyek segítségével egyrészt a KGST-országok függetleníthették magukat a különböző embargók, protekcionista intézkedések miatt kiszámíthatatlanná vált egyes nyugati piacoktól, ami persze hangsúlyozottan nem jelentett kategorikus elzárkózást, csak kényszerű reagálást a néhány nyugati kormány részéről foganatosított szankciókra. Másrészt a tagországok a továbblépés útját abban látták, hogy soraik még szorosabbra zárásával, a kölcsönösen előnyös együttműködés pozitívumainak hatékonyabb kihasználásával fejlesszék tovább a szocialista gazdasági integrációt. Egész ágazatokat átfogó célprogramok születtek, amelyek kitűzték az együttműködés leghatékonyabb formáit a legfontosabb nép- gazdasági ágazatokban.

Az intenzív fejlesztésre való áttéréssel kapcsolatos nehézségeket a megváltozott

A KGST-országok legfelsőbb szintű értekezletére legutóbb 1969-ben került sor. Ekkor fogadták el a tagországok sikeres együttműködésének alapjait lerakó komplex programot. A programban rögzített elvek alapján a KGST-országok népgazdaságai a hetvenes években dinamikusan fejlődtek. A komplex program magától értetődően az akkori kül- és belgazdasági körülményekből, lehetőségekből indult ki, melyek azóta gyökeresen megváltoztak. Tizennégy év távlatából leszögezhetjük, hogy hozzájárult a tagállamok sokoldalú együttműködésének, a gyártásszakosításnak és a termelési kooperációnak a kibontakozásához számos területen. A komplex program tehát a hetvenes években maradéktalanul teljesítette küldetését. Viszont az új helyzetben új, ehhez alkalmazkodó közös stratégiára, a tagállamok gazdaságpolitikájának hosszú távú egyeztetésére van szükség, amely lényegében az évezred végéig megszabná az együttműködés kereteit. Ezért merült fel a KGST budapesti ülésszakán a csúcstalálkozó megtartásának kérdése, melynek előkészületei intenzíven folynak. Szakemberek, közgazdászok munkálkodnak a legfelsőbb szintű összejövetel sikerén. Tény, hogy a találkozót nagy várakozás előzi meg. Fontos, a közös célokat hosszú távra elóretekintöen meghatározó döntések várhatók. Tekintettel a módosuló körülményekre, némi korrekciókra van szükség, persze nem azért, mintha az együttműködés eddigi formái, keretei a maguk idejében elhibázottak lettek volna. Ezt megcáfolandó, elegendő arra utalni, hogy a hetvenes években, amikor már a legtöbb nyugati országban a stagnálás és egyéb válságjelenségek tartósaknak bizonyultak, a szocialista országok nemzeti jövedelme és társadalmi termelése töretlenül fejlődött. Egyszerűen arról van szó, hogy számos forma már túlhaladott, módosításra szorul a gyökeresen megváltozott világgazdasági és KGST-n belüli feltételek következtében.

M

agától értetődő, hogy a kilencvenes évek gazdasági stratégiájának kidolgozásakor csakis arra alapozhatunk, amit

N

em véletlenül mondotta Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára még a párt tavaly novemberében megtartott plénumán, hogy „olyan gazdasági és szervezési feltételeket kell teremteni, amelyek a jó minőségű, termelékeny munkát, a kezdeményezőkészséget és a vállalkozó kedvet ösztönöznék“. Ugyancsak itt hangzott el az a megállapítás, hogy az ötéves terv első két évére vonatkozó tervfeladatok számos igen fontos mutató tekintetében nem valósultak meg. Az idén az ipari termelés a Szovjetunióban a tervek szerint 3,2 százalékkal, a mezőgazdasági termelés 10,5 százalékkal emelkedik. A korábbi évekhez viszonyítva változást jelent, hogy az idén a B-szektort, a fogyasztási cikkek gyártását kívánják előtérbe helyezni. Ebből is látható, hogy a szovjet vezetés még a megnehezült feltételek közepette is nagy gondot fordít az egyik legfontosabb társadalompolitikai célkitűzés teljesítésére, a nép anyagi-kulturális színvonalának emelésére. A Szovjetunióban az idén kevesebb új építkezésbe fognak és inkább előtérbe kerül a rekonstrukció, az elhúzódó beruházások befejezése. Alapvető cél a gazdasági szerkezet javítása és a fejlődés intenzív forrásainak egyre hatékonyabb kiaknázása.

A

zért mutatunk rá a Szovjetunió gazdasági helyzetének néhány vonására, mert nagyjából rokonhelyzet alakult ki a többi szocialista országban is. Mivel nagyjából azonosak gondjaink, a szocialista gazdasági integráció célkitűzései predig változatlanok, minden lehetőség adott ahhoz, hogy a jövőben olyan feladatokat, utakat szabjunk meg a KGST-országok együttműködése számára, amelyek teljesítése tovább növeli a szocialista országok integrációs tömörülésének nemzetközi tekintélyét. Ennek feltétele, hogy az elkövetkező években szigorú mércéket alkalmazzunk. A hatékonyság, az ésszerű energia- és anyagtakarékosság, az intenzív fejlesztés, a munkatermelékenység növekedése legyenek azok a kulcsszavak, amelyek döntő szerepret kapnak majd, mint a továbblépés elengedhetetlen feltételei.

A KGST-országok illetékes szakemberei között évek óta viták folynak arról, AI hogy hány éves időtartamra hangolják össze előre a terveket és a gazdaság- politikai elképzeléseket. A viták során kikristályosodott, hogy az eddig ötéves időszakot felölelő terveken túlmenően szükség van a gazdaságpolitika hosszabb távú egyeztetésére. A jelenlegi helyzetben kettős feladat vár a KGST országokra. Egyrészt rövid távra szóló intézkedésekkel megőrizni az együttműködés eddig elért eredményeit. Másrészt viszont ezeknek a szándékoknak egyúttal már most meg kell alapozniuk a hosszabb távra érvényes stratégiai jellegű gazdasági döntéseket. Egyebek között az exportképesség növeléséről, az intenzív gazdaságfejlesztésről, a munkatermelékenység emeléséről, a külkereskedelmi egyensúly helyreállításáról van szó. Az is kétségtelen, hogy a gyorsan változó külső és belső feltételek megkövetelik a döntéshozatali mechanizmus nagyobb rugalmasságát is. Vagyis tulajdonképpen arról van szó, hogy együttes erővel fel kell kutatni azokat a módokat, eszközöket, utakat, amelyek az új feltételek között is maradéktalanul elősegítik a közös gazdasági és társadalompolitikai célok megvalósítását.

'I

FIGYELEM

A

FEGYELEMRE

Fegyelem. Napjainkban egyre gyakrabban beszédtéma, ha a gazdasági helyzet, az életszínvonal, az általános közérzet kerül szóba. Számos fajtája létezik: munka-, termelési, állami szerződéses fegyelem. A Szovjetunióban lapok hasábjain, tévében, rádióban egyre gyakrabban felbukkanó téma. Vitatott, közérdekű probléma, viszont az olykor meglehetősen eltérő vélemények elhangzása közben egyben mindenki egyetért: a fegyelmet minden téren meg kell szilárdítani.

Vajon miért vetődött fel rendkívül élesen ez a kérdés az SZKP KB plénumán is? Kétségtelenül azért, mert a mindennapos élet követelménye, ugyanis kellő munka-, terv- és állami fegyelem nélkül nem biztosított a gyors előrehaladás. Manapság sokat beszélünk a tartalékokról, azok feltárásának fontosságáról. Ezzel összefüggésben feltétlenül fel kell hívni a figyelmet, hogy a rendcsinálás, a mindenkivel szemben egyformán alkalmazott szigor nem követel semmiféle beruházást, költséget, de ha sikerül megvalósítani, a hatása szinte felmérhetetlen. Mindenki tudja ugyanis, hogy a notorikus naplopó, a hanyagság miatt selejtet gyártó nem magának okoz kárt, hanem a kollektívának, s végeredményben ezzel a társadalomnak.

Vegyük például a tervfegyelmet. Ismert mindannyiunk előtt a tervmódosítás kifejezés. Ezelvét- ve sem jelenti a vállalt feladatok növelését, hanem rendszerint a korrekció egyet jelent a csökkentéssel. De ha minden tervmutatót lefelé módosítanának, különféle ,.objektív“ körülményekre hivatkozva, könnyen elképzelhető, hova vezetne ez. A termelés csökkenne változatlan bérszint mellett. Vásárlói szemmel nézve annyit jelentene, hogy a lakosságnak továbbra is annyi pénze tenne mint korábban, míg az üzletek pultjain megritkulna az árukínálat. Ezt pedig senki sem nyugtázná ujjongva.

Jurij Andropov idevágó szavai jutnak eszünkbe: „Mint mondani szokás, csodák márpedig nincsenek. Az állam pontosan annyi árut adhat el, amennyit megtermeltünk“. A munkabér növekedése- ha nincs tényleges árufedezete- valójában nem jelenti az anyagi jólét növekedését. Egy ilyen helyzetben többféleképpen lehetne lépni. Ha sok a pénz és kevesebb az áru - nyilvánvalóan a legkézenfekvőbb az áremelés. A szocialista társadalom természetétől idegen, hogy válogatás nélküli áremelésekkel próbálja orvosolni ezt.

Mivel ez nem jöhet számításba, nem marad más hátra, mint a termelés hatékonyságának a fokozása. Az, hogy termékeinket minimális költségekkel, kiváló minőségben gyártsuk és időben szállítsuk. Tehát ismét csak fegyelem, munka-, technológiai és szerződéses fegyelem. Ha javul a munka minősége, gyorsul a termelés, akkor több lesz az áru és végső soron olcsóbb is lesz.

A szorító gazdasági körülmények között felelőtlenség lenne le- becsülően vélekedni a munkafegyelemről, mert a késések, lógások, a feleslegesen túlnyújtott cigaretta- és kávészünetek miatt országos méretekben sok millió munkaóra vész kárba. A fegyelem megtartásáért folyó küzdelem persze nem hozza meg a várt eredményt, ha felszínes kampánnyá alacsonyítjuk, kicsinyes számonkérésre degradáljuk. De égetően szükséges rendet teremteni mindenütt, ahol a munkaidő drága percei vesznek kárba.

Az oldalt irta:

P. VONYIK ERZSÉBET