Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1983-03-11 / 10. szám

­5600 tonna ruhát tisztítottak tavaly (ÖSTK felvétele) hető, 2000-ben pedig már 6800 tonna ruhának kell elhagynia az üzemet. Körültekintő munkaszervezéssel Hogyan csinálják? Ladislav David igazgaztó szavai szerint az igényes fela­datok teljesítésének legfőbb feltétele a vállalat üzemeinek korszerűsítése - a körültekintőbb munkaszervezés, s nem utolsósorban a dolgozók gazdasá­gi vezetők iránti bizalma. - A tapasztala­tok szerint ugyanis nem elegendő a szol­gáltatások minőségének a javítása, tehát a lakosság igényeinek a kielégítése. Ezt a követelményt természetesnek tartottuk, ezen túlmenően azonban a jövőre is gondolnunk kellett. SEGÍTSÉG A HÁZIASSZONYOKNAK I Úgy tűnik, hiába várok a meg­hibásodott mosógépemhez szükséges alkatrészre. Napok óta kerülgetem a szennyessel telt kosarat, de hiába noszoga­tom magam, nincs erőm hozzá, hogy munkához lássak.Végül is mentógondolatom támad: a mo­soda. Az utóbbi időben nem hallottam panaszt a prágai Os- vobozená domácnost szolgálta­tásaira, így csomagommal né­hány perc múlva már útban is vagyok a legközelebbi begyűjtő felé. De mert az újságírót min­den érdekli, még az is, hogy hova szállítják, kik és hogyan bánnak el a szennyessel, továb­bi utam a központi mosodába i vezet. A higiéniai előírások megtartásával A Trebohostická utcai vállalat Prága legnagyobb mosodája. Tisztaság és rend fogad mindenütt, annak ellenére, hogy az egyik elkerített részben óriási halmokban hevernek a szennyes-csomagok. Nők felbontják ezeket, tartalmukat osztályoz­zák, jelzéssel látják el az egyes darabo­kat, majd a szállítóberendezésen a mo­sógépekhez továbbítják. Másutt a már tiszta fehérneműt a szárítókhoz és a mángorlókhoz irányítják, ahol a gyakor­lott kezű asszonyok felügyelete mellett ipari tanulók - közöttük néhány vietnami Tány - kezelik a gépeket. A praktikusan, ésszerűen elhelyezett gépek halk duruzsolását figyelem. Egyet­len pillanatra sem állnak le. A gyorsan és szakszerűen dolgozó személyzetnek nincs egy felesleges mozdulata. Még a férfiingek vasalása és hajtogatása is bűvészmutatvány benyomását kelti. Mégis úgy kerülnek ki a dolgozók keze alól, mintha éppen most vásárolták volna. A patyolatfehérre mosott fehérneműt is a higiéniai előírások megtartásával, ügyesen - pillanatok alatt - csomagolják a fóliákba.- Minden mosodában ilyen jó minősé­gűek a szolgáltatások? - kérdezem Ma­rie Kouklíkovát, az üzem vezetőjét, aki három évtizeddel ezelőtt munkásnöként kezdte itteni tevékenységét. - Úgy tu­dom, hogy mindenütt lelkiismeretesen dolgoznak, bár több mosoda hiányos fel­szerelése és a még nem mindenütt kor­szerű munkafeltételek miatt a gazdasági eredményekben kétségtelenül bizonyos eltérések mutatkoznak - hivatkozik ta­pasztalataira Marie asszony. Felesleges hangsúlyozni, hogy az el­múlt évek során a Trebohostická utcai mosoda is számos változáson ment át. Míg 1976-ban 1540 dolgozó 5800 tonna fehérneműt mosott, 1982-ben a 496 dol­gozó teljesítménye már elérte a 8000 tonnát, a számítások szerint pedig 2000- ben minden bizonnyal meghaladja majd a 12 500 tonnát. Ugyanakkor a tisztítóü­zem is gyorsan fejlődött. Míg hat év előtt 4900 tonna ruhát tisztítottak, tavaly ez a mennyiség 5600 tonnára volt becsül­Tény, hogy a vállalat irányításában eszközölt módosítások, ha nem is mind­járt, de fokozatosan beváltották a hozzá­juk fűzött reményeket s ez a munkater­melékenység lényeges emelkedését eredményezte. A tisztítóüzemeknek a szállítási határidőt tíz napra kellett csökkenteniük. Sürgős esetekben pedig kilenc üzem ma már 24 óra alatt, esetleg megvárásra elégíti ki az igényeket. A munkatermelékenység azonban nem lett volna lényegesen növelhető a gépek és berendezések fokozatos kicserélése, illetve korszerűsítése és karbantartása nélkül. Ennek köszönhetően javult, majd ál­landósult a vállalat tizenöt üzemében a munka minősége. Ma már a vállalat összes üzemét a példás szolgáltatóüze­mek között tartják nyilván. Ezzel azonban nem elégedtek meg a gazdasági vezetők. A vállalati verseny keretében a gazdasági erdmények to­vábbi javítására, a szállítási határidők csökkentésére és arra törekedtek, hogy munkájukat semmilyen téren se érhesse bírálat. A legfontosabb a fegyelem- Ne higgye azonban, hogy nem voltak nehézségeink - folytatja az igazgató a lépten-nyomon felmerülő problémákra utalva. - A dolgozók 85 százaléka ugyanis nő, többnyire kisgyermekes anya, akiknek reggel hattól este kilencig, vagyis a 15 üzem és a 210 gyűjtőállomás nyitvatartásának ideje alatt helyt kell áll­niuk. Kezdetben úgy tűnt, lehetetlent kí­vánnak tőlük a vezető dolgozók, de végül is sikerült elérnünk, hogy valamennyi be­gyűjtőnk este hatig nyitva van. Aki beteg gyemneke miatt kénytelen otthon marad­ni, annak a helyettesítését másnak kell vállalnia. Ahol pedig csak egy munkaerő dolgozik, ott kimaradás esetén haladék­talanul leltároznak, hogy a legközelebbi üzletből odairányított dolgozó másnap már a vevők rendelkezésére álljon. A fáradhatatlan meggyőző munka eredménye, hogy a nők megértették az intézkedés jelentőségét, s ezért köteles­ségeiket ma már zokszó nélkül teljesítik.- Nem hiszi? - kérdi vendéglátóm kételkedő tekintetem láttán. - Állításom igazáról bármelyik begyűjtőben szemé­lyesen is meggyőződhet. Ezért kerestem fel azt a begyűjtőt, amelynek egyetlen dolgozója a 71 éves Karolina Hejölová. Éppen a kimosott fe­hérneműt vette számba és adta át az egyik vevőnek. Ezalatt, hogy hasznosan töltsem az időt, a panaszkönyvben lapoz­gattam, de az utóbbi két évben a bírála­tok helyett csupa dicséretet találtam. - Szívesen járok ide - olvasom az egyik bejegyzést - nemcsak azért mert az átadott munka minősége kifogástalan, hanem az üzlet vezetője is mindig kész­séges, jólesik vele elbeszélgetni. A biztonság kedvéért a Smecky utcai Kvétába is ellátogattam, amely különle­ges szolgáltatásairól is ismert. így példá­ul a szintetikus fonalat tartalmazó anya­gok antisztatikus kikészítése - csekély két koronáért - ugyancsak keresett szol­gáltatás. Érthető, hogy kedvező be­nyomásokkal hagytam el a vál­lalatot és üzemeit. Az elmondot­takhoz nincs is mit hozzáfűzni. Talán még meg kellene említeni a vállalat önelszámolási rend­szerét, azt hogy Antonin Kapek elvtársnak, a városi pártbizott­ság vezető titkárának felajánlá­sokat adtak át és a dolgozók lelkiismeretes munkájukért szá­mos elismerésben részesültek. A legfontosabb mégis az, hogy megszűntek a múltban gyakori panaszok. És ha itt-ott akadnak is hibák, ne feledjük, hogy az üzemekben és a begyűjtőkben is emberek dolgoznak. A meg­rendelők általában elégedettek az Osvobozená domácnost üze­meinek munkájával. Ha példáju­kat másutt is követnék, kétség­telenül megkönnyítenék a la­kosság életét. Ez pedig nem­csak a háziasszonyok érdeke, hanem az egész társadalomé. i s s s i í % \ y 4 4 \ 4 4 4 7 5 £ m 4 | KARDOS MÁRTA HARCKOCSIZOK Ropogós hó, csípős hideg fogadja a gyakorlatra induló­kat. Minden század és szakasz a meghatározott feladatát vég­zi. Milan Filsák hadnagy szá­zada ezúttal a laktanya udva­rán lévő „terepasztalon“ a lö­vészetet gyakorolja. A harcko­csi ágyújának csövére kis kali­berű fegyver van szerelve. A toronyból irányított mozgó céltáblákat egymás után érik a találatok. Minden úgy zajlik, mintha a gyakorlótéren len­nének. A harckocsit egy berende­zés úgy mozgatja, mintha egyenlőtlen terepen haladna. Ján Meéko örvezető, lövész számára azonban ez sem okoz különösebb gondot. Nyugod­tan és pontosan céloz. Egy­más után semmisíti meg a megadott célt.- Ó a századunk legjobb lövésze, mondja Holczhei Ár­pád, tisztjelölt szakaszvezetö. - Egyébként mindnyájan má­sodéves katonák vagyunk. Azt hiszem elmondhatom a fiúkról, hogy helytálltak a tényleges katonai szolgálatuk alatt. Szünet következik. A fekete overallt viselő legénység pa­rancsszóra szinte leperdül a páncélos járműről. Kíváncsi­an szemléljük egymást, végül Ján Meáko őrvezető töri meg a csendet.- Elsőévesként töltökezeló voltam, de megtanultam a fe­délzeti ágyú kezelését is.- Én elsajátítottam a harc­kocsivezetést és a fedélzeti fegyverek kezelését - veszi át a szót Ivo Gregor tizedes. - Egyébként azt vallom, hogy a jó közösségi szellem, a jó összmunka nélkül nem volná­nak ilyen eredményeink. Újra beülnek a harckocsiba, lezárul a toronyajtó. Távcsővel figyelem, hogy valóban olyan jól lönek-e. Deszkaszilánkok repülése jelzi minden lövés után a találatot. A hadnagy is Holczhei Árpád tisztjelölt szakaszvezető látja ezt, mosolyogva meg­jegyzi.- Ha az évi ellenőrző gya­korlaton is így helytállnak, ak­kor közel kerülünk a Példás egység cím megszerzéséhez. Szavait minden bizonnyal meghallotta Július Pánik őrve­zető, a harckocsi vezetője, mert megjegyzi:- Már miéd ne állnának helyt? A mi munkahelyünk most a hadsereg, társaimmal együtt sohasem szerettünk fe­lületes munkát végezni. Holczhei Árpád tisztjelölt szakaszvezetö, a szakasz pa­rancsnoka, megtoldja az örve­zető szavait.- Egy-egy gyakorlat után órákba telik, amíg a harcko­Ivo Gregor tizedes csit rendbe tesszük, ám ennek ellenére jut idő a szórakozásra is. Több szakkörünk eredmé­nyes munkát végez, főleg nyá­ron élénk a sporttevékenység. Többen pionírvezetők és rend­szeresen kivesszük részünket a különböző társadalmi mun­kákból is. A gyakorlatozó alegységhez megérkezik az egység pa­rancsnoka. Nézi a szorgosko­dó katonákat, majd elmondja, hogy a múlt évben eredményei­kért megkaptak a Vörös Csil­lag Érdemrendet. Invitál, néz­zek be az egység.emlékszobá- jába. Az első panel elárulja, hogy az egység harminc évvel ezelőtt kapta meg a Február 25-e egység nevet. Az emlék­szobában találom MichaI Ria­MichaI Riabik nyugalmazott ezredes (A szerző felvételei) bik nyugalmazott ezredest, az egység egykori politikai tisztjét, aki a felvétetek láttán feleleveníti az emlékezetes na­pokat.- A februári események alatt az egység Kassán állo­másozott. Mi, kommunisták felkészítettük a legénységet és a tisztikart arra, hogy ha kell, fegyverrel siessünk a munkás- osztály segítségére, fegyvert juttattunk az üzemekbe. Kimenő ruhába öltözött ka­tona szemlélődik az emlékszo­ba sarkában. Másodéves kato­na, nem először jár itt. Jaroslav Kijo közlegény, gépkocsiveze­tő, a hadtápegység raktárnoka. Tőle tudjuk meg, hogy a népi milícia egységeivel ma is jó kapcsolatot tartanak fenn, köl­csönösen segítik egymást. Visszamegyünk a gyakorla­tozó alegységhez. Még né­hány lövés csattan, majd érté­kelésre sorakoznak fel. Milan Filsák hadnagy csak ennyit mond:- A mai kiképzési feladatot kiválóan teljesítették. Elrendeli a bevonulást. Egy kiképzési napot maguk mögött hagytak. A terv szerint holnap a pisztolylövést gyakorolják, holnapután pedig a harckocsi­gyakorlópályára mennek. Gyakran fáradtan, nyakig sáro­sán térnek haza, de eltökélt szándékuk, helytállni. Nem akarnak szégyent hozni a tör­ténelmi múltú egységükre, a Február 25-e harckocsi-ez­NÉMETH JÁNOS 983.111.11.

Next

/
Thumbnails
Contents