Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-03-11 / 10. szám
Nem jártam még Duba Gyula szülőfalujában, de a Vajúdó parasztvilágból tudom, hogy a Temetődombról minden égtáj felé messzire látni, s derűs időben körös-körül tiszta és felhőtlen a látóhatár. A széles látóhatár bőven ad lehetőséget az írónak arra, hogy születő regényeiben ne csak a Garam mentén tekintsen szét. Ilyen regénynek érzem új müvét, az örvénylő időt is, melyben az ötvenes évek küzdelmes paraszti élete vonul el előttünk a regényben, tükröt tartva elénk s haladást sürgető közösségi törekvéseink és egyéni érdekeink naponta ismétlődő konfliktusai elé. Ebben a - sokszor türelmetlen - küzdelemben a paraszti sors osztályrésze volt a közösségi élet útjainak keresése éppúgy, mint az ősihez, a régihez ragaszkodó paraszti makacsság. Az írónak egy élete van, s ebben még az is igaz, hogy egy-egy író egy életen át szinte ugyanazt a müvet írja. A müvek egymásutánja ellenére is az az ember áll előttünk, aKT nem tud menekülni társadalmi-történelmi adottságaitól, körülményeitől, emberi kapcsolataitól. Duba Gyula is azon írók közé tartozik, akik nem tudnak (nem is akarnak) lemondani arról, hogy az életet, a megélt valóságot az olvasóknak felmutassák azokkal a mások és maga által is feltett kérdésekkel (és feleletekkel), amelyek a való élet koordinátái szerint természetesek. Ezzel magyarázható aztán, hogy az ívnak a csukák és az örvénylő idő hősének Nagybene Istvánnak a sorsában éppúgy saját sorsát látja, mint a Szabadesés (vagy novellái) Mor- vaijának alakjában. Legújabb regényében, az örvénylő idő-ben nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy megírja egy Garam menti falucska, Füzesnyék legújabb kori történelmének néhány esztendejét. A regényidő szerint kulcsfontosságú időszakról, az 1948 februárját követő évekről van szó. Azokról az esztendőkről, amikor más forradalmi változásokkal együtt fajainkban mindenekelőtt a szövetkezetesítés jelentette életünkben a kor legfontosabb társadalmi teendőit. A regény íve mintegy két évtizedet ölel át, lényegében tehát azt az időszakot is, amikor a falu jóléte, felemelkedése már tanulsággá avatta azokat a megpróbáltatásokat is, amelyek a szükségszerű vagy történelmi változás velejárói voltak. Duba Gyula regényének egyik erénye, hogy megfontoltan igaz képet nyújt az ábrázolt korról, anélkül, hogy elhallgatná a történelem (a falu történelmének) színét és visszáját. Cselekményét tekintve korábbi regényét, az ívnak a csukák történetét folytatja, s aligha lehet kétségünk, hogy a történet előbb-utóbb trilógiává teljesedik. Duba hagyományos módszerekkel, a realista próza eszközeivel dolgozik. A regényhősök korábbi katarktikus sorsuk drámai folytatásának érzik későbbi életüket. Ebben nemcsak a beszolgáltatási kötelezettségek terhe nehezedett rájuk, hanem akkor még az a nyomasztó érzés is, hogy a szövetkezetesítéssel búcsút mondanak régi életüknek, mert a közösségi élet új alapjainak a lerakása ezt követeli tőlük. A középparaszti főhős keserű sorsában a földjéhez ragaszkodó, érte aggódó paraszt alakját örökítette meg s nem lehet kétségünk afelől, hogy ez a sors s ezek az évek Dubának személyes élményei is. A családi modellből építkező regény (A vajúdó parasztvilágból ismerős miliővel) az apákkal való együttérzés, érzelmierkölcsi azonosulás jegyében fogant, s érzékletesen állítja elénk ezt a paraszti figurát. Nem törekszik arra, hogy más eszközökkel nyúljon a témához, inkább bensőleg akar azonosulni alakjaival, hősei sorsával, szenvedésével, sót kényszerű megbékéléseikkel is. Mert a krónikás tisztében azt is érzékelteti az író, hogy a lépéskényszer vitte előre (ma már tudjuk, hogy előre vitte) a fejlődést, s hovatovább a Nagybene Istvánok is kénytelen-kelletlen beletörődtek sorsukba, később el is fogadták sorsuk ilyen alakulását. Hősei tiszteletet ébresztő figurák, akiknél a sérelmekre, lelki görcsökre az idő hozta meg a gyógyírt. Ma már vitathatatlan az is, hogy a mai (modern) paraszti élet az ötvenes évek küzdelmeiből nőtt ki, s az új törekvéseket azok verejtéke is öntözte, akik olyan nehezen tudtak megválni egykori önmaguktól. Duba nem enged a csábításnak Nagybene Péter alakja megrajzolásakor sem. A faluból, a paraszti létből kitörni kívánó fiatal sorsa kiváló alkalom volna arra, hogy felfogásában a felvilágosult, nagy- ratörő ifjút mutassa be, aki a regényben felvállalja az agitátor szerepét, sót az apa-fiú konfliktussal új helyzetet is teremthetne. Duba ellenáll a kísértésnek. A leendő tanító alakjában a tanulni vágyó, ám a falu változásaira az apja sorsán keresztül tekintő fiatal alakja bontakozik ki, ahogy az apa kényszerű felismeréseiben is ott munkál a fia jövőjéért aggódó és azt segíteni akaró szándék. Hitelesebbnek érzem ezt a képet így, mint ellenkezőjét. Hitelesebbnek azért is, hisz a vér nem válik vízzé... Nyilvánvaló persze az is, hogy abban az időben másfajta erők is ott voltak a faluközösség sorsának alakításában. Pereszlényi Albert hazaszökdöséseiben Baranyából, s a csehországi német szerelme utáni vágyakozásaiban pedig kétségtelenül benne van a negyvenes évek második felének sokszor drámai helyzete is. Kétségtelenül ismerősek számunkra ezek a figurák, s ismerős számunkra Duba regényének környezete is. Megélt, sőt eszmeileg igazolt igazságok rajzolódnak ki a regény lapjain, tisztán, sematizmustól mentesen. A hiteles tanú vallomásának erejével és szépségével. Hiányt csupán abban érzek, hogy a regényben ábrázolt falukép túlságosan középparaszti szemléletű. A középparaszt sérelmeivel, konfliktusaival születik az új világ, holott a falukép ennél jóval összetettebb. A valóság mélyrétegeiben ott vannak a szegények, a nincstelenek (jól ismert képlet ez számomra is!) akik, ha sokszor bizonytalankodva is, de nekiszegülnek az újnak, az ismeretlennek. A falu átalakulása során is mennyi nélkülözés volt a sorsuk, míg odáig jutottak, hogy a szövetkezet földjein végzett munkáért (a munkaegység után) fizetség is jár. Ha mégis szinte mániákusan küszködtek helyzetükkel, benne volt ebben a küzdelemben a szegénysors keservéből kitörni akaró szándék is, mely az ö verejtékükkel is ígérte az emberi léptékű holnapot. Kissé sajnálom az alkoholistává váló Atya alakját is. Nem az Atyát magát,.hisz az elbizonytalankodás, a magány ugyancsak ott volt ezekben a forrongó években. Inkább az alakot hiányolom, aki mellőzve, megalázva is a folyamatosságot jelenthette volna a múlt és jövő között. Éppen azért, mert egykor az eszme iránti hűség vezérelte. A Nagybene Péterek mellett pedig az életből ismerősek számunkra (nevezzük őket így) a Kiss Jánosok és a Fekete Pisták, akik a falu „névtelenjei“ (nincstelenjei) közül léptek elő s indultak neki a nagy ismeretlennek. Mennyi lelkesedéssel, hittel, igazsággal és féligazságokkal keresték ók is az emberibb jövőt. Évekre volt szükség, hogy a jövő ködképeit társadalmi méretben is a józanság és az okos mérlegelés váltsa fel. Szűkül a tudatunk, zsugorodik ismereteink világa, szürkül, halványul előttünk történelmünk egy-egy fejezete. Megismerni önmagunkat, a közelmúlt egy szeletét - ezt vállalta ez a regény. A tények és indulatok szenzációja nélkül, őszinte mesélőkedvvel, széles hömpölygéssel. Duba Gyula megjelenítő ereje ebben a regényében érzékletesebbé, kifejezőbbé vált. Előző kötetével, az ívnak a csu- kák-kal szemben fegyelmezettebb, mértéktartóbb ez a regény, nem kísért a túlírtság. A vallomásos próza olyan alkotásai közé sorolódik, amilyeneket Sütő Andrástól, Galgóczi Erzsébettől vagy Gi- on Nándortól olvashattunk. FÓNOD ZOLTÁN Az időszerű Majakovszkij Moszkva egyik vezető színházában - a Vahtangov- ban, amely nemrég ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját - nagy sikerrel mutatták be Majakovszkij Buffó- misztérium című színművét. A színház alapítója, a Sztyanylszlavszkij-tanítvány Jevgenyij Vahtangov forradalmi, modern színházat akart létrehozni, világos és éles színházi forma megvalósítására törekedett. Jevgenyij Szimonov, a Szovjetunió népművésze, a színház főrendezője válaszol kérdéseinkre.- Majakovszkijnak miért éppen ezt a darabját állította színpadra? Választása, valószínű, nem volt véletlen-A forradalomról szóló darabot kerestünk. Nem akartunk régi darabokat előkotorni. A Buffó-misztéri- umnál kötöttünk ki, azért is, hogy eloszlassuk azt a tévhitet, miszerint a darab nem állítható színpadra. Ezen kívül, egyszer sikerült elolvasnom Vahtangov hagyatékából egy olyan dokumentumot, amelyen az állt, hogy szeretne színpadra vinni egy darabot, amelynek nincs főszereplője, Majakovszkij ilyen darabot írt. A Buffó-misztériumban valóban egyetlen főalak sincs, a főhős - maga a nép.- Ha jól tudom, a darab hagyományos értelmezéséből indul ki.-Igen. Majakovszkij művészi hagyatékában nemcsak javasolta, hanem ragaszkodott is ahhoz, hogy mindazok, akik ötven év múlva viszik színre a Misztériumot, feltétlenül módosítsák úgy, hogy „mai és időszerű“ legyen. Megértettük Majakovszkij gondolatát, mint a müve „felhasználhatóságának egyetlen lehetőségét“, jó néhány versét is beleszőttük darabja szövegébe. És meg kell, hogy mondjam, csodálatosan sikerült, szervesen illeszkedik a színmű mondanivalójába.- Milyen versek szerepelnek az előadásban?-Felhasználtuk Majakovszkij Nadrágba bújt felhő, a 150 000 000 és Csudajó című poémájának néhány részletét és más verseit is. De persze arra törekedtünk, hogy ne zavarják meg a darab kompozícióját.- Az előadásból mi a legkedvesebb az ön számára?-Mint minden munkában - az eredmény: a ma reakciója, a nézőközönség reakciója.- Milyen nehézségei voltak rendezés közben?-Több mint ötven darabot állítottam színpadra, de azt hiszem, ennél bonyolultabb munkám még nem volt. Úgy kellett eljátszanunk a Misztériumot, hogy a meglévő mű kiegészüljön még valami olyasvalamivel, hogy Majakovszkij nem „leföldelve“, hanem az értékes költészet hangján szólaljon meg. Ezen kívül egyszerűen rendezői, technikai nehézségeim is voltak, hiszen a színpadon szinte mindig jelen volt a hét pár „tiszta“ és a hét pár „tisztátlan“, összesen huszonnyolc ember, akinek egyidőben kell mozogni, gesztikulálni és egymással érintkezni. Ilyen nagy létszámú szereplőgárdát irányítani - nem egyszerű feladat. A színház vezető színészeinek játéka hős nélküli, igazi együttessé formálta az előadást, amelyben minden egyes színész főszereplője a darabnak. A jelmeztervezők remek munkája és a fényhatásokra épülő szcenikai hatás színpompássá varázsolta az előadást. A zenei betétekhez Sosztakovics műveinek néhány részletét használták fel. A premiert nagy érdeklődéssel fogadta a nézőközönség. NAGYEZSDA MIHNYIKOVA 983.111.11. DUBA GYULA ÖRVÉNYLŐ IDŐ CÍMŰ REGÉNYÉRŐL Orest Dubay: A Technika című sorozatból
