Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-03-04 / 9. szám
Aj szú 5 983. III. 4. Izrael // AVAGY ARIK KIRÁLY FEJEROL LEVERTÉK A KORONÁT? A Libanon elleni agresszió, Izrael 35 éves fennállásának 5. háborúja, elindított valamit az izraeli társadalomban. Ez a „valami“, pedig olyan folyamat, amely rendkívül nyugtalanítóan hat a Begin- kormányra. E kormánynak amúgy is csak matematikai többsége van a parlamentben: a sorozatos bizalmatlansági indítványokat általában csekély szavazattöbbséggel vészeli át. Ez a helyzet Begin első kabinetjére is jellemző volt, nemcsak a mostanira, a másodikra. Az arabokkal szemben érvényesített elképesztően szélsőséges politikáját ennek ellenére sikerült elfogadtatnia a képviselők nagy többségével, elsősorban a lakosság tömegeinek helyeslésére hivatkozva. A libanoni invázió után azonban megmutatkozott, hogy azok a bizonyos tömegek egyáltalán nem úgy vélekednek, ahogyan azt Begin gondolta és remélte. A nép lel ki ismerete A libanoni háború szertefoszlatta a nemzeti egyetértésnek Begin és a hozzá hasonló szélsőségesek által terjesztett mítoszát: az izraeli közvéleményben eddig példátlan változások indultak el. A társadalom olyan rétegei is csatlakoztak a békemozgalomhoz, amelyekről ez egy évvel korábban még szinte elképzelhetetlen volt. Ezenkívül Beginéknek az az állítása is valótlannak bizonyult, hogy a világ zsidósága fenntartások nélkül egyetért velük. A Begin kormány politikájának elítélése a Szabraés Satila palesztin menekült- táborokban elkövetett tömegmészárlást követően robbanásszerűen fokozódott. Tavaly szeptember 25-én 400 000-en tüntettek Tel Avivban, a kormány lemondását, az izraeli katonák Bejrútból való kivonását és a vérfürdő körülményeit kivizsgáló állami bizottság létrehozását követelve. Ez volt a legnagyobb tüntetés Izrael állam fennállása óta, és bizonyította, a nép lelki ismeretét nyugtalanítják a kormány felelőtlen, agresszív lépései. A tüntetők követeléseit ezúttal magáévá tette Simon Peresz, az ellenzéki Munkapárt vezetője is, habár miniszterelnökként politikája alig, vagy még pontosabban egyáltalán nem különbözött a Begin- kormány politikájától. A tüntetésen kijelentette: , .Államunk nem szélsőségesek, nem hódítók és gyűlölettel fűtött emberek állama.“ Azzal vádolta továbbá Begint, hogy lerombolta Izrael tekintélyét. A tüntetés másnapján megtartott kabinetülésen Joszef Burg belügyminiszter, a Nemzeti Vallási Párt vezetője és Mordechai Dán Porát tárca nélküli miniszter is követelte a vizsgáló bizottság létrehozását. A sajtó is hangnemet változtatott. Felhagyott a „lelkesítő“ beszámolókkal a harci sikerekről és bírálta a kormányt. Az ellenzék lapja, a Davar azt írta: ,,Ma két nép van Izraelben, amely két különböző nyelven beszél.“ A magát függetlennek nevező sajtó is éles hangot ütött meg. Az angol nyelvű Jerusalem Post ,,a nemzet szégyenének“ nevezte a bejrúti vérfürdőt. Jicchak Navon államfő is javasolta (ugyanis nincs kormányzati jogköre)' a vizsgáló bizottság felállítását. ,.Mindazok után, ami történt - mondotta -, nem folytathatjuk mindennapi életünket, mint máskor. Ősi nép vagyunk, sok szenvedéra is igényt tartanak, és ez már több, mint vitatható, ez már elítélendő! Sajnálatos módon mai világunk egyik rákfenéje a terrorizmus. Akadnak olyan szélsőséges elemek mindkét oldalon, amelyek az arab-izraeli ellentétet a terror eszközeivel akarják „megoldani“: az utóbbi években a palesztinellenes merényletek sorát antiszemita merényletek tették „változatossá“. Beginék pedig meglovagolják ezeket, a saját politikájuk javára fordítják a tragédiákat - eléggé el nem ítélhető és átlátszó módon. Kreisky osztrák kancellár, aki igazán nem vádolható antiszemitizmussal, például határozottan állítja, hogy Begin és hívei tudatosan szítják az antiszemitizmust. Apparte- id-módszerei, agresszív, antihumánus politikája miatt félfasisztának nevezi a Begin-kormányt. Egy másik neves személyiség, Leibovitz, a Héber Egyetem professzora szerint a jelenlegi izraeli kormány politikája a ,,judeo-nácizmus megnyilatkozása “. A minden oldalról szaporodó bírálatok és követelések arra késztették a Begin- kormányt, hogy legalább egy lépésnyit hátráljon: végül is utasította az ország legfelsőbb bíróságát, hogy nevezzen ki egy vizsgáló bizottságot a több ezer palesztin polgári személy lemészárlása körülményeinek kivizsgálására. Az ún. Ka- han-bizottság már befejezte munkáját és a kormány elé terjesztette a 108 oldalas dokumentumot munkája eredményeiről. ... és bemutatták az áldozatot A Kahan-jelentés ajánlásai ugyan csak részben tesznek eleget a hazai és külföldi közvélemény követeléseinek, de a jelentés még így is jelentős, mivel - ha csak közvetve is -, de megnevezi a felelősöket. A bizottság bírálatának első számú célpontja Sáron hadügyminiszter, továbbá Rafael Ejtan vezérkari főnök, Amir Droh tábornok, az észak-libanoni front parancsnoka, Josue Saguy, a katonai • Az ausztriai Die Presse karikatúrája sen mentünk keresztül, és ősi örökségként rendelkezünk az igazság és igazságosság erkölcsi értékeivel. “ Fogalomzavarok Az öt arab-izraeli háború - s főleg az ötödik -, valamint a megszállt arab területek helyzete megmutatta a világnak, milyen a gyakorlatban a cionizmus, Begin és a többi ,,héja“ politikai hitvallása. Elvakultságuk, kegyetlenségük, felelőtlenségük és lelkiismeretlenségük szinte határtalan. Kétségbeejtő fogalomzavarban szenvednek, a zsidók ellenségének bélyegeznek meg mindenkit, aki nem ért egyet velük. Pedig egy kormány még nem maga Izrael! És nincs a világon egyetlen józanul gondolkodó ember sem, aki elvitatná egy sokat szenvedett néptől a békés életre, saját hazára való jogát. Csakhogy ezek a „héják“ mások hazájáhírszerzés főnöke, Jicchak Samir külügyminiszter és maga Menahem Begin, a kormányfő. A jelentés azonban csak Sáron lemondását javasolta, a többi vétkes bírálattal „úszta meg“. Több ezer Izraelinek, aki a kormányülés idején heves tüntetést rendezett, egészen más volt a véleménye: a tüntetők az egész kormány lemondását követelték. Tüntettek viszont a Begin-pártiak is - a kormány mellett. Sőt, attól sem riadtak vissza, hogy kézigránátot dobjanak az ellenzéki tüntetők közé, amely egy embert megölt, többet pedig súlyosan megsebesített. A sebesültek között volt Joszef Burg, belügyminiszter fia is, akinek nem ez volt az első kormányellenes tüntetése. Jó lenne tudni, hogy ez a tragikus eset Begin logikája szerint milyen merényletnek minősül: antiszemitának vagy cionistának? Mindenesetre a néhány órás ,.kormányválság“ című színjáték eredménye• Sáron, aki ment, hogy maradhasson ként Ariel Saront megfosztották hadügy- miniszteri tárcájától, és így, tárca nélkül, de miniszterként maradt a kormányban, hogy folytathassa ,,művét“. Ez a politikai bohózatba kívánkozó eljárás bizonyítja, hogy egy farkas is lehet áldozati bárány. Aztán a ceremónia után visszamehet farkasnak. Ha utána gondolunk, nincs ebben semmi meglepő. Miért is távolítaná el Begin - aki a brit rendőrség nyilvántartásában még mindig körözött terroristaként szerepel - Saront? Még akkor is, ha a volt hadügyminisztert például a washingtoni kormány egyik tagja „a világ legveszedelmesebb emberének“ nevezte, és ezzel a véleményével nem áll egyedül. Hiszen Begin és Sáron egy célt követ, egy csónakban evez már évtizedek óta. Sáron jelszava: Elsöpörjük az útból az ellenséget. Ki is érdemelte ezért a „ Bulldózer“ becenevet. Hogy jelszavát komolyan gondolja, azt már négy háborúban be is bizonyította. Aki ismeri, tudja róla, ha nincs háború, egyszerűen nem találja a helyét. Ezért aztán „Arik király“ - ahogy hívei nevezik, s amit Sáron boldogan „tűr“ - meg is tesz mindent azért, hogy tegyen háború. Akár olyan, mint a legutóbbi, amelyben új „becenevet“ érdemelt ki: ,, Sáron - Izrael királya, Jeruzsálem hercege, Libanon mészárosa“. így jellemezték őt találóan egy tüntetés résztvevői. Saronnál, persze, nem arattak ezzel osztatlan sikert, de nem is csinált belőle nagy ügyet. Tudja ö nagyon jól, hogy a jelenlegi kormány nem fogja őt „ejteni“, sőt tárca nélküli miniszterként máris két olyan kormánybizottság tagja lett, amelyek jelentős befolyássasi bírnak Tel Aviv bel- és külpolitikájára. Az úgynevezett szervezési, valamint a nemzetbiztonsági bizottságban Sáron ott folytathatja, ahol abbahagyta mint hadügyminiszter. Saronnak az „amerikai nagybácsi“ rosszallásától sem kell tartania, hiszen a hivatalos Washington csak tessék-lás- sék követelte megbüntetését. Úgy tűnik fel, Izraelben a helyzet változatlan. Csakhogy óriási tömegek ébredtek rá, hogy túl sok a hasonlóság kormányuk és a hitleri masinéria praktikái között. Ez a feleszmélés pedig sok veszélyt rejt magában Begin és követői számára. GÖRFÖL ZSUZSA • Satila romjai • A kormány lemondását követelő tüntetők Jeruzsálemben
